Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-02 / 100 szám, hétfő

26 Magyar glóbusz ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 2. ÉVFORDULÓ Ünnepségek Kismartonban Kismarton városa tartományi székhellyé válásának nyolcvanadik évfordulóját az idén számos rendezvénnyel ünnepli. A várost 1925. április 30-án emelték tartományi székhellyé. Szombattól tartják a ju­bileumi ünnepségeket: a sétáló utcában, számos vállalkozás kiraka­tában kiállítás látható „80 év tartományi főváros“ címmel. Bemuta­tásra kerülnek olyan városképek, amelyek az 1920 és 1950 közötti időszakból származnak. Kismarton, négy városrészre osztható. Az Oberberg/Felsőkismar- tonhegyre, annak is egyedül álló Kalvarien-hegyével és a Haydn ma­uzóleumával. Valamint Unterberg/Alsókismartonhegyre, ahol a régi zsidó temető található. Majd Kleinhöflein/Kishöflányra, a valamiko­ri borász falura és St. Georgen/Szentgyörgyre, ahol a római kultúra nyomai még ma is láthatók. A városnak 11480 lakosa közül az 1991- es népszámlálás szerint 2,6 százaléka magyar-német ajkú. (orf.at) A kismartoni Esterházy-kastély (Képarchívum) RÖVIDEN Felújítják a Mátyás-szoborcsoportot Kolozsvár magyar nemzetiségű alpolgármestere szerint jövőre fel­újítják a Mátyás-szoborcsoportot, s az ehhez szükséges előtanul­mányt már idén elkészítik. Boros János elmondta, a költségek egy ré­szét az önkormányzat fedezi, de további pénzforrásokra is szükség lesz. Ezért az RMDSZ gyűjtést indít, ebben számítanak a világ ma­gyarságának és a magyarországi intézmények támogatására. Szak­emberek úgy vélik, a 203 éves szoborcsoport főalakjának a feje, a korrózió miatt, akár ki is lyukadhatott. 2002-ben, a szobor százéves évfordulóján, Gheorghe Funar akkori polgármester indítványozta a restaurálást. 500 millió lejt akart kiutalni, de a magyar tanácsosok nem bíztak abban, hogy szétbontása után a szobor visszakerül a ko­lozsvári főtérre, ezért nem egyeztek bele a javításba. (Erdélyi Napló) Sikeres magyar üzletasszonyok Három erdélyi magyar hölgy szerepel a száz legsikeresebb romá­niai üzletasszony listáján. A magyarok közül a legelőkelőbb helye­zést egy Venezuelába kivándorolt színésznő érte el: a 37. helyen ta­lálható Joanna Benedek dél-amerikai szappanoperákban alakított szerepei által vált ismertté. A volt manöken Romániában idegenfor­galmi ügynökséget működtet. A 43. helyre Kósza Alizt, egy norvég tőkéjű élelmiszer-vállalat romániai vezérigazgatóját rangsorolták. Az 50. helyen található a kolozsvári Fodor Szilvia egy mobiltelefon­forgalmazó cég társtulajdonosa. (Erdélyi Napló) Újra megnyílt a nagyváradi galéria Közel egy évtized után ismét van városi képzőművészeti galériája Nagyváradnak, miután ünnepélyes keretek között megnyitották a Körös-parti város művészei számára kialakított új kiállítótermet. A Fő utca gyalogos szakaszán, az Apolló-palotával szemben berende­zett kétszintes helyiséget a Nagyváradi Képzőművészek Egyesülete és a Bihar Megyei Építészkamara közösen használja majd. Az új léte­sítmény nyitótárlata ezért a tavalyi, bukaresti építészeti biennálé anyagát mutatta be. (krónika) így kellene élni egy magunknak teremtett környezetben, figyelve a természetre, az értékekre, egymásra Tények, hitek, kultúrák, remények A gyulafehérvári székesegyház (Képarchívum) 2005. április 6. és 13. kö­zött a bukaresti Hungaro­lógiai Tanszék csapata ki­rándult a Székelyföldre, Erdélybe. Hosszú előké­születek előzték meg az in­dulást, és - hála a szpon­zoroknak, támogatóknak - egyszer csak összejött. KREBSZ JÁNOS Egy buszra való fiatal, kétharma­dában román anyanyelvűek és na­gyobbrészt leányok, néhány tanár és a román buszsofőr volt a felfe­dező különítmény. Az útvonalunk: Bukarest, Pitesti, Ramnicu Vilcea, Nagyszeben, Kolozsvár, Torda, Ma­rosvásárhely, Kézdivásárhely, Sep- siszentgyörgy, Brassó, Bukarest - hogy csak a térképen elképzelhető legyen nagy ívben vonulásunk vo­nala. Ha mindenről be akarnék számolni, leltárrá és felsorolássá válna ez az újságcikk - Erdély még megvan, a turistacsalogató látvá­nyosságok meg a történelmi em­lékhelyek működnek, készülnek a nyári szezonra. Sokkoló élmény Utaztunk nyelvben, kultúrában, időben és történelemben. Van u- gyebár egy hivatalos történelem, amit tanítanak az ország iskolái­ban, és beleépül a felnövekvő gene­rációk gondolkodásába. És van ne­künk, magyaroknak, egy karban­tartott történelmi tudatunk, amely erős eltéréseket mutat ettől a hiva­talos verziótól. Nem akartunk sem­milyen ütközést vagy kritikát gya­korolni, csupán megmutatni eze­regyszáz év emlékeit. így is sokkoló volt - azt hiszem - néhány diákunk számára, hogy az ország belsejé­ben van egy kis Magyarország, fal­vak, ahol nem beszélnek románul az emberek, magyar televíziót néz­nek... Talán az első ilyen mellbevá­gó élmény az volt számukra, hogy az autóbuszból láttunk egy óriásp­lakátot, amely a Dacia Logant rek­lámozta magyar nyelven, a régió­beli célközönségnek. Gyulafehérvár Az első nagyobb kóstoló a törté­nelem léptékéből. Az érsekség eze­réves fennállásának megünneplé­sére készül. Kilencvennégy éves idegenvezetőnk, Léstyán Ferenc mintha személyében képviselné az örökifjú és mégis időtlen időkre emlékeztető történelmi egyházat. Megjárta a kommunista börtönö­ket, évtizedekkel nyugdíjazása után is szolgál, 4 nyelven tájékoz­tatja a turistákat. A templomban Hunyadi János, testvéröccse és László fia szarkofágjai. Iancu de Hunedoara. A kereszténység védel­mében tette, amit tett. Osztozha­tunk az emlékén, ha kerüljük a ki­rekesztő gondolkodást. Búcsúzáskor Léstyán atya meg­ajándékoz egy könyvével (Erdélyi Szibéria). Dokumentum és emlé­kezésgyűjtemény a kommunista diktatúrának arra az időszakára, amely megszüntette a szerzetes- rendeket, eltörölte a görög katoli­kus egyházat, börtönbe vetette Márton Áron püspököt. Szerény, egyáltalán nem hivalkodó módon bizonyítja ez a kötet, hogy vérta­núk, áldozatok, derékba tört em­beri sorsok árán voltak, akik szem­beszálltak a diktatúrával, és erköl­csi győzelmet arattak. A könyv utóiratából idézek: „Félévszázad vallásüldözését az egyház kibírta. ...Az elnyomó rendszer megbu­kott. ... Évszázadokra vissza­menőleg kétszer fordult elő, hogy Csíkban több volt a temetés, mint a keresztelés: az 1719. évi pestis idején és az első világháború vé­gén a spanyoljárványkor. Most azonban: az utóbbi években - több a temetés, mint a keresztelés. ... Kibírtuk a félévszázados elnyo­mást. Kibírjuk-e azt a pestist, amely a család életet adó forrását támadja ki?“. El kell olvasni. Tibód Kétszáz lakosú színmagyar fa­lucska pár kilométerre Marosvásár­helytől. Irdadanul rossz út vezet ide, rég volt eső, hatalmas port ver­nek az autók, sofőrünk akárhogy igyekezik, azt sem tudja megolda­ni, hogy minden kátyúba belehajt­son, de azt sem, hogy mindet kike­rülje. Végre föltűnik a falutábla, na, itt vagyunk, sóhajtunk, s túlhaj­tunk az út szélén várakozókon. Ezek' ránk várnak, döbbenünk meg, látva a kezekben a tálcákat, kosarakat. Valóban: kaláccsal, pá­linkával várnak az út szélén, miu­tán tolatva és újabb porfelhővel bo­rítva őket, visszatérünk hozzájuk. Örülnek nekünk, vártak bennün­ket. Egyik román, magyarul jól be­szélő csíki diáklányunkat ez az őszinte fogadtatás annyira meghat­ja, hogy elsírja magát., Mit kínál a falusi turizmus? Tanulmányozom egy kicsit a megélhetés ezen új formáját, amit a falusi turizmus kínál az erdélyi magyaroknak. Sokfelé próbálkoz­nak, Zetelakán csak egyetlen utcá­ban hat-hét háznak dobták le a fe­delét, manzárdot építenek vendég- fogadásra. Szállásunkon a három vendégszobához három fürdőszo­ba tartozik, a ház végéhez hozzá- toldanak, még egy vendégszoba és terasz épül, ahová jó időben ki le­het majd ülni. A falun is meglát­szik, hogy megjelent egy másfajta igény, az emberek figyelik egy­mást, senki nem akar lemaradni. Jártam többfelé Nyugaton is, meg­tapasztaltam az ottani, falusi turiz­musnak nevezett üdültetési for­mát. Van egy lényeges különbség: az erdélyi, bármennyi profi vonás­sal gazdagodik is, nem személyte- lenedik el. Tényleg vendégnek, lá­togatóba érkezett rokonnak tekin­tik az érkezőt. Házigazdáinkkal rögtön összetegeződünk, a gyer­mekek magázzák a szülőket, ezt szépnek találjuk. És mindvégig ha­talmas a trakta, a vacsora kétfogá­sos. Vacsora után ott maradunk az asztal körül, beszélgetünk. A tízé­ves gyermek közénk ül, és ő is jól érzi magát. Utolsó estén a falu és a magunk szórakoztatására műsoros estet adunk a kultúrházban. Román di­áklányaink magyar népdalokat ad­nak elő, fergeteges paródiában áb­rázoltalak társasutazásunk kvin­tesszenciája, a közönség dől le a székekről, a szereplők is időnként elkacagják magukat. Végigrohanunk a Székelyföldön Egy hét roppant kevés Erdély megismerésére, különösen akkor, ha mindent meg akarunk mutatni. Jártunk a mélyben, a tordai sóbá­nya tárnáiban, illetve a magasban, a Madarasi Hargitán, aztán temp­lomokban, székesegyházakban, múzeumokban, olyan helyeken, amelyeket az útikönyvek csillaggal jelölnek. De a meghatározó él­ményt mindig a spontán, váratlan események kínálják. Csíkmadarasi diáklányunk, ha már arra me­gyünk, behívja a csoportot udva­rukra, édesanyja egész kosár kür­töskaláccsal vár bennünket, egy másik, székelyföldi diákunk otthon éjszakázik, reggelre hoz két üveg bort a hazaiból, s míg a traktor ka­paszkodik velünk a Hargitára, száj­ról szájra járnak az üvegek - higié­niai megfontolások ellen kiváló érv az alkohol fertőtlenítő hatása. Az utolsó két nap, már fáradtan és eltelten az élményekkel, szinte rohanásnak tűnik. Ötpercenként elhajtunk egy bekötőút mellett, tanszék- és idegenvezetőnk hadar­ja a tudnivalókat, a lényeget összefoglalja románul (egy közbe­kiabálás hátulról, román nyelven: Tessék csak folytatni, egészen jól értem ezt a magyar nyelvet!), dől­nek a falunév-magyarázatok, helytörténeti legendák. Alsócsernát Az utolsó szétnézésre alkalmas megálló Alsócsernáton, sokadszor járok itt, és mindig elgyönyörköd­tet a Hauszmann fivérek munkája, igényessége, életformája, amellyel fenntartanak, működtemek egy udvarházat, múzeumot, gyűjtemé­nyeket, újságot adnak ki, és mindig minden hatalmas rendben van. A falon iskolai tábla, naponta fölróva arra egy aktuális bibliai idézet, egy költemény egy-két sora s még vala­mi bölcsesség. Mindig tudnak vala­mi újat mutatni. Most a hollófész­ket az egyik magas fán. Nagypén­tekre keltek ki a fiókák. Valahogy így kellene élni egy magunknak teremtett környezet­ben, figyelve a természetre, az érté­kekre, egymásra. (Magyar Szó) Felmérhetetlen károkat okozott az árvíz a Bánság vajdasági és romániai részén Menekültek az emberek Mintegy 3000 embert telepítet­tek ki a múlt héten a kelet- és kö­zép-bánáti falvakból a Temes, az Óbega és a Berzava folyók áradása miatt. A helyzet a román határtól 7 km-re fekvő Módoson volt a legsú­lyosabb, itt az alig 10 m széles pa­tak 500 m szélességben öntött ki. 200 ház került víz alá. Sokan, fő­ként az idősek nem akarták elhagy­ni vízben álló házukat. Az érintett települések lakói csónakokkal igye­keztek menteni értékeiket. A sors- üldözötteket rokonoknál és a szom­szédos járási székhely iskolájában szállásolták el. Romániában csak a mezőgazdaságban 7,5 millió dollá- Módoson volt a legsúlyosabb a helyzet, a faluból a hivatalos adatok alapján 2300 embert telepítettek ros kár keletkezett, (o-o, mr) ki. A község sertéstelepéről az 1600 állat közül 200-at sikerült kimenteni. (TASR/EPA-felvétel) Külföldi bortermelők részvételére is számítanak Borfesztivál Újvidéken MAGYAR SZÓ A második nemzetközi borfesz­tivált június 3-a és 5-e között ez al­kalommal is Újvidéken, a Szabad­ság téren tartják meg. A városi ta­nács művelődésügyi kérdésekkel megbízott tagja a rendezvénnyel kapcsolatban megtartott sajtótájé­koztatón elmondta, hogy az egye­dülálló fesztivál két dolgot köt össze: a bort és a zenét, mert a két fogalmat nehéz egymástól elvon­tan kezelni, egyik vonzza a mási­kat. Elmondta: „a látogatók szín­vonalas rendezvénysorozatra szá­míthatnak. Minden egyes kiállító eredeti megoldással készült stan­don mutatja be termékét, a látoga­tók pedig csakis üvegpohárból íz­lelgethetik a nedűt. A fesztivál nem zsibvásár lesz, hanem a táj­egységre jellemző rendezvény.” A fesztiválon a szőlő- és borter­melők mellett a borkészítéssel kapcsolatos eszközök és felszere­lések gyártóit, valamint forgal­mazóit, a turizmussal foglakozó szervezeteket, borászati folyóira­tok kiadóit, illetve a bor forgal­mazóit és a nedű fogyasztóit gyűjtik egybe. A hazai kis- és nagy bortermelőkön kívül fran­cia, olasz, magyar, osztrák, ro­mán és német résztvevőkre is szá­mítanak, továbbá Újvidék test­vérvárosai: Dortmund, Athén, Modena, Norwich és Szaloniki bortermelői is bemutatkoznak a székvárosiaknak.

Next

/
Thumbnails
Contents