Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-21 / 117 szám, szombat

32 Egészségünkre KÉPVERSENY Őszi Darina - Guta Csala Krisztina 2003 szeptemberében született Lóci Dávid - Felsőszeli A kullancs a kicsiket még inkább veszélyezteti Fő az elővigyázatosság FIGYELMEZTETŐ A fagyos február és március mindössze néhány hétig tudta kés­leltetni a külső élősködők áradatát. Mostanra sajnos már megjelentek a mindig kellemetlen, de néha ko­molyveszélyt is hordozó vérszívók, nem utolsó sorban a kullancsok. A legnagyobb veszély a gyerekekre leselkedik, akik önfeledten akár naphosszat is gyömöszölik a kert­ben, erdőben sokat kóborló, hen- tergő kutyákat és cicákat, így játék közben akár kullancsot is össze­szedhetnek. Épp ezért nem árt, ha minden nap lefekvés előtt alaposan átvizs­gáljuk a testüket, és ha megtörténik a baj, akkor egy erre fejlesztett ka­nál segítségével eltávolíthatjuk a betolakodót. A legfőbb azonban az elővigyázatosság, konkrétabban a megelőzés. Gyermekeink egészségének megóvása érdekében minél előbb oltassuk be őket, mert így megelőz­hetjük a kullancscsípés által ter­jesztett agyvelőgyulladást, amely maradandó károsodást jelenthet szeretteinknek. Sajnos, azonban a szintén a kullancsok által terjesz­tett Lyme-kór ellen még nem áll rendelkezésünkre vakcina, épp ezért a gyermekek átvizsgálása - legalább a kirándulások után - igen nagy jelentőségű- szerencsére attól már nem kell rettegnünk, hogy gyermekeink ko­molyan megbetegednek, mivel, ha „nyakon csípjük” a kullancsot, azt bevihetjük egy klinikára, ahol mik­roszkóp segítségével megállapít­ják, hogy fertőzött volt a vérszívó, vagy sem. Ha fertőzött is volt, sincs okunk aggodalomra, mert jó eset­ben már egyrészt - az oltások révén - védelmet szereztünk az élősdi ál­tal terjesztett vírus ellen, másrészt, mivel a Lyme-kórt baktérium okoz­za, a betegséget antibiotikummal gyógyítani lehet. (G) ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 21. Nemcsak látni lehet, hanem ki is lehet vizsgálni a magzatot Még a mama hasában van, de már videón látható Bizonyára sokan emlékez­nek arra a kiadványra, amelyben egyedülálló fel­vételek vannak a magzat­ról. Nos, ilyen felvételeik azoknak is lehetnek, akik most várnak gyereket. PROFIT Mi az a 4D ultrahang? A legújabb technológia, amely- lyel meg lehet vizsgálni a magza­tot és egyes szerveit. Csak az utóbbi időben lehet ezt elvégezni ezzel a modern számítógépes technológiai módszerrel. A há­romdimenziós képhez még egy dimenzió, az idő járul. Mi a 3D ultrahang? Tíz évvel ezelőtt jelent meg a három dimenziós ultrahang (ultrahang: 20 ezer hertzes hul­lámzás, tehát olyan hullám­hossz, amelyet az ember nem képes meghallani). A kétdimen­ziós képek sorozatával három- dimenziós képet készítenek. Szükséges hangsúlyozni, hogy a háromdimenziós kép nem he­lyettesíti, hanem kiegészíti a kétdimenziós képet. A gyakor­latban találkozhatunk olyan esettel, amikor a magzat rosszul fekszik, kevesebb a magzatvíz, rossz az akusztikai ábrázolás. Ilyenkor még ezzel a csúcstechnológáival sem lehet jó minőségű felvételt készíteni. A 4D technológiával reális idő­ben meg lehet figyelni az egyes szervek anatómiáját, követni le­het a végtagok mozgását, az arc mimikáját és a szív tevékenységét. A kivizsgálás nem tart tovább, mint a szokásos ultrahangvizsgá­lat. A kivizsgálást sokkal inkább a magzat fekvése, vagy az ábrázolás akusztikai feltételei befolyásolják. Biztosan érdekli a szülőket, hány hetes a magzat. Ezt a kivizs­gálást bármikor el lehet végezni, de az optimális idő 18-26 hét. Az egyik legnagyszerűbb lehe­tőség a magzat arcának plasztikus ábrázolása. A baba csaknem töké­letes portréja óriási lelki és érzel­mi hatást gyakorol a szülőkre, hi­szen ez az első találkozás gyerme­kükkel. További lehetőség a csontok és a szív kivizsgálása. Az ultrahan­gos műszer megmutatja a csontok részleteit, ami a hagyományos ki­vizsgáláskor nem lehetséges. Fel­fedezhetők vele a koponya rend­ellenességei, a csigolya méretei, a borda és a szájpadlás anomáliái. Szívvizsgálat: Az egész szívet és működését ábrázolja. A kivizsgálás, amelyet a biztosító fizet Az orvos által javasolt nőgyó­gyászati kivizsgálás 3 x ultrahangos kivizsgálás a terhesség alatt (biometria a 10-12., 18-22. és 30-32 hétben) fotódokumentáció 100 korona videofelvétel (CD vagy kazetta) 300 korona Mit nem térít a biztosító? Nőgyógyászati vizsgálás - korai terhesség 600 korona Minden további kivizsgálás a terhesség alatt (a 4. és a többi) a páciens kéré­sére, beleértve a fotódokumen­tációt és a videofelvételt - 800 ko­rona 3D kivizsgálás (legjobb a 25. hétben) 3D ultrahangos kivizsgálás és fotódokumentáció 1100 korona 3D kivizsgálás és videofelvétel CD-re 1300 korona 3D ultrahangos kivizsgálás + videofelvétel CD-re és videokazet­tára 1500 korona Az árak a GYN-FIV. Kft.-ben érvényesek Az egyik gyerek szinte krónikus jókedvvel születik, a másik már babaként elégedetlen a világgal Miért nyafogsz már megint? AJÁNLÓ Sok szülőnek ismerős: a gyerek folyton nyafog, mindig elégedet­len, semminek nem örül. Megke­ressük az okát, és megpróbálunk segíteni. Úgy érzi, hogy gyereke mosta­nában kibírhatatlan: csokifagyit kér, majd miután megette, finnyá­san kijelenti, hogy a vanília jobb lett volna... Moziba mennek, és a végén azt mondja, hogy vacak volt. Semminek nem örül, nincs az az ajándék, az a törődés, ami kielégí­tené, vagy csak egy kicsit boldoggá tenné. Nehéz ezt elviselni a szülő­nek - de nehéz időket él át ilyenkor a gyerek is. Ilyen a természete Az egyik gyerek szinte krónikus jókedvvel születik, a másik már ba­baként elégedetlen a világgal, és sokszoros figyelmet követel a kör­nyezetétől. TANÁCSUNK Az ember - és így a gyerek - alaptermészetét gyökeresen meg­változtatni nem tudjuk, de javít­hatunk rajta. A legjobb, ha már az elején teszünk ellene, és nem engedjük, hogy megszokásból nyafogós legyen. Első lépésként minden este lefekvéskor üljünk az ágya szélére, és kérjük meg, hogy mesélje el, mi volt aznap a legjobb dolog, ami történt vele. Ez a néhány perces beszélgetés hamar megszokássá válik: jó szo­kássá. Szintén jót tesz, ha határo­kat szabunk, és nem próbálunk mindenáron a kedvében járni. Ha például nincs kedve játszótérre vagy ismerősökhöz menni, hagy­juk rá. „Nincs kedved elmenni? Nem baj. Maradj itthon.“ Legkö­zelebb biztos lesz kedve. Azt teszi, amit lát Néhány felnőtt rossz példát mu­tat. Önbizalomhiányban szenved­nek, ők azok, akik szerint a szom­szédnak még a füve is zöldebb, ők pedig csúnyábbak, szerencsétle­nebbek, szegényebbek. És ezért kritizálnak mindent és mindenkit. A gyerek azt teszi, amit lát: felveszi ezt a viselkedést. TANÁCSUNK A szülő ne mutatkozzon nega­tívnak, pesszimistának a kicsi előtt, mert ő ezt természetesnek veszi. Változtasson! Amikor épp ki­fakadna, vagy bírálni kezdene va­lamit, próbáljon meg inkább moso­lyogni. Boldogabbak lesznek mindketten, sőt az egész család. Úgy érzi nem értik meg A rosszkedvvel a gyerek azt az ér­zést fejezheti ki szüleinek, hogy nem fogják el, nem értik meg vagy egyszerűen csak nem figyelnek rá. Eseüeg olyan tevékenységet erőltet­nek rá, amit nem szeret. De elkép­zelhető az is, hogy számára túlságo­san gyors ritmust kell követnie a mindennapokban. Talán nem talál­ja a helyét a családban. A testvére(i) több figyelmet kap(nak), így ő ezen a módon próbálja kikövetelni a neki járó törődést. TANÁCSUNK Ha a gyerek rosszkedvű, nyafog, azt jelzi, hogy figyelemre van szük­sége. Gondolkozzon el ezen. Ele­get alszik? Van szabad ideje pihe­nésre, játékra, álmodozásra? Va­csoránál odafigyelnek arra, amit a gyerek mond? Tegye fel önmagá­nak e kérdéseket? A válaszokból tudni fogja, mit kell tennie. El van kényeztetve Egyes családokban gyerekura­lom van. A gyerekeket kis­királyként nevelik, a szülők szüntelen azt sulykolják beléjük, hogy szépek, oko­sak, erősek. Legbe- lül azonban sejtik a srácok, hogy nem is annyira különlegesek... Csa­lódnak önmagukban és környezetükben. Úgy érzik, becsapták őket. TANÁCSUNK Az elkényeztetett gye­reket vissza kell vezet­ni egy egészséges énképhez. Meg­oldás lehet a csapatsport, ahol nem ő van a közép- pontban, ahol társas szabályok szerint kell játsza­ni. Amikor megérti, hogy a közös já­ték és az egymásra figyelés milyen fon­tos, sokkal kiegyen­súlyozottabb és boldogabb lesz. egészségünkre Szerkeszti: Kovács Ilona Levélcím: Egészségünkre, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 461, fax: 02/59 233 469

Next

/
Thumbnails
Contents