Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-03 / 51. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 3. Iskola utca - hirdetés 13 Az irodalomtanítás kánonjában nem minden egyformán fontos, vannak kiváló és kevésbé sikerült művek is Irodalomról (főleg) fiataloknak Sok diák nem tudja értelmezni a szöveget (Somogyi Tibor felvétele) Az utóbbi években sajnos már közhelyszámba megy a megállapítás: baj van az olvasással, az olvasottsággal. A témával foglalkozó tanulmányok tömkelegében írták le, hogy egyre nő azok száma, akik semmilyen könyvet nem vesznek a kezükbe; s a lapok közül is legfeljebb a zaftos pletykáktól hemzsegő bulvársajtót. PELLE ISTVÁN Felmérések sokasága mutatja ki: mind több a szöveget értelmezni képtelen diák, aki számára a Guten- berg-galaxisra épülő.iskola maga a gyötrelem. Az is nyilvánvaló ma már, hogy a könyv háttérbe szorulásának legnagyobb vesztese a szép- irodalom. Éppen ezért üdvözlendő minden olyan kezdeményezés, amelyik ezen az áldatlan állapoton próbál legalább valamit segítem. AX. Komáromi Pedagógia Napok programjában a Selye János Kollégium jóvoltából helyet kapott egy kerekasztal-beszélgetés, amelyen - javarészt gimnazistákból álló közönség előtt - a moderátor* Kocur László és fiatal felvidéki magyar irodalmár vendégei, Bárczi' Zsófia, Beke Zsolt, Benyovszky Krisztián és Csehy Zoltán az irodalom mai szerepéről folytattak eszmecserét. Bemelegítésként a kerekasztal-beszélgetés résztvevői arra a kérdésre próbáltak választ adni, helyes-e a „szlovákiai magyar irodalom” megjelölés használata. A hallgatóságot ennél valószínűleg jobban foglalkoztatták az olyan felvetések, mint: miért tűnik úgy, hogy a mai irodalom az írók magánügye, amely képtelen néhány száz bennfentesen kívül szélesebb közönséget is megszólítani? Vagy: „allergiások-e” a mai olvasók a régi magyar irodalomra? Ez utóbbival kapcsolatban Bárczi Zsófia, aki Benyovszky Krisztiánhoz és Csehy Zoltánhoz hasonlóan egyetemi oktatóként is tevékenykedik, azt a véleményt fogalmazta meg: a régi magyar irodalom legnagyobb problémája a nehezen emészthető, régies nyelvezet. Szerencsés lenne, ha az olvasók nyelvtörténeti ismeretekkel, valamint latintudással rendelkeznének. Véleménye szerint az olvasókhoz leginkább a 20. század első fele irodalmának képviselői, főként a Nyugat írói, költői állnak közel. Benyovszky Krisztián elmondta: minden évben felmérést készít az egyetemre érkező új hallgatók olvasási szokásairól. Tapasztalatai szerint mostanában a legtöbben dokumentum-irodalmat olvasnak, népszerűek a Vujity Tvrtko- féle „riporterregények” is. A költők közül Ady Endre és József Attila a legmenőbb. Érdekes módon a populáris műfajok nincsenek jelen erőteljesen a hallgatók 10-es népszerűségi listáján. Csehy Zoltán kitért a tankönyvek kérdésére is. Véleménye szerint ezek többségéből hiányzik az élményszerűség, ami egyebek mellett arra is visszavezethető, hogy a tankönyvszerzők között sokan vannak olyanok, akiknek nincsenek konkrét pedagógiai tapasztalatai. Azzal kapcsolatban, hogy miért nem igazán népszerű manapság a magyar nyelv (és ezen belül az irodalom) tantárgy, a vitázók arra az álláspontra jutottak, hogy a ma iskolájában a hatalmas tananyagmennyiség miatt irodalomból kiveszik az emberközeliség és az élmény, ami annak sajátja. Bárczi Zsófia fogalmazta meg: a tanár merje elmondani: az irodalomtanítás kánonjában nem minden egyformán fontos, vannak kiváló és kevésbé sikerült művek is. Abban, hogy az irodalomoktatásban elsősorban a művekre kell helyezni a hangsúlyt - akár az irodalomtörténeti rendezőelv rovására is - a többség azonos álláspontra helyezkedett, bár néhányan óvtak a műközpontúság fetisizálásától. Akörül sem volt vita, hogy radikálisan csökkenteni kellene a tananyagot - mint ahogy abban is mindenki egyetértett: jó lenne, ha ezt az illetékesek közül is meghallaná végre valaki. ISKOLAI KVÍZ Kedves szülők, pedagógusok, jelenlegi és örök diákok! Olvassák figyelmesen az Iskola utca melléklet cikkeit, és abban az esetben, ha helyesen válaszolnak az általunk feltett kérdésekre, és a megfejtést március 9-ig beküldik, megnyerhetik az AB-ART Kiadó ajándékát, a Vidám kalendárium 2005-öt. b. műsorai c. könyvei 3. Tévénézés közben - ellentétben az élő mesemondással - nem tudják a gyerekek megítélni, hogy mi a ..., s mi a valóság. a. igazság b. mese c. álom 4. Sokszor igaznak és ... fogják fel a filmekben látott eseményeket, s ez többnyire káros. a. realitásnak b. valóságosnak c. játéknak 5. Mit takar az SZMPSZ rövidítés? a. Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége b. Szlovákiai Magyar Pónilovak Szövetsége c. Szépséges Magyar Pedagógusok Szövetsége Címünk: Új Szó - Iskola utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. A megfejtéseket e- mailben is eljuttathatják az alábbi címre: iskolautca@ujszo.com Múlt heti Iskolai kvízünk megfejtése: le, 2a, 3c, 4b. Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettek játékunkban. Ezúttal a nagyrőcei Kántor Péternek kedvezett a szerencse, az AB-ART Kiadó ajándékát küldjük neki. 1. Amíg a felnőttek gondolataikban felidézik vagy egymással megbeszélik az előző este látott filmet, a gyerekek ..., s ezáltal kommunikálnak egymással. a. megveszik b. elverik c. eljátsszák 2. A rajzfilmek, a kisgyerekek kedvenc ... tartalmazzák a legtöbb erőszakot. a. adói ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika Levélcím: Iskola utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com BP-5-1 D677 ■ HITELEK BÁRMELY VÁLLALKOZÁSFAJTÁHOZ Mindegy, hogy Ön milyen területen vállalkozik, mi a legmegfelelőbb vállalkozói hitelt nyújtjuk Önnek. A gyorshitelektől az üzemeltetési vagy fejlesztési hiteleken át egészen a legújabb hitelpiaci termékekig. Játszva felveheti vállalkozói hitelét az UniBanka Szlovákiában működő 70 kirendeltségén. > UniTel 0800 180 180 O UniBanka > WWW.unibanka.sk UniCredito Italiano Group