Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-07 / 79. szám, csütörtök
< 8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 7 RÖVIDEN Győri kortárs művészet Dunaszerdahely. Holnap 18 órakor nyitják meg a Győri kortárs művészet című kiállítást a Kortárs Magyar Galériában. A tárlatot rendezte és megnyitja N. Mészáros Júlia művészettörténész, a Győri Városi Művészeti Múzeum igazgatója. A kortárs művészeti anyag május másodikáig tekinthető meg. (tb) Kopócs Tibor kiállításának megnyitója Komárom. Holnap 17 órakor nyitják meg a Limes Galériában Kopócs Tibor Ar(t)’s Portretica című kiállítását. A megnyitón - melyen előbb Éva Dénesová művészettörténész értékeli a kiállított anyagot - közreműködik Boráros Imre színművész, valamint két hegedűvész, Dobi Géza és Bertók Tibor. A kiállítás április 26-áig tekinthető meg. (t) A Lelkünk zenéje című kiállítás Ipolyság. Holnap 16 órakor nyitják meg Sivák Enikő Lelkünk zenéje című kiállítását a Bartók Béla téri zsinagógában, a Menora Saag Centrum Artisban. Megnyitóbeszédet Bóth Enikő, a Szlovák Televízió magyar adásának főszerkesztője mond. Közreműködik St. Martin, akinek zenéje ihlette a képeket. St. Martin verseit Matyó Anett, a helyi magyar tanítási nyelvű gimnázium diákja adja elő. 18 órától St. Martin-koncert lesz a zsinagógában. A kiállítás és a koncert méltó tisztelgés kíván lenni II. János Pál pápa emléke előtt, (fm) Európainak lenni, magyarnak maradni Grétsy László előadása KOZSÁR ZSUZSANNA Kassa. Remek ötletnek bizonyult a Szép magyar beszéd országos döntője társszervezőinek, a kassai Márai Sándor Gimnázium vezetőségének részéről, hogy a verseny kísérőrendezvényeként Grétsy László közismert magyarországi nyelvészt hívták meg Rákóczi városába, hogy egy órán keresztül kösse le a versenyzők, zsűritagok, kísérőtanárok figyelmét. „Grétsy tanár úrnak különleges kisugárzása van - fogalmazta meg az alapiskolás versenykategória zsűrijének elnöke, Vörös Ferenc. - Remek előadó, olyan dolgot is el tud hitetni hallgatóságával, amivel tételeiben vitázni lehetne.” Grétsy László előadásában a súlypontot a magyar nyelv fontosságára helyezte. Nemcsak az Európai Unió egyik hivatalos nyelveként fontos, hanem azért is, mert a világ nyelvei között a beszélők száma szerint a 45. helyen áll. A romantikus költők Herder hatására előszeretettel temették ugyan a magyar nyelvet, nemzet- és nyelvhalált jósolva, ám ez a veszély nyelvünket nem fenyegeti. Bár asszimiláció és lélekszámcsökkenés megfigyelhető a magyar nép jelenében, annyira egybeforrt ez a nemzet nyelvével, hogy nélküle nem tudna létezni. Ez a jelenség azonban nem feltétlenül általános a világban. „Találkoztam megrögzött baszk nacionalistával - mesélte Grétsy László - aki fülig pirulva vallotta be, hogy már a harmadik nyelvtanfolyamon vesz részt, és még mindig képtelen megtanulni baszkul, mert fránya nehéz nyelv.” Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nyelvünk egyben a hazánk is - így fogalmazhatnánk meg Grétsy László Európainak lenni, magyarnak maradni című előadásának legfontosabb mondanivalóját, és ez a végkicsengés a határon túli magyarok számára nyilvánvalóan különleges többletjelentéssel is bír. A nyitrai Jana Farmanová és a prágai Igor Korpaczewsky festményinstallációja az At Home Galleryben Ofélia és Diana találkozása Igor Korpaczewsky: Diana (fent), Jana Farmanová: Ofélia (lent) (Somogyi Tibor felvételei) Cseh-szlovák kiállítással várja a látogatókat május elsejéig a somorjai At Home Gallery. A zsinagógában Jana Farmanová nyitrai képzőművész Ofélia című festményinstallációja látható, a Művészetek Házának galériájában pedig a Q művésznevet is használó prágai képzőművész, Igor Korpaczewsky Diana című festményinstallációja kapott helyet. MISLAY EDIT Arról, hogy miként született meg a kettős installáció, miért éppen ez a két művész találkozott So- morján, Dušan Brozman, a kiállítás kurátora a következőket árulta el: „Jana Farmanovát már hosz- szabb ideje ismerem, és többször beszélgettünk arról, hogy a munkáiból készítenénk egy kiállítást Somotján. De nem abban az értelemben, hogy fogunk egypár képet a műterméből és a zsinagógában felaggatjuk őket. Olyasmire gondoltunk, hogy ezeket a festményeket összefűzné egyfajta kapocs, vagyis egyetlen munka részei lennének. S amellett, hogy együtt bizonyos jelentést is hordoznának, kifejezetten ebbe a térbe készüljenek. Mert a somorjai zsinagógának egyedülálló, gyönyörű tere van, amely alkalmas arra, hogy a képzőművészek »belekomponálják« a készülő műbe, s úgy használják ezt a teret, mint sajátos karakterrel bíró objektumot.” Noha a zsinagóga szép fényei és tiszta tere sok képzőművészt csábít arra, hogy installációt készítsen falai között, ezúttal klasszikusnak is mondható festmények kaptak itt helyet. A nyitrai képzőművész hét nagyméretű - 2 méter széles és 50 centiméter magas - festményt készített a zsinagógába. „A képzőművészet határai mára nagyon kitágultak, új médiák jelentek meg - mondta a kurátor -, és mostanában a festészet, úgy tűnik, nem igazán van divatban. A kiállítás előkészületei során ezért sokat beszélgettünk Jana Farmanovával arról, hogy melyek a kifejezetten festészeti témák. És arra jutottunk, hogy például ilyen a víz, amelynek felületén a tér három síkban törik meg: a víz tükrén át leláthatunk a mélybe, visszatükrözi azt, ami felette emelkedik, és van egy síkfelülete is. Tehát egy festő számára a víz rendkívül csábító téma. Az impresszionista Monet-t évtizedekig foglalkoztatta. Jana Farmanová már a somorjai kiállítást megelőzően készített két »vizes« képet, és úgy gondolta, jó lenne ebből egy képciklust készíteni. Mert őt is, akárcsak az impresszionistákat, optikai szempontból érdekli a víz varázsa. S mivel a víznek azonkívül, hogy visszatük>*r rözi a környezetet, van még egy különleges tulajdonsága, nevezetesen hogy a testet megtartja, lebegteti, Jana képein nem csupán a víz jelenik meg, hanem a benne úszó, lebegő testek is. Tehát a lebegés, a könnyűség motívuma is felbukkan a képeken. Ezenkívül a témát Ofélia figurájával kötötte össze, így jelezve, hogy egyfajta szimbolikáról van szó. Ofélia figurájával Farmanová további dimenziót adott a festményeknek. A drámaiság dimenzióját.” Igor Korpaczewsky nevével nem először találkozik az At Home Gallery közönsége. A prágai művész, aki tavaly Csehországban elnyerte az év képzőművésze díjat, évekkel ezelőtt „hajóroncs-ins- tallációjával” mutatkozott be So- morján. „Ezzel az installációval azonban nem volt lehetősége arra, hogy festőművészként is prezentálja magát - magyaráz« Dušan Brozman. - S mivel Igor Jana Farmanová és én is jól isme rém, úgy döntöttünk, a Művésze tek Házába az ő festményinstal lációja kerüljön. Igor modellek kel dolgozik festményei készíté sekor, ugyanakkor fényképei alapján is készít festményeket Fotó alapján könnyebb festeni mert a gép lencséje csak síkbar tudja megragadni az alakokat Ám Igor esetében az a különle ges, hogy a fotók alapján készí tett festményeinek is fantaszti kus térhatása van. A figurák mö gött szinte érezzük a teret. Az i: érdekes, hogy ezeket a klasszi kusnak mondható festményeke műanyag alapra festi. Ezt ő úg; nevezi, hogy »classic meets plaš tic«, vagyis a klasszikus találko zik a műanyaggal.” Dušan Brozman szerint a ké képzőművészt összeköti az, hog? mindketten a festészet klassziku: hagyományait viszik tovább „Mindkettőjük kiindulópontja a: úgynevezett klasszikus, figuráit festészet. Míg Jana Farmanová hoz elsősorban Monet művészeti áll közel, Igor Korpaczewsk; műveiben Velázquez és Morand ihletése érezhető. Olyan festésze ez, amely az ecsetkezelésben éli k magát. Igor ecsetvonásai példáu kifejezetten kalligrafikusak. Kö zös nevezőjük lehet továbbá az hogy mindkettőjük munkája fest ményinstalláció, vagyis az alkotá sok között kapcsolat van, erősíti! egymást. Tehát ha egy-két képe elvennénk belőlük, szétesne a: egész. Ez azt is mutatja, hogy ins tallációt festőművészek is készít hetnek, és ezzel egyben jelzik ; festészet egy lehetséges, a hagyó mányostól eltérő útját. Ami a: installációk témáját illeti: Ofélii az áldozat megtestesítője, míg Di ana vadász. Igor Korpaczewsk; szemével rendkívül agresszív ugyanakkor eleganciával teli, ki csit fiús személyiség. Amíg azon ban Farmanová bennfenteskén láttatja a témát, hiszen nő fes nőt, Korpaczewsky kívülállókén pillant a nőre.” Lezárult egy lelki kalandregény Elhunyt Saul Bellow SZABÓ VIKTOR Nyolcvankilenc éves korában kedden elhunyt Saul Bellow, a kortárs amerikai prózairodalom kimagasló jelentőségű alakja. A Nobel- díjas regényíró Chicagóban nevelkedett, és polgári foglalkozásként több amerikai egyetemen antropológiát adott elő. Sokan a múlt század második felének legintellektuálisabb amerikai írójaként tartották számon. Esszéisztikus részek, mesteri lélekrajzok és frappáns dialógusok váltakoznak regényeiben, és nem idegen tőle a humor, sőt a groteszk és az abszurd sem. Műveit jellemzően saját élményanyagából építi, és gyakran választja regényei témájául a csupán félig-meddig asszimilálódott zsidó értelmiségiek vívódását. írói pályájának csúcsa 1964-ben írt Herzog című Jelki ka- landregény”-e, a Nobel-díjat azonban csak egy tucat évvel később, 1976-ban ítélik oda neki Humboldt adománya (1975) című művéért. Bellow a Herzogban a hatalmat birtoklókról írja: „vannak olyan emberek, akiknek módjukban áll elpusztítani az emberiséget s ezek az emberek ostobák, arrogánsak, őrültek és könyörögnünk kell nekik, hogy ne tegyék... Mindig is a legveszedelmesebb emberek akarták a hatalmat.” Saját - közvetve pedig a szellem embereinek - erő feszítéséről pedig a következőképpen vall a regény zárlatában: „Tudom, hogy az én szenvedésem... az életnek valamiféle bővített formája, az igazi ébrenlétre irányuló törekvés, az illúzió ellenmérge, úgyhogy nem érdemiek érte semmiféle erkölcsi elismerést.” írásművészetéért és rémisztőén időszerű életművéért azonban föltétlenül mély főhajtás illeti. Tallózás a Kalligram folyóirat erős és változatos lírai anyaggal jelentkező legújabb számában Verses április LAPAJÁNLÓ Kulcsár Ferenc három versével indul a Kalligram összevont, márciusi-áprilisi száma; a neves költő hamarosan megjelenő, Bálám szamara című kötetéből tehát újabb ízelítőt kap az olvasó, ráadásul néhány értelmezési útmutatóval, hiszen az „R. C.”-ciklus itt közölt darabjait Bárczi Zsófia feltáró olvasata követi. A Kulcsár-versekben főszerephez jutó R. C.-ben ezek után természetesen könnyen azonosítható maga a szerző; család- és keresztneve utolsó betűire ismerhetünk rá a szignóban, a versekben pedig korábbi Kulcsár-versekre, sőt talán e részletekből is megkockáztatható a megállapítás: a ciklus szervesen magába illeszti-forgatja szinte a teljes Kulcsár-költészetet. Egyébként nagyon erős és változatos a lap versanyaga - már hagyományosan -, s ez így akkor most, a költészet napja táján (milyen volt kezdőbetűje, nagy vagy kicsi, nem tudom már) sem tűnik felértékelésnek. A helyszínre menetrendszerűen visszatérő tettesként érkező Hizsnyai Zoltán most egy mitugrász jani dalát pakolta ki a folyóirathasábok standjára. Úgy tűnik, Barak László és Vida Gergely utóbbi (a Kalligram olvasói számára nem ismeretlen) dolgaival együtt lassan kirajzolódni látszik egy, a hétköznapjaink valóságát (de tán inkább alávalóságát) a jónép látószögéből és nyelve által láttató panoráma. Aki ugyanis a Szerenád tangaharmonikára című Hizsnyai-versben dalra fakad, leginkább egy neorokokó köntösben hadovázó, az Eldorádó Eperjes Károlyát idéző neogazdag-neoál- lat - mellesleg ebben az értelemben nyilatkozik a főszerkesztő kérdéseire válaszolva maga a szerző is. Nagyon neo és kifejezetten is állati Németh Zoltán háromoldalnyi álnaiv verse is: ezekből a mulatságos kis nyelvi játékokból korábban az Élet és Irodalom is közölt már néhányat, itt most több mint egy tucat újabb olvasható Állati nyelvek, állati versek összefoglaló cím alatt. Ízelítőül, előételnek ajánlható a vidrák és esernyők... című (kis kezdőbetűs) ötsoros, mely a recenzens fantáziájában még az amerikai elnök pozsonyi esős látogatásával is összemosódott: „a vidrák nagyon szeretik / az esernyőket, nem is csoda, / víziállatok. leggyakrabban / a gyűri nevet viselik, / dupla vével.” A költészetek sorában egy klasszikus is akad: a Kalligram korábbi számainak Kavafisz-versei ezúttal öt továbbival gyarapszanak, ismét Déri Balázs fordításában, s a lapalji megjegyzésből az is kiderül, hogy a kiadó még az idén megjelenteti a Kavafisz-összest. A meglepetéseknek ezzel koránt sincs végük: András Sándor tolmácsolásában a dada kimagasló alakjának, Hans Arpnak nyolc versét hozza a lap. Yves Bichet francia költő-író neve tartozhat a kevésbé ismertek közé, A gyerek című versét Lackfi János ültette át magyarra. S bár egyáltalán nem a versek teszik ki a folyóirat százhatvan oldalának nagyobb részét (hanem a próza, elsősorban a kiváló orosz összeállítás Újoroszok összefoglaló címmel, melynek több darabjában a már megidézett tangóharmonika visszhangzik, harsányan és újgazdagon), látszólagos túlsúlyukhoz Boné Ferenc „testes” versei is hangsúlyosan hozzájárulnak. S ahogy szerelem és test, valamint az „örök anyag” mozog bennük, József At tilát is megidézik. A nem költészeti anyagok köz tallózva: felfigyeltető a Patri Ouŕedník-blokk, Dömötör Edit ta nulmánya (A város és a tömeg ol vashatóvá tétele a detektívtörténet ben), Stefan Chwin esszéje Gomt rowiczról - és sorolhatnám továbt A lapot két kritika zárja: Ébli Gábc ré a pozsonyi Dobeš-múzeumot é időszaki meg állandó tárlatait mé! tatja, Rácz I. Péteré pedig nag> szerű fogódzó a novellista Gazda József Kilátás az ezüstfenyőkr című regényéhez, (csg)
