Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-18 / 114 szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 18. RÖVIDEN Nyolc párt jutna be a parlamentbe Pozsony. A Focus közvélemény-kutatása alapján a parlamenti választásokat 29 százalékkal a Smer nyerné. A második helyet 12%-kal a HZDS szerezné meg, a harmadik legtöbb szavazatot - 9%-ot - az MKP kapná. A lakosság majdnem 9%-a szavazna a KDH-ra, az SDKÚ és az SNS 8,3%-ot érne el. Ezenkívül még az ANO (7,9%) és a KSS (7,1%) jutna be a parlamentbe. (SITA) Mától csökken a gázolaj ára Pozsony. Mától ötven fillérrel csökkenti a Slovnaft a gázolaj fo­gyasztói árát. A Tempo Plus Diesel liteije 35,70 koronába kerül a cég üzemanyagtöltő állomásain. A benzin ára változatlan marad. (SITA) Nem vasárnap, hanem szombaton Pozsony. Vasárnap helyett szombat lesz az európai parlamenti választások napja Szlovákiában - legalábbis ezt javasolja a tör­vény-előkészítő tanács. A jogszabály-módosítás ezzel az Európa Tanács döntését veszi figyelembe. (TASR) Kétszáz kilogramm heroint adott el Pozsony. Több országban is körözött kábítószer-kereskedőt fog­tak el a szlovák rendőrség közreműködésével. Idris S. A.-t a német és osztrák hatóságokkal együttműködve sikerült elkapni - tájékoz­tatta lapunkat Monika Kuhajdová, a belügyminisztérium sajtóosz­tályának vezetője. Idris megközelítőleg 200 kilogramm heroint adott el Szlovákiában. A 34 éves férfit 2001-től figyelték, (dem) Bánás eredetvizsgálatnak akarja alávetni aláírását Gyorsítani a kisajátításokat ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Gyorsítani és egysze­rűsíteni akarják a politikusok a köz­érdekű kisajátításokat: Gyurovszky László építésügyi miniszter ezzel kapcsolatos javaslatát tegnap má­sodik olvasatba utalta a parlament. A képviselők jóváhagyták, hogy az építési törvény módosító tervezeté­vel sürgősségi eljárás keretében foglalkozzanak, hogy az új szabá­lyok már július 1-jén hatályba lép­hessenek. Ez egyfajta biztosíték lesz arra az esetre, ha a KIA körüli problémákat nem sikerül tárgya­lással megoldani. A törvényhozás tegnap máso­dik olvasatba utalta a gépkocsik adminisztratív műszaki felülvizs­gálatát eltörlő képviselői indít­ványt. Márciustól ugyanis minden újonnan vásárolt és minden négy­évesnél nem régebbi gépjárművet ellenőriztetni kell, amit sokan ér­telmetlen rendelkezésnek tarta­nak, mely a polgárokra fölösleges anyagi terheket ró. Eredetileg ez a kötelezettség uniós sürgetésre ke­rült a hatályos jogszabályba, vi­szont az EU-ban is csak 2007-ben lép érvénybe, ezért ideiglenesen nálunk is visszavonják. Az ŠtB-s ügynöklistán Lótusz fedőnévvel szereplő Jozef Bánás (SDKÚ) meg­mutatta kollégáinak a róla vezetett dossziét, s kérte, bólintsanak rá módosító javaslatára, mely lehető­vé tenné, hogy aktáját a Nemzeti Emlékezet Hivatalából elvigye szakértői vizsgálatra. Állítja: a kommunista titkosrendőrség ha­zugságokat írt róla, soha nem ár­tott senkinek, ám ahhoz, hogy iga­zát bizonyítsa, az iratban szereplő aláírást eredetvizsgálatnak kell alávetni. „Ha kiderül, hogy az én aláírásom van ott, lemondok kép­viselői mandátumomról. Ha vi­szont bebizonyosodik, hogy hami­sítvány, követelem, Ján Langoš tá­vozzon!” - mondta Bánás. A. Nagy László, az emberjogi bizottság el­nöke nem ajánlotta a törvényter­vezet elfogadását, mert az SDKÚ- képviselő által felvetett módosítás ellentmondásokat vinne be a hatá­lyos normába, (sz-a) Meghirdetés nélküli tárgyalásos eljárások a belügyben Közbeszerzési górcső alatt ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Több kétely merült fel azzal kapcsolatban, hogy a belügy­minisztérium hogyan hajtja végre a közbeszerzést, ugyanis a tárca elő­szeretettel alkalmazza a meghirde­tés nélküli tárgyalásos eljárást. Kor­rupcióellenes polgári aktivisták és a Transparency International sze­rint ez a legkevésbé átlátható mód­szer, melyet akkor ajánlatos csak használni, ha nincs idő nyilvános pályázatot hirdetni. A tárca az utóbbi időben állítólag időszűke miatt választotta ezt a megoldást. Például a Bush-Putyin-csúcsról nem sokkal az akció előtt értesül­tek és kapták meg a hiányzó felsze­relés megvásárlására szánt össze­get, ezért csak az utolsó pillanat­ban léphettek. Mivel azonban már korábban is rengeteg kétely merült fel, a Közbeszerzési Hivatal a sajtó­ból és a Közbeszerzési Közlönyből szerzett információk alapján saját kezdeményezésre úgy döntött, el­lenőrzi a Vladimír Palkó által veze­tett minisztériumot. „Arra összpon­tosítunk, betartották-e a hatályos törvényt, s indokolt-e a meghirde­tés nélküli tárgyalásos eljárás túl gyakori alkalmazása” - árulta el la­punknak Angyal Béla, a hivatal el­nöke. Az ellenőrzés április 27-én kezdődött, s előreláthatóan május végéig tart. A vizsgálatot két cso­port végzi: az egyik az említett eljá­rás alkalmazására, a másik a keret- szerződések megkötését megelőző lépésekre összpontosít. Megnézik, a tárca 2003 és 2005 között az ér­vényes jogszabállyal összhangban vásárolt-e gépkocsikat, ugyanis az esetek többségében éppen a kor­rupcióellenes aktivisták által kifo­gásolt módszert használták, s az autókat előnyös árra hivatkozva szerezték be tárgyalásos eljárással. Ugyancsak ellenőrzik, hogy az alá­írt mintegy 70 keret- és 3000 rész- szerződés rendben van-e. „Az ered­ménytől függően a minisztériumot pénzbírsággal lehet sújtani, esetleg a bíróságot megkérhetjük az adott szerződés semmissé nyilvánításá­ra” - tette hozzá érdeklődésünkre Angyal, (sza-) A gyógyszerészek is generikumra cserélhetnék az eredeti készítményt Ma a nyugdíjemelésről Pozsony. Várhatóan a nyugdíj összegétől függő­en emelkednek júliustól a járadékok, de a parlament tegnap még mindig nem fogadta el a valorizáció végleges változatát. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A képviselők ma szavaznak a legújabb javaslatról, melyet Sárközy Klára MKP-képviselő teg­nap terjesztett a parlament elé. Ez hét kategóriára osztja a nyugdíja­kat: a legnagyobb mértékben a legkisebb járadékok összege emelkedik - 10,2 százalékkal -, a legmagasabb - 15 825 korona fe­letti - nyugdíjak idén egyáltalán nem nőnek. „Ezt találtuk a legel­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Szociális Biztosító több mint 107 ezer személy feb­ruári nyugdíj-biztosítási járulé­kát még nem tudta átutalni, mert a munkaadók hibás kimutatást küldtek, vagy a gyesen lévő biz­tosított nem jelentkezett be az in­tézmény nyilvántartásába. „A re­form indulásakor attól tartot­tunk leginkább, hogy a Szociális Biztosító lesz az új rendszer leg­gyengébb láncszeme, a gyakorlat fogadhatóbb megoldásnak, ez biztosítja a nyugdíjak folyamatos emelkedését” - mondta lapunk­nak Sárközy Klára. A valorizáció módosításának ötlete a parlament szociális bizottságának ülésén merült fel, mivel sokan kifogásol­ták, hogy óriási a különbség a 2004. január elseje előtt, illetve után megszabott nyugdíjak kö­zött. A most tárgyalás alatt álló ja­vaslat a különbségeket kívánja mérsékelni, magasabb emelést biztosítva a legalacsonyabb nyug­díjaknak. A képviselők tegnap második olvasatba utalták az egészség- ügyi reformtörvények módosítá­sát; a Rudolf Zajac által benyúj­tott jogszabályok tárgyalását a Kereszténydemokrata Mozgalom igyekezett blokkolni. Ján Bielik, azt mutatja, hogy a munkaadók­ra is nagy felelősség hárul” - mondta František Halmes, az in­tézmény igazgatótanácsának el­nöke. A magánnyugdíjszámlákra a legfrissebb adatok szerint 552 millió koronát utaltak át, de vár­ható, hogy jövő héten a nyugdíj­alapokban lévő vagyon értéke el­éri az egymilliárd koronát. Az in­tézménynek május végéig kell át­utalnia az összes februári járulé­kot, vagyis mintegy 454 ezer sze­mély első havi díját. Közülük 347 az egészségügyi bizottság elnöke azt javasolta, a gyógyszertör­vényt adják vissza átdolgozásra, Mária Sabolová pedig azt szerette volna elérni, hogy a többi jogsza­bály tárgyalását csak szeptember­ben folytassák, és csak 2006 ja­nuárjában lépjenek életbe. Javas­lataikat a parlament elvetette. A kereszténydemokrata képviselők cáfolták, hogy ezzel az ANO-t szerették volna megbüntetni. „A gyógyszertörvényben azt kifogá­soljuk, hogy az új változat lehető­vé tenné, hogy a beteg beleegye­zése esetén a gyógyszerészek is generikumra cserélhessék az ere­deti készítményt - mondta la­punknak Sabolová. - Szó sincs bosszúról, ezt a módosítást már ősszel is a mi javaslatunkra tette be a parlament a törvénybe.” Ru­dolf Zajac egészségügyi miniszter nem érti, miért kellett volna kés­leltetni a törvények tárgyalását, szerinte a képviselőknek így is lesz elég idejük a módosító javas­latok megvitatására. A KDH indít­ványait csak a Smer és a Szabad Fórum támogatta, a HZDS képvi­selőinek többsége tartózkodott a voksolástól, lehetővé téve a lesza­vazásukat. (lpj) ezren már nyugdíjszámlájukon tudhatják legalább az első tételt, 107 ezernek azonban még nem utalták át havi biztosítását. Hat­vanezer biztosított esetében a munkaadó az hibás, állítja Ľudo­vít Hamaš, a informatikai részleg igazgatója. Mintegy 40 ezerre te­hető azoknak a gyesen lévő szü­lőknek a száma, akiknek saját mulasztásuk miatt nem érkezett meg számlájukra az első havi já­rulék, nekik jelentkezniük kell a biztosító helyileg illetékes fiókjá­ban. Az adminisztráció egyszerű­sítése céljából kezdeményezték a nyugdíjtörvény módosítását: azt szeretnék, hogy az elektronikus kimutatást küldőknek ne kelljen papíron is elküldeniük a kimuta­tás első lapját. A biztosító tegnapi adatai sze­rint már mintegy 850 ezer regiszt­rált ügyfelük van a magánnyug­díjpénztáraknak. (1. p. j.) Csáky-Markó-találkozó Tárgyalások a tervezetekről Bukarest. Elkészült a romániai kisebbségi törvény, mely nagyon hasonlít a szlovákiai tervezetre. Az RMDSZ később kezdte szorgalmaz­ni a norma elfogadását, ennek elle­nére előfordulhat, megelőzi Szlo­vákiát, bár Csáky Pál kisebbségi mi­niszterelnök-helyettes szerint ott is gondok vannak a politikai akarat­tal. Markó Béla, aki a bukaresti ka­binetben hasonló területekért felel, mint Csáky Pál a pozsonyi kor­mányban, januárban bejelentette: intenzíven dolgoznak a tervezeten. Csákynak akkor már régen az asz­talán hevert a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló javaslata, s azonnal Bukarestbe látogatott. In­tenzív egyeztetés kezdődött a két politikus között, sőt törvényt is cse­réltek, s kiderült, törvényeik szinte azonos elemekre épülnek. Tegnap újabb tárgyalásra került sor. „El­képzeléseink nagyon hasonlóak. Most, hogy Románia behozta a le­maradást, s az ő térvényük is elké­szült, úgy tűnik, újabb fordulója lesz a versengésnek, melynek tétje, melyik országban fogadják el előbb a javaslatot, vagyis hogy az RMDSZ vagy az MKP tud-e hamarább kellő politikai akaratot biztosítani” - árulta el érdeklődésünkre Csáky Pál. A szlovákiai tervezet lényegé­ben arról szól, hogy azt a rendszert, melyet most a kulturális minisztéri­umban működtetnek, törvényben rögzítsék. Csakhogy a javaslatot még a kormánypárti politikusok is ellenzik, ezért előfordulhat, ebben a ciklusban nem hagyják jóvá. Megtörténhet, hogy Markónak sem sikerül elfogadtatni, ugyanis Buka­restben is hiányzik a tényleges poli­tikai akarat, (-sza) Mečiar & Dzurinda Leragasztották a plakátokat Pozsony. Rövid életűek voltak azok az óriásplakátok, amelyeket Mikuláš Dzurinda kormányfőt és Vladimír Mečiart, a HZDS elnökét együtt ábrázolták, amint moso­lyogva kezet nyújtanak egymásnak. „Mi nem felejtünk” - írták a felvétel alá „Róbert Remiáš és ifj. Michal Kováč barátai”. Egy ismert vállalko­zó, Siloš Pohanka áll a háttérben. A tegnap leragasztott plakátokat egy hónapra rendelték meg. (ú) GYAKORI HIBÁK Pozsony. „A leggyakoribb hibák közé tartozik, hogy a munkál­tató a havi kimutatáson nem vagy hibásan tünteti fel az azonosító számát, nem tünteti fel a vonatkozó időszakot vagy alkalmazottja eltartott gyermekeinek számát” - tájékoztatott Cseri Gábor, az igazgatótanács alelnöke. A hibás kimutatást küldő munkaadókat a biztosító egyelőre figyelmezteti, bizonyos idő eltelte után azonban büntetni fogja. (1-p-j) Hogyan emelkednének a nyugdíjak? ♦ a 3906 koronánál alacsonyabbak 10,2 százalékkal ♦ a 3907 és 3956 korona közöttiek 4306 koronára ♦ a 3957 és 10 937 korona közöttiek 8,85 százalékkal ♦ a 10 938 és 11 077 korona közöttiek 11 907 koronára ♦ a 11 078 és 14 719 korona közöttiek 7,5 százalékkal ♦ a 14 720 és 15 824 korona közöttiek 15 825 koronára ♦ a 15 825 korona feletti nyugdíjak nem emelkedik Késik 107 ezer állampolgár nyugdíj-biztosítási járulékának az átutalása Újabb „leggyengébb láncszem” Európai uniós forrásból országos irodahálózat lesz Hogyan bánnak velünk? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Szlovák Nemzeti Emberjogi Központ az év végéig európai uniós forrásból országos irodahálózatot hoz létre, jelentette be tegnap Mária Deckerová, a köz­pont munkatársa. A pozsonyi szék­helyen kívül tehát további hét kerü­leti irodát működtetnének. Az EU mintegy négymillió koronával tá­mogatja a kezdeményezést, ez az összeg csupán a területi képvisele­tek kiépítésére nyújt fedezetet, fenntartásukat az államnak kell vállalnia. Az intézmény nyolc kerü­leti székhelyen tartott előadásokat az emberi jogokról. Ezzel az embe­rek jogtudatát akarták erősíteni, s felhívták a figyelmet az egyenlő bá­násmód és az esélyegyenlőség elvé­nek fontosságára. Az elsődleges célcsoportot a munkáltatók, az ön- kormányzati vezetők, kormányon kívüli szervezetek munkatársai, a munkaügyi hivatalok alkalmazot­tai képezték, fűzte hozzá Viera Mrázová igazgató. A munkaügyi minisztérium képviseletében Viera Kusendová elmondta, rendkívül fontos, hogy a tartós munkanélkü­liekkel foglalkozó állami hivatalno­kok felismerjék az egyenlőtlen bá­násmódra utaló jeleket: „Emellett természetesen a munkaügyi hiva­talok alkalmazottainak is kellő tisz­telettel kell bánniuk az ügyfelekkel, nem diszkriminálhatják ilyen­olyan okokból őket.” Mrázová sze­rint leggyakrabban faji, vallási, tes­ti fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális orientáción alapul a megkülönböztetés. A nyilvánosság hatékony tájékoztatása érdekében a központ díjmentes könyvtárat tart fenn, ahol a szakirodalom ré­vén bárki eligazítást nyerhet az em­beri jogokkal kapcsolatban. Ezen­kívül ingyenes jogsegélyszolgálatot is működtemek, valamint szintén térítésmentesen tanácsokkal is el­látják a panaszosokat, (érvé) POLITIKUSOK BIZALMI LISTÁJA A Közvélemény-kutató Intézet május 1-9-én felmérést végzett, amelynek során 1266 személynek a következő kérdésre kellett válaszolnia: „Melyik szlovákiai politikusban bízik legjobban?” (adatok százalékban) Robert Fico Ivan Gašparovič Vladimír Mečiar Ján Slota Bugár Béla Mikuláš Dzurinda Z. Martináková Pavol Hrušovský Pavol Rusko Robert Kaliňák Ivan Miklós Monika Beňová Daniel Lipšic Vladimír Palkó Viliam Veteška Eduard Kukán Csáky Pál Jozef Ševc Senki 126,0 110,5 110,4 9,2 A megkérdezettek három politikust nevezhettek meg. Nem hitt/hisz senkinek 3/2005 4/2005 5/2005 23,1 % 23,2 % 22,7 % 322,7

Next

/
Thumbnails
Contents