Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-25 / 120 szám, szerda

ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 25. Digitália 13 Stílusos 3G-s telefon a Nokia 6680 Mindet tud, mindent lát TESZT A Nokia anno a 6630-assal sze­retett volna igazán nagyot alkotni a 3G-s telefonok piacán. Csak­hogy a dizájnerek kicsit elszúrták a dolgot, a 3650-esre emlékeztető külsővel, így hiába az okos tele­fon, nem nagyon kell senkinek. Ám az év elején a finn gyártó olyan készülékkel rukkolt elő, amely azon túl, hogy okos, még tetszetős is - ez a Symbianos 6680. Aki kis telefont szeretne, az elé­gedetlen lesz a készülék méretei­vel - 108x55x20. Ám el kell ismer­ni, napjainkban már nem a méret a lényeg, hanem hogy a telefon minél több mindent tudjon, és le­hetőleg a kijelzője is szép legyen. A 6680-as display-e 262 ezer szín­mélység megjelenítésére képes, ami mindenképpen dicséretes. A 6680-as legalább kétszer olyan gyors, mint a 6600 vagy a 7610-es (6670). Igaz, ilyen - 220 MHz-es - processzor van a 6630-asban is. A SÍM kártya cseréjéhez ki kell venni az elemet, ám ha MMC- kártyát szeretnénk cserélni, akkor ezt megtehetjük bekapcsolt álla­potban is. A készülékben két kamera ta­lálható. A kijelző feletti VGA 680x 480 képpontos képeket készít, míg a hátsó, 1,3 megapixeles 1280x960-as képek készítését te­szi lehetővé. Újdonság a finn gyártó telefonjainál, hogy már képsorozatot is készíthetünk a már megszokott három módon túl. További újdonság a vakus üzemmód - merthogy a hátsó kamera mellett egy di­óda is találha­tó, mellyel a kedvezőtlen fényviszonyo­kat lehet eny­híteni. Ha bekap- 1 csoljuk a ka­merát, akkor elsőként az első kamera képét láthat­juk viszont a kijelzőn - va­gyis egyfajta tükörként is használható (szőkéknek is ajánlott). A- mint lehúzzuk a hátsó védő­ajtót, abban a pillanatban átkapcsol a ka­mera, és azt a "képet mutatja, amit mi látunk. Vagyis egy videóhívás során, ha azt szeretnénk, hogy a hívott fél bennünket lásson, akkor nem kell semmit tenni, ám ha azt a képet szeretnénk továbbítani, amit mi látunk - pl. a tenger, a panoráma, stb -, akkor egyszerűen csak ki­nyitjuk a hátsó ajtót. A képekkel tovább szórakozhatunk a készü­lékben lévő képszerkesztő prog­rammal. Természetesen videófel­vételeket is készíthetünk a tele­fonnal. A Nokia 6680-as a MIDI állo­mányokon túl WAV és MP3/AAC fájlokat is le tud játszani. A hang­tára dicséretes. A Nokia 300 kB- ra emelte a multimédiás üzenet felső határát, így már a sokkal jobb minőségű képeket is át lehet küldeni mms-ben - feltéve, ha a mobilszolgáltató hálózata ezt le­hetővé teszi. A Nokia 6680:asban WAP 2.0-s böngésző található. A www oldalakat probléma nélkül megjeleníti. A vírusok ellen is ta­lált megoldást a Nokia, hiszen in­gyenesen kínálja az F-Secure ví­rusirtót. Adatátviteli szempont­ból nincs olyan, ami hiányozna a készülékből. Egyedül az infra- port, igaz, ennek hiánya ma már nem feltűnő. Van benne viszont GPRS, EDGE, valamint Blue­tooth. Mi van még a csomagolás­ban? 64 MB multimédia-kártya, sztereó fülhallgató, BL-5C akku­mulátor (mely normál használat mellett három napig bírja), útitöltő és adatkábel. Vélemény. Végre egy telefon, mely szinte mindent tud. Kelle­mes dizájn, jó billentyű­zet, jó hangok, gyors szoftver. Hosszú idő után egy tele­fon, amelyre nem kell saj­nálni a pénzt. Három év múlva is tren- di lesz, ez szinte biztos. És még egy kellemes meg­lepetés a végé­re: a telefon SIM-kártya nélkül is hasz­nálható. Tehát vége annak az időszaknak, amikor csak SIM-kártya behelyezését követően lehe­tett megnézni, mit tud a tele­fon. (szí) Szlovákia a sereghajtó 2004-ben 38 ezer előfizetővel, bár a növekedés mértéke meghaladja a 130 százalékot Kétmillió egyéni ADSL-előfizető A GTS Central Europe le­ányvállalatainak informáci­ói alapján Csehországban, Szlovákiában, Lengyelor­szágban és Magyarorszá­gon 2005 végére összesen több mint kétmillió egyéni ADSL-előfizetőre lehet szá­mítani. Romániában azon­ban még csak most tervezik az üzleti ADSL-szolgáltatás ehndítását. GYORSINTERNET Közép-Európában jelenleg aleg- gyorsabb lakossági ADSL-re Ma­gyarországon lehet előfizetni, az árak viszont kifejezetten magasak a régió ádagához képest. Magyaror­szágon az elmúlt hat évben indul­tak az egyéni előfizetőknek célzott ADSL-szolgáltatások; az előfizeté­sek száma azóta évről évre átlago­san 60-80 százalékkal nő. A szol­gáltatás beindításában az úttörő Lengyelország volt 1999-ben, majd 2001-ben csadakozott hozzá Ma­gyarország. Csehországban 2003 februáija, Szlovákiában 2003 júni­usa óta létezik lakossági ADSL. Ro­mániában egyelőre nincs elérhető ADSL szolgáltatás - a Romtelecom 2005 áprilisában jelentette be, hogy három hónapon belül elindít­ja majd üzleti’ előfizetőknek szánt szolgáltatását. Az ADSL-előfizetések számát te­kintve a vizsgált országok közül Lengyelország áll a legelőkelőbb helyen: 2004-ben 750 ezer előfize­tőt tartottak nyilván, és ez a szám a várakozások szerint 2005 végére megduplázódik. A lengyel adatok mellett látszólag eltörpül Magyar- ország, 2004 végén 235 ezer, illet­ve Csehország 110 ezer előfizetőjé­vel; becslések szerint idén év végé­re ezekben ezen országokban is 70- 75 százalékos növekedésre lehet számítani. A négy ország közül Szlovákia a sereghaj­tó 2004-ben 38 ezer előfi­zetővel, bár a növekedés mértéke itt várhatóan meg­haladja a 130 százalékot. Ha az előfizetők számát a teljes népességhez viszonyítjuk, Lengyelország fölénye a többi vizs­gált országgal szemben így is szem­betűnő: 2004végén a 38 milliós or­szág lakosságának közel két száza­lékának volt ADSL-előfizetése, ami 2005 végére várhatóan négy száza­lékra ugrik fel. Magyarországon ez a szám 2004-ben 2,35 százalék, 2005 végén pedig 3,5 százalék le­het, ami a lengyelekénél alacso­nyabb ugyan, de megelőzi a szin­tén tízmillió lakosú Csehország adatait: itt ugyanis 2004 végén 1,1 százalék volt, 2005-ben pedig 1,9 százalék lehet az ADSL-előfizetők teljes népességhez viszonyított ará­nya. Szlovákia 1 százalék körüli eredményével a mezőny sereghaj­tója. A legalacsonyabb letöltési sebes­séget kínáló ADSL csomagok or­szágonként 128 és 512 kbit/sec kö­zött változnak. Érdekesség, hogy jelenleg a leggyorsabb lakossági ADSL-szolgáltatásra Magyarorszá­gon lehet előfizetni: a 2005 máju­sában zajló sávszélesség-emelés­nek köszönhetően már 4 Mbit/sec maximális letöltési sebesség is el­érhető az egyéni előfizetők számá­ra, míg a többi vizsgált országban ez az érték legfeljebb 2048 kbit/sec. Egy 512-es ADSL előfize­tés havidíja Lengyelországban 20, Szlovákiában és Csehországban pedig 25 euró körül alakul, addig Magyarországon átlagosan bruttó 30-32 euróba kerül. (Ezekhez az országonként változó telefon-elő­fizetési díjak adódnak hozzá.) Az árak csökkenésének a legna­gyobb akadálya a piaci verseny egyenlőtlenségében rejlik. Ez a probléma a régió minden országát egyformán érinti. A kormányok mindenhol igyekeznek törvényi szabályozással ellensúlyozni a haj­dan távközlési monopóliumot bir­tokló cégek fölényét a piacra lépő újdonsült versenytársakkal szem­ben, ezeknek a rendelkezéseknek a gyakorlati jelentősége azonban egyelőre alig látszik. A liberalizáci­ós törekvéseknek a monopolszol­gáltatók eddig sikerrel álltak ellen: a Slovak Telecom 65 százalékot, a Czech Telecom 80 százalékot, a lengyel TP S.A. 90 százalékot, a magyar T-Com és T-Online pedig 50 százalékot tud magáénak az ADSL-piacból. A távközlési liberalizáció lassú előrehaladásával, a versenyfelté­telek fokozatos javulásával azon­ban megjósolható, hogy az alter­natív szolgáltatók a jövőben egyre nagyobb teret nyernek majd az egyes nemzeti piacokon, ami az előfizetők számára az árak csök­kenésében, és a szolgáltatás mi­nőségének emelkedésében jelent­kezik. (hvg.hu) Egy 512-es ADSL előfize­tés havidíja Szlovákiá­ban 25 euró körül alakul. A PS 3 lehetővé teszi, hogy az interneten keresztül bármilyen multimédiás tartalmat elérjen a felhasználó, vagy hogy videobeszélgetéseket folytasson A Sony bemutatta a PlayStation 3-at KONZOL Miután a rivális Microsoft a na­pokban lerántotta a leplet saját konzoljának, az Xboxnak követke­ző generációs modelljéről, a japán multicég is a nyilvánosság elé tárta a jelenlegi piacvezető játékgép jö­vőre érkező, továbbfejlesztett vál­tozatát. A PlayStation 2 jelenleg piacve­zető a konzolok között, világszerte több mint 80 millió darabot adtak el belőle. A Microsoft Xboxából és a másik rivális Nintendo GameCube- jából jóval kevesebb fogyott. A generációváltás azonban már a küszöbön áll, s a redmondi szoft­veróriás, valamint a konzolspecia­lista Nintendo is arra készülnek, hogy megszorítsák a Sonyt. Az Xbox 360-at két hete mutatták be, míg a Revolution kódnevet viselő Nintendo gépről a közeli jövőben jelennek majd meg információk. A Sony ígéretei szerint a Play­Station 3 lelkét képező Cell elneve­zésű processzor harmincötször ak­kora teljesítményre’ lesz képes, mint az előd, PS 2 központi egysé­ge. A fejlesztők a legmagasabb szintű grafikát szeretnék ötvözni a villámgyors számítókapacitással, s a szélessávú interneteléréssel. Ez­által a konzolpiac szereplői átalakí­tanák felhasználási körét, s egyfaj­ta házi médiaközpontot adnának a vásárlók kezébe. Az új Sony-konzolban már fel­használják az úgynevezett Blu-ray lemezformátumot, amely lehetővé teszi, hogy egy DVD lemez mintegy 50 gigabájtnyi adatot tud tárolni. Beépített wi-fi vagy ethernet csatla­kozás szolgálja majd a szélessávú internetelérést. A PS 3 lehetővé te­szi a felhasználóknak, hogy az interneten keresztül bármilyen multimédiás tartalmat elérjenek, egy nagyfelbontású kamera segít­ségével videobeszélgetéseket foly­tassanak, illetve hogy a különféle játékokhoz új kiegészítőket töltse­nek le. A játékok irányítását a már ismert kontroller-padok teszik le­hetővé, azonban az új generációs konzol esetében ezek már drót nél­kül működnek, Bluetooth techno­lógia segítségével. Az alapgépen hat darab USB-csatlakozó fogadja majd a kiegészítőket. Emellett ter­mészetesen DVD-lejátszóként is funkcionál, és kompatibilis a PlayStation korábbi verzióival. (1) DIGITALIA A mellékletet a LINKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László tel: 02/59 233 441; e-mail: digitalia@ujszo.com , Levélcím: Digitália, Nám. SNP 30, 814 64 Bratislava 1

Next

/
Thumbnails
Contents