Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-30 / 72. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 30. RÖVIDEN Gašparovičra rájött az értékelősdi Pozsony. Az államfő rövid időn belül szeretné előadni ország­értékelő jelentését, s Ivan Gašparovičnak köztársasági elnökként ez lenne az első felszólalása a törvényhozásban. Az ország állapotát leg­utóbb Rudolf Schuster volt államfő elemezte 2004 decemberében, s beszéde óriási kritikát váltott ki, akárcsak 2001-es beszéde, amikor élesen bírálta a kormánykoalíciót, különösen a miniszterelnököt. Gašparovič a múlt év végén nem élt a lehetőséggel, nem akarta érté­kelni Szlovákia állapotát, mivel akkor még csak fél éve töltötte be tisztségét. A parlament szóvivője szerint az elnök leghamarább má­jusban szólalhatna fel a honatyák előtt, áprilisban ugyanis a képvise­lők nem üléseznek. Az államfői iroda pontos időpontot még nem ha­tározott meg, Marek Trubač szóvivő szerint azonban főnöke már ta­vasszal elmondhatja véleményét a politikai történésekről, (s, sza-) Hamis tanúzás miatt bíróság előtt Pozsony. A Pozsonyi 3. Járásbíróság már foglalkozik C. János­nak, az integrált mentőszolgálat bősi állomása igazgatójának ügyé­vel, akit hamis tanúzással vádolnak. A nyomozás eredményei alap­ján C. János a múltban a bizonyított tényekkel ellentétes vallomást tett négy fővárosi vállalkozó perében. A 6,5 millió koronás csalással vádolt üzletembereket a bíróság azóta felmentette. Az igazgató fő­tárgyalásának időpontját egyelőre nem tűzték ki. (TASR) Fordítókat keres a titkosszolgálat Pozsony. A titkosszolgálat fordítókat és elemzőket keres; a be­töltendő állásajánlatokra mintegy háromezren jelentkeztek. Az elemzők esetében legkevesebb három idegen nyelv - köztük az arab vagy a török - ismerete szükséges, (ú) A szerződés aláírása után is módosítható a kérelem Ha nő az átlagkereset, akkor emelkedik a képviselők és miniszterek illetménye is Több bér a politikusoknak Hitelfelvételi ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A kedvezményes köl­csönért folyamodó pedagógusok utólag, a hitelfelvételről szóló szer­ződés aláírása után még módosít­hatják, mire szeretnék fordítani a kiutalt összeget, tájékoztatott a pe­dagógushiteleket folyósító alap munkatársa, Darina Murgašová. Értelemszerűen kizárólag az előírt feltételek mellett, vagyis csak azon célok közül választhat az igénylő, melyeket a vonatkozó jogszabály megfogalmaz. A felvett hitel csakis lakás vagy ház vásárlására, esedeg felújítására, családi ház építésére, építési telek megvételére, bútorvá­sárlásra, valamint szakmai tovább­képzésre fordítható. A döntését utólag megváltoztató igénylőnek nincs más dolga, minthogy írásban - akár kézzel - megfogalmazza vo­natkozó kérvényét. Formanyom­tatvány nem szükséges a kérvény megírásához. Az alap ezt megfelelő módon dokumentálja, és hozzácsa­tolja a már aláírt szerződéshez. Murgašová elmondta, azoknak az ügyfeleiknek, akik a hitel felvé­tele után felhagynak a pedagógusi hivatásukkal, a pályaelhagyásukat követő 30 napon belül írásban kell tájékoztatniuk az alapot. Nekik hat hónapon belül vissza kell fizetniük a hitel még nem törlesztett össze­gét. „Akiket elbocsátanak vagy megszűnik az állásuk, két hónap türelmi időt kapnak az alaptól, hogy újból az oktatásban helyez­kedjenek el. A két hónap során te­hát pedagógusként tartják őket számon. Ha ezalatt nem találnak egyszeregy újból tanári vagy tanítói állást, a jelzett időn belül vissza kell fizetni­ük a kölcsön fennmaradó hánya­dát. A hitelt egyébként legkésőbb 15 éven belül kell visszafizetni” - tájékoztatott Ľubomír Zburín, az alap igazgatója. A hitelek kiutalásá­nak első köre már lezárult. Máso­dik körben eddig 711 ügyfelüknek továbbították a kedvezményes köl­csönről szóló szerződést. A pozití­van elbírált kérvények benyújtói­nak számlaszámúk feltüntetésével alá kell írniuk, majd vissza kell jut­tatniuk a dokumentumot az alap címére. Az alap ezt követően 14 na­pon belül folyósítja egy tételben a kérvényezett összeget. A legfeljebb 250 ezer koronás, 4 százalékos ka­matra folyósított hitel felvételére jogosult minden olyan szlovák ál­lampolgárságú pályakezdő peda­gógus, aki felsőfokú tanulmányait legfeljebb három éve fejezte be, és érvényes, legalább 5 évre szóló, pedagógusi tevékenységre feljogo­sító munkaszerződéssel bír. Házas­párok elsőbbséget élveznek. Ha a pedagógus a hitel felvételétől szá­mítva 5 évet tölt el a pályáján, 25 ezer koronával csökken az adóssá­ga, 10 év után pedig 50 ezerrel kell kevesebbet visszafizetnie. A tör­lesztésekből évente mintegy 23-25 millió korona vándorolhat vissza az alapba. Éves szinten hozzávető­leg 500 új igénylővel számolnak. A kölcsön az adott év október 10- éig kérvényezhető. Akik 2003 októ­bere éš 2004 októbere közt jelezték hiteligényüket, választ a kérvé­nyükre legkorábban idén noveín- ber 20-ától várhatnak, (rv) Pozsony. Ismét emelkedik a politikusok fizetése, bérük ugyanis a mindenkori átlag- keresettől függ - ha az valo- rizálódik, a parlamenti kép­viselők és a miniszterek is több pénzt kapnak. ÖSSZEFOGLALÓ A közjogi méltóságok jutalmazá­sáról szóló, 120/1993. számú tör­vény kimondja: a képviselők a nemzetgazdaságban dolgozók havi átlagkeresetének a háromszorosá­ra, az államfő a képviselői fizetés négyszeresére, a kormánytagok pe­dig a honatyák bérének másfélsze­resére jogosultak. Ezenkívül mind­egyikük alapfizetése kiegészül bi­zonyos átalánydíjjal - a képviselők esetében ennek összege attól függ, honnan származik valaki: a pozso­nyiak átalánydíjként az alapbér 70 százalékát, a vidékiek az alapfize­tés 80 százalékát tehetik zsebre. Ez az összeg nem adóköteles, vagyis tisztán ennyivel nő a képviselők ha­vi juttatása. Az államfő átalánydíja ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Gátolja az orvosok munkavégzését az új törvény egyik rendelkezése, mely szerint a sür­gősségi beavatkozás elvégzéséhez is ki kell kérniük a biztosító bele­egyezését, ha a betegnek nincs egészségbiztosítása, vagy három hónapja nem fizeti az egészségbiz­tosítási díjat. „Tudok egy esetről, amikor egy orvos súlyos allergiát kezelt, de a biztosító nem hajlandó fizetni, mert nem kérte előzetes be­leegyezését” - állítja Milan Dragu- la, a Szlovák Orvosi Kamara elnö­ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ismét terítéken a kép­viselők mentelmi jogának szűkíté­se - az igazságügyi minisztérium ezzel kapcsolatos javaslatát ma vi­tatja meg a kormány. Dániel Lipšic szerint biztosítani kell a törvény előtti egyenlőséget. Ezenkívül új­ból felvetette azt is, hogy a szám­vevőszék ellenőrizze az önkor­mányzatokat. Az igazságügyi tárca első embe­re, valamint a kormányhivatal korrupcióellenes osztályának a vezetője, Ján Hrubala már több­ször kezdeményezte, hogy a hon­atyák immunitása csak a parla­mentben elhangzott kijelentések­re és kimondottan a képviselői te­vékenységre vonatkozzon. A tör­vényhozás ezt eddig mindig eluta­sította. Lipšic azonban nem adja fel, s ismét megkísérli elfogadtat­ni, hogy ha egy képviselő autóbal­esetet okoz, közlekedési kihágást vét vagy bűncselekményt követ el, például kenőpénz átvételén kap­ják, ugyanúgy felelősségre lehes­sen vonni, mint bárki mást. Az igazságügyi minisztérium műhe­lyéből származó alkotmánymódo­sító tervezet értelmében ilyen ese­tekben a bűnvádi eljárás indításá­hoz nem kellene a parlament bele­egyezése, ugyanakkor a politiku­nem függ az alapfizetésétől, a tör­vény 40 ezer koronát határoz meg. A kormányfőnek és a miniszterel­nök-helyetteseknek tisztségükből kifolyólag plusz 22 500, illetve 15 000 korona jár, ezenkívül az összes kormánytag kaphat átalánydíjat - ez az egyes funkcióktól függően 20 900 és 25 600 korona között mo­zog. A politikusok fizetésétől függ a bírók, a számvevőszéki tisztségvi­selők és a főügyész illetménye is - valamennyien a képviselői fizetés 1,3-szorosát kapják, ezenkívül az ő alapbérük is kiegészül bizonyos átalánydíjjal. Legutóbb tavaly ápri­lisban valorizálták a honatyák bé­rét, s amikor néhányan megpróbál­ták befagyasztani a politikusi fize­téseket, többen tiltakoztak, mond­ke. Az Általános Egészségbiztosító szerint azonban a betegeknek nem kell semmitől sem tartaniuk. „A vo­natkozó törvény előírja, hogy min­denkinek meg kell kapnia a szüksé­ges, halaszthatatlan kezelést” - tá­jékoztatta lapunkat Petra Kafúno- vá, a biztosító szóvivője. Szerinte nem kell fennakadástól tartani, az orvosokkal megegyeztek, a biztosí­tó felülvizsgálati orvosai hétvége­ken is elérhetők. Korainak tartja a kamara elnökének bejelentését Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának elnöke is. „A törvény szerint csak a három hónapja nem sokat továbbra sem lehetne vizs­gálati fogságba helyezni a tör­vényhozás tudtán kívül. Hrubala lapunknak többször elmondta: szkeptikus, hiszen a közelmúltban 128-an voksoltak igennel a képvi­selői mentelmi jogot bővítő javas­latra, s kérdéses, a képviselők en­nek ellenkezőjét megszavaznák-e. „Nem kell korlátozni az immuni­tást, hiszen indokolt esetben a parlament kész megvonni a bűn- cselekményekkel gyanúsított sze­mélyek mentelmi jogát, nem kell hamis kollegialitástól tartani” - mondta az Új Szónak a közelmúlt­ban Gál Gábor, a mandátumvizs­gáló és mentelmi bizottság tagja. A testület elnöke, Ľubomír Lintner ván: a közjogi méltóságok fizetése 2003-ban nem emelkedett, a 2004- es 17 százalékos növekmény ezt a kiesést pótolta. Tavaly 15 825 koro­na volt az átlagkereset, idén 17 300-ra becsülik, azaz jövőre már ebből számítják ki a politikusi fize­tést. 2006-ban a honatyák mintegy 93 ezret tehetnek majd zsebre ha­vonta, ám a házelnök, a parlamenti alelnökök, a bizottsági elnökök és alelnökök a betöltött tisztségért to­vábbi kiegészítést kapnak, úgy­hogy ők még ennél is többre szá­míthatnak. 1998-ban egy parla­menti képviselő még „csak” 49 860 koronát keresett, tavaly 78 ezret, ma pedig már 85 500 koronát vihet haza havonta, s ennek csak egy ré­széből fizet adót. (sza) fizetők esetében kell kérni a bizto­sító beleegyezését, ez az idő most telik le, az említett esetben csak ad­minisztrációs hiba történhetett” - mondta lapunknak Pásztor. A bete­geknek hamarosan fel kell készül­niük arra, hogy egyes kezelések esetében várólistákra kerülnek, a biztosítók ugyanis csak bizonyos számú beavatkozást fizetnek ki egy hónapban. Az Általános Egészség- biztosító már dolgozik a rendszer kialakításán. „A várakozási idő a kezelések típusától és a szolgálta­tók hatékonyságától függ majd” - tájékoztatott Kafúnová. (lpj) szerint a törvényhozásban nem olyan a hangulat, hogy az igazság­ügyi miniszter javaslatát valaha is megszavazzák. Az ellenzék attól tart, az immunitás szűkítésével politikailag visszaélnének, s nem kizárt, hogy ha a honatyák a rend­őrök kénye-kedvének lennének ki­téve, bármikor - akár ok nélkül is - elvehetnék jogosítványukat, s más módon is sok kellemetlensé­get okozhatnának nekik. Tomáš Galbavý, az SDKÚ tagja ellenben úgy véli, mihelyt a politikus kilép az utcára, ugyanúgy felelősséget kell vállalnia tetteiért, mint bárki másnak. Ő is többször megpróbál­kozott az immunitás korlátozásá­val, sikertelenül, (sz-a) Érettségi vizsgák Frone után Európához Pozsony. A hagyományos érett- ségivizsga-rendszer megőrzése mellett kardoskodó petíciós bizott­ság az alkotmánybírósági határozat ellenére továbbra is kitart állás­pontja mellett, hogy idén még korai volna az új típusú vizsgák bevezeté­se. Ismételten Martin Frone oktatá­si miniszterhez fordultak pana­szukkal, arra kérik a szaktárcát, hogy - jó szándékáról tanúbizony­ságot téve - módosítsa az érettségi­ket szabályozó rendeletet. Ha a til­takozók követelését nem veszik fi­gyelembe, az Európai Bírósághoz fordulnak. A diákokat, pedagógusokat, szü­lőket egyaránt tömörítő, Marián Budaj ügyvéd vezetésével működő bizottság nehezményezi, hogy a vo­natkozó hirdetmény alapján négy helyett öt tárgyból kellene érettségi vizsgát tenni. Ezért azt javasolja, hogy a gim­náziumok végzős növendékei to­vábbra is csak négy tárgyból vizs­gázzanak, és csupán az oktatás tar­talmi reformját követően iktassák be az ötödiket. Az alkotmánybíróság határozata alapján a rendelet nem csorbítja a tanulók jogait. A petíciós bizottság elnöke ugyanakkor úgy látja, a lai­kusok számára is világos lehet, hogy az említett rendelet visszame­nőleges hatálya jogellenes. Az al­kotmánybíróság döntése - vélemé­nye szerint - annak bizonyítéka, hogy Szlovákia nem jogállam. „Meggyőződésem, hogy az új tí­pusú érettségi vizsgák rendszeré­nek előkészítése jogszerűen ment végbe, semmi akadálya nincs a köz­ponti matúra idei bevezetésének” - tájékoztatott Szigeti László, az ok­tatási tárca államtitkára, (érvé, s) Influenzakörkép Javulóban a helyzet Pozsony. Országos viszonylat­ban mintegy 33 százalékkal csök­kent az elmúlt héten az influenzás betegek száma, egyedül Nyitra me­gyéből jelentettek 7,8 százalékkal több megbetegedést. Helyi járvá­nyok azonban még szinte minden megyében előfordultak, több iskola és óvoda egész héten zárva volt. A legtöbb beteget továbbra is Zsolna megyében tartják nyilván, ahol öt járásban 35 óvodában, 46 alap- és 11 középiskolában rendeltek el rendkívüli szünetet. Legjobb a hely­zet Pozsony megyében, ahol száz­ezer emberre alig 160 beteg jutott. A legtöbb esetet továbbra is az isko­láskorúak köréből jelentették, a 6-14 évesek körében 100 ezer gye­rekre 2055 beteg jutott. A szakem­berek szerint a húsvéti szünet to­vább mérsékelte a járványt, a be­tegség terjedésének nem kedvez a napsütéses, tavaszi idő sem. (lpj) Neonácik támadása Pórul járt néhány punk Pozsony. Brutálisan megvertek néhány punkot hétfőn este. Az ál­dozatok" egy pozsonyi külvárosi szórakozóhely teraszán ültek, mi­kor 10-12 újnáci megtámadta őket. Egy 19 és egy 24 éves fiatalt késszú­rással kórházba szállítottak, állapo­tuk már stabilizálódott - tájékoztat­ta lapunkat Marta Bujňáková, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, (dp) Kitüntetéseket adott át tegnap a kassai Állami Színházban Martin Frone oktatási miniszter. Elismerésben részesült a magyarországi Szarvas szlovák iskolájának igazgatója, Zuzana Medved’ová is. (TA SR-fotó) Kényes téma a számvevőszék jogköre is Pozsony. A parlament legutóbb csírájában, még az első olvasat­ban elfojtotta Lipšic hasonló kezdeményezését. A fél évvel ezelőtt előteijesztett javaslat a számvevőszék hatáskörét is bővítette volna, ami ugyancsak kényes téma - Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke többször tiltakozott az ellen, hogy az in­tézmény ellenőrizhesse az önkormányzatok gazdálkodását -, ugyan­akkor a politikusok egy része elismerte: amíg a közös államkasszából a községek kapnak pénzt, felhasználását nem árt ellenőrizni. Ezért a szaktárca ezúttal két részben teijesztette elő elképzelését: különvá­lasztotta a mentelmi jog korlátozását a számvevőszék jogköreinek bővítésétől. „Ez utóbbi számomra nem okoz gondot, támogatható ja­vaslatnak tartom” - mondta lapunknak Miroslav Abelovský a parla­ment alkotmányjogi bizottságának alelnöke. (sz. a.) A közjogi méltóságok fizetése 2005-ben Tisztség Alapbér Átalánydíj Parlamenti képviselő 47 500 33 000-38 000 Kormányfő 71 250+22 500 20 900-25 600 Miniszterelnök-helyettes 71 250+15 000 20 900-25 600 Miniszter 71250 20 900-25 600 Államfő 190 000 40 000 (Az adatok koronában értendők.) Az Általános Egészségbiztosító szerint a betegnek semmitől sem kell tartania Előbb a telefon, aztán a kezelés? Dániel Lipšic igazságügyi miniszter javaslatát ma tárgyalja meg a kormány Újra a mentelmi jog szűkítéséről

Next

/
Thumbnails
Contents