Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-14 / 111 szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 14. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ THE NEW YORK TIMES Az Egyesült Államok óvatos nyomást gyakorol a bagdadi kormányra annak érdekében, hogy több szunnitát vonjon be a politikai folyamatba, különösen az alkotmányt előkészítő bizottságba, és ezzel kifogják a szelet a lázadók vitorlájából. A lapnak név nélkül nyilatkozó tisztségviselő elmondta, hogy az amerikai kormány egyre nyugtalanabb amiatt, hogy a szunniták távolmaradása a síita többségű Irakban erősítheti a gerillamozgalmat, és a mérsékelt szunnitákat is a lázadók karjaiba hajthatja. Washingtoni aggodalmait Condolezza Rice amerikai külügyminiszter is kifejtette iraki illetékeseknek.- Vedd tudomásul, hogy minket már rég nem a koalíciós szerződés köt össze, hanem a túlélési ösztön! • (Szalay Zoltán rajza) HÉTVÉG(R)E Egyelőre nem jogerős az öröm Egy strasbourgi kávézóban ért utol a hír, hogy a bíróság elítélte az Új Szó munkatársaival magyarul kommunikáló HZDS-es képviselőt, Gabriel Kariin Gábort. KOCUR LÁSZLÓ A környező asztaloknál ülő, még mindig Elzászt sirató nyugalmazott német turisták és a délutáni kávéjukat szürcsölő, sok pénzért látványosan semmit nem csináló eurohivatalnokok nyilván nem érthették, az ismeretlen nyelven beszélő euroturista miért pattan fel a kényelmes bőrfotelből, és kezd heves gesztikulálásba. Bágyadtan böfögtek bele a langyos európai délutánba, nem is sejtették, hogy Szlovéniában, pardon, Szlovákiában - az egyik francia miniszter szerint Horvátországban, de lehet, hogy Litvániában - precedensértékű ítélet született, még ha nem is jogerős. Először ítéltek el parlamenti képviselőt. A „nép” számára ez nyilván nagy öröm, hisz mi, akik nem veszünk részt a politika alakításában, mindig szívesen röhögünk egy-egy rosszul járt politikuson, okkal vagy ok nélkül, de jól esik. Az viszont szomorú, amikor örömünkre rátelepszik a politika. Alig sikerült elújságolni a hírt az asztaltársaságnak, Dániel Lipšic igazságügyi miniszter azonnal kisajátította, elvette az örömünket: a mostanában gyengén muzsikáló KDH ifjú titánja odanyilatkozott, lám, lám, ez is bizonyítja, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, s a törvény betűje mindenkire egyként vonatkozik. Gondolom, a hazánkban nem feddhetetlen bírói társadalom is örült, hogy egy nagykürtösi kollégájuknak sikerült ez a bravúr. A gázolás után továbbhajtó, csődügyeket elkenő, bárban ittasan verekedő, a pereket évekig húzó, fegyelmi kérdésekben egymást soha el nem ítélő bírók alaposan megtépázták hivatásuk becsületét. Javaslom, az ítéletet meghozó bírót azonnali hatállyal helyezzék át a Nagyszombati Kerületi Bíróságra, ott ugyanis csupa tehetségtelen ember dolgozik. Nem és nem bírnak a Pápay-gyilkosság végére járni, pedig hat éve már, hogy a Fontánában dörögtek a fegyverek. Júniusban az R. család boldog lehet, mert a lipótvári börtön kapuja megnyílik Csaba fiuk előtt, augusztusban pedig a másik R. fiúnak, Szilárdnak is letelik az ötéves vizsgálati fogsága. A már tavaly szeptemberben szabadult, Paprika névre hallgató cimborájuk bizton tárt karokkal fogja várni őket. A számtalan bírót elfogyasztó per főtárgyalását jó, ha júniusra kitűzik. Az egészben az a legszomorúbb, hogy az aktacsomag - néhány pojáca aktakukac miatt (ezt hivatalosan eljárásügyi problémáknak mondják) - hónapokig pendlizett a Legfelsőbb Bíróság, a kerületi bíróság és az igazságügyi tárca között. A héten Slovenskóóóóóóóó drámai küzdelemben alulmaradt Kanadával szemben a hokivébén. Miközben Innsbruckban és a hazai vendéglátó-ipari egységekben a csalódott szurkolók alkoholba fojtották bánatukat, a Tisztelt Házban is nagy buli volt. Martin Frone oktatási miniszter menesztéséről szavaztak. Az Új Szó első kiadásának lapzártáján is túlnyúló maratoni vita után a teremben levő 126 képviselő - 24 hol is volt? - közül 69 szavazott igennel a bizalmatlansági indítványra, 54 nemmel, hárman pedig tartózkodtak. Frone menesztéséhez 76 szavazat kellett volna. Ez most nem jött össze. De legalább a vita hevében megtudhattuk, hogy Frone szíve magyarul dobog, és hogy a szlovák iskolaügyet magyarok irányítják, valamint hogy Angyalová képviselő asszony a keménykezű Palkó belügyminiszterre vagy a nagypapásan joviális Mikloško képviselőre sokkal jobban gerjed, mint a szakállas, pipás oktatási miniszterre, akinek még azt is felrótták, hogy pöfögő csi- bukjával nem mutat jó példát az ifjúságnak. Jó példa ide vagy oda, a koalíciós képviselők által csillogóra fényezett Frone oktatási miniszter maradt. Hogy a diákok megfizetnek-e ezért, azt majd kedden tudjuk meg. HETI GAZDA(G)SÁG Hol folyik itt farmergazdálkodás? TUBA LAJOS A gazdák támogatása a vidék szociális stabilitásának eszköze - jelentette ki Simon Zsolt miniszter a héten Brüsszelben. Hol van itt farmer - tehetnénk fel a kérdést, hiszen nálunk továbbra is szinte kizárólag a nagyüzemek művelik a mezőgazdasági területeket. Jellemzésként elegendő, hogy nálunk alig 12 ezren igényeltek területalapú támogatást; ezt Magyarországon bármelyik megye bőven lepipálta. A farmergazdaság a vidéki stabilizáció fontos eleme. Csak éppen nálunk eddig semmi sem ösztönözte a földtulajdonosokat a kommunisták által annak idején felszámolt gazdálkodás újrakezdésére. Ez persze nem is könnyű, azonban léteznek technikák a nehézségek kezelésére, amelyeket nálunk még véletlenül sem alkalmaztak. Fordulatot éppen az MKP- tól vártunk, amely a kilencvenes évek során a szövetkezeti menedzsmentek politikai kötődése és a történelmi összefüggések miatt nem szerette a nagyüzemi gazdálkodást. Elég volt azonban megszerezni a régen vágyott minisztériumot, és minden megváltozott. Ez sem meglepő, hiszen még nem láttunk olyan pártot, amely ellenszegült volna a befolyása alá került nagytőkés érdekeknek. Az MKP- nak inkább azt róhatjuk fel, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte, és elfeledkezett arról, hogy mások is vannak a világon. Ha esetleg a párt vitatkozna ezzel az állítással, elegendő egymás mellé tenni azt a listát, mit tettek Magyarországon, illetve nálunk az elmúlt tíz évben a farmerek megsegítésére. A két lista hossza nagyon különbözik. Lengyelországról nem is beszélve, ahol történelmi összefüggések miatt a farmerek valós politikai súllyal rendelkeznek, így a pártok hozzáállása is egészen más. A miniszterbrüsszeli szereplése talán az MKP szemléletváltására is utal. A közelgő választások miatt nem tudni, mennyire lesz ideje ennek kibontakoztatására. A napokban egyébként Léva városával volt tele a hazai sajtó. A húszmilliárdos gépkocsiabroncsgyár alapvetően változtatná meg a régió helyzetét. Arrafelé ugyanis nemcsak a munkanélküliség jelent gondot, legalább ekkora probléma, hogy a munkaviszonyban levőknek sincs mozgásterük. Ha Pozsony környékén valaki úgy érzi, hogy nem becsülik meg kellőképpen, nagy biztonsággal talál jobban fizető állást magának. Ha Léván valóban beindul az összes üzem, amelyekről a héten szó volt, a mozgástér is jócskán kiszélesedik. Bár az új nagyberuházásról inkább csak az utak miatt írtak, érdemes felfigyelni arra is, hogy a gyártáson kívül a fejlesztésről és a tesztelésről is beszélnek. Márpedig ez a külföldi beruházások magasabb iskoláját jelenti, amit a helyzet stabilizálódása után sem fognak Romániába vagy Bulgáriába továbbköltöztetni. A gyenge láncszem ismét csak a gazdasági miniszter, aki laza csuklóval megígért 4 milliárd korona állami segélyt. Ezt nemcsak Brüsszelben, itthon is nehéz lesz eladnia. Ekkora összeget vállalkozásfejlesztési programokra költve hazai kis- és középvállalatok százait futtathatnák fel. Nagy a gyanú, hogy a miniszter a KLA-hoz hasonlóan a Hankook esetében is a nagy effektust helyezte előtérbe. Persze ne panaszkodjunk, hiszen ezúttal végre Dél-Szlovákia profitál belőle. Ráadásul ez valószínűleg utoljára történt meg. A KIA-blöff miatt a kormány eldöntötte, hogy ezentúl csak a keletebbre fekvő, válságrégiókban való üzemtelepítésért lehet pénzt ígérni a külföldieknek. A lévai négy milliárd pedig valószínűleg azt eredményezi, hogy az eddiginél sokkal pontosabban megszabják az ígéretek tartalmát. Robert Ficónak a kétes eredetű vagyonokról szóló sokadik törvényjavaslata ezúttal megosztotta a kormányt, amely most nem merte leszavazni az anyagot, de nem is támogatta. Mint annyiszor, most is kiderült, hogy az ifjú titán nem játszik tiszta lapokkal. Az alkotmányosság miatt továbbra is nagyon aggódó MKP emberével például nem volt hajlandó tárgyaim. Ebből a politikai kommentátorok arra következtetnek, hogy nem is bánná annyira, ha ezúttal is megbukna tervezete a parlamentben. A szabályok szerint ugyanis a kérdést fél év múlva tűzhetné újra napirendre, ami az akkor már felpörgő választási kampányban kimeríthetetlen kincsesbányát jelentene. Persze a kormánykoalíciót sem kell sajnálnunk. Ha 20Ô2 végén nagy lelkesen bevette a témát a kormány- programba, akkor a magas labda feladása helyett meg kellett volna oldania az ügyet. KOMMENTÁR Felajánlom magamat... LOVÁSZ ATTILA Parkinson szerint „ha valamit nem akarsz megoldani, hozzál létre bizottságot.” Javaslom felvenni az úr törvényei közé meglátásomat: ha azt akarod, hogy egy drága és botrányos megoldás lásson napvilágot, bízd állami hivatalnokra. Már három ország érettségibotrányain kacagok, mindhárom a bonyolult lebonyolítás áldozata, a számlát az adófizető állja. Mindhárom országban értékpapírnyomdákban nyomták a tételeket, majd őrizettel szállították az iskolákba, pazarolva papírt, munkaerőt, benzint, Magyarországon meg is ismételték, éjszakai fuvarokkal, biztonsági őrökkel, miegymás. Mindhárom országban hibákat követtek el, Csehországban már a feladatok összeállítói (még jó, hogy időben kiderült) Szlovákiában a lebonyolító állami intézmény, Magyar- országon meg - no, majd megtudjuk. Közben látom röpködni a tíz- meg százmilliókat. Ekkora pazarlás láttán egy magántulajdonos nemcsak menesztené, de hűtlen kezelésért fel is jelentené a menedzsment felét. Miért fordítottak százmilliókat az államok a Sulinetekbe, Infovekekbe meg egyéb elektronizációs programokba, ha a tételeket nyomtatni, borítékolni, szállítani kell? Ha a műszaki fejlődés vívmányaira kiadott százmilliókat a fél évszázaddal ezelőtti megoldások százmilliói követik. Mindhárom országnak felajánlom, egymillió koronáért megvalósítom az érettségi írásbelit. A beavatott tanárok, tudományos dolgozók elkészítenek két-három változatot, és leadják egy-egy tízkoronás floppy-lemezen. A megfelelő pedagógiai intézmény (OKÉV, ŠPÚ) felelős szakembere kiválasztja az „éles” változatot, s átadja a megbízott államtitkárnak - újra egy tízkoronás floppylemezen. Az érettségi napján a megpályázott millióból vett méregdrága laptopomba beszúrom a lemezt, bejelentkezem a Suli- netre vagy a hasonló hálózatra, felteszem a példákat. Mondjuk 8.00-kor. Fél küenckor minden iskolaigazgató lehúzhatja a példákat, majd a titkárnő lemásolhatja a fénymásolón, az osztályban felügyelő tanár megszámozza előre meghatározott kódok szerint. Ezalatt a nebuló (aki mindig próbálkozott puskával, a példák megszerzésével, és idén sem tagadta meg önmagát) az osztályban ül, és hallgatja az instrukciókat. Délután a tanárok kijavítják a teszteket, az eredményeket a délelőtt üzembe helyezett központi űrlapba pötyögtetik a neten. Háromkor a millióból vett méregdrága laptopomon az eredményösszesítést CD-re írom, kiveszem a gépből, és zsebre teszem. Csalás kizárva! Mivel senki nem fogja tudni, hogy én vagyok a „közbeszerzett”, nem környékeznek meg kenőpénzzel a szülők, nem dobom netre az éles példákat, nem kell hozzám rendőr, sem biztonsági őr, a méregdrága megoldások mellőzésével megtakarított pénzen pedig a tárca minden középiskolát ellát olyan fénymásolóval, amely búja az iramot. Számítógépük, gépparkjuk már van. S ha valaki azt gondolja, túl egyszerűen látom a világot, hát képzeljék el, ilyen egyszerű. Mint minden hatékony megoldás. Sokallja valaki ezért az egymilliót? Igen, valóban sok, a laptop és az egy hónapos internetes kapcsolat a százezret sem éri el. De hát, aki milliókat költött balga megoldásra, annak ez nem tűnhet föl. JEGYZET Nem segít a mosoly PÉTERFI SZONYA Január végén berekedt édesanyám. Lányaim heccelték a nyolcvan éven túli nagyijukat: vallja be, kivel, hol dalolta át az éjszakát. Másnap a rekedtség fuldokló köhögésbe csapott át, de mert vasárnap volt, csak hétfőn fordult orvoshoz, aki elvégezte a szükségesnek tartott vizsgálatokat, gyógyszert ajánlott, és ágynyugalmat rendelt el. Anyám köhögése nem enyhült, sőt belázasodott, ezért újabb vérvizsgálat, majd tüdőröntgen következett. Az eredményekre majd egy hétig várni kellett, ezalatt antibiotikummal kezelte. Panaszai nem enyhültek, ezért bevetettük a „holtbiztos” házi szereket, ám a zsályától, a hagymateától és egyebektől sem lett jobban. Orvosa újabb röntgenre küldte, és láss csodát, megszületett a diagnózis: tüdő- gyulladás. Ujjongtunk az örömtől, hogy öt hét után meglett a baj forrása, s hittük, az újabb antibiotikum segít. Csalódnunk kellett, a köhögés enyhült, de maradt a hőemelkedés. Anyám keresni kezdte azt az orvost, aki meggyógyítaná. A dokik agyonvizsgálták, küldözgették ide meg oda, majd április 27-én a tüdőkórházba utalták. Újabb vérvizsgálat következett, majd a röntgenleietek ellenőrzésekor megállapították, mégsem volt tüdőgyulladása. A biztonság kedvéért megint megröntgenezték, a felvételt minden orvos másképp értelmezte. Ami nem volna baj, ha anyám köhögése csillapodott volna. Hiába adtak neki intravénásán újabb antibiotikum-kombinációt, és literszámra nyelte a köptetőket, fuldokló köhögésétől visszhangzott nemcsak a kórterem, hanem a folyosó is. Az orvosok együttérzése határtalan volt, csóválták a fejüket, ajánlották, vegyünk másfajta köhögéscsillapítót, vitamintablettát és immunerősítőt, acti- melt a gyomor- és bél-flóra védelmére, s emellett drága vizsgálatokkal - ultrahang, CT - keresték a baj okát. Mivel korához képest az összes eredmény jónak bizonyult, két hét (és a 700 koronás számla kifizetése) után haza vittük. Sajnos, hiába voltak az orvosok, ápolónők kedvesek és figyelmesek, mosolyuk egy fabatkát sem ért, mert anyám kevesebbet u- gyan, de most is köhög, és hőemelkedése is van. Hogy mi a teendő? Tanuljon meg köhögve élni és dobja el a lázmérőt!