Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-13 / 84. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ HANDELSBLATT August Hanning, a német hírszerzés vezetője szerint az amerikaiak alapvető hibákat követtek el az iszlám terrorizmus elleni harcban. A legfőbb hibát már 2001 novemberében elkövették, amikor a Tora Bora hegységben (az afgán-pakisztáni határon) afgán egységekkel akarták elfogatni Oszama bin Ladern. Hanning úgy véli, az al-Kaida vezetője sok pénzért megvásárolhatta szabadságát, majd a határvidéken kiépítette saját infrastruktúráját. A vád, hogy Bush futni hagyta bin Ladent, a tavalyi amerikai választási kampányban is felbukkant John Kerry demokrata párti kihívó részéről.- Nem vonhatsz felelősségre drágám, képviselői immunitásom van! (Szalay Zoltán rajza) Chmelnek a méltó távozás lehetősége sem adatik meg: azért kell mennie, mert kell a helye František Tóthnak Felfelé bukni tudni kell František Tóth oktatási államtitkár esete a halandók számára irritáló módon példázza, hogy vannak pozíciók, ahonnan már csak felfelé lehet bukni. Ha valaki alkalmatlan volt oktatási államtitkárnak, attól még kiváló kulturális miniszter lehet belőle, nem igaz? KOCUR LÁSZLÓ A 2002-es parlamenti választásokat követően, a koalíciós tárgyalások után az oktatási tárca a kereszténydemokratáknak jutott. A KDH elégedett lehetett, a belügyi és az igazságügyi tárca mellett egy harmadik kulcsminisztériumot is megkaptak. A jobboldali kormánykoalíció reformdöm- pingje természetesen ezeket a területeket is érintette. Ám sem a rendőrség, sem a bíróságok reformja nem érte olyan húsbavágóan az embereket - akiket négyévente egyszer szavazópolgárként tisztel a politikai osztály -, mint az ANO delegálta egészség- ügyi miniszter által, vagy a Demokrata Párt SDKÚ-beli „ötödik hadoszlopa”, Ľudovít Kaník által levezényelt szociális reform. A kereszténydemokrata tárcák közül egyedüliként, „csak” a felsőoktatás reformjával nyúltak volna az emberek pénztárcájába. Martin Frone oktatási miniszter egy ANO-s és egy MKP-s államtitkárt kapott. Ez utóbbival - Szigeti Lászlóval - együttműködése csaknem zavartalannak mondható, František Tóthról ugyanezt már nem állíthatjuk. A liberális államtitkár már 2003 tavaszán befűtött főnökének, mikor nem hagyta, hogy Frone felszámolja az ifjúsági és gyermekalapot. Kapcsolatuk igazi mélypontként a 2004-es évet jellemezhetjük. Tóth bírálta miniszterét az intézmény túlzott központosítása miatt. Nem értettek egyet a szociális ösztöndíjra jogosult főiskolai és egyetemi hallgatók számában sem. Természetesen - ahogy az ilyen helyzetekben lenni szokott - a tárcavezető sem maradt adós a bírálattal. Az viszont már a méltóságon aluliság határát súrolta, mikor „valahogy” kiszivárgott, hogy Tóth rövid parlamenti beugrása idején is a minisztérium mobiltelefonját használta, bár erre nem lett volna jogosult. A miniszter és az államtitkár - azaz voltaképpen a két párt - egyébként sem rózsás viszonya a múlt héten vált tarthatatlanná, mikor František Tóth így kommentálta az új közoktatási törvénytervezetet: „a legrosszabb azok közül, amelyek az elmúlt másfél évtizedben készültek az oktatási tárca műhelyében.” Ennek kapcsán persze óhatatlanul adódik a kérdés: Tóth nem portásként dolgozott az intézményben, ha tudta, hogy a törvénytervezet nem jó, miért nem tett valamit? Ezt azonban az események további folyását ismerve már felesleges feltennünk. Tóth nem bizonyult csapatjátékosnak. A kulturális minisztérium nem sikertárca. Nem is lesz az mindaddig, míg a nemzeti betonszörny teljes súlyával rá fog nehezedni. A minisztérium gondjai a szlovákiai magyarokat nem érintik közvetlenül, mivel velü(n)k jobbára annak csak egy részlege, a Kisebbségi Kultúrák Főosztálya foglalkozik. Ám a jeles hungarológusnak, Rudolf Chmelnek, - aki egyike volt azoknak a „szalonliberálisoknak”, akik hozzájárultak a nagy valószínűség szerint világnézet nélküli pénzember, Pavol Rusko liberális politikusként való legitimálásához - most pártverdiktre úgy kell távoznia a bársonyszékből, mint néhai magyar kollégájának, Görgey Gábornak: függetlenségét feladó értelmiségiként, aki megégette magát a politikában. Chmel nem tudta(?) elérni, hogy elkészüljön a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvény. Neki (is) köszönhetjük, hogy egyelőre nem készült el a kisebbségekről szóló törvény sem. A nemzeti színház - épülete - körüli csetlést-botlást nem varrhatjuk csak és kizárólag az ő nyakába, de tény, hogy nem állt a helyzet magaslatán. A politikából kiábrándult, lemondásának lehetőségét még tavaly decemberben felvető Chmelnek a nem túl sikeres miniszterkedés után a méltó távozás lehetősége sem adatik meg: azért kell mennie, mert kell a hely(e) František Tóthnak. A szlovák filmipar romokban hever, a minisztérium központi intézményei alulfinanszírozottak, a sokat bírált Újítsd fel házadat-pro- jektum tavaly odaítélt juttatásait csak mostanában utalgatják át. És - rémálomként - ott a monumentális betontömb a Duna partján. František Tóth tehát vagy nem tudja, hova akarják ültetni, vagy nagyon bátor. Azt fel sem tételezzük a jeles államférfiról, hogy azért szeretne mindenáron a politikában maradni, mert máshoz nem ért. Mindenesetre a fenti, címszavakban vázolt problémák töredékének megoldására sem elég a rendelkezésére álló idő. A vitához két vélemény kell, de korifeusaink egy személyben képviselik a tézist, az antitézist és a szintézist Naiv kérdések a felsőoktatási fórum kapcsán MÉSZÁROS ANDRÁS A nemrégiben tartott felsőoktatási fórumon döbbentem rá nagy tévedésemre, miszerint a platóni dialógusok révén történő elmecsiszolás nem készített fel engem az ún. szlovákiai magyar vitákra. Eddig naivan azt hittem, hogy a párbeszédhez és a vitához legalább két emberre és legalább két véleményre van szükség, amelyeknek az ütköztetéséből aztán valamilyen új értelem születik meg. Azt kellett azonban tapasztalnom, hogy hazai korifeusaink a dialektikának egy általam elérhetetlen szintjét művelik: egy személyben képviselik a tézist, az antitézist és a szintézist is. Elmondják a véleményüket (sic!) és aztán angolosan távoznak. Mivel én is szeretnék ilyen magaslatokra jutni, feltennék néhány kérdést. Elsősorban: ha már az MKP - két államtitkár képviseletében lebocsátkozott olümposzi magaslatairól az értelmiségiek alantas régióiba, akkor magyarázatot kaphatnánk arra, miért távozott e két illusztris vendég az első húsz perc után? Nem volt idejük? Akkor ezt a húsz percet honnét szakították ki? Vagy nem is érdekelte őket, mi fog elhangzani? Esetleg előre tudták az egész találkozó kimenetelét? Egyáltalán, tudnak valamit a felsőoktatásról a szociológiai felmérések adatain túl? Tudják-e azt, hogy a mečiari módra létretökélt komáromi egyetemen kívül is van magyar nyelvű oktatás Szlovákiában? És hogy a valódi kontinuitást éppen ezek az intézmények testesítik meg? Vagy, ha tudnak róla, képesek lennének ezeknek az intézményeknek az érdekeit is képviselni? Egyáltalán, van némi fogalmuk arról, hogy mit jelent a kontinuitás a kultúrán és az oktatáson belül? Vajon miért nem hallottunk soha egyetlen MKP-s politikust sem szónokolni a szlovák parlamentben a felsőoktatás érdekében? Nem ez a dolguk? Akkor mi? És hol maradtak az MKP oktatáspolitikára szakosodott képviselői múlt pénteken? Voltaire módjára kertjeiket művelték? Talán jobb is lenne, ha azzal foglalkoznának? Másodsorban: Albert Sándor rektor úrnak valóban annyira drága az ő személyes ideje - amelyet ugyebár meg kell osztania politikusi és egyetemvezetői státusa között (ó, egyetemi autonómia!) -, hogy csak közvetlenül szónoklata előtt érkezhet meg, és utána rögtön távoznia kell? Nem is tudta, hogy főként az általa vezetett intézménnyel kapcsolatban alakult volna ki vita? Vagy előre fázott attól, hogy hasonló kérdéseket kaphat, mint fél évvel korábban ugyanazon a helyszínen? És ugyanúgy nem kívánt válaszolni rájuk, mint akkor? Vagy szégyellte magát azért, ahogyan akkor reagált a kritikai véleményekre? Vagy már annyira a vérében van politikusi alkata, hogy ő is meg van győződve tévedhetetlenségéről? Nem vette észre, hogy az már nem értelmiségi alapállás? Esetleg valóban elhiszi, hogy a komáromi egyetemnek egyáltalán nincs szüksége a többi magyar nyelvű felsőoktatási intézményre? Egyáltalán, mit tud a szlovákiai magyar kultúráról, irodalomról? Vagy ez is tabutéma, mint sok más? Talán csak nem volt igaza Cató- nak, és az ő híres-hírhedt mondatának: „Ceterum censeo Carthagi- nem esse delendam”? (Karthágó helyébe mindenki illessze az ízlésének és meggyőződésének megfelelő szót vagy nevet.) A szerző egyetemi tanár, a Comenius Egyetem magyar tanszékének munkatársa KOMMENTÁR Harmadszor is Blair MALINÁK ISTVÁN Bár a sajtó még egy ideig a walesi herceg házasságával lesz elfoglalva, a brit belpolitika szempontjából ez huszadrangú. Ami számít: három hét múlva parlamenti választások lesznek a szigetországban, ennek pedig világpolitikai jelentősége van. Harmadszor is Tony Blair vezeti csatába a Munkáspártot, ráadásul igen jó győzelmi esélyekkel. Ha bejön a papírforma, akkor a brit-amerikai viszonyban sem lesz változás, London továbbra is az USA legerősebb szövetségese marad, bár egyes elemzők szerint a német-francia tengely az európai nagypolitikában háttérbe szorította Londont. Blair harmadik győzelme nagy huszárvágás lenne, hiszen az iraki háborúval kapcsolatos botrányok a kormányfő tekintélyét is meg magát a Labourt is megtépázták, de - úgy tűnik - nem annyira, hogy ez a társadalom közérzetében maradandó nyomokat hagyott volna. Vagyis nem igaz, amit sokan jósoltak - miként Bush, Blair sem fog belebukni Irakba. Ám harmadik győzelme biztosan nem lesz olyan elsöprő, mint 1997-ben és 2001-ben. Blair egyébként is sok rekordot állított fel. Amikor először nyert - 44 évesen -, ő volt vagy kétszáz év óta a legfiatalabb brit kormányfő. A Labour még soha nem volt egyhuzamban olyan sokáig kormányon, mint az ő vezetésével. E téren az abszolút rekordot a konzervatív Margaret Thatcher tartja, aki háromszor nyert választást, és 11 évig volt a Downing Street 10. lakója. Hogy túltegyen rajta, Blairnek 2008-ig kellene posztján maradnia. De ami számokkal nem fejezhető ki: Blair volt az, aki gyökeresen megreformálta a Munkáspártot, sikerült letörnie a szak- szervezetek hatalmát, a kékgallérosok helyett a fehérgallérosok, vagyis a centrum felé orientálnia a hagyományos baloldaliság fogságában vergődő Labourt. Brit elemzők fő gondja: ha harmadszor is győz, kitölti-e a négy évet, vagy átadja a kormányru- dat párton belüli riválisának, Gordon Brown jelenlegi pénzügyminiszternek- amire a fáma szerint egyszer ígéretet tett. Pillanatnyilag ez nem tűnik valószínűnek, az viszont már igen, hogy komolyan gondolta nagy szenzációt keltő bejelentését, miszerint negyedszer már nem ő fogja választási csatába vezetni pártját. A nagy ellenfél, a Konzervatív Párt már kilábalt az évtizedes válságból, de a toryk még nem győzelemesélyesek. Vezetőjük, a 64 éves Michael Howard több mint euroszkeptikus, ez is áll kampányának középpontjában. Újratárgyalná a brit EU-tagság feltételeit, elveti az euró bevezetését, ebből adódóan az uniós alkotmányt is. Szigorítaná a bevándorláspolitikát, de csak óvatosan. Ugyanis, ami számunkra külön érdekesség, és ő is hangoztatja: apai részről erdélyi magyar bevándorlók gyermekeként született Walesben. Vagyis ha győzne, először lenne magyar származású, vallását tartó zsidó kormányfője Nagy-Britanniának. JEGYZET Gólem árnyéka KÖVESDI KÁROLY Elnézést kell kérnem az egykori állambiztonsági szervektől, legalábbis egynémely tagjától. Eddig ugyanis csupa bunkónak, bárdolatlan és műveletlen embernek voltam hajlamos képzelni őket. Rá kellett azonban döbbennem, hogy akadtak közöttük okos, sőt cizellált irodalmi műveltséggel megáldott egyedek is. Az ügynöklista böngészése közben figyelmemet a fedőnevekre kezdtem összpontosítani, s azon kaptam magam, hogy már nem is a neveket keresem, hanem a fedőnevek közt csemegézek. Akárcsak a jó borok esetében, amelyeknél egy-egy tájegység neve garancia a minőségre. James Bond, őfelsége, az angol uralkodó ügynöke, aki a 007- es néven vált ismertté, elsápadna az irigységtől, ha tudná, milyen fantáziadús neveket adtak a tartótisztek a velük együttműködő és az általuk megfigyelt emberkéknek Csehszlovákiában! Mert micsoda lelketlen, fantáziátlan emberek azok, akik számmal lámák el egy ügynököt, akárcsak a teheneket a fülükbe akasztott billoggal. Izgalmas kultúrtörténeti kutatás tárgyát képezhetné a Kárpát-medence ügynöklistája; pedig a magyar- országit még nem ismerjük! Az mvenciószegény foglalkozásnevek (Fűtő, Kőfaragó, Szavaló, Bankár, Csempész, Fényképész, Mészáros, Tervező, Korektor, Tolató, Doktor, Asszisztens, Nyugdíjas, Repülős, Vegyész, Finánc stb.) és hobbira utaló nevek (Halász, Vadász, Méhész, Rádióamatőr, Bélyeg- gyűjtő) mellett a kategóriák kimeríthetetlen tárházával találkozhatunk. Finom gépkocsimárkákkal (Ford, Volvo, Peugeot), amiket csak moziban láthattunk, frappáns, egyszavas jellemrajzokkal (Fanatikus, Fösvény), szenvedélyekkel (Játékos, Kártyás), de klasszikus műveltségről árulkodó fedőnevekkel is (Áron, Claudius, At- hos, sőt: Epszüon, mi több: Ezopusz!). Zseniális jellem- rajz-bélyegecskék is előfordulnak (Kalapács, Paradicsom, Fánk, Radar, Varkocs, Tajga, Tovariš, Kerék, Gyémánt, Szobor, Gyermek, Magányos), találkozunk Zorróval és Jánošík- kal, Kondorral és Cérnával, Műteremmel és Iránytűvel is. Némi fantáziával könnyen megalkothatjuk a csehszlovák ügynök archetípusát: Szoborként, Magányosan áll a Tajgá- ban a Cölöp, és fülét Radarként hegyezve figyeli a Medvét, aki Ursus. Hát nem bájos? Vagy: Árnyékként suhan Gólem és Zsoldos a Trojkán Bagdad felé, miközben Varkocsuk lobog a Nyár hevében. Szerintem a Nemzeti Emlékezet Hivatalának pályázatot kellene kiírnia olyan irodalmi alkotások megírására, amelyekben kizárólag fedőnevek szerepelnének. Kivéve a kötőszókat.
