Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-12 / 109 szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 12. Gazdaság és fogyasztók 9 Szlovákia - Brüsszel jóváhagyásával - összesen 65 ezer tonna gabona kivitelére írt ki versenypályázatot Hollandok adják el fölös búzánkat Az agrárkifizető ügynökségnek eddig 548,5 ezer tonna, a hazai piacon eladhatatlan gabonát ajánlottak fel a termelők (TASR-felvétel) Pozsony. Epedve várják a szlovákiai agrártermelők, hogy mihamarabb kikerüljön a gabonaraktáraktól az az 51,5 ezer tonna búza, amelyet intervenciós felvásárlás keretében egy holland exportőr értékesíthet az Európai Unió határain kívül. A holland társaság a Szlovákia által kiírt versenypályázatra jelentkezett. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A cég - egyedüli jelentkezőként - elnyerte a kivitel jogát. A gabonát egy hónapon belül kell Szlovákia, pontosabban az EU határain túlra szállítania. Az intervenciós felvásárlást bonyolító szlovák agrárkifizető ügynökség illetékesei is türelmetlenül várják, hogy a nemzetközi versenypályázat útján eladott gabona mihamarabb kikerüljön a hazai raktárakból. Csak így nyílik ugyanis lehetőség arra, hogy apasszák a termelőknél, illetve a raktárakban felhalmozott, a hazai piacon eladhatatlannak bizonyult, ezért intervenciós felvásárlásra felkínált gabonahegyeket. S nemcsak a raktárak ürülnek meg az export esetén, hanem forrásokhoz jut az agrárkifizető ügynökség, amelyet további intervenciós felvásárlásra fordíthat. Szlovákia - Brüsszel jóváhagyásával - összesen 65 ezer tonna gabona kivitelére írhatott ki versenypályázatot. Első körben csak egyetlen jelentkező akadt, az említett holland exportőr, aki 51,5 ezer tonna gabonája tett ajánlatot. Az exportőrnek igencsak csipkednie kell magát: mindössze harminc napja van a tranzakció lebonyolítására, ellenkező esetben elveszik a tonnánkénti 5 eurós letétje. Ebben az esetben pedig új versenypályázatot kellene kiírni. Szolnoki István, az agrárkifizető ügynökség szekcióigazgatója azonban nemcsak abban bízik, hogy az első exportot időben lebonyolítják, hanem abban is, hogy a maradék 13,5 ezer tonna máig, a pályázat lejártáig elkel. Optimizmusát a felkínált gabona minőségével indokolta. Lapunknak nyilatkozva megerősítette: amennyiben mégsem lenne érdeklődő a maradék búzamennyiségre vagy a pályázat más oknál fogva eredménytelenül zárulna, úgy Szlovákia kezdeményezni fogja a kiviteli keret további megemelését 26 ezer tonna búzára. A holland exportőr 180 millió eurót fizet a gabonáért, ami megközelítőleg 92,3 eurót jelent tonnánként. Ez a pénz ugyan lényegesen kevesebb annál, amit a szlovákiai gabonatermelők kapnak a terményükért (101,31 euró + esetlegesen fuvardíj, havi tárolási díj, minőségi illeték), ám senkinek sem kell aggódnia amiatt, hogy a különbözet a szlovák költségvetést terheli. Ezt ugyanis brüsszeli forrásokból egészítik ki. Az agrárkifizető ügynökségnek eddig 548,5 ezer tonna, a hazai piacon eladhatatlan gabonát ajánlottak fel a termelők. E mennyiség csaknem felét, ténylegesen 250 ezer tonnát már intervencióként fel is vásárolt. Ebből 132,5 ezer tonnát teszi ki a kukorica, amelyre azonban Brüsszel még nem engedélyezte a kiviteli versenypályázat kiírását. Szolnoki bízik abban, hogy az új termény betakarításáig sikerül az intervencióba felkínált gabonát maradéktalanul felvásárolni, és a raktárakat kiüríteni, (gyor) A Szlovák Gázművek (SPP) a 2004-es forgalma és profitja után 15,5 milliárdot fizet be az államkasszába Egyelőre nem emelkedik tovább a földgáz ára ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az év első négy hónapjában ismeretében folyamatosan elemzik a változó árfolyamokat és üzemanyagárakat, ám egyelőre nem tettek javaslatot az árszabályozási hivatalnak (ÚRSO) a gázárak esetleges módosítására - mondta tegnap Dušan Randuška, a Szlovák Gázművek (SPP) értékesítési divíziójának igazgatója. Az 51%-ban állami vállalat tavaly 80,7 milliárd koronás forgalom mellett 21,6 milliárd koronás, adózás utáni nyereséget ért el. A hazai mércével gigantikusnak számító profit még a 2003-as, 20,45 milliárd koronát is meghaladja, ami azért figyelemre méltó, mert a társaság forgalma viszont a 2003-as 83,9 milliárd koronáról tavaly 80,7 milliárdra csökkent - ismertette tegnap az adatokat Libor Briška, a cég pénzügyi divíziójának igazgatója. A visszaesés döntően annak köszönhető, hogy tavaly folytatódott a 2001 óta tapasztalható hazai gázértékesítés hanyaüása ( 6,8 milliárd köbméterről 6,5 milliárdra), viszont a tranzitszállítások tovább nőttek, elérve a 82,7 milliárd köbmétert, ami megfelel Németország egyéves szükségletének. Szlovákia az egyik legjobban gázművesített ország, a települések 76%-a, a lakosság 94 százaléka számára elérhető a vezetékes földgáz, az SPP ennek dacára idén további 15 ezerrel szeretné bővíteni ügyfélkörét. A cég folyamatos belső átalakuláson megy keresztül: a piaci liberalizációt szorgalmazó EU-s szabályoknak megfelelően jövőre tevékenységi köréről leválasztja a terjesztéssel és szállítással foglalkozó ágazatait - mondta Jan Massmann, az igazgatótanács elnöke. A francia Gaz de France és a német Ruhrgas 49%-os tulajdonában lévő társaság tegnapi közgyűlése úgy döntött: a tavalya 21,6 milliárdos profitból 19,29 milliárd koronát szétoszt a részvényesek között, ebből 9,84 milliárd korona kerül az államkasszába. Az SPP 2004-es eredményei alapján a jövedelemadót is beszámítva így mintegy 15,5 milliárd koronát fizet be a közösbe, (shz) Pozsonyban egy 65 négyzetméteres lakás biztosítása 2-3 ezer, a járási városokban 482-700 koronába kerül Érdemes gondolni a nyári lakásfosztogatókra ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Hamarosan beindul a nyaralási szezon, amikor több ezren hagyják felügyelet nélkül a lakásukat akár több hétre is. Mit kellene tennünk, hogy a kiránduláson ne aggódjunk azért, hogy kirabolják a lakásunkat? Manapság egy lakás vagy ház vásárlása többségünk számára egész életre szóló befektetés. Akiknek nincs készpénzük, és kölcsönre szorulnak, akár 20 éven keresztül kénytelenek visszafogni a kiadásaikat a törlesztőrészletek miatt. Épp ezért ha nyugodtan szeretnénk aludni, nem árt bebiztosítani a lakásunkat, hogy megelőzzük a komolyabb problémákat. A nyári hónapokban elhagyott lakások ugyanis paradicsomnak számítanak a tolvajok számára. Az elmúlt években azonban megszaporodtak az árvíz-, a vihar- és a tűzkárok is. A biztosítás természetesen nem akadályozza meg, hogy a lakásunk leégjen vagy hogy kirabolják. Ám ha megtörténik a baj, a biztosító által kifizetett összegnek köszönhetően könnyebben átvészelhetjük a nehéz időszakot. Sok esetben azonban maga a biztosítás is fölösleges pénzkidobásnak számít, ha rosszul határozzuk meg a biztosítási összeget. Hogy ez ne történhessen meg, a legfontosabb, hogy az általunk választott biztosítónál pontosan felmérjük, mire is van szükségünk. Azt, hogy mekkora biztosítást fizetünk, több tényezőtől függ. A biztosítók felmérik, régiónkban milyen nagy az esélye annak, hogy a jövőben esetleg fizetnie kell. Számukra a legrizikósabb területeknek azok a folyók melletti települések számítanak, ahol a múltban már többször kiöntött a víz. Nem kevésbé veszélyes biztosításoknak számítanak azonban az olyan ingatlanok is, amelyek távolabb esnek a lakott településektől. Ezeknél ugyanis nagyobb az esélye annak, hogy kilopják őket, ráadásul egy esetleges tűzeset során a tűzoltók is később érnek ki. Ugyanilyen rizikósnak számítanak a kerületi városokban található lakások is, ott ugyanis sokkal nagyobb az esélye, hogy kirabolják a lakásunkat. Ha egy 65 négyzetméteres lakást veszünk alapul, akkor a fentieket is figyelembe véve Pozsonyban a legdrágább a biztosítás. A fővárosban egy ilyen lakás éves biztosítása 2- 3 ezer korona között mozog. Kassán a biztosítás 1000-1500 korona, Besztercebányán pedig 650- 950 korona közötti. A járási városokban ez 482-700, a kisebb városokban pedig 210-340 korona között mozog. A biztosítási szakemberek szerint azok sincsenek biztonságban, akiknek ugyan van biztosítása, ám ezt már több éve kötötték. Az elmúlt években ugyanis a lakások és a lakásfelszerelés ára jelentős mértékben nőtt, vagyis a korábban biztosítottak szerződései lényegesen alacsonyabb összegre szólnak, mint amennyit ma érnek. Épp ezért fontos felmérnünk, hogy a biztosításunk az aktuális árakra szól-e, hiszen ha betörnek hozzánk, a biztosító által fizetett összeg a régi biztosításoknál lényegesen elmaradhat a valódi kárösszegtől, (mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK lyamában. A központi bank kormányzója elismerte, hogy maguk a szakemberek is erősebb árfolyam-mozgásra számítottak. Elképzelhető, hogy már a nyáron rögzítik az árfolyamot, és ez esetben már 2007. január 1-jével lehet szlovén euró. (m) A Lidi nem becsüli a nemdohányzókat Pozsony. A Lidi üzletlánc figyelmen kívül hagyja a nemdohányzók védelméről szóló törvényt - derül ki a Szlovák Kereskedelemi Felügyelet (SOI) legfrissebb elemzéséből. A SOI a hazai áruházláncoknál 32 hiányosságot tárt fel, amiből 31 eset jut a Lidire. A Lidi legnagyobb hibája az ellenőrök szerint az, hogy a cigarettát nem a kasszánál, vagyis az üzlet alkalmazottjánál vehetjük meg, hanem közvetlenül az üzletben, miközben a törvény ezt nem engedi meg. (TASR) A vasút ezreket bocsát el Pozsony. A Szlovák Vasutak tavaly 1526 alkalmazottjától vált meg, a vállalatnál jelenleg így 20 970-en dolgoznak. A cég eredetileg csak 723 alkalmazott elbocsátásával számolt, ezt azonban pár százzal növelték. Az elbocsátások miatt nőttek a bérköltségek is, a végkielégítések miatt a bérekre az eredetileg tervezettnél 40 millió koronával többet költöttek. A vállalatnál az átlagbér tavaly csaknem ezer koronával, 17 039 koronára nőtt, idén pedig további 5,8%-os emelésre számítanak. Az elbocsátásokat idén is folytatják, 2009-re így az alkalmazottak számát 17,7 ezerre kívánják csökkenteni. (TASR) A VÚB a legjobb bankok egyike New York/Pozsony. A Global Finance rangos amerikai pénzügyi szaklap értékelése szerint az Általános Hitelbank (VÚB) Közép- és Kelet-Európa 22 országa legjobb pénzintézeteinek egyike. A Best Emerging Market Banks 2005 listájára történt felkerülés rövid időn belül sorrendben immár a harmadik kedvező értékelés Szlovákia második legnagyobb bankja számára. A VÚB korábban a brit The Banker szaklaptól a Bank of the Year 2004 in Slovakia díjat kapta, (ú) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 38,978 Lenqyel zloty 9,310 Anqolfont 57,098 Maqvar forint (100) 15,495 Cseh korona 1,296 Svéd korona 4,228 Dán korona 5,237 Szlovén tollár (100) 16,272 Japán ien(100) 28,723 Sváici frank 25,221 Kanadai dollár 24,309 USA-dollár 30,238 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,95-39,95 29,60-31,26 1,27-1,33 14,88-16,18 OTP Bank 37,92-39,90 29,58-31,21 1,27-1,33 14,98-16,12 Postabank 37,85-39,87 29,59-31,17 1,26-1,32 14,91-16,13 Szí. Takarékpénztár 37,89-39,83 29,54-31,09 1,26-1,33 14,84-16,23 Tatra banka 37,85-39,87 29,59-31,17 1,26-1,32 14,91-16,13 UniBanka 37,90-39,88 29,62-31,17 1,26-1,33 15,14-15,93 Általános Hitelbank 37,88-39,90 29,59-31,17 1,26-1,33 14,68-16,39 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta etadására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Drágább utazás, olcsóbb zöldség Pozsony. Az elmúlt hónapban 2,7 százalékkal voltak magasabbak az árak a tavalyi év azonos időszakához képest - derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből. Az árak leginkább, összesen 2,2%-kal, a közlekedésben nőttek, 1,5%-kal többet fizettünk azonban az egészség- ügyi szolgáltatásokért is. Tovább csökkent ugyanakkor az élelmiszerek ára, amihez elsősorban a zöldségek 1,9 százalékos áresése járult hozzá. A salátauborka 35, a karfiol 13, a paradicsom 11%- kal volt olcsóbb. Csaknem 5%- kal drágultak ugyanekkor a gyümölcsfélék: a kivi ára 20, a görögdinnyéé 15, az almáé és a citromé 7%-kal nőtt. (TASR) Márciusban kisebb volt a külkerhiány Pozsony. A statisztikai hivatal tegnap közzétett adatai szerint a külkereskedelmi mérleg hiánya az év harmadik hónapjában 3,54 milliárd koronára mérséklődött a februári 4,24 milliárd koronáról. A külkereskedelemben az export éves összehasonlításban 3,í%-kal, míg az import 4,6%- kal emelkedett. (TASR) Gépipari vásár kezdődik Nyitrán Nyitra. Húsz ország 900 kiállítója mutatkozik be a május 24- én nyíló Nyitrai Gépipari Szakvásáron. Az Agrokomplex vásárvárosában február 27-ig nyitva tartó vásár 25,5 ezer négyzet- méteren mutatja be a gépipar legfrissebb újdonságait. A belépő ezúttal 150 korona, a gyerekeknek, a diákoknak, a katonáknak és a nyugdíjasoknak 70 koronát kell fizetniük. (TÁSR) Szlovénia: 2007-ben euró Ljubljana. Szlovénia pár évvel megelőzhet bennünket az euró bevezetésében. Az ország helyzete stabilnak mutatkozik az ERM-II devizaárfolyam-rendszerben, így nagy valószínűséggel már 2007 elején esedékessé válik az euró bevezetése - véli a Szlovén Bank kormányzója. Szlovénia 2004 júniusában lépett be az ERM-II mechanizmusba, és az azóta eltelt időszakban csak igen enyhe ingadozást jegyeztek a nemzeti valuta árfó-