Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-07 / 105 szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 7. RÖVIDEN Telefonon, Tajvanról Washington. George Bush amerikai elnök csütörtökön este telefonbeszélgetést folytatott Hu Csin-tao kínai elnökkel, akit arra kért, tegyen bé- külékeny gesztusokat Csen Suj-pien tajvani elnöknek. Scott McClellan elnöki szóvivő a tajvani ellenzék pekingi látogatásával kapcsolatban hangsúlyozta: az amerikai kormány szükségesnek tartja, hogy Kína párbeszédet folytasson az annak rendje és módja szerint megválasztott Csen Suj-pien tajvani elnökkel és kormányával. Az USA megítélése szerint ez lenne a legjobb módja a béke és a stabilitás előmozdításának a Tajvani-szoros térségében. Mindketten aggodalmuknak adtak hangot Észak-Korea miatt, és arról biztosították egymást, továbbra is támogatják a hátoldalé tárgyalásokat. (MTI) EU-Ázsia párbeszéd Kiotó. Az Európai Unió és 13 ázsiai ország külügyminisztereinek, illetve magas rangú diplomáciai képviselőinek tanácskozása kezdődött tegnap Kiotóban. Az Ázsia-Európa Dialógus (ASEM) keretében zajló kétnapos tanácskozást 1996 óta hetedszer rendezték meg. Napirenden szerepel többek között a Kína ellen 16 évvel ezelőtt, a Tienanmen téri vérengzés után elrendelt európai fegyverembargó esetleges feloldása, a mianmari (Burma) katonai junta elleni EU- rendszabályok, ületve Japánnak az ENSZ BT-ben betöltendő állandó tagsága. Szó lesz a Koreai-félszigeten uralkodó feszültségről is. (MTI) Lefokozás Abu Graib miatt Washington. Felelősségre vonták az eddigi legmagasabb rangú katonát az iraki fogoly- kínzásos ügyben. Dandártábornokból ezredessé fokozták le a hírhedtté vált Abu Graib-i börtön amerikai parancsnokát, mivel bűnösnek találták kötelességmulasztás miatt. Janis Karpinskinak azt is rovására írták, hogy eltitkolta elöljárói elől egy korábbi bolti tol- vajlását. Egy légibázis boltjából lopott el ugyanis kozmetikai cikkeket, amiért akkor letartóztatták. A hadsereg vizsgálata igazolta a börtönvezetés mulasztásaira tett állításokat. De azt is megállapították, hogy a dandártábornok intézkedéseivel, illetve meg nem tett intézkedéseivel nem járult hozzá közvetlenül a fogolykínzásokhoz. (origo) A tábornokok közül egyedül Karpinski asszony „bűnhődött” (Reuters) Az amerikai elnök szerint Fehéroroszország Európa utolsó diktatúrája - súrlódások Moszkva és Washington között a Baltikum ügyében George Bush megkezdte európai körútját Putyin nem kér bocsánatot Moszkva. Vlagyimir Putyin nem tartja szükségesnek a bocsánatkérést a balti államoktól szovjet megszállásuk miatt, és az ezzel kapcsolatos spekulációk beszüntetésére szólított fel. Az orosz elnök egy német tévétársaságoknak nyilatkozva emlékeztetett: 1989-ben a Szovjetunió legfőbb népképviseleti szerve határozatban ítélte el a Sztálin és Hitler közti 1939-es, a balti országok szovjet megszállásához vezető megállapodást, amelyről azt is kimondta, hogy Sztálin személyes, a szovjet nép érdekeivel ellentétes döntése volt. Kifejtette: a három balti állam függedenségének jogi alapja az 1918 februárjában Breszt-Litovszkban aláírt, Oroszországtól nagy területeket elszakító orosz-német békemegállapodás. Aztán 1939-ben Oroszország és Németország másképp döntött, az utóbbi lényegében beleegyezett abba, hogy Európának ez a része visszatérjen a Szovjetunió szárnyai alá. A balti országokat „cseretalonként” használták a világpolitikában, s ez természetesen tragédia népeiknek, amiről egyenesen kell szólni - mondta az orosz elnök, (m) Washington/Riga. Bush amerikai elnök megkezdte európai körútját, amelynek legfontosabb állomása Moszkva lesz, ahol részt vesz a győzelem napi ünnepségeken. ÖSSZEFOGLALÓ George Bush tegnap este megérkezett kőrútjának első állomására, a lett fővárosba, Rigába, ahol ma a demokráciáról és a szabadságról mond beszédet. Vasárnap Hollandiában, a Maastricht melletti holland-amerikai temetőben emlékezik, és hétfőn érkezik meg Moszkvába, az emlékünnepségekre. „Egy üzenetem van Oroszország és a balti országok számára: a demokráciát, ezen belül az ellenzék és a nemzeti kisebbségek jogait tiszteletben kell tartani.” Ezt nyilatkozta az amerikai elnök a moszkvai Izvesztyijának, de jelezte: ha ezzel kapcsolatban kérdéseket tesz fel az általa igen nagyra becsült Putyin orosz elnöknek, ez civilizált formában történik majd. Bush bejelentette, rövid moszkvai tartózkodása alatt egy kerékasztalon vesz részt a civil társadalom vezetőivel, amit már önmagában is pozitív ténynek minősített. Moszkvában zokon vették Bush e heti, Rigába küldött, az orosz lapok szerint ünneprontó levelét a baltiak szovjet bekebelezéséről. A levél szerint „a második világháború vége csak Nyugat-Európában hozott felszabadulást, Közép- és Kelet-Európá- ban viszont szovjet megszállást, Észtország, Lettország és Litvánia annektálását, kommunista diktatúrát jelentett”. Bushsal ellentétben semmifajta kritikai megjegyzést nem engedett meg magának Oroszországgal szemben az ugyanebben a lapszámban interjút adó Chirac francia elnök, aki szintén a világháborús győzelem 60. évfordulójára érkezik Moszkvába. Chirac kizárólag az ünnepi alkalomra koncentrált, és leszögezte: Franciaország felszabadítását az orosz nép és az orosz katonák hősiessége tette lehetővé. Pozitívnak nevezte az oroszországi változásokat, amelyek következtében privilegizált kapcsolatok jöhetnek létre az Európai Unióval. A győzelem napi ünnepségeket követően egyébként Moszkvában tartják az EU és Oroszország vezetőinek szokásos találkozóját is. A litván televíziónak adott interjújában az amerikai elnök kijelentette: Fehéroroszország Európa utolsó diktatúrája. Közölte: az USA együttműködik a térség országaival azért, hogy a következő fehérorosz választások már szabadok legyenek. A tekintélyelvű Alekszandr Lukasenko elnök által 11 esztendeje irányított Fehéroroszországban a tervek szerint 2006-ban rendezik a következő elnökválasztásokat. Korábban Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter litvániai látogatása során fehérorosz emigránsokkal találkozva változásokat sürgetett hazájukban. (MTI, t, ú) Az utolso erőpróba két hónappal a palesztin parlamenti választások előtt Megelőzte a Fatah a Hamászt MTI-OSSZEFOGLALO Rámalláh. A Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette mérsékelt Fatah mozgalom szerezte meg a legtöbb szavazatot a palesztin hely- hatósági választások második szakaszában a nem hivatalos végeredmény szerint. A Fatah a 84 ciszjordániai és gázai övezeti település közül 52-ben győzött, míg fő ellenfele, a Hamász szélsőséges mozgalom 24-ben. Kisebb szervezetek négy. önkormányzati tanácsban szereztek többséget, míg négy önkormányzat sorsa nem dőlt el. A Hamász azt állítja, valójában 34 helyhez jutott. Sok független induló, aki önkormányzati képviselői helyet szerzett Ciszjordániá- ban, a Hamász jelöltje volt, csak biztonsági megfontolásokból nem az iszlámista mozgalom színeiben szállt versenybe - magyarázta az ellentmondást Mahmúd az-Za- har, a mozgalom egyik gázai vezetője, hozzátéve: a Hamász tiszteletben tartja a választási eredményeket. „Az előzetes eredmények azt mutatják, a Fatah továbbra is a legerősebb és legbefolyásosabb csoport (a palesztin területeken)” - jelentette ki magabiztosan Dzsibríl Radzsúb, a palesztin elAbbász elnök nyugodtabban várhatja a parlamenti választást nők biztonsági ügyekben illetékes tanácsadója. Mahmúd Zahar ugyanakkor úgy vélte, „az emberek az iszlám programra voksoltak, az ellenállás, a változás, a reform programjára”. A mozgalom azt állította, hogy a Gázai övezetben leadott szavazatok 70 százalékát söpörte be. (A választási bizottság adatai szerint a két területen összességében a Fatah a szavazatok 56, a Hamász 33 százalékát szerezte meg.) Elemzők szerint a Hamász valóban komoly fegyvertényként könyvelheti el két népes település, a Az-Zahar csalódott, a Hamász többet várt (Reuters-felvételek) ciszjordániai Kalkilíja és a gázai Rafah bevételét, az előbbi településen például mind a 15 képviselői helyet megszerezték. A Hamász többséget szerzett még a gázai övezeti Bét Lahíjában és Burejdzsben. Megjegyzendő Ugyanakkor, az eredményeket azért is nehéz értelmezni, mert a törzsi viszonyok és különböző helyi ügyek legalább annyit nyomtak a latban, mint a pártprogramok. A csütörtöki szavazás volt az utolsó erőpróba a Fatah és a Hamász között két hónappal a parlamenti választások előtt. A világ egyik legkeresettebb háborús bűnöse megjelenhet anyja temetésén Karadzsics csapdába eshet MTI-JELENTÉS Szarajevó. Lapértesülések szerint külföldi hírszerzők hada veti vigyázó szemeit a Karadzsics családra: csütörtökön elhunyt a világ talán legkeresettebb háborús bűnösének, Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnöknek az anyja. A szarajevói Dnevni Avaz tegnap azt írta, Jovanka Karadzsics halála után több tucat hírszerző követi nyomon Karadzsics feleségének és lányának mozgását a Szarejavó melletti Páléban, egy másik hírszerzői kontingens pedig Zvornik környékén rendezkedett be, ahol feltételezések szerint a volt elnök bujkál. Jovanka Karadzsics 83 éves korában hunyt el Montenegróban, niksicsi családi házában, szíve nem bírta az ötödik infarktust. Bár nehezen hihető, de a szarajevói lap szerint a hírszerzők azt sem zárják ki, hogy a gyász felülkerekedik, és a kockázat ellenére megjelenik a temetésen Radovan is, aki az asz- szony legidősebb gyermeke volt a hat közül. A Dnevni Avaz írását némi fenntartással kell kezelni, a lap ugyanis rendszeresen jelentet meg híreket - szinte mindig névtelen forrásokra hivatkozva - a lassan tizedik éve bujkáló Karadzsicsról, illetve a nem kevésbé keresett, ugyancsak háborús bűntényekkel, egyebek mellett népirtással vádolt hadseregparancsnokáról, Ratko Mladicsról. Csütörtökön például azt írta, hogy Mladics továbbra is a Belgrád melletti Pancsován rejtőzködik egy katonai létesítményben, s Niksicsből érkezett oda, miután értesült róla, hogy Milo.Djukanovics montenegrói kormányfő ötszáz zsoldost bérelt fel kézre kerítésére. Ugyanakkor az már teljesen valós dolog, hogy tegnap két montenegrói napilapban jelentek meg gyászjelentések Jovanka Karadzsicsról, s a gyászoló családtagok között elsőként szerepel legidősebb fiának, Radovannak a neve. A belgrádi Vecernja Novosti című napilap azt írta, hogy az anya Radovan után vágyakozva távozott az élők sorából. A lap idéz az idős asszonnyal korábban készült interjúkból, amelyben Jovanka közli, jobb szeretné, ha fia véget vetne saját életének, semmint önként távozna Hágába. Az új iraki kormány megrendítése a cél Vérfürdők sorozata ÖSSZEFOGLALÓ merénylő tegnap reggel. A korábbi jelentésektől eltérően nem a rendBagdad. Legkevesebb 58 ember őröket szállító mikrobuszban rejtet- meghalt és 45 megsérült, miután tek el pokolgépet, hanem egy ön- egy öngyilkos merénylő tegnap fel- gyilkos merénylő hajtott neki a robbantotta gépkocsiját a Bagdad- busznak robbanóanyaggal teli autótól 40 kilométerre délre található jával a Szaddám Húszéin bukón Szuvajra piacán. A legnagyobb diktátor szülővárosának keleti karészt suták lakta város az iraki láza- pújánál felállított ellenőrzőpontnál, dók egyik hírhedt működési terüle- Tizennégy főbe lőtt, összekötötéhez, a Halál háromszöge néven zött kezű, bekötött szemű civil holtismert térséghez közel helyezkedik testét ásták ki tegnap Bagdad egyik el. Ebben a háromszögben a főleg északi kerületében. A hatóságok szunnitákból álló lázadócsoportok szerint a kivégzéseket csütörtökön számtalan halálos merényletet és vagy szerdán hajthatták végre. Az emberrablást követtek el. áldozatokat eddig nem tudták azoValószínűleg ez a merénylet is ré- nosítani, de hagyományos fehér sze annak az erőszakkampánynak, köpenyük alapján valószínűnek amelyet a lázadók a nyolc nappal tartják, hogy falusi övezetből szár- ezelőtt teljessé vált iraki kormány maznak. A biztonsági erőket azért megrendítésére indítottak. E nyolc riasztották, mert a helybéliek egy nap alatt több mint kétszáz embert gyanús földgyalura lettek figyelme- öltek meg hasonló merényletek- sek. A rendőrök érkezésére a jármű ben. Félő, hogy ismét kiújulnak a eltűnt a helyszínről. A rendőrség síiták és a szunniták közötti véres úgy tudja, hogy ez a térség ellentétek. Muktada asz-Szadr radikális síita Tikrítben nyolc rendőr és négy ci- vezető fegyveresei, a Mahdi Hadse- vü életét oltotta ki egy öngyilkos rege ellenőrzése alatt áll. (MTI, t) Kwasniewski nem fogadta el Belka lemondását Idő előtti választások MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Varsó. Marek Belka lengyel miniszterelnök tegnap benyújtotta lemondását Aleksander Kwasniewski államfőnek, miután a parlament alsóháza nem szavazta meg önmaga feloszlatását és ezzel az előre hozott választásokat. Kwasniewski ezután közös déli sajtóértekezletükön azt mondta, új kormány alakításának ma nincs értelme. Belka közölte, hajlandó a szejm megbízatásának lejártáig hivatalban maradni. Az államfő már többször hangoztatta, nem fogja elfogadni a lemondást, és az alkotmányos időben, szeptember 25. és október 16. között lesznek a választások. Kwasniewski el akarja kerülni a politikai vákuumot most, amikor május 16-17-én Varsó ad otthont az Európa Tanács csúcsértekezletének. Belka közölte, kormánya folytatja az állami iparvállalatok privatizálását, és a következő hónapokban előkészíti a 2006-os költségvetést. A szejm csütörtökön nem szavazott meg három ellenzéki indítványt arra vonatkozóan, hogy oszlassa fel Marek Belka (Reuters) önmagát, ami előre hozott választásokat tett volna szükségessé. A képviselők többsége ugyan mindhárom indítvány esetében az önfeloszlatásra voksolt, de az igenek száma nem érte el a kétharmados többséget. Belka emiatt rögtön sajnálkozásának adott hangot, mondván: az ország, a társadalmi várakozások és az ésszerű politikai menetrend szempontjából ez lett volna a legjobb döntés.