Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-30 / 99. szám, szombat
12 Családi kör MINDENNAPI KENYERÜNK Szerelmeslevél HAĽKO JÓZSEF Az idősödő házaspárnak hosszú ideje az volt a szokása, hogy a vasárnapi szentmise után mindig megbeszélték a prédikációt. Általában meg voltak elégedve a pappal, ám egy alkalommal - éppen a hatodik húsvét utáni vasárnapon - a félj meglepő módon, szinte felháborodva értékelte a beszédet. „Hogy egyesítheti az egyesíthetetjent? - fakadt ki a feleségének. - Hogy beszélhet egy szuszra a szeretetről és a parancsolatról, mikor egyértelmű, hogy ezt a kettőt említeni sem lehet egy napon.” A felesége hallgatta, de nem válaszolt neki semmit, csak amolyan titokzatos mosoly bujkált a szája szögletében. Odahaza aztán elővett egy régi, megsárgult levelet a féltve őrzött skatulyából. „Ez a te szerelmesleveled, a katonaságról írtad, emlékszel? És főleg ezt olvasd!” A férj feltette a szemüvegét, s olvasta a vitathatatlanul saját írásával rótt mondatot: „Szerelmem, annyira szereüek, hogy számomra óhajod, legyen az bármi, parancs.” „Egyetlenegy mondat - jegyezte meg az asz- szony finom iróniával -, s ugyancsak a szeretettel kezdődik és a parancsolattal végződik...” A holnapi vasárnap is a hatodik húsvét után. így aztán megeshet, hogy néhányan a hívek közül csodálkoznak majd a prédikáción, mely összehozza a szere- tetet a parancsolattal. Csakhogy ez nem a papok ötlete, hanem magáé Jézusé, aki azt mondta tanítványainak: „Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat (...) Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat” (Jn 14, 15-22). Jézus nem azt akarja, hogy a parancsai megbéklyózzanak, hanem hogy a mély meggyőződés tartsa életben őket. Nem azt akarja, hogy betartásukat a félelem irányítsa, hanem hogy a szeretet. Persze, nem az üres emóciók, hanem a legbelsőbb lényeg megismeréséből fakadó szeretet. Mert hiszen Jézus az, aki által teremtve volt minden, ő mindennek és mindenkinek az eredete. így tökéletesen ismeri a dolgok, az események és az ösz- szefüggések működését, de mindenekelőtt az embereket és kapcsolataikat. Ebből nőnek ki parancsolatai - az adott szükség- szerűségből, a teremtés belső logikájából következnek. A parancs tehát nem szabadságkorlátozás, inkább figyelmeztetés a tiltott bűn határára. „A szabadság egyedül akkor válhat gyümölcsözővé - mondta Ratzinger bíboros tizenhárom éve Pozsonyban -, ha erkölcsi gyökerei erősek és egészségesek maradnak. Az emberi szabadság alapjában véve az erkölcs, a jóság szabadsága. Abban nyilvánul meg, hogy az ember útja során nem csak azt teszi, amit szabad, hanem mindazt, amit megtehet. És hogy elfogadja létének mértékét és határait - mégpedig szabadon, s nem kényszerből.” Az egyik valódi forrása ennek a szabadságnak Jézus. Őt szeretni annyit tesz, mint szeretni a saját eredetet, a saját lelki gyökereket, a saját lényeget. Mint ahogy a szerelmes ifjú nevezte kedvese óhaját parancsnak, pontosan úgy kellene parancsként tekintenie minden hívő embernek a szerető és szeretett Isten akaratára. Nem felületesen letudva, hanem minden erővel megvalósítva. A szeretett óhaja paranccsá változik, csakhogy azt már én magam parancsolom magamnak. Mégpedig annál határozottabban, minél mélyebb bennem a szeretett lény iránti szeretet. Ugyanannak a valamikori vasárnapnak a délutánján a fent említett férj újra különlegesen finom kávét főzött a feleségének. Azzal a különbséggel, hogy most nem kellett őt megkérni rá. Ő maga parancsolta így. Mert tudta, hogy örömet szerez vele gyermekei anyjának. A szerző római katolikus pap A Lelki Egészség Ligája ligetfalui székházában (Ševčenkova 21 -18.00) május 5-én a Leaving Las Vegas, az alkoholizmusról szóló amerikai film után Drahomíra Nejdlová és Ivan Novotný elmegyógyász magyarázza a szenvedélybetegség kialakulásának okait, kezelésének lehetőségeit, (erf) ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 30. Legfontosabb, hogy a szülők vizsgálják felül saját szokásaikat, hiszen a gyerek csak a példát követi Szülőnek lenni nem könnyű Amikor a gyerek megérkezik, a mama és a papa megfogadják, hogy ők lesznek a világ legjobb szülői, és eltervezik, milyen módszerrel nevelik majd csemetéjüket. Ám az első toporzékolás hamar rádöbbenti őket: elképzeléseiket felül kell vizsgálniuk. NEVELŐKNEK Tanácstalanul állnak, amikor az édes kis baba a homokozóban lapáttal veri pajtása fejét, és a földre veti magát, amikor kiveszik a kezéből a kést... A szülők beletemetkeznek a szakirodalomba, könyvből tanulják a gyermeknevelést. Bizonyos módszerekkel egyetértenek, és alkalmazzák is őket. Ezekből válogattunk. Demokrácia vagy szigor? A pszichológusok szerint az úgynevezett amerikai nevelés - amely a gyermeknek teljes szabadságot biztosít, mindennemű korlátozást tilt— zsákutca. A túl nagy szabadság stresszt és zavart vált ki a gyerekekben, merthogy nem tudnak mit kezdeni vele. Jobban érzik magukat, ha biztonságot jelentő fogódzók vannak az életükben. Szükségük van a rendszerességre. Nem kell félni a napirend kialakításától, és legyenek szabályok, amelyek megtartásához a szülő ragaszkodjék. Hazudni nem szabad! Minden kérdésre kielégítő választ kell adni - úgy, hogy a gyerek megértse. Kár megzavarni féligazságokkal vagy mesékkel, hiszen ha normálisan mondjuk el neki, megérti, miért ment a nagymama a kórházba. Viszont ha rájön, hogy félrevezettük, megrendül a bizalma, sőt megtanulja tőlünk, hogy hazudni szabad... A figyelmetlenség nem betegség Szidja a csemetéjét, hogy szétszórt? Nem figyel az iskolában? A gyerek figyelme függeden az akaratától vagy a szülő és a tanító néni óhajától. Csupán az idegrendszere minőségéről és fejlettségéről árulkodik. Vagyis nem tehet arról, hogy izeg-mozog. Figyelmét csak érdekesebb inger vonja magára. Következetességet! Ha ígérünk valamit a gyereknek, azt mindenképpen teljesítsük, akkor is, ha megrovásról van szó. Minthogy a gyerekeknek fejlett az igazságérzetük, nem veszik rossz néven, ha a „büntetést” el kell viselniük. Ha a mama rákiált a rosszalkodóra, s azt ígéri: „ma este nem lesz tévézés”, aztán pedig bekapcsolja a készüléket, meglehet, épp a gyerek lesz az, aki figyelmezteti a kiszabott büntetésre... Szép szó vagy büntetés? Szép szóval, vágja rá mindenki, de azért nem olyan egyszerű a dolog. A büntetés mindig a tett elkövetése után következzék, hogy a gyerek tudja, miért kapja. Rossz módszer a „várj, majd ha apád hazajön, ellátja a bajodat!”-féle fenyegetőzés. A büntetés végrehajtásának elodázása feleslegesen traumatizálja a gyereket. A büntetés legyen arányos a vétséggel. Ha a kétéves csöppség kitépi magát az anyja kezéből és kis híján az autó alá fut, a fenekére paskolás helyénvaló. De megverni az iskolást az ötösökért... Őt nem büntetni kell. Segítségre szorul. Semmi sem érdekli? Vannak passzív gyerekek, akik ódzkodnak az ismeretlentől, nem tudnak egyedül játszani, de ha lehetőségük nyílik rá, szívesen bekapcsolódnak. A szülő találjon ki különböző elfoglaltságokat. Ne azt mondjuk neki, hogy „menj játszani”, hanem, hogy „gyere játszani”. Ülj szépen, és egyél! Képtelen nyugodtan enni és ezzel az őrületbe kergeti jó anyukáját? Kár idegeskedni. Minden gyerek ezt teszi. Esznek néhány falatot, és rohannak további felfedező utakra. Sokkal fontosabb, hogy a szülők vizsgálják felül a saját étkezési szokásaikat. Ha a papa ebéd közben újságot olvas vagy a tévé előtt vacsorázik, egy szót se szólhat - a gyerek csak a példát követi. A szülő ismerje be a hibáit! A kisgyerek szemében a mama, papa két tökéletes lény. A szülők hajlamosak rá, hogy ezt a látszatot megőrizzék. A gyerek a megfigyeléssel tanul, és ha a szülei példával járnak elöl saját hibáik beismerésében is, később ő is természetesnek tartja, hogy ha hibázott, elismerje. Nem esik csorba a szülő tekintélyén, ha azt mondja: „Ne haragudj, elfelejtettem banánt venni, holnap hozok neked...” A gyerek ebből azt szűri le, hogy hibázni emberi dolog, de lehetséges a jóvátétel. A szó veszedelmes ereje Nincs olyan gyerek, aki legalább egyszer ne mondaná az anyjának (apjának): „Nem szeretlek!” A szülő ilyenkor csak egyet tehet: nyugodt marad. A kegyetlen szavaknak semmi közük a sze- retethez, a gyermek csak azt akarta közölni: az engem fenyegető hatalmadat gyűlölöm. A mesét együtt nézze a család! Ha a szülő azt akarja, hogy gyermeke serdülőként is bizalmas legyen hozzá, akkor már egészen kicsi korától készítse föl. Nézzék együtt a meséket. A gyerek közben biztosan lát olyasmit, amit azon nyomban megbeszél apuval, anyuval, eszébe jut, hogy mi történt az oviban... Ha azt tapasztalja, hogy anya nem tanúsít érdeklődést, elkönyveli, hogy az ő problémái senkit nem érdekelnek. Azok a gyerekek, akikkel a szüleik sokat beszélgetnek, az iskolában is eredményesebbek, mint azok, akikkel nem foglalkoznak. A szorongást ne vegyük félvállról! A szülő vegye megtiszteltetésnek, ha gyermeke megvallja legtitkosabb érzéseit, szorongásait, félelmeit. Boncolgassák közösen a problémát. Sose rázza le azzal, hogy ez semmi, ne gondolj rá... Adja tudtára, hogy félelmeit komolyan veszi, és mindent megtesz azért, hogy megvédje őt, és segítsen neki. A nevelés otthon történjék... Emlékezzék csak vissza, milyen rosszul esett önnek kiskorában, amikor a szülei mások előtt oktatták ki, szidták meg. A gyerek rosz- szul viseli a nyilvános „megaláztatást”. Négyszemközt neveljünk, (k) LOCSOGÓ TOTYOGÓK Kedves Szülők, Nagymamák, Nagypapák, Óvó nénik! ★ * * OLVASÓINK ÍRJÁK Ha rendszertelenül is, továbbra is szívesen fogadjuk totyogó és ugrándozó gyermekeik, unokáik, védenceik egy-egy aranyos mondatát. A legeredetibbekért továbbra is az Új Nő szakácskönyvét küldjük, mi viszont leveleiket a Családi Kör címére várjuk, valamint e mail címünkre: csaladivilag@ujszo.com Sok szeretettel olvasom a Családi Kör Locsogó totyogók rovatát, s mivel nekem is van két locsogó totyogó unokám, elhatároztam, hogy leírom az aranymondásaikat. Gál Zsófika két és fél, Darnay Eszterke pedig kétéves. Zsófika mamája gyakran szólítja bogárkámnak a kislányt. Az esti fürdés után a kicsi lány állandóan leveti lábáról a papucsot, és mezítláb ugrabugrál, amit anyukája nem hagy jóvá, és így szól:- Zsófia! Muszáj fölvenni a papucsot! Megfázol! Nézd csak meg, mindenkinek van a lábán papucs! A kislány nemtetszéssel fogadja ezt a döntést, és apró tenyerével hirtelen csattanós pofont mér anyukája arcára:- Síjhatsz, mami! - mondja akaratosan. Mami tenyerébe hajtja a fejét, és sírdogálni kezd. Zsófika sajnálattal néz rá, majd simogatni kezdi őt apró kezecskéivel és azt mondja:- Ne síjjál, bogájkám! Zsófi anyukája a szobában takarít. A kislány almát majszolva utána megy. Mami kéri őt:- Haraphatok belőle én is?- Nem! - válaszol határozottan Zsófi. Mami ennek ellenére elkapja a kislány kezét, és harap az almából. A pici lány szemrehányóan néz rá, és azt mondja:- No de ilyet! * * * Zsófi a nagymamának telefonál:- Csókojom! Hogy van? Mit csináj? Jenyíjta mami a hajamot Kleopátjája! A nagyi csodálkozva kérdez vissza:- Mit csinált a mami? Lenyírta azokat az arany göndör copfjaidat? Zsófi:-Aha! Olyan fjankó! * "k ic Zsófi este aludni készült. Anyukája kérte, köszönjön jó éjszakát a mamának.- Jó éjszakát! - köszönt a kislány, mire a nagyi így köszönt viccesen vissza:- Jóccakát, kilenc inget, nyóc gatyát! Zsófi meglepetten nézett rá, majd aludni tért. Mikor a kislány elaludt, anyukája mosolyogva jött ki a szobából:- Zsófi azzal feküdt le, hogy „milyen hülyét mondott ez a mama!” * * * Zsófi a konyhában a kredencnek támaszkodva, keresztbe tett lábbal fürkészi a plafont, egyszer csak megszólal:- Ö-ö-ö, nézem a pjafont. Ilyen majhaságot! Hintázik a pókhájó! * * * Eszterke az egyik alkalommal lefekvés előtt apukája karjaiban szundított el. Apukája, amikor látta, hogy Eszterke elaludt, csendesen betette a kiságyba, betakargatta és kisurrant a szobából. A kis család a tévéműsort nézte, mikor Krisztina, a nővérke megszólalt: - Nem halljátok? Beszélget az Eszter, nem aludt el! A hálószobából valóban Eszterke hangja hallatszott: - Apuka deje ide! Apuka azt mondtam, deje ide! Csuja apuka! Darnay Klára, Bős (Lukács Erika illusztrációja) Ne azt mondjuk neki, hogy „menj játszani”, hanem, hogy „gyere játszani’ (Illusztrációs kép: Vári)
