Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-21 / 117 szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7-Jelöltjeink választási sikere érdekében koalícióra léptünk a megyei választásokon! (Ľubomír Kotrha rajza) HÉTVÉG(R)E Politikai bulvár TALLÓZÓ THE NEWS Oszama bin Laden terroristavezér él, állandóan változtatja a tartózkodási helyét, fegyvereseinek egy kis csoportja veszi csak körül, de az al-Kai- dát a pakisztáni hadsereg megbénította -jelentette ki Hursid Kaszuri pakisztáni ttülügymi- niszter. A pakisztáni hírszerző szolgálat május 2-án elfogta a líbiai Abu Faradzs al-Libit, akit addig az al-Kaida hármas számú vezetőjének tartott. Pakisztán 2003 márciusában fogta el Halid Sejk Mohammedet, az al-Kaida stratégiai tervezőjét. Musarraf elnök szerint „már eltörték az al-Kaida gerincét”, de nem jutottak közelebb bin Laden kézre kerítéséhez. EUROPEAN VOICE Oroszország megcsapolja a csecsenföldi EU-segélyeket - mondták az Európai Bizottság illetékesei az uniós ügyekre szakosodott brüsszeli hetilapnak. A hatóságok forgalmi adóval sújtják még a rendkívüli gyógyszer- és élelmiszersegélyeket is az uniós támogatással dolgozó ügynökségeknél. 10- 18 százalékos ületéket kell fizetni a határokon belépő segélyek után. Az EU az elmúlt öt évben becslések szerint 170 millió eurónyi segélyt juttatott Csecsenföldre és a szomszédos Ingusföldre, illetve Dagesztán- ba. Az Európai Bizottság a nehézségek miatt arra készül, hogy az EU-tagországokat inkább az iskolák és kórházak helyzetének segítésére kéri a közvetlen segélyezés helyett. Brüsszelben többen azon is csodálkoznak, hogy miközben az EU és Oroszország épp most kötött átfogó megállapodásokat egyebek közt gazdasági téren, nem sikerült közeledést elérni az ekképpen begyűjtött adók legalább részleges visszafizetéséről. Az EU-nak egyébként nem csupán Oroszországgal van problémája a segélyekkel kapcsolatban. Más országokban is vernek ki illetékeket a humanitárius segélyekre. Miért hiszik még sokan mindig, hogy bárkit is érdekel az oktatási reform, a mečiari amnesztia eltörlése, a kulturális holokauszt- tal fenyegetőző leendő miniszter, a két kormánypárt lassan vérre menő vitája, vagy a SIS jelentés, amely tartalmazza, hogy ahogyan tavalyelőtt az alagutat lopták ki, úgy tavaly a vasutat, az autópályákat, s minden lehetséges privatizációnál képbe jött a maffia. NAGY ANDRÁS Réges-régen nem ez a fő téma, hanem a telefon. Amit elloptak. Illetve nem is teljesen biztos, hogy elloptak, lehet, hogy csak megtalálták, de aztán nem adták vissza jogos tulajdonosának. Aki nem érti, gyorsan elmondom dióhéjban a történetet. A szlovák Superstar második helyezettjének, Martinkának valaki ellopta a mobilját, s egy idő után ez a készülék Peter Končeknél tűnt fel, aki később eladta. Az, hogy pontosan mi is történt, nem annyira lényeges, mivel nem tudjuk, hogy lopás volt-e vagy sem. A lényeg az, hogy a legolvasottabb szlovák napilap ezzel a témával indult a hét majd minden napján. Na kérem, akkor nem ez a fontos? Nem erre kíváncsiak az emberek? Lehet, hogy a többi, véleményformáló napilapnak is inkább ilyen témákba kellene belecsomagolnia az egyéb, száraz dolgokat. Például sokkal közérthetőbbek, olvasmányosabbak lennének a cikkek, ha így lennének megírva: Duray Miklós tegnap brindzás galuskát evett ebédre, ami már önmagában is felháborító, mellesleg meg a mečiari amnesztia eltörlése ellen szavazott. De indulhatna a lap akár azzal is, hogy XY falu kocsmájában késelésig fajult egy szóváltás, . ehhez képest teljesen normális, hogy Rusko és Hrušovský egy heves vita után csak a koalíciós szerződést tekinti semmisnek. Esetleg a vezércikk arról is szólhatna, hogy valaki másfél millió koronát nyert ruletten, a filharmónia épületében található kaszinóban, de hamarosan az egész épületet szépen eladja a leendő miniszter a kaszinónak, még több rulett lesz, s így a mi nyerési esélyünk is megnő. Az alagutas történetet meg valahogy úgy kellene eladni, hogy csatolni lehetne a fővárosban található légópincék állapotát felmérő riport végére két-három sorban, hogy bizony, bizony, rászakadhatna itt pár emberre legalább a Branyiszkó- alagút, mert hát azt is rendesen „kitunelozták”. Komolyra fordítva a szót, egyszerűen hihetetlen, hogy a bulvársajtó mennyire bele tud gázolni egyes emberek magánéletébe, teljesen kikészítve azokat. Viszont ha a másik oldalról nézzük a dolgokat, a politikusoknak nagyon jól jön a bulvár, mert döntéseik következményeivel nem nagyon foglalkoznak az emberek. HETI GAZDA(G)SÁG Ivan Miklós ingujját alaposan felgyűrte SIDÓ H. ZOLTÁN A mindig elegánsan öltözködő Ivan Mikloš pénzügyminiszter alaposan felgyűrte az ingujját. Persze, nem olyan biztos, határozott mozdulatokkal, ahogyan azt a rotterdami dokkmunkások teszik kockás flanelingükkel, hanem csak úgy virtuálisan, hogy a selyeminge ne gyűrődjön. A fő pénzügyér ugyanis újra nekifutott a Slovnaft olajtársaságnak. Bár beosztottjai eddig nem tudtak elég kompromittáló anyagot összegereblyézni a tavaly több mint 25 milliárd korona adót befizető vállalat ellen, mégsem adja fel. Az 1,35 milliárd koronás gigantikus pénzbírságot tovább lebegtető Mikloš Toldi Miklósként, mint pet- rencerudat, úgy mutatta fel csütörtökön vádjait. Rájött arra, hogy a kellemetlen per elé néző, akár nemzetközi fórumok szintjére jutó ügy, az eddiginél komolyabb előkészítést kíván. Érdekes lesz figyelemmel követni, vajon a pénzügyi tárcának miként sikerül bebizonyítani a nem méltányos (vajon, ez mit jelent) nyereség vádját, továbbá a tudásalapú társadalom felé vezető, kormányzati szinten meghirdetett úton haladva miként lehet ledorongolni a Slovnaftot a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásai miatt. A nyilvánvalóan a lakosság túlnyomó többségének szimpátiáját élvező pénzügyminisztériumi hadakozás még egy ideig borzolhatja a kedélyeket, mint ahogy a múlt mélységesen mély bugyrából újfent előrántott ügy is. A kommunista képviselők a minden bajkeverésre kész HZDS-es honatyákkal együtt a parlament e heti ülésén megint előrukkoltak azzal a törvénytervezettel, amellyel kárpótolnák a pénzügyi szolgáltatók lépre ment ügyfeleit. A BMG, a Horizont Slovakia, az AGW és a többi kétes társaság magas kamatjaitól megszédülő kliensek részbeni anyagi támogatása érdekében fejenként potom 650 koronát kellene összedobnunk, ha a pénzvilág rejtelmeiben kiigazodni nem tudó, ám jövőre urna eié járulni képes polgárok tízezrein segíteni akarunk. Piros lapot Bi- rošnak! Az ellenzéki képviselők álszolidaritással átitatott igyekezete máris zátonyra futott volna, ha az ANO képviselője, Peter Biros az „igen” gomb helyett a „nem” gombot nyomja meg. Biroš javára legyen mondva, hogy nem magyarázkodott, ködösített, hanem bevallotta, bizony ujjbegye megtévedt, így a törvénytervezet a második olvasatba került. Nekünk pedig 3,6 milliárd koronánkba kerül, ha a későbbiekben további kósza ujjbegyek böknek rossz helyre. Márpedig a pozsonyi parlamentben ezzel is kell számolni, annak dacára, hogy a képviselők előtti szavazópult meg sem közelíti a houstoni NASA- űrközpont kijelzőrendszerének bonyolultságát. Az pedig már egyenesen a helyi folklór világába tartozik, hogy a témában megszólaló Vladimír Mečiar rutinos összeesküvéselmélet-gyártóként előrukkolt akár a Da Vinci-kód mellékszálaként is használható következő állítással: kazettája van mindazokról a politikusokról, akiknek a pénze az összeomlott pénzügyi szolgáltatóknál fialt. Ha már ilyen gondosan archivál, akkor az a kazettája hol van, amely a Kováč fiú elrablóit, Robert Re- miáš gyilkosait, vagy a kacsalábon forgó villája finanszírozóit rögzíti? A pénzügyminisztériummal kezdtük, azzal is fejezzük be. A tárca az agrárágazat elszánt ellenfeleként búvópatakként előbukkanó öüet gyanánt újra felvetette a kisebb agrárdotációk kérdését. Mik- lošék azt javasolják, hogy jövőre a hazai mezőgazdaság a régi uniós tagok agrártámogatási keretének csupán 44 százalékát kapja, miközben a dotáció mértéke idén elérte az 54 százalékot. A megkurtítás nagysága akkor szembeötlő igazán, ha tudatosítjuk: 2006-ban a segítség aránya elérhetné akár a 65 százalékot is. A technokrata szemléletű, makromutatókban gondolkodó, maastrichtí kritériumokat mormoló közgazdászokkal persze nehéz elfogadtatni a dotáció fontosságát, azonban ha legalább a környező visegrádi országokkal lépést akarunk tartani, akkor nem a pénzügyi alultápláltságban szenvedő agrárszféra megkurtítása a járható út. VENDÉGKOMMENTÁR Közátvilágítás BODNÁR GYULA Az égbolt mélyén a csillagok egyelőre csak készülődnek a ragyogásra. Később jön el a denevérek éjszakai kalandozásainak ideje, így a balkonon könyökölve még nem kell elrántanom a fejem előlük, mint a sötétben, amikor ezek a repülő egerek márciustól októberig valamiféle titkos ügynökként vagy szigorú ellenőrként cikázva szelik a levegőt, s váratlanul megvillanva mintha le akarnának csapni rám. Tehát inkább nappal van még, mint sötét este, ennek ellenére a kopott vasoszlopok csúcsain már égnek az utcai lámpák. Úgy tűnik, a téli időszámítás hónapjaiban kialakult beidegződés nem könnyen múlik el. Egyáltalán a beidegződések. Példaként egy régebbi történet: tűz ütött ki egy faluban, mielőtt azonban bejelentették volna a hangszóróban, feltettek egy lemezt... Mondhatnánk azt is, a szokás hatalma. Visszatérve azonban a lámpákhoz, előfordulhat, hogy valaki jobb híján még a szocializmusból itt maradt, a tolvajlások után még működő közvüágítási rendszert próbálgatja, toldozgatja-fol- dozgatja. Merthogy szürkületi órán csak-csak láthatók a tárgyi világ körvonalai, ám elérkezvén az este, a közlámpák már küszködnek a sötéttel, némelyikük erejét vesztve ki is alszik, már a bogarakat sem vonzzák. Nem beszélve azokról az utcákról, sikátorokról, ahol egyáltalán nincs közvilágítás. Tizenöt év alatt nem futotta rá, miként a rendszer felújítására sem, még kevésbé a kicserélésére. Tisztelet a kivételnek, nem sokkal jobb a helyzet a hol hangosan- beszélőnek, hol hangszórónak, hol karónkiabálónak nevezett hangosbemondók körül sem. Hivatali kifejezéssel élve: „összebeszélnek”. Recsegnek, vagy oly csendesek, hogy hallhatatlanok. Pedig fény az információ is, a legkisebb településen ugyanúgy, mint országos szinten. Önkormányzati vagy alapítványi pénzforrásokból ezért kellene mind több faluban, városban indítani helyi lapot, s ami a legfontosabb volna, akár magántőkéből lokális tévéket, melyek a közösség értékeinek bemutatása mellett egyfajta kontrollfeladatot is ellátnának. Ez persze nem lenne azonos azzal, melyet a közel harminc polgári szervezetet tömörítő mozgalom, az Önkormányzatok Szigorúbb Ellenőrzéséért Kezdeményezés szorgalmaz. Hogy a számvevőszék az önkormányzatok tevékenységét úgyszintén ellenőrizze, hiszen ahogy fogalmaznak, a hatáskörök átruházásával, a pénzügyi decentralizációval a korrupció is decentralizálódik. És az elmúlt másfél évtizedben ellene folytatott, különböző néven meghirdetett harc? Hát igen, ha legalább azok a fránya beidegződések elmúlnának! De mindig akad valaki, Koalíciós Tanácsban, kormányülésen, parlamentben vagy egyéb magaslatokon, aki előbb feltesz egy lemezt. És az ellenőrzések szigorításáról szóló javaslatok eltűnnek a fiókok mélyén. Mert - jogkörök átruházása ide vagy oda - azt azért ne gondoljuk, hogy ott fenn nem marad korrupcióra csábító lehetőség. És persze pénz. Na mármost: ha fent igen, lent miért ne? JEGYZET Lángost kalapból TALLÓSI BÉLA A naptár szerint rohamosan közeledik a nyár. Ráfogom a bőrömre, és azzal nyugtatom magam, azért nem megyek az idén sem szabadságra, mert nem akarok melanómákat. Fehér leszek egész nyáron, mint akit frissen meszeltek, és majd csak ábrándozom a régi szép nyarakon, amikor még nem riasztott az ózonlyuk. Felidézek majd számtalan történetet, köztük azt a nekem oly hízelgőt, amikor Párizs nyüzsgő utcáján megállított egy turista pár, s magyaráztak valamit angolul, azt hiszem azt, hogy eltévedtek, én meg szaporán yes-eztem, mint aki mindent ért, s amikor ráböktek a kezükben tartott térképen egy pontra, hogy oda szeretnének eljutni, kézzel-lábbal magyaráz- . tam, hogy én is most vagyok itt először. Olyan nagyszerű érzés volt, hogy nem néztek volt-szocialistának. Van egy másik kedves sztorim is arra, hogy idegenben idegennyelv-ismeret nélkül is jól ellehetünk. Tunézia. Hammamet. Első nap. Tengerpart. Aki volt már, tudja, hogy a fövenyben árusok cipelik üyen-olyan portékájukat, s próbálják rásózni a strando- lókra. Eléggé elutasítónak kell lenni, másként le nem rázza őket az ember, s nem ússza meg a pálmacserje-vásárt, a kaktusz virága megkóstolását, a cukormázas mogyoró rágcsá- lását és egyebeket. Első nap odajött hozzám egy helyrevaló asszonyság. Fején, mint egy kalapot, lapos fonott kosarat cipelt, amely fóliába csomagolt lángossal volt megrakva. Azonnal kifogott, hogy új vagyok, mivel olyan voltam a homokban, mint egy el nem olvadt hóbucka. Nem akartam lángost, és nem akartam beszélgetni, ezért eljátszottam a néma gyereket, és elmutogattam neki, hogy rosszul érzem magam, nem ehetek, fáj a gyomrom. Békén hagyott. De másnap odajött hozzám, és jelbeszéddel, mutogatva megkérdezte, jobban vagyok-e. Visszamutogattam, hogy igen, már jobb, de még mindig nem ehetek. Aztán tizenegy napig így kommunikáltunk. Elmutogattuk egymásnak, hogy ma jó idő lesz, nem lesznek nagy hullámok, nem fúj majd a szél és hasonlókat. Az utolsó napon, mivel maradt pár bungeszem, intettem a néninek, akivel addigra nagyon jó viszonyba kerültem, és szóltam neki, ha már ilyen jól összejöttünk, megkóstolom a lángosát, veszek egyet. Nézett rám hitetlenkedve, aztán ledobta a fejéről a kosarat a homokba, pergett-forgott, úgy nevetett, hogy még a túlparton, a görög Santoriniben is hallották. Majd meghajolt előttem, elkapta a kezem, és megcsókolta. Azt mondta, annyi lángost vegyek el a kosarából, amennyit csak akarok, és ne fizessek.
