Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-04 / 102 szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 4. RÖVIDEN Nem semmisítették meg az ŠtB aktáit Pozsony. Valószínűleg ma is megvannak azok az ŠtB-akták, amelyeket 1989 decemberében állítólag megsemmisítettek. Ján Langoš, a Nemzeti Emlékezet Hivatala igazgatójának meggyőződése: a dokumentumok másolatait biztos helyen őrzik, és zsarolás céljából azokat bármikor felhasználhatják a kommunista titkos- rendőrséggel együttműködők ellen. Langoš elmondta azt is, nincsenek bizonyítékaik, hogy valóban ez történt, ám alapos okuk van feltételezni, hogy az akták megvannak. (TASR) Liechtenstein a leggazdagabb Nürnberg. A vásárlóerőt vizsgáló, a GFK piackutató intézet által elkészített felmérés alapján egy liechtensteini állampolgár egy év alatt 42 ezer eurót, míg egy szlovákiai vagy lettországi átlagpolgár kevesebb mint 3000 eurót keres. Moldáviában egy év alatt 280 eurót visz haza egy átlagos munkás. A felmérés szerint Liechtenstein mellett a jólét paradicsomának számít Svájc is (25 ezer euró), a sorban Luxemburg, Norvégia, Írország és Ausztria következik. A10. helyen tanyázó Németországot (17 ezer euró) vásárlóerejével még Dánia és Nagy-Britannia előzi meg. (TASR) 30 fillérrel olcsóbb a gázolaj Pozsony. Négy hónapos folyamatos áremelkedést követően a Slovnaft mától csökkenti a gázolaj áráts. A gázolaj literenkénti áráért 30 fillérrel fizetünk kevesebbet, 36,70-et. A benzin ára vál- tozadan marad. A Tempo Plus 91 Uni és a Tempo Plus 95 litere 36,40 koronába kerül. (TASR) Semmiben sem egyezett meg a Koalíciós Tanács Háromórás meddő vita ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Tegnap este nem egyezett meg semmiben a Koalíciós Tanács, noha több mint három órán át vitatkoztak a kormánypártok. A beharangozott programpontok közül a partnerek csak az oktatási miniszter elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványig jutottak, ám az erről szóló vitát sem zárták le, ezért jobbnak látták megszakítani az ülést. „Az MKP, a KDH és az SDKÚ leszögezte, nem támogatja Martin Frone leváltását. Az ANO nem helyezkedett egyértelmű álláspontra, mert a párt elnöksége még meg akarja vitatni a dolgot. Az ANO vezetése hétfőn ül össze, s még aznap este folytatjuk a Koalíciós Tanács ülését ott, ahol tegnap este abbahagytuk” - mondta lapunknak Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője. Nem óhajtotta kommentálni az ANO magatartását, ugyanis a politikusok megegyeztek, ezúttal szűkszavúan tájékoztatnak a tárgyalásról, (sza) A törvény-előkészítő tanács is nemet mondott Fico még egyet bukott ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem javasolja a vagyon eredetéről szóló törvénytervezet elfogadását a kormány törvény-előkészítő tanácsa. A testület ugyan egyetért Robert Fico elképzelésével, ám a megvalósítási módszert nem helyesli. A Smer elnökének tervezete jogi hibákat tartalmaz, amire a közelmúltban már a parlament alkotmányjogi bizottsága is rámutatott. Fico akkor azzal védekezett: az keres kifogásokat, akinek nem érdeke elfogadni egy ilyen törvényt. Hozzátette céljának elérése érdekében akár az ördöggel is hajlandó szövetkezni. Ezzel a megjegyzéssel arra célzott, néhány hete az igazságügyi miniszterrel egyeztetett, aki megígérte, a KDH támogatja a kezdeményezést. A Dániel Lipšic által vezetett törvény-előkészítő tanács döntése ezért meglepő. Lipšic egyébként néhány hónapja szintén hasonló javaslattal állt elő, ám a végszavazás előtt visszavonta. Szerinte ugyanis az elfogadott módosító indítványok olyannyira deformálták tervezetét, hogy nem lett volna értelme jóváhagyni. (sza, s) Várhatóan januárban lép életbe a javaslat Emelik a papok fizetését ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A közalkalmazottakéhoz hasonlóan automatikusan emelkedik majd a papok fizetése, ha a kormány és a parlament elfogadják a szociális és a kulturális tárcák közös törvényjavaslatát. Az állam 12 egyház mintegy 3800 lelki- pásztorának és egyéb alkalmazottjának biztosít fizetést, még egy 1949-ben elfogadott norma alapján. Az idei, jelentős - 42 százalékos - fizetésemelés előtt legutóbb 1997-ben nőtt a bérük, 2004-ben mindössze 9 ezer korona volt az átlagkeresetük. Az idei emelésnek köszönhetően januártól ádagosan havi 12 800 koronát kapnak. Ľudovít Kaník szociális ügyi miniszter szerint az összeg megfelel a közszférában dolgozók ádagbérének. A javaslat a jövőben már nem számol ugrásszerű béremeléssel, a papok - a többi közalkalmazotthoz hasonlóan - évente 5-6 százalékos emelést kapnak majd. „Figyelembe kell venni azt is, hogy a római katolikus egyház kivételével a papok családot alapíthatnak, ezért esetükben indokolt a rendszeres béremelés” - véli Kaník. Az állami költségvetés idén a kulturális tárcán keresztül 875 millió koronát juttat a 12 egyháznak, ebben az összegben benne van a fizetések mellett a Szlovák Katolikus Karitásznak és az Evangélikus Diakóniának juttatott 63, illetve 5,5 millió koronás támogatás is. A törvényjavaslatot ma tárgyalja a kabinet, várhatóan jövő januárban lép életbe. Az első fizetésemeléssel 2006-ban számolhatnak a lelkipásztorok, (lpj) A védelmi bizottság nem fogadott el határozatot a kassai rendőri akcióval kapcsolatban Palkó a temetési bevetésről Pozsony. Nem győzte meg tegnap a parlament védelmi bizottságának tagjait Vladimír Palkó belügyminiszter a Jozef Estók temetésén foganatosított óvintézkedések indokoltságáról. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ladislav Polka (független) szerint a tárcavezető ahelyett, hogy a rendőrségi akció okát magyarázta volna, a szervezett bűnözésről tartott előadást. A bizottság egyelőre nem fogadott el határozatot. Róbert Kaliňák (Smer), a bizottság elnöke kijelentette: a szervezett bűnözés ellen irányuló minden törvényes rendőrségi óvintézkedés indokolt, ám a megvalósítás során mindenki más módszereket választ. Leszögezte, a törvény azt is lehetővé teszi, hogy például „egy kisebb tűz eloltásához vízágyút, nagyobb lángokhoz pedig pokrócot használjunk.” Ennek ellenére egyébként egyetért Palkó magyarázatának lényegével. „Senki nem vonta kétségbe, hogy törvényesen jártunk el” - nyilatkozta az ülés után a belügyminiszter. Polkának azonban más a véleménye. „Engem bizony nem győzött meg! Cinikus, hogy egy temetésen a gyülekezési jogot firtatják. Értelmeden azzal érvelni, hogy a temetésen maffiózók voltak” - mondta Polka. Nem bánná, ha a történtekkel a főügyészség foglalkozna, ezt a javaslatát azonban képviselőtársai nem szavazták meg. „Úgy vélem, még az ellenzékiek is elnézőek voltak a belügyminiszterrel” - tette hozzá. Estók múlt csütörtöki temetésére több száz rendőrt és kommandóst vezényeltek ki, a temetőbe pedig csak az elhunyt hozzátartozóit engedték be. A temetés többi résztvevőjét a helyszín elhagyására szólították fel. Miután ennek nem tettek eleget, a rendőrség vízágyút is bevetett, majd néhány személyt garázdaság gyanújával letartóztatott. Estókot végül csak szombaton temették el. (dem) Elfogták a másik feltételezett gyilkost is Kassa. A rendőrség tegnap délután Kassán elfogta Jozef Leškót, akit Jozef Estók és egy véden személy, Roman Straka meggyilkolásával gyanúsítanak. 28 éves bűntársát, Norbert N.-t már szombaton őrizetbe vették. Ugyancsak őrizetben van az alvilági csoport főnöke, Robert O. is. A rendőrség az elfogás körülményeiről nem közölt részleteket. Jana Demjanovičová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a gyilkos fegyvereket is keresik, tegnap átkutatták a Hernád-part egy szakaszát. Az elkövetők kocsiját már megtalálták egy kassai parkolóban. Jozef L. (Rendőrségi felvétel) Bárdos Gyula a decemberi népszavazást az egész magyar politika csődjeként értékelte A Máért összehívását kérik a határon túliak MTI-HÍR Budapest. A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) mielőbbi összehívását szorgalmazták a határon túli magyarok képviselői az Ország- gyűlés külügyi bizottságának tegnapi budapesti ülésén. Az ülésen a kormány határon túli magyarságot érintő politikájáról számolt be a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Szabó Vilmos elmondta, a magyar kormány továbbra is a szülőföldön való boldogulást akarja segítem. Közölte: már kezdeményezték a Máért ülését előkészítő szakértői bizottságok összehívását. Szerinte a Fidesz felelős azért, hogy a határon túlra kerültek a magyar belpolitikai csatározások. Németh Zsolt (Fidesz), a testület elnöke az ülésen elmondta, az államtitkártól kapott levele szerint a következő Máértre az év közepén kerülne sor. „Válságösszefogást” javasol a határon túli magyarság ügyében, mert holtponton vannak a kapcsolatok a magyar kormány és a határon túli szervezetek között. A vita során felmerült a december 5-i népszavazás megítélése. Dudás Károly, a Vajdasági Magyarok Szövetségének alelnöke szomorúnak nevezte a történteket, de „most nincs mire várni, a Délvidék kritikus pillanatban van, ezért fontos lenne a kormány határozott kiállása az ott élő magyarok mellett”. Úgy látja, Magyarország schengeni állammá válásával a Vajdaság körül bezáródhat a „balkáni kalitka”. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője december 5-ét az egész magyar politika csődjeként értékelte, az azt követő kormányzati tevékenységet pedig a tűzoltáshoz hasonlította. A határon túli politikusok sérelmezték azt is, hogy az őket érintő döntések előtt a magyar kormány. nem kéri ki a véleményüket. Avarkeszi Dezső kormánymegbízott képviselői kérdésekre nem kívánt a határon túli magyarokat érintő „alkotmányos státus” megteremtéséről beszélni. Türelmet kért, és azt ígérte, olyan javaslatot próbál előterjeszteni, ami valamennyi parlamenti párt támogatását bírhatja. A szervezők szerint országszerte legalább ötezren tiltakoznak délután Ma ismét tüntetnek a diákok ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Öt megyeszékhelyen tüntetnek ma délután két órától az egyetemisták a tandíjrendszer bevezetése ellen. Karol Klobušický, a hallgatói sztrájkbizottság tagja lapunknak elmondta: A fővárosban a Sznf térre vátják a résztvevőket, onnan vonulnak a kormányhivatallal szemben található Szabadság térre. Országosan mintegy ötezer résztvevőre számítunk. Pozsonyon kívül Kassán, Nagyszombatban, Besztercebányán és ZsolÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Új kábítószeres információs honlapot nyitott a nemzeti drogellenőrző központ. A cél tájékoztatni a közvéleményt, a fiatalokat, a drogfüggőket és a szülőket a kábítószer-fogyasztás, de ugyanígy az alkoholfogyasztás veszélyeiről, a megelőzési lehetőségekről és az aktuális statisztikákról. A honlap készítői igyekeztek a világhálón található információkat egy oldalra sűríteni. Az emberek így minden aktualitáshoz könnyen hozzájutnak. A nemzeti ellenőrző drogközpontot egy éve nyitották meg, hat főállású, három bedolgozó és további 20 munkatársa van. Költségvetése évi 9 millió korona: 4,6 nán vonulnak utcára a hallgatók. „Hiányoljuk a társadalom támogatását, úgy vélem, Magyarországon vagy Csehországban hasonló esetben már rég leváltották volna az oktatási minisztert.” Klobušický reméli, Frone megbuktatása eltántorítaná a kormányt a tandíjrendszer bevezetésétől. Dienes Kálmán, a sztrájkbizottság magyar tagozatának koordinátora elmondta, nem a felsőoktatás reformját kifogásolják, Martin Frone oktatási miniszter elképzelései elfogadhatatlanok számukra: milliót az államtól, a többit az uniótól kapja. „A honlappal is javítani szeretnénk a helyzeten, több információt eljuttatni a polgárokhoz” - mondta Csáky Pál, miniszterelnök-helyettes. Az internetes oldalon az érdeklődők például utánanézhetnek: hol és mikor lehet megtalálni a street- workereket (drogosokkal foglalkozó szociális munkás), hogyan segíthetnek a tanárok a gyerekek„A tandíjrendszer bevezetése hátrányosan érintené az egyetemisták csaknem 90 százalékát. A pozsonyi demonstrációra 1500-2000 résztvevőt várunk, ám valószínűleg még többen leszünk, várhatóan csatlakoznak hozzánk a középiskolások is.” Kassán körülbelül ezer egyetemista és középiskolás vonul az utcára, Eperjesről is érkezik erősítés. A menet a Fő utcáról indul a Dominikánus térre, a tiltakozást bejelentették a rendőrségen a szervezők, (érvé, s) nek, hol juthat segítséghez egy drogfüggő. Blažej Slabý, a drogok elleni harcért felelős kormánybizottság elnöke bízik benne: mivel egyre több ember használja a vüághálót, a honlap hozzájárulhat a megelőzéshez. „Az oldalon található összes statisztikai adat és információ szabadon letölthető és felhasználható” - tette hozzá Slabý. A honlap címe: www.infodrogy.sk . (dem) Bizalmi buzgalom Kétszer is szavaznak majd Froncról Pozsony. Támogatja a HZDS a kormányfő és az oktatási miniszter leváltását szorgalmazó Smer- javaslatot. Robert Fico pártja mindkét politikus ellen bizalmatlansági indítványt tervez, s ha ez nem jár sikerrel, akkor ezután a HZDS bizalmi szavazást javasol majd. A bizalmatlansági indítvány elfogadásához 76 voks szükséges, ennyivel sem a koalíció, sem az ellenzék nem rendelkezik. Ismét a függetleneken áll vagy bukik a dolog; valószínűleg nem sikerül a leváltás. A bizalmi indítványról szóló voksolásnak nincs közvetlen következménye, ám ha sikeres, az érintett miniszternek erkölcsi kötelessége távozni. Az ellenzék számára azért előnyösebb az utóbbi megoldás, mert bizalmi szavazáskor a koalíciónak kell támogató voksokat szereznie. Ezenkívül politikai tőkét lehet a témából kovácsolni. A Szabad Fórum jelezte: a bizalmi indítványt nem, a bizalmatlanságit viszont támogatja, és szorgalmazni fogja, hogy legyen titkos szavazás, mert akkor az elégedetlenkedő kormánypártiak is lelkiismeretük szerint mernek voksolni. Az ellenzéki kezdeményezéseket tegnap a Koalíciós Tanács is megvitatta, és bár a partnereknek vannak kifogásaik Franccal szemben, előzetesen leszögezték: egyik javaslatot sem fogják támogatni, (sza) Alkoholfogyasztás 15 és 25 éves kor között Alkoholt fogyaszt 1996 1998 2000 2002 2004 Gyakran 6,7% 12,8% 13,8% 13,3% 13,6% Alkalomadtán 58,9% 59,9% 62,4% 66,3% 66,9% Soha 34,4% 27,3% 22,8% 20,4% 19,5% (Forrás: www.infodrogy.sk .) Pótolhatatlan információk drogfüggőknek, szülőknek és tanároknak A drogellenes központ új honlapja