Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-29 / 71. szám, kedd
4 Külföld ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 29. RÖVIDEN Válságos állapotban Monaco. Öntudatánál van HI. Rainier monacói uralkodó herceg. A monacói palota bejelentése egy nappal azután hangzott el, hogy az orvosok nagyon pesszimista véleményt fogalmaztak meg a 81 éves, tüdőgyulladással kezelt herceg életkilátásairól. Az uralkodó egészségi állapota még mindig nagyon nyugtalanító. Tüdő-, szív- és veseműködését, amely tovább rosszabbodott, stabilizálták. Az öntudatánál lévő uralkodó nyugtató hatása alatt áll, amely lehetővé teszi a nélkülözhetetlen lélegeztető készülék alkalmazását. A közlemény ismét „nagy fenntartásokkal” szólt a herceg életkilátásairól. (MTI) III. Rainier március 7-én került súlyos tüdőgyulladással kórházba (Reuters) Felkelésre buzdít az érsek London. Az ukrajnaihoz hasonló békés felkelésre szólította fel a zimbabwei lakosságot tegnap megjelent londoni lapnyilatkozatában az afrikai ország katolikus érseke, aki szerint a közelgő választások eredményét bizonyosan meghamisítják. Pius Ncube a The Independentnek azt mondta: reményei szerint a népi elégedetlenség olyan mértéket ölt, hogy a lakosság szervezkedni kezd Robert Mugabe elnök rezsimje ellen, és kipenderíti Mugabét a hatalomból. Ncube szerint egyértelmű, hogy a csütörtökön esedékes parlamenti választásokat a Mugabe-rezsim elcsalja. „Választásokkal nem lehet őt kirúgni... csalt 2000- ben, csalt 2002-ben, most is csalni fog” - mondta. (MTI) Ilham Aliyev sajnálja Baku. Az elnöki posztot apjától megöröklő Ilham Aliyev elnököt választotta vezetőjévé Azerbajdzsánban a hatalmon lévő Uj Azerbajdzsán Párt. Aliyev mélý sajnálatát fejezte ki amiatt, nincs olyan ellenzéki párt a kaukázusi országban, amely valóban felvehetné a versenyt pártjával a közelgő választáson. A nyugati kormányok, csakúgy mint az azeri ellenzék tagjai úgy vélik, az olajban gazdag volt szovjetköztársaságban sokan elégedetlenek azzal, hogy a hatalmat dinasztikus úton megöröklő Aliyev csekély elkötelezettséget mutat a demokrácia és az emberi jogok iránt. Grúzia, Ukrajna és Kirgizisztán után Azerbajdzsán következhet a vitatott választások után hatalmat váltó szovjet utódállamok sorában. (MTI) Felfüggesztette működését a régi alsóház, az új parlament döntéseket hoz Tart a bizonytalanság Biskek. A még vasárnap is rendkívül bonyolult kirgiz helyzet tegnap némileg áttekinthetőbbé vált, miután a régi parlament alsóháza felfüggesztette működését, az új parlament pedig megerősítette miniszterelnöki tisztségében Kurmanbek Bakijev ellenzéki vezetőt. ÖSSZEFOGLALÓ A múlt heti, ellenzéki megmozdulások révén végbement kirgizisztáni hatalomváltás óta párhuzamosan működött a két törvényhozó testület, és ez a helyzet azzal fenyegetett, hogy még inkább elmélyül a politikai válság a volt szovjetköztársaságban. Tegnap aztán felfüggesztette működését a yitatott választások előtti, régi összetételű kirgiz parlament alsóháza. Ezt a testület házelnöke, Isenbaj Kadirbekov jelentette be. Indoklása szerint a régi alsóház az ország érdekében döntött így, lehetővé téve az Aszkar Akajev elnök kormányának megdöntése előtt két nappal összeült új parlamentnek, hogy ellássa feladatait és alkotmányos kötelezettségeit. De a régi parlament ismét összeülhet, ha az új törvényhozás nem tudja ellátni feladatait - tette hozzá. Hangsúlyozta: továbbra is érvényesnek tartják az általuk megválasztott Kurmanbek Bakijev ideiglenes elnök mandátumát. A központi választási bizottság ideiglenes elnöke, Tuigunal Abraimov alkotmányosnak nyilvánította az ideiglenes elnök, Bakijev döntését, miszerint június 26-án elnökválasztást tartanak. Mivel Bakijev a régi parlamenttel konzultált a kérdésben, és a testület akkor legitim törvényhozó testület volt, a döntés nem alkotmányellenes. Itt kell megjegyezni, a múlt csütörtöki hatalomátvétel után a Kurmanbek Bakijev állam- és kormányfő (Reuters) legfelsőbb bíróság érvénytelenné nyilvánította a márciusi kirgiz választások eredményeit, s megállapította, hogy az előző parlament Kirgizisztán legitim törvényhozó szerve. A kirgiz központi választási bizottság ezzel szemben vasárnap érvényesnek fogadta el az új parlament mandátumát. Tegnap délután az új kirgiz parlament megerősítette Bakije- vet miniszterelnöki tisztségében. Bakijev - akiről eddig mint ideiglenes államfőről volt szó - válaszul kijelentette, ő is legitimnek ismeri el az újonnan választott parlamentet. Egyébként Bakije- vet a régi, a leköszönő törvényhozás választotta meg ideiglenes államfővé és ideiglenes miniszter- elnökké. Ő tegnap munkájának befejezésére szólította föl a régi összetételű parlamentet, mondván: a testületnek a szavazók, és nem a saját érdekeit kell szem előtt tartania. (Az előző kormányt és Aszkar Akajev államfőt a legutóbbi választások tisztaságát vitató ellenzéki megmozdulás döntötte meg a múlt héten. Azóta a régi és az új összetételű törvényhozás párhuzamosan működött, a szakadáshoz közeli állapotba sodorva a kirgiz ellenzéket.) Bakijev, aki telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz, Iszlám Karimov üzbég és Nurszultan Nazarbajev kazah elnökkel, két napja még azt hangoztatta, hogy a régi összetételű parlament törvényesen működhet a június 26-ára kitűzött elnökválasztásig. A vezető ellenzéki politikus véleményének megváltozását hallva tiltakozók százai gyűltek össze tegnap a biskeki parlament épületénél, hogy hangot adjanak dühüknek és csalódottságuknak. Bakijev másfelől azt mondta, Akajev elűzött elnöknek a népe elé kellene állnia, s be kellene jelentenie lemondását. Megígérte, hogy Akajev „az alkotmány és az ország törvényei által biztosított valamennyi garanciát” megkapja, ha visszatér Kirgizisztánba. Arra nem tért ki, hogy e garanciák védelmet biztosítanak-e a hatalmától megfosztott elnöknek egy esetleges büntetőeljárás ellen is. Közben Akajev, aki a múlt csütörtöki ellenzéki megmozdulás elől Kazahsztánba, s onnan Oroszországba menekült, követelte a híveit és a hozzá közel állókat üldözők letartóztatását. „Kicsinysége folytán Kirgizisztán nincs abban a helyzetben, hogy igent mondjon az amerikaiaknak és nemet Oroszországnak, vagy fordítva” - jelentette ki egy interjúban Feliksz Kulov tábornok, aki a kirgiz ellenzék által létrehozott ideiglenes kormányban a fegyveres testületekért felelős. „Mindenkinek igent kell mondanunk” - hangoztatta a párizsi Libérationnak adott interjújában. „Az amerikaiak pénzt adnak nekünk, és azt akarják, hogy Kirgizisztán demokratizálódjék, az oroszok viszont munkát adnak” - tette hozzá Kulov, akit csütörtökön szabadítottak ki börtönéből az ellenzéki erők. Azok a jövedelmek, amelyeket a kirgizek Oroszországból küldenek haza, az állami költségvetés csaknem felét jelentik, (m, t) Rohamosan romlik az állapota, az orvosok morfiummal enyhítik a fájdalmát Terri úrvacsorában részesült ÖSSZEFOGLALÓ Pinellas Park. Férje engedélyével úrvacsorában részesült helyi idő szerint vasárnap este a tizenöt éve ébrenléti kómában fekvő Terri Schiavo a floridai Pinellas Park kórházában. A haldokló nő nem tudta lenyelni a kis ostyadarabot, mert a szája túl száraz volt ehhez - közölte a szertartást végző Tadeusz Malanowski atya -, sikerült viszont megitatni vele egy kis korty szentelt bort. Terri Schiavo már részesült úrvacsorában, és megkapta az utolsó kenetet is tíz nappal korábban, mielőtt lekapcsolták az őt tizenöt éve tápláló katéterről. A család ügyvédje, David Gibbs szerint a 41 éves nő már túl van azon a ponton, amikor életét még meg lehetett volna menteni, a család egy másik szóvivője, a harcosan abortuszellenes Randall Terry viszont tagadja ezt. Hírügynökségi jelentések szerint Terri Schiavo szülei vasárnap feladni látszottak a küzdelmet lányuk életéért, és arra kérték a Pinellas Park-i klinikánál összegyűlt eutanáziaellenes tüntetőket, a családjukkal töltsék a húsTerri Schiavo egy régi fotón. Arról nincs adat, hogy a felvétel mikor készült. (ČTK/AP-felvétel) vétót. A szülők előzőleg, miután a floridai legfelsőbb bíróság is elutasította fellebbezésüket, szombaton Jeb Bush kormányzóhoz fordultak segítségért, aki korábban egyértelműen az ő pártjukat fogta, ugyanakkor az ügy kapcsán előzőleg utalt arra is, hogy kimerültek a lehetőségei és a hatásköre „nem olyan nagy, mint ahogyan az egyesek szeretnék”. A 15 éve ébrenléti kómában fekvő 41 éves nőt tápláló gyomorszondát március 18-án zárták el bírói döntés alapján a férj kérésére, aki szerint Terri Schiavo nem akarna ilyen állapotban életben maradni. Michael Schiavo 1998 óta pereskedik felesége szüleivel, akik nem fogadják el azt a többségi orvosi szakvéleményt, hogy lányuk maradandó vegetatív állapotban van. A legutóbbi hírek szerint Terri állapota gyorsan romlik, az orvosok morfiummal enyhítik a fájdalmát, (m, t, ú) Újabb erős rengés az Indiai-óceán mélyén Cunamipánik Ázsiában MTI-HÍR Jakarta. Szinte pontosan három hónappal a decemberi pusztító cunami után tegnap a Richter-skála szerinti 8,5 erősségű rengés rázta meg az Indiai-óceán térségét. A várható szökőár miatt óriási pánik keletkezett, a hatóságok Indonéziában, Indiában, Malajziában, Thai- földön és Srí Lankán is riadót rendelt el, a lakosság és a turisták menekültek a part menti területekről. Lapzártakor azt a hírt kaptuk, hogy a tengerrengés ezúttal nem váltott ki cunamit ebben a térségben, mivel azt három órával a földmozgás után sem észlelték. Ha keletkeztek is árhullámok, azok az óceán belseje felé haladtak. Ebben az esetben például a Mauritius-szigeteket fenyegették, a Kókusz-szigeteknél észleltek is kisebb árhullámot. A földrengés epicentruma Szu- mátra szigetétől 200 kilométerre a tenger alatt volt, közép-európai idő szerint 18 óra után, és mintegy 3 percig tartott. Tavaly december 26-án Délke- let-Ázsiában a pusztító, 9,3-as erősségű rengés és az azt követő szökőár mintegy 300 ezer emberéletet követelt. A pusztítás mértékéről és az áldozatok számáról tegnap este nem voltak adatok, csupán annyit lehetett tudni, hogy egy Indonéziához tartozó kis szigeten több tucatnyi ember életét vesztette a házomlások miatt. Állítólag szorul a hurok az-Zarkávi körül Követelőznek a szunniták MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bagdad. Vasárnap hét irakit öltek meg terroristák az ország különböző pontjain elkövetett merényletekben, a tegnapi veszteséglista a kora délutáni adatok szerint 12 halott. Az iraki biztonsági erők körülkerítették Irak legkeresettebb terroristáját, a jordániai Abu Muszab az-Zarkávit, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szervezetének vezetőjét. Ezt állította Falah an-Nakíb belügyminiszter tegnapi bagdadi sajtóértekezletén. Csak annyit árult el, hogy a terroristavezér „egy bizonyos területen van körülvéve és reméljük a legjobbakat”. „A Zarkávi elfogására irányuló művelet folyamatban van. Reméljük, hogy az év végére egészen más lesz a helyzet Irakban” - tette hozzá. Az iraki biztonsági erők amerikai segítséggel tegnap elfogtak több mint 90 feltételezett felkelőt a Bagdadtól harminc kilométerre Szalmán-Pákban. A kormányellenes lázadók egyik fellegvárában legkevesebb 24 felkelőt megöltek. Az al-Kaida iraki szervezete - állítása szerint - agyonlőtte a belügyminisztérium egyik magas rangú tisztjét, akit a múlt hónapban raboltak el, és közzétett az interneten egy videofelvételt az állítólagos kivégzésről. Nem fogadta el a házelnöki jelölést Gázi al-Jáver átmeneti iraki elnök. Az alakuló ülése előtt álló baki parlamentben mandátumot kapott szunnita arab képviselők előzőleg arra kérték Jávert, hogy utasítsa vissza a felkérést, amely a leendő parlament két vezető erejét képviselő kurd és síita tömb részéről érkezett. A szunniták mindössze 17 mandátumot nyertek el a 275 tagú iraki parlamentben, mert szavazóik többsége távol maradt a választásoktól. Jáver szerint a szunnitáknak kell megszerezniük az államfői tisztséget az ország stabilizációja érdekében, mivel a síiták és a kur- dok együtt rendelkeznek a kormányalakításhoz szükséges kétharmados többséggel. Sáron: a kolóniaépítés is folytatódik Nem lesz népszavazás MTI-JELENTÉS Jeruzsálem. Izrael továbbra iš fennhatósága alatt fogja tartani a ciszjordániai zsidó telepeket, és a kolóniaépítés is folytatódik, függetlenül az amerikaiak ezzel kapcsolatos fenntartásaitól. Ezt Ariel Sáron közölte a kormány vasárnapi ülésén. Leszögezte: a kolóniatömbök a palesztin területeket elválasztó határvonalon belül „Izrael kezén maradnak, és ezt világosan megmondtuk az amerikaiaknak”. Elutasította tegnap az izraeli parlament azt a kezdeményezést, hogy népszavazás döntsön Sáron tervéről, amely előirányozza az izraeli katonák és telepesek kivonását a Gázai övezetből. A kneszet 72:39 arányban hárította el a határozattervezetet. Három képviselő tartózkodott. A szavazással elhárulni látszik az utolsó akadály is az izraeli miniszterelnök nevéhez fűződő kivonulási terv végrehajtása elől. Igaz, még itt van a 2005-ös költségvetés, amelyet március 31- ig el kell fogadni, különben előre hozott választásokat kell kiírni Izraelben, s ez esetben késedelmet szenvedne a gázai kivonulás. A ČSSD számol a koalíció szétesésével is Gross maradt a főnök KOKES JÁNOS Prága. Stanislav Gross kormányfő a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) kongresszusán szombaton megvédte pártelnöki tisztségét. Az 552 küldött közül 291 támogatta őt, míg az egyeden ellenjelölt, Zdenék Skromach eddigi pártalel- nök, kormányfőhelyettes, munkaügyi és népjóléti miniszter 203 vok- sot kapott. Gross tavaly nyár óta - Vladimír Špidla lemondása után - a párt ügyvezető elnöke volt. Most kijelentette: megválasztását sikernek tartja, amely arra kötelezi őt, hogy vállalja a felelősséget a ČSSD szerepléséért a következő parlamenti választáson. Erre a tervek szerint 2006 júniusában kerül sor. Gross azt is kijelentette, szeretné fenntartani a mai kormánykoalíciót, mert a bizonytalanság ártana Csehországnak. A kongresszus egyik határozata felszólítja Grösst, tegyen meg mindent az előre hozott választások megakadályozására, ha a koalíció esetíeg szétesne. Egy másik határozatban a kongresszus megerősítette, a párt legfelsőbb szinten továbbra sem fog együttműködni a kommunistákkal.