Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-13 / 110 szám, péntek

4 Régió ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 13. A két dísztorony már elkészült (Szekeres Éva felvétele) Folytatódik az egykori rimaszombati vármegyeháza felújítása Egymilliót fordítottak rá Szeretnék megnyitni a Várhegyet a turisták előtt f Áthelyezik Czinka Pannát Rendhagyó tárlatnézésre invitálnak Éjszaka a múzeumban Az EU valamennyi pályázati lehetősége egy helyen Hiánypótló oldal a világhálón nénk annak, ha az innen származó régészeti anyag itt kerülhetne be­mutatásra” - mondta a polgármes­ter. Sajógömörön egyébként több köztéri alkotás is látható, melyek közül kétségtelenül Barabás Miklós Mátyás királyt kapával ábrázoló szobra a legismertebb. Ugyanakkor egy, a neves cigányprímás, Czinka Panna mellszobra, illetve a nyári kézműves táborok alkalmával fara­gott szobrok és emlékoszlopok is díszítik a települést. Zsíros Gábor polgármester arról is tájékoztatott, hogy a Czinka Panna-emlékművet a közeljövőben áthelyezik a kastély melletti területre, mivel jelenleg magánterületen áll. Az egykor szebb napokat látott vendéglő és étterem - melyet az előző rendszer idején annak a műemlék vendégfo­gadónak és kocsmának a helyére építettek, ahol annak idején Petőfi is megfordult - tulajdonosa ugyan­is akkora bérleti díjat követel a tel­kén álló emlékmű után, amekkora az általa fizetendő helyi adó lenne. „Szeretnénk tiszta helyzetet terem­teni, ezért a napokban úgy döntött a képviselő-testület, hogy áthelyez­zük Igó Aladár alkotását, a Czinka Panna-emlékművet a kastély mel­lé. Remélem, ezzel megoldódnak a gondjaink” - mondta Zsíros Gábor. zárva van a múzeum szombaton­ként, most először nyílik alkalom arra, hogy éjszakai kivilágításban nézzék végig a tárlatokat, és figye­lemmel kísérjék a kísérőrendezvé­nyeket. A tárlatok mellett a rima- szombati Divosud és Alterna ama­tőr színjátszó csoportok előadásá­ban egy török kori legenda feldol­gozását láthatják majd a nézők, emellett filmvetítés, gyógyteák kóstolója is része lesz a program­nak. Minden huszadik látogató ajándékot is kap, és ami szintén nem lényegtelen, egész nap ingye­nes lesz a belépés a Gömör- Kishonti Múzeumba. A legutóbb megnyitott kiállítás a kelták gömöri emlékeit mutatja be. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Halálra gázolta a gyalogost Kassa. Halálos kimenetelű baleset történt szerdán este a város egyik közútján. A Škoda Fabiáját vezető 19 éves Ivan K. átvágott a szemközti sávba, és elütött egy gyalo­gost. Az 51 éves Miroslav H.-t kórházba szállították, de az életét már nem tudták meg­menteni az orvosok. A sofőr vérében alkoholt nem talál­tak; a rendőrség testi sértés miatt tett vádemelési javasla­tot ellene. A gépkocsin kelet­kezett kár 20 ezer koronára rúg. (TASR) Meggyilkolta a rabtársát Besztercebánya. Rabtársa meggyilkolásáért és szökési kísérletért 14 év börtönbün­tetést róttak ki tegnap a nagykürtösi illetőségű Roman K.-ra. A 28 éves férfi a besztercebányai fegyházban töltötte börtönbüntetését, amikor végzett az 51 éves Pavol B.-vel. A bíróságon megbánást tanúsított, és azt állította, súlyos betegségben szenved. Az ítélet egyelőre nem jogerős. (TASR) Elvitte a konyhai gépeket Sztracena (Stratená). Be­törő garázdálkodott a dob- sinai jégbarlanghoz tartozó étteremben. A kerületi rend­őrségi szóvivő tájékoztatása szerint az ismeretlen elköve­tő eltulajdonította a még va­donatúj, becsomagolt kony­hai gépeket, valamint magá­val vitt két palack, 1500 ko­ronát érő minőségi bort. Az kár több mint egymillió ko­rona. (SITA) Tűzesetek keleten Ugal (Ubl’a)/Nyírje (Bre- zov). Kigyulladt egy nyerges vontató a szinnai járásbeli Ugal volt állami gazdaságá­nak területén. Az ismeretlen elkövető 1,5 millió koronás kárt okozott a tulajdonos lí­zingtársaságnak. Több mint 100 ezer koronás kárt oko­zott az a tűz is, amely során a Bártfa melletti Nyírjén égett porig egy szalmakazal. A tüzet egy 15 éves fiú okoz­ta. (SITA) AJÁNLÓ Május 13. (péntek) Szepsi - 18.30: multimé­diás előadás „A Lokomotív GT története, avagy nemze­dékek zenéje, nem csak vájt fülűeknek” címmel a Városi Művelődési Központ alatt ta­lálható F-klubban. Az előadás II. részének címe: LGT - Áldd meg a dalt, avagy Ellenfél nélkül. (1978-2005). 20.00: A XXV. Szepsi Csom­bor Márton Napok záróestje. Eger - 16.00: a Heves Me­gyei Művelődési Központban megnyílik Jacsmenyík József füleki festőművész kiállítása. Köszöntőt mond Gál Sándor, a kiállítást megnyitja H. Szilasi Ágota művészettörté­nész. Közreműködik Herczeg Flóra népdalénekes. Rimaszombat. A város tu­lajdonában lévő, idén 105 éves egykori vármegyehá­za folytatják a felújítási munkálatokat. SZÁSZI ZOLTÁN Tavaly a Tompa térre néző homlokzat feletti két dísztorony javítását sikerült elvégezni a pá­lyázati úton megszerzett támoga­tásból és az épület bérleti díjaiból. Idén a gázmüvektől érkezett egy­millió korona, valamint újabb pá­lyázat kidolgozása van folyamat­ban, hogy a városközpont egyik domináns épületegyüttesének LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. Bár a város hatá­rában évekkel ezelőtt hatalmas költséggel új hulladéktárolót épí­tettek, a Bodrogköz központjában mégis rengeteg kisebb-nagyobb il­legális szemétlerakat található. Többek közt a Dobrai és a Perbe- nyiki úton, a Kossuth utcában, a Forrásdombon, illetve a Csonkavár mellett is hatalmas szemétkupacok éktelenkednek. Tipcsák Géza rend­őrparancsnok elmondta, az általa vezetett testület szélmalomharcot vív a szabálysértőkkel. A jelenleg hatályos törvényi előírások szerint mindössze 1000 koronás helyszíni bírsággal sújthatják a tetten ért sze- metelőket, illetve csupán arra köte­lezhetik őket, hogy saját költségü­kön szállítassák el a hulladékot. A cégeket és a vállalkozásokat ennél jóval nagyobb összegre büntethe­tik, ezek akár 200 ezer koronás bír­ságot is kaphatnak. Ám az esetek bizonyítása rendkívül körülmé­nyes, és a rendőrparancsnok sze­rint a polgárok segítségére is nagy szükségük volna. Királyhelmecen jelenleg két ilyen ügyben folyik el­járás. Nemrég lakossági bejelentés alapján értek tetten egy helybéli férfit a Kis-hegyen, aki egy egész te­herautónyi szerves hulladékot akart a szőlőskertek szomszédsá­gában elhelyezni. A szemetelők egyébként ezen a területen is hatal­mas károkat okoznak: a Mély-árok mára már szülte megtelt hulladék­kal, a hegyen pedig számtalan ille­gális lerakat van. Szabó Péter, a vá­legalább a tetőszerkezeti nagyja­vításait sikerüljön elvégezni. Az egykori vármegyeháza építését 1900 tavaszán kezdték el, az ak­kor még Huszár térnek nevezett, ma Tompa Mihály nevét viselő té­ren. Abban az időben egyetlen év alatt készült el a monumentális, eklektikus stílusú épület, amely azóta számtalan belső és külső ja­vítást megélt. Jelenleg az állam- igazgatás, a Rimaszombati Körze­ti Hivatal és egyéb állami hivata­lok bérlik a város tulajdonában lé­vő épületet. A korábbi városveze­tés ideje alatt nagyon leromlott az egykori vármegyeháza állaga, a jelenlegi városvezetés azonban már nagyobb figyelmet szentel az ros közterületeinek tisztaságáért felelős környezetvédelmi szakelő­adó elmondta, a probléma megol­dásán folyamatosan dolgoznak. A napokban megállapodást kötöttek azokkal a szervezetekkel, amelyek a szociális foglalkoztatási program keretében alkalmaznak embereket. A szerződés szerint a településen található illegális szemétlerakato- kat ezek számolják fel, a hulladék elszállításáról pedig a városi hiva­tal gondoskodik. Áprilisban a köz­terület-fenntartók a háztartásokból értékes épületegyüttes megmen­tésére. Döntés született arról, hogy az épületből származó bér­leti díjak és egyéb bevételek kizá­rólagosan a felújítási és működte­tési költségekre használhatók fel. Éva Muráriková, a Városi Hivatal városfejlesztési szakosztályának vezetője lapunknak elmondta, több alapítványhoz nyújtottak be pályázatot, ezek elbírálásának eredménye a közeljövőben kerül nyilvánosságra. Egyelőre a gáz­művek egymillió koronája áll ren­delkezésre, amit a tető rekonst­rukciójára kell felhasználni. A ki­vitelezésre versenytárgyalást ír­tak ki, ennek végeredménye né­hány héten belül ismert lesz. származó szerves hulladékot egy akció keretében ingyenesen össze­gyűjtötték, és a nemrégiben vásá­rolt speciális daráló- és zúzógéppel komposztálták, így az újra haszno- síthatóvá vált. Királyhelmecen ha­marosan az építési törmeléket, és a használaton kívüli műszaki beren­dezéseket gyűjtik össze. A régi sze­méttelep területének revitalizálá- sára pályázatot dolgoznak ki, az ehhez szükséges pénzt európai uni­ós források felhasználásával terem­tik elő. PUSKO GÁBOR Sajógömör. Amennyiben nem jön közbe valamilyen komoly, előre nem látható jogi akadály, úgy a sajógömöri Várhegy hamarosan az önkormányzat tulajdonába kerül át- tájékoztatott Zsíros Gábor polgár- mester. Elmondta, hogy az egykori vár környékén még a kilencvenes évek derekán kezdtek régészeti fel­tárásba a rimaszombati Gömöri Múzeum munkatársai B. Kovács István vezetésével. A munkálatok során sikerült feltárni a vár közép­pontját - egy lakótorony és egy ká­polna vagy templom maradványait- majd a feltárt alapokat szerették volna kiemelni és a közönség szá­mára hozzáférhetővé tenni. Akkor a régészeti munkálatok félbesza­kadtak, mivel a terület kezelője, az erdészet fákat telepített ide. Mára a korábban megtisztított, a régészek által feltárt terep elgazosodott, be­nőtték a cserjék és a fák. „Célunk, hogy az egykori középkori vár he­lye látogatható legyen. A kilencve­nes évek során végzett feltárások alkalmával különféle tárgyak is elő­kerültek, melyeket ma a rimaszom­bati múzeum őriz. A jövőben sze­retnénk a faluban található Szentiványi-kastélyban egy kis mú- zeümot létrehozni, s nagyon örül­SZÁSZI ZOLTÁN Rimaszombat. Rendhagyó, nemzetközi muzeológiai rendez­vénysorozatba kapcsolódik be má­jus 14-ének estéjén és éjszakáján a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum. A kezdeményezés Fran­ciaországban indult, a párizsi mú­zeumok igazgatóságának ötlete alapján olyan rendhagyó múze­umlátogatási estét-éjszakát szer­veznek, amely nem csupán tárlat­nézés, sok más kiegészítő prog­rammal a fiatal nemzedéket kí­vánja megszólítani. A rendezvény- sorozat Rimaszombatban szomba­ton, este 18 órakor kezdődik. Más­kor, ebben az időben már régen ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Besztercebánya. A közép-szlo­vákiai város közelében, Ponikyn bejegyzett Priatelia Zeme - CEPA (A Föld Barátai) elnevezésű civil szervezet igen hasznos honlapot helyezett el a világhálón. A szer­vezet - mely egyébként Beszterce­bányán is fenntart egy irodát - olyan nyilvános internetes portált hozott létre, melyen minden ér­deklődő nyomon követheti az épp aktuális uniós pályázati kiíráso­kat, a pályázatok leadásának ha­táridejét vagy épp a nyertes pályá­zatok listáját. Mint bevezetőjükben írják, a céljuk az, hogy a közalapítvá­nyok által Jtínált pénzeszközök célszerűen, hatékonyan, ellen­őrizhetően, a közérdeknek meg­felelően és a fenntarthatóság je­gyében kerüljenek felhasználás­ra. Bíznak benne, a nevezett internetes oldal nemcsak azok számára lesz hasznos, akik rend­szeresen dolgoznak ki pályázato­kat, de azok számára is, akik sze­retnék nyomon követni a pénzek elosztását. Az információs portál készítői arra törekedtek, hogy a lehető legérthetőbben fogalmaz­zák meg az egyes információkat. Ezért mellőzni kívánják az érthe­tetlen, hosszú, és csak egy szűk réteg számára világos kifejezése­ket, megfogalmazásokat. Az ol­dalt a nevezett civil szervezet az Európai Közösség támogatásával hozta létre. Jelenleg pedig a CEE Bankwatch Network, a CS Mott Foundation segítségével, vala­mint saját forrásból származó pénzeszközökből üzemeltetik. A www.eufondy.org oldal láto­gatói részletes áttekintést kaphat­nak az Európai Unió által létreho­zott alapokról, a pályázati feltéte­lekről vagy az éppen aktuális pá­lyázati kiírásról. Ugyancsak egy helyen találhatóak meg a különfé­le formanyomtatványok. A Föld Barátai szervezet kezdeményezé­se nagyon hasznos lehet minden olyan civil szervezet, önkormány­zat és vállalkozás számára, ame­lyek tevékenységükhöz, céljaik el­éréséhez meríteni szeretnének a közös európai kasszából, (sk) Egy ezresért bárki szemetelhet, a cégeknek kicsit többe kerül Szeméthegyek mindenütt Ez nem az új hulladéktároló, hanem egy lakóház melletti terület (Szabó Bernadett felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents