Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-12 / 83. szám, kedd
22 Sort - hirdetés ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS i; BL: Mancini bizakodik, de a statisztika ellene szól Roy Makaay lehet a megváltó EURÓPAI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Gólparádét hozott a Santiago Bernabeu-stadionban lejátszott spanyol bajnoki örökrangadó, amelyen a Real Madrid 4:2-re legyőzte a Barcelonát. Ronaldinho, a katalánok brazil sztárja Salgado (jobbról) és Beckham mellett kapura tör. (Reuters-felvétel) Ma este (20.45) rendezik a labdarúgó BL-negyeddöntő két visszavágóját, szuper- rangadót játszanak Münchenben és Milánóban. MTI-ELŐZETES BAYÉRN-CHELSEA (az első meccsen 2:4). A hazaiak sokat várnak Roy Makaaytól, aki eddig hét gólt szerzett a legrangosabb európai kupasorozatban, ám a párharc első felvonását sérülés miatt ki kellett hagynia. „Ha egy csapatnak idegenben két gólt tudunk lőni, akkor ezt hazai környezetben is megcsinálhatjuk. Felkészültünk a londoniakból, és már nagyon várjuk az összecsapást” - nyilatkozta Michael Ballack. A Chelsea kispadján ezúttal sem lehet ott Jósé Mourinho vezetőedző, aki eltiltását tölti, mivel az FC Barcelona elleni nyolcaddöntőt követően részrehajlással vádolta meg Anders Frisk játékvezetőt. „Tudjuk, hogy a Bayern Európa ÚJ SZÓ-ELŐZETES Rimaszombat. Ma délután a sereghajtó gömöriek a 8. helyezett Trnavát fogadják a Corgoň Liga 25. fordulójában. Szikora edző legénysége szeretné otthon tartani a kiesés ellen folyó harc kimenetelét sokban befolyásoló három pontot. Az újonc rimaszombatiak szombaton fájó vereséget szenvedtek Besztercebányán, az utolsó percben kapott büntető jogosságán azonban nem sokáig töprenghettek. „Az a találkozó már mögöttünk van, az eredményen már nem változtathatunk, inkább az előttünk álló bajnokikra összpontosítunk” - szögezte le Sebő László klubmenedzser. Szikora Györgynek már rendelkezésére áll a legutóbbi fordulóban büntetését töltő Suchánek, nem játszhat viszont a brazil Amaro, aki a B-csa- pat mérkőzésén kapott piros lapot. „Jó meccsre van kilátás. A nagy- szombatiak idegenben jobban szerepelnek, mint otthon, biztosan nem fognak beállni nyolc emberrel védekezni. A stadionba kilátogató nézők tehát valószínűleg egyik legjobb csapata, de az első mérkőzésen gyakorlatilag leját- szottuk őket a pályáról, amit biztosan nem felejtettek el” - mondta magabiztosan Eidur Gudjohnsen, a londoniak izlandi támadója. INTERNAZIONALE-AC MILAN (0:2). „Nincs vesztenivalónk. A futball egy olyan játék, amelyben néha hihetetlen dolgok történnek. Láttunk már olyat, hogy egy csapat háromgólos hátrányból tudott fordítani” - nyilatkozta Roberto Mancini, az Internazionale vezetőedzője. A statisztika azonban a Milan továbbjutását ígéri, hiszen a két csapat legutóbbi három találkozóján az Inter mindössze egyetlen egy gólt tudott rúgni. „Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók kedden már az igazi AC Milant látják, amely gyorsabb és jobb, mint a Brescia elleni mondta Carlo Ancelotti, aki szerint tanítványai mentálisan és fizikálisán is elfáradtak az első BL- negyeddöntő után, ezért csak Éles döntetlent értek el szombaton a bajnokságban. mindkét csapat részéről támadófocit láthatnak majd” - bizakodott a sportvezető. A tízcsapatos szlovák bajnokságban elég egy-két vereség, s máris a kiesés veszélye fenyegethet. Sokak szerint a gömöriek és az Inter mellett éppen a nagyszombatiak vannak nehéz helyzetben. Előny lehet- e az újonc számára, hogy egymás után kétszer játszanak otthon? „A Trnavát mindenképpen meg szeretnénk verni, s a két hazai meccs után szeretnénk elszakadni az utolsó helytől!” - fogalmazta meg a rimaszombati reményeket Sebő László, (bt) A 25. forduló mai műsora - 15.30: R. Sobota-Trnava (Jv.: Hav- rilla), Ružomberok-Žilina (Vnuk). 1. Artmedia 2211 7 4 35:20 40 2. Žilina 22 9 7 6 44:22 34 3.Púchov 2210 4 8 20:25 34 4. Dubnica 22 8 9 5 29:25 33 5. Ružomberok 22 9 6 7 33:33 33 6.Trenčín 22 9 5 8 28:26 32 7. B. Bystrica 22 7 9 6 32:29 30 8.Trnava 22 5 8 9 24:27 23 9. Inter 22 4 7 11 23:38 19 10. Rim. Sobota 22 3 8 11 17:40 17 Anglia 1. Chelsea 3225 6 1 62:12 81 2. Arsenal 32 21 7 4 73:33 70 3. Manchester U. 3219 10 3 48:19 67 4. Everton 3216 6 10 39:33 54 5. Liverpool 3215 5 12 44:32 50 6. Bolton 3214 7 11 41:36 49 7. Tottenham 3213 7 12 39:35 46 8. Middlesbrough 3212 9 11 45:43 45 9. Charlton 3212 8 12 39:48 44 10. Aston Villa 32 11 9 12 38:40 42 11. Manchestere. 32 10 10 12 38:36 40 12. Newcastle 31 9 11 11 41:49 38 13. Birmingham 32 9 10 13 35:39 37 14. Blackburn 32 8 12 12 28:37 36 15. Portsmouth 32 9 7 16 37:51 34 16. Fulham 31 9 6 16 37:51 33 17. West Bromwich 32 5 13 14 31:52 28 18. Southampton 32 5 12 15 34:51 27 19.Crystal Palace 32 6 8 18 33:54 26 20. Norwich 32 4 11 17 32:63 23 Csehország 22. forduló: Sparta-Zlín 2:0, góllövők: Jun (36.), Poborský (85.) 1. Sparta 22 17 3 2 44:17 54 2. Teplice 22 10 9 3 21:16 39 3. Slavia 21 9 6 6 29:21 33 4. Ostrava 22 8 9 5 28:24 33 5.Jablonec 22 8 8 6 22:19 32 6. Olomouc 22 9 5 8 24:26 32 7. Liberec 22 9 8 5 33:19 29 8. Ml. Boleslav 22 5 10 7 23:25 25 9. Drnovice 22 6 6 10 23:26 24 lO.Zlin 22 5 9 8 20:26 24 11. Pribram 22 5 7 10 20:33 22 12. Blšany 22 5 7 10 18:31 22 13. Brno 21 5 5 11 16:31 20 14.Slovácko 22 7 10 5 21:17 19 15. Č. Budéjovice 22 4 6 12 19:26 18 16. Opava 22 5 8 9 22:26 17 Az Opavától és a Liberectől 6-6, a Slováckótól pedig 12 pontot levontak. Németország 1. Bayern 2818 5 5 54:26 59 2. Schalke 2818 2 8 45:33 56 3.Stuttgart 2816 6 6 51:31 54 4. Bremen 2815 5 8 58:31 50 5. Hertha 2812 11 5 50:27 47 6. Hamburg 2814 2 12 49:45 44 7. Leverkusen 2812 7 9 47:36 43 8. Dortmund 2811 8 9 35:37 41 9. Wolfsburg 2813 1 14 43:44 40 10. Kaiserslautern 2811 6 11 35:36 39 11. Hannover 2811 5 12 31:31 38 12. Bielefeld 2810 5 13 31:39 35 13. Nürnberg 28 8 7 13 48:53 31 14. Mainz 28 8 6 14 34:45 30 15. Mönchenglad. 28 7 8 13 31:45 29 16. Bochum 28 6 8 14 38:56 26 17. Rostock 28 5 8 15 25:54 23 18. Freiburg 28 3 8 17 22:58 17 Olaszország l.AC Milan 3020 7 3 50:18 67 2.Juventus 3020 7 3 50:19 67 3. Internazionale 3012 17 1 54:35 53 4. Udinese 3014 7 9 46:32 49 5.Sampdoria 3014 6 10 32:23 48 6. Palermo 3012 11 7 36:30 47 7. AS Roma 3011 9 10 52:45 42 8. Bologna 30 9 11 10 28:27 38 9. Reggina 30 9 8 13 29:37 38 10.Lecce 30 9 10 11 51:53 37 11. Lazio 3010 7 13 38:40 37 12. Livorno 30 9 9 12 35:43 36 13. Messina 30 9 9 12 33:42 36 14. Cagliari 30 9 9 12 41:51 36 15. Parma 30 8 9 13 36:49 33 16. Fiorentina 30 7 11 12 34:43 32 17. Chievo 30 8 7. 15 24:43 31 18. Siena 30 5 15 10 30:44 30 19. Atalanta 30 6 9 15 29:38 27 20. Brescia 30 7 6 17 25:41 27 Spanyolország 31. forduló: Real Madrid-Barcelona 4:2, góllövők: Zidane (7), Ronaldo (20.), Raul (45.), Owen (65.), illetve Etoo (29.), Ronaldinho (73.); La Coruna-Villarreal 1:1, g.: Luque (64.), ill. Arzo (85.). 1. Barcelona 3121 6 4 61:23 69 2. Real Madrid 3120 3 8 55:28 63 3. FC Sevilla 3115 7 9 37:34 52 4. Villarreal 3014 9 7 52:28 51 5. Betis Sevilla 3113 11 7 52:42 50 6. Espanyol 3114 7 10 41:39 49 7. Valenda 3112 12 7 48:34 48 8. Atl. Madrid 3113 7 11 36:26 46 9.La Coruna 31 11 13 7 40:37 46 10. Bilbao 3112 8 11 50:42 44 11.Zaragoza 3112 7 12 37:42 43 12. San Sebastian 3111 6 14 40:45 39 13. Getafe 3110 9 12 32:36 39 14. Malaga 3110 6 15 30:40 36 15.Levante 31 9 8 14 36:46 35 16. Santander 31 9 7 15 33:46 34 17. Osasuna 30 9 7 14 36:53 34 18. Albacete 31 5 9 17 27:45 24 19. Mallorca 31 6 6 19 28:55 24 20. Numanda 31 5 8 18 22:48 23 Ausztria 1. Pasching 2717 4 6 47:31 55 2. Austria 2615 7 4 49:16 52 3. Rapid 2615 7 4 44:19 52 4.GAK 2714 4 9 35:23 46 5. Mattersburg 2810 6 12 39:45 36 6. Innsbruck 28 9 8 11 38:40 35 7. Admira 27 8 6 13 30:44 30 8.Sturm 28 7 7 14 25:39 28 9. Salzburk 27 6 6 15 28:39 24 10. Bregenz 28 4 7 17 25:64 19 Belgium 1. FC Bruges 28 21 5 2 69:19 68 2. Anderlecht 2820 4 4 62:26 64 3. St. Liege 28 17 6 5 49:23 57 4.Genk 28 16 6 6 44:32 54 5. Charleroi 28 15 7 6 37:29 52 6. Gent 28 14 4 10 36:31 46 7. La Louviere 28 10 7 11 35:31 37 8. Westerlo 28 11 4 13 28:43 37 9. Beerschot 28 10 6 12 29:28 36 10. Lokeren 28 8 11 9 27:30 35 11. Cr. Bruges 28 10 5 13 40:63 35 12. Lierse 28 9 5 14 42:51 32 13.Mouscron 28 8 6 14 36:38 30 14. Beveren 28 7 7 14 37:45 28 15. St. Truiden 28 7 6 15 29:44 27 16. Strombeek 28 7 2 19 24:52 23 17. Mons 28 6 4 18 35:48 22 18. Oostende 28 5 7 16 27:53 22 Franciaország 1. Lyon 32 18 12 2 45:19 66 2. Lille 31 13 13 5 41:21 52 3. Marseille 32 15 7 10 39:31 52 4. Monaco 31 12 14 5 40:29 50 5.Rennes 32 13 8 11 39:34 47 6.Auxerre 31 13 7 11 44:38 46 7. Toulouse 31 12 10 9 30:29 46 8.Sochaux 32 12 9 11 34:30 45 9. St. Etienne 32 10 14 8 40:29 44 10.Lens 32 10 12 10 33:29 42 11. Paris SG 32 9 14 9 31:34 41 12. Bordeaux 32 8 16 8 32:30 40 13. Strasbourg 32 9 11 12 34:35 38 14. Nice 32 8 14 10 35:41 38 15. Metz 32 8 12 12 26:37 36 16. Nantes 32 8 11 13 27:32 35 17. Ajacdo 32 7 14 11 28:35 35 18.Caen 32 6 12 14 25:52 30 19. Bastia 32 7 8 17 22:39 2 20. Is trés 32 4 14 14 20:41 2 Hollandia 1. Eindhoven 2823 4 1 75:13 7 2. Alkmaar 2718 6 3 63:26 6 3. Ajax 2818 5 5 58:29 5 4.Feyenoord 2717 5 5 76:32 5 5. Arnheim 2813 6 9 45:38 4 6.Twente 2813 6 9 38:31 4 7. Heerenveen 2813 5 10 45:45 4 8. Waalwijk 2810 8 10 35:38 3 9. Roda Kerkrade 2810 6 12 47:45 3 10. Utrecht 2710 6 11 29:31 3 11. Groningen 2810 6 12 41:45 3 12. Tilburg 28 9 5 14 33:52 3 13. Nijmegen 28 7 9 12 32:40 3 14. Den Haag 28 8 6 14 32:43 3 15.Breda 28 8 6 14 35:55 3 16. Roosendaal 28 6 2 20 26:63 2 17. De Graafschap 28 4 6 18 28:64 1 18. Den Bosch 27 3 3 21 15:63 1 Görögország 25. forduló: Panathinaikosz- Olympiakosz 1:0; Xanthi-Panioni ősz 3:0; AEK Athén-PAOK 2:0 1. Panathinaikosz 2516 5 4 39:12 5: 2. AEK Athén 2514 10 1 38:18 5; 3. Olympiakosz 2514 8 3 42:16 51 4.Xanthi 2512 7 6 39:25 4: 5. PA0K 2512 5 8 34:30 4: 6. Chalkidona 25 9 8 8 25:25 3! 7. Aigaleo 25 7 12 6 20:19 31 8. Iraklisz 25 9 5 11 27:26 3; 9. Panioniosz 25 7 9 9 30:25 3( 10. Kallithea 25 7 9 9 33:36 3( 11. OH Kréta 25 7 7 11 31:35 2Í 12.Ionikosz 25 6 9 10 18:30 21 13. Arisz 25 4 12 9 21:29 Zi 14. Kalamaria 25 5 9 11 25:41 Zi 15. Ergotelisz 25 5 4 16 17:41 E 16. Kerkyra 25 3 7 15 18:39 lf Mintái 22. gólját lőtte a Bun- desligában (Reuters) Jurkemik kényszerszabadságon A címvédő zsolnaiak ma délutáni összecsapásán nem Ladislav Jurkemik, hanem a másodedző Milan Nemec fog ülni a zöldsárgák kispadján. Jurkemiket a Žilina hétvégi hazai kudarca után küldték négy nap szabadságra, mivel a Púchovtól elszenvedett vereség azt is jelentette, a ligetiek 6 pontra növelték előnyüket a táblázaton. Amennyiben a két csapat közti pontkülönbség tovább növekszik, a zsolnaiak azonnal döntenek az edzőkérdésben, ellenkező esetben csak néhány nappal később térnek vissza rá. (sita) Szlovák és magyar játékosok külföldön ANGLIA. Middlesbrough-Ar- senal 0:1, Németh (M) - 90 perc; Everton-Crystal Palace 4:0, Király (C) - 90 perc, Torghelle (C) - az 57. perctől; Aston Villa-West Bromwich 1:1, Gera (W) - 90 perc. CSEHORSZÁG. Slovácko-Sla- via 2:0, Ivana (S) - az 58. perctől, Kozáčik (S) - 90 perc; Ostrava- Olomouc 4:0, Klimpl (O) - 90 perc, Babnič (O) - a 60. percig; Brno-Liberec 1:2, Had (B) - 90 perc, Šinglár és Kisel (L) - 90 perc, Hodúr (L) - a 45. percig, Hološko (L) - a 89. perctől; Drnovice-Blšany 0:0, Onofrej (D) - 90 perc; Jablonec-Č. Budéjovice 1:2; Pončák (Č) - 90 perc, Chle- bek (Č) - a 89. percig; 1:0, Zeher (O) - 90 perc; Sparta-Zlín 2:0, Petráš (S) - 90 perc. NÉMETORSZÁG. Nürnberg-Rostock 3:0, Mintái (N) - 90 perc + gól; Mainz-Wolfsburg 0:2, Karhan (W) - 90 perc; Hamburg-Bremen 1:2, Lisztes (B) - a 76. perctől. AUSZTRIA. Admira-Sturm 1:1, Mátyus és Labant (A) - 90 perc; Rapid-Mattersburg 2:1, Hlinka és Valachovič (R) - 90 perc, Korsós (R) - a 77. perctől, Kausich (M) - 90 perc. BELGIUM. St. Truiden-Genk 0:2, Hajnal (S) - a 70. perctől. HOLLANDIA. Breda-Feyeno- ord 0:2, Pető (B) - a 79. percig, Babos (F) - 90 perc; Waal- wijk-Roda Kerkrade 1:0, Bodnár és Bödör (R) - 90 perc. GÖRÖGORSZÁG. Xanthi-Pa- nioniosz 3:0, Breška (P) - 90 perc, Mészáros (P) - az 56. perctől, (at) Ma a Corgoň Ligában: Rimavská Sobota-Trnava Suchánek is játszhat * SUZUKI AUTÓSZALON SZERVIZ jr AKCIÓ CSAK NÁLUNK, A SUZUKIBAN KLÍMA & METÁLFÉNYEZÉS INGYEN SUZUKI - DUNASZERDAHELY www.suzuki-ds.sk■ GALÁNTAIÚT4. la autószalon - tel.: 031/551 5021 • szerviz - tel.: 031/550 33 81 336 OOO Sk* ERŐS: 1.3 L- 69 KW/94 LE BIZTONSÁGOS: 2 x légzsák, ABS, EBD OTP LEASING esetén