Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-02 / 75. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 2. Vélemény és háttér 7 HÉTVÉG(R)E Néma vagyonnyilatkozat TALLÓZÓ KRÓNIKA Demokráciadeficit és lát­szatautonómia között mozog s alapjaiban elhibázott a Romá­niában most készülő kisebbsé­gi törvény, ezért a jelenlegi for­májában való elfogadása nem szolgálja a romániai magyar nemzeti közösség érdekeit. Az erdélyi közéleti napilap a Ro­mániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által első olvasatra a román kormány­nak benyújtott törvényterve­zetről megszólaltatta az Erdé­lyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnökét, és ismertet­te a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) állásfoglalását is. Szi­lágyi Zsolt, az EMNT alelnöke teijedelmes cikkben taglalta a törvénytervezet szövegét. Elemzésének összegzéseként a politikus leszögezte: a tervezet nem élvezi az erdélyi magyar­ság támogatását, csak a kezde­ményezők véleményét tükrözi. Ennél fogva a készülő jogsza­bály jelenlegi formája nem az Európában honos autonómiát, hanem egy csonka és nem de­mokratikus rendszert próbál bevezetni. A Krónika szerint fennakadhat a diszkrimináci­óellenes tanács szűrőjén az RMDSZ által kidolgozott ter­vezet. Erről Asztalos Csaba, a tanács elnöke nyilatkozott. Szerinte a törvény szövegében úgy lehet elkerülni a diszkri­minációt, ha a törvényalkotó követi a Velencei Bizottságnak a tavalyi választási törvények kisebbségi fejezetével kapcso­latos véleményezését. A tekin­télyes jogászbizottság éppen a kisebbségi szervezetek repre­zentativitási kritériumait bí­rálta, amelyek kisebb módosí­tásokkal a most beterjesztett törvénytervezetbe is bekerül­tek. Markó Attila kisebbségü­gyi államtitkár viszont közle­ményben mutatott rá: a ro­mániai magyar közösségen belül egyetértés van abban, hogy a reprezentativitási kri­tériumoknak létezniük kell. Az államtitkár szerint áttörést jelent a nemzeti közösség fo­galmának bevezetése, ezzel ugyanis a törvény államalko­tó tényezővé emeli a nemzeti közösségeket. Ez a hét egy munkanappal rövidebb volt, így politiku­saink sem tudtak annyira kibontakozni. Igaz, egyéb­ként sem csinálnak sem­mit, legfeljebb néha mon­danak olyasmit, amihez aztán vicces kommentárt lehet fűzni. KOCUR LÁSZLÓ Ezen a héten viszont inkább leg­inkább felháborító dolgokat művel­tek, itthon és a világban egyaránt. Kezdjük a világgal! Azt hiszem, a szélsőjobboldali sajtótermékeket leszámítva minden magára valamit is adó médium beszámolt a palesz­tin Rómeó és a zsidó Júlia esetéről. A18 éves izraeli katonalány palesz­tin kedveséhez szökött, a hírek sze­rint házasságot szerettek volna köt­ni. Ám a palesztin biztonsági szol­gálat emberei megtalálták őket, és lebeszélték a fiatalembert a frigyről. Arról azonban egyik hír- ügynökség sem számolt be, hogy a rábeszélés milyen módszerét vá­lasztották Ahmed Koréi legényei, és hogy a palesztin Rómeó egyálta­lán életben van-e még... A hivatalos indoklás szerint a kapcsolat „aggo­dalmat keltett mindkét hatóság embereiben”. 2005-öt írunk. Ab­ban az országban, ahol ez az eset megtörténhet, hírből sem ismerik a demokráciát. Miroslav Abelovský, a parlament alkotmányjogi bizottságának alel­nöke szerint 15 évvel a rendszer- váltás után „az ország és a politikai társadalom még nincs olyan álla­potban, hogy a közjogi méltóságok mentelmi jogát szűkíteni lehetne”. Szép mondat. A politikusoknak március 31-éig kellett benyújtaniuk a vagyonnyilatkozatukat. Majd ha nyilvánosságra kerül, feltétlenül meg kell nézni, hogy tanácsadás cí­mén nem számlázott-e Abelovský honatya Csáky Pál miniszterelnök­helyettesnek egy komolyabb sum­mát. A magyar kormánytagnak ugyanis annyira megtetszett e mondat, hogy valami hasonlót mondott a - látszólag - általa nem különösebben kedvelt Daniel Lipšic igazságügyi miniszternek. A mel­lesleg nem eldobandó barátnőjét hat éve elvenni képtelen ifjú mi­niszter ugyanis az utolsó pillanat­ban visszavonta a kormányból a politikusok immunitását szűkítő al­kotmánymódosító javaslatát. Azt hiszem, az emberek nagy többségét nem nagyon izgatja a politikusok mentelmi joga. Legfeljebb akkor hördülünk fel, ha valamelyikük it­tasan vagy gyorsan vezet, aztán képviselői igazolványát felvillantva szemébe röhög a rendőrnek, és to­vaillan, hisz ő egyenlőbb nálunk. Nem csoda, hogy e téren nincs ak­kora egyetértés, mint önnön fize­tésemelésük megszavazásakor. Te­gyük hozzá, hogy a javaslat másik fele a számvevőszék jogköreit nö­velte volna, az intézmény emberei így az önkormányzatok gazdálko­dását is vizsgálhatták volna. Itt is érthetők a tütakozás pragmatikus motivációi, a polgármesteri lobbi legalább olyan erős, mint a vadá­szoké, tudjuk, az alkotmányt sok­kal könnyebb módosítani, mint a vadászati törvényt. Jut eszembe, előbb azt találtam írni, hogy érdemes lesz megvizs­gálni Abelovský vagyonnyilatkoza­tát. Talán mégsem, ugyanis sem az övéből, sem másokéból nem fog ki­derülni semmi az ég adta világon. Addig-addig tanakodtak felette, míg megtalálták a módját, hogyan hagyhatnák ki a nyilatkozatokból a vagyon értékét. Ezen a téren pedig példát vehetnének Magyarország­ról. A parlament.hu honlapon bár­melyik választó meggyőződhet ró­la, hogy az, akire a voksát adta vagy nem adta, milyen házzal, ko­csival, nyaralóval, ingósággal és in- gadannal bír. A formanyomtatvány 18 oldalas, és ott normálisan ki tud­ják tölteni. Nálunk miért nem? HETI GAZDA(G)SÁG Rendíthetetlenül közeledik az igazság pillanata TUBA LAJOS Kis tigris nagy reformja - indo­kolták politikusaink az elmúlt két év csapásait. Kockáztatási kedvük kétségkívül dicséretesnek nevez­hető, hiszen annak idején csak re­ménykedhettek abban, hogy a kor­mányváltás után azonnal beveze­tett nagy kaliberű változtatásaik a választásokra meghozzák első gyü­mölcsüket. Számunkra azonban sokkal fon­tosabbak a hosszú távú hatások. A politikusokkal ellentétben ugyanis mi nem tűnünk el a süllyesztőben, így aztán egyre kíváncsibbak va­gyunk, mennyit is ér valójában a nagy kísérlet, amelynek már har­madüt éve a részesei vagyunk. Erről eddig inkább csak a makro­gazdasági mutatók apró elmozdu­lásai, elemzők szubjektív nézete, valamint hangzatos politikusi kije­lentések alapján alkothattunk véle­ményt. Az elkövetkező hónapok­ban viszont tanúi leszünk az első nagy próbának. A korona árfolya­ma az elmúlt napokban azért zu­hant, mert térségünkből kivonult a magas kamatokkal korábban ide­csábított spekulatív tőke. Mivel a kamatok nálunk szerencsére csök­kennek, míg a világ más országai­ban enyhén emelkednek, várható, hogy a rövid távú pénzbefektetések már nem térnek vissza a korábbi arányban. Ez azzal a kedvező ha­tással is járna, hogy térségünkbe az árfolyamok sokkal inkább a gazda­ságok és az országok valódi állapo­tának megfelelően mozognának. Ha tehát Szlovákia a reformjainak köszönhetően valóban kis tigrisnek számít, ennek az árfolyamban is tükröződnie kell. Ezt támogathatja még a külföldi cégek egyre na­gyobb arányú letelepedése. Ellene hat viszont az adminisztráció labili­tása, ami továbbra is keserű kijóza­nodást jelent minden külföldinek, aki ajavuló imidzs hatására próbál vállalkozni (magunkról nem is be­szélve). Csak halkan jegyezzük meg - tudva, a hazai politikusok (az MKP tagjait is beleértve) a fü­lük botját sem mozdítják ennek hallatán -, hogy Magyarországon a nemrég felállított ítélőtáblák rövid idő alatt elfektetett perek ezreit zárták le sikeresen. Az MKP-nál tartva: Bugár Béla pártelnök a leg­olvasottabb hazai gazdasági heti­lapnak adott intetjúja során a mi­nap tapasztalhatta, hogy pártja a hazai gazdasági újságírók előtt még mindig nem volt képes túllép­ni a jól nevelt kisfiú szerepén. Vagy­is megbízhatóan támogat minden okos dolgot, de nem képes eget­verő saját kezdeményezésekre. A helyzet talán nem ennyire tragikus, de tény, hogy a párt nem éppen a reform vezérbikája. A hé­ten nyújtott produkciójával pedig semmiképp nem javított a képen. Vajon miért épp MKP-s kormány­tagnak kellett újra akadályokat gördíteni a parlamenti képviselők feudális előjogait csorbító törvény elé? Miért nem hagyták ezt a pisz­kos munkát másra? Úgy látszik, végképp el kell temetnünk ma­gunkban azt a képet, amely sze­rint az MKP-csúcspolitikus itt él vidéken köztünk, és innét, jár fel” a nagyurak közé politizálni a mi érdekünkben. Bizony, az MKP-po- litikusok is kiépítették a maguk elefántcsonttornyait, és nagyon jól érzik magukat bennük. Olyannyira, hogy akár az élére is állnak azoknak, akiknek nem tet­szik, hogy esetleg újra vissza­süllyednének a normális emberek közé. Ha valaki az olvasók közül képes baráti társalgásra MKP-s parlamenti politikussal, próbálja őt visszatéríteni a jó útra. Sokan lennénk hálásak neki. Próbakőként ajánlhatjuk a va­gyon eredetét firtató törvényt. En­nek ugyan lenne egy középkori be­ütése, de hát a vagyonnak az el­múlt évtizedben tapasztalt újrae­losztása minimálisan a Vadnyugat meghódításával egyenértékű folya­mat volt. Igaz, Buffallo Bili annak idején megbecsült polgárként tért meg őseihez, a 21. században a nagy bűnösök már nehezebb öreg­kort érdemelnének. KOMMENTÁR Kettő a mérce MOLNÁR NORBERT Vannak emberek, akik nem érdemelnek meg egy írást, mert még azt hinnék, hogy fontosak. Ilyen Ján Slota, a most éppen Belousovová néven futó csacai nő vagy Karol Ondriáš. Ebbe a kompániába sorolom Ján Čarnogurský volt igazságügyi mi­nisztert, exminiszterelnököt, egykori disszidenst, a kommunis­ta rendszer üldözöttjét is. De kénytelen vagyok róla írni, mert ő mostanság tényleg meghatározót tett. Feljelentette a Nemze­ti Emlékezet Hivatalát (ÚPN). Az ÚPN megalakulását szabályozó törvényt abban az időszak­ban fogadták el, amikor Čarnogurský éppen az igazság ügyét vitte, a hivatal kezdetben az ő minisztériumában székelt. Čar­nogurský jogásznak azt azért tudnia kéne, hogy a hivatalt hiá­bajelenti fe], az nem az állambiztonságiak, vagyis az ŠtB jog­utódja, csupán aktáit kezeli, így esélye sincs a per megnyerésé­re. De miért is jelentette fel ez a lelkes antikommunista politi­kus a hivatalt? Mert a közzétett aktákban az egyik katolikus pap ügynökként szerepel, noha ő állítja, nem volt az. (Manap­ság több tízezer ember állítja ugyanezt, a csillagok mai állása szerint nem is voltak besúgók az elmúlt rendszerben.) Čarno­gurský azért vállalta fel védence ügyét, mert katolikus papról van szó. Vagyis a múlt rezsimben föld alá kergetett Čarno­gurský szerint, aki hithű, nem lehet bűnös. A lehető legotrom­bább módon segédkezik az ÚPN hitelességének megkérdőjele­zésében, s a lehető legkacskaringósabb utat választotta egyhá­za megtisztulásához. Bár az embernek az az érzése, hogy ezt a kérdést a szlovák katolikus egyház laza mozdulattal a szőnyeg alá söpörte. Karaffa János plébános tegnapelőtti lapszámunk­ban azt írja: a dalolva együttműködők bűneiért a katolikus egyház már nyilvánosan bocsánatot kért. Ezt a logikát követve tehát, aki besúgott, annak meg kell bocsátani, ha közülünk va­ló, bocsánatot kérünk miatta. A bűnös az, aki nyilvánosságra hozta, hogy valaki besúgó volt, ezért perbe kell fogni. Ján Čarnogurskýnak mindig is gondjai voltak a mércével, kettő darab van ugyanis neki belőle. Az egyikkel az igazsághoz próbál közelíteni, a másikkal a vélt szubjektív igazságát pró­bálja legalizálni. Még szerencse, hogy nem pedofil. JEGYZET Minden nap könyvtárnap TALLÓSI BÉLA Kedden volt könyvtárnap. A könyvtáros az igazgatótaní­tó volt, ezért aztán nem volt apelláta, be kellett iratkozni, és járni is kellett rendszere­sen. Ha valaki két keddet ki­hagyott, a tanórán már firtat­ta, hol voltál, gyermekem, hogy nem jöttél könyvekért. Vagy még nem olvastad el, amit a múltkor kölcsönöztél? - kérdésében az a figyelmez­tetés is benne volt, hogy a kö­vetkező alkalommal ott legyél ám, mert különben... lesz kapsz. A kultúrház kisszobájában volt a mi kis bibliotékánk. Nyitás előtt a takarítónő jól bedurrantott a péterkály- hába, csak úgy izzott a cső. Mámorító illat volt attól, ahogy a könyvszag az olajos padló szagával keveredett az áramló melegben. Egy tükrös szekrény alsó traktusában so­rakoztak három polcon a me­sekönyvek. Agyonlapozott, tépett, szaggatott példányok voltak, s leguggolva, egymás kezéből kapkodtuk, aszerint válogatva, melyik borító raj- zosabb, szebb. Egy időben kedvenceink a mozgatható papírfigurás képeskönyvek voltak. Erősebben lehettünk benne a mese valóságában, mert térben jelent meg előt­tünk a királyi palotabelső, a herceget pedig az alvó Csip­kerózsika fölé hajoltathattuk, hogy szerelmét csókkal éb­ressze fel mély álmából (any- nyi csókot adattunk Csipkeró- zsikának, hogy az már-már kéjesen jó volt). Csak az volt a bánatom, hogy a könyveket vissza is kellett vinni, mert annyira vágytam arra, hogy egyik-másik az enyém legyen. Azt a gyűjteményt, amely A virágot lépő lány című mesét is tartalmazta, egyik héten visszavittem, másik héten új­ra kikölcsönöztem, hogy mi­nél tovább érezhessem a ma­gaménak. A helyi vegyesboltban könyve­ket is árultak. Nagy szívfájda­lommal, hogy miért is nincs pénzem, böngészgettem ott is gyakran. Az sem zavart, hogy a könyvek a legeldugottabb helyre, az ajtó mögé kerültek, s az érkezők mindig jól hátba vágtak az ajtószárnnyal. Ami­kor aztán egyik nap ott termett kisboltunk polcán Bálint Ágnes kesztyűsbáb-sorozata, a Ma­zsola könyv alakban, addig-ad­dig könyörögtem, világgá me­néssel is fenyegetőzve, amíg meg nem kaptam. Mámorító érzés volt könyvet birtokolni. Természetesen egészen má­sok határozták meg olvasási szokásainkat, mint a mai gye­rekekét. Például, hogy a falu­si portán szükség volt a gye­rekkézre is, nem lehetett csak úgy olvasnivalóval elvonulni. Jómagam, hogy a napi több­szöri kiskacsaetetés közben se kelljen letennem a könyvet, fennhangon olvastam mesét az aprócska szárnyasoknak. Még arra a helyre is könyvvel mentem, ahova a király is gyalog jár - mert ott békén hagytak. Csak aztán gyanús lett, hogy túl sokszor megyek, a papír meg nem fogy... Ma - az Andersen-évforduló- hoz igazítva - a gyermek­könyvek nemzetközi napja van. Megünneplésének célja, hogy a gyermekekkel megsze­rettessük az olvasást, a köny­veket. Hiszen nekik már min­den nap könyvtárnap lehet. Nem csak a kedd. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents