Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-03 / 51. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 3. Régió 5 Kiégett kedden hajnalban egy Opel Frontera Dunaszerdahelyen, a Nagyabonyi úti benzinkúton. Szándékos gyújtogatás történt, ezért a ismeretlen elkövető ellen nyomozás indult. A tulajdonos, egy dunatőkési cég kára 400 ezer korona. (Rendőrségi felvétel) A választások és a felsőoktatási törvény volt a fő téma Bugár Béla Nyitrán Fehér: az MKP-s képviselők egészséges lobbizást folytattak régióik érdekében Reális költségvetés PRESINSZKY KÁROLY Nyitra. Szemtől szemben Bugár Bélával címmel szerveztek kötetlen beszélgetést az MKP elnökével a nyitrai diákok március elsején. A Juhász Gyula Ifjúsági Klub által rendezett találkozón a Nyitrai Konstantin Egyetem több mint száz hallgatója és tanára vett részt. A központi téma a jövő évi vá­lasztások és a felsőoktatási tör­vénytervezet volt. Bugár Béla el­mondta, az MKP több egyetemen is kezdeményez hasonló beszélge­tést: célja egyrészt a kapcsolattar­tás, másfelől az információátadás. Kiemelte: a párt csupán támogatási lehetőségeket tud felkínálni, me­lyeket ki kell tudni használni. A választásokkal kapcsolatos kérdések főként a pártok közti együttműködést és a kormányala­kítási lehetőségeket érintették. Bu­gár a megyei választásoknak nagy jelentőséget tulajdonít, a 2006-os választási eredményeket nagyban Dél-Komárom. A nemzetközi polgári védelem napja (március 1.) alkalmából közös ünnepséget tar­tottak tegnap Dél-Komáromban a magyarországi és szlovákiai szak­emberek. „Mivel Szlovákiában nem tartják nyilván ezt a napot, fontosnak tartottam meghívni a ta­lálkozóra Ján Répát, a belügymi­nisztérium polgári védelmi hivata­lának igazgatóját, hátha az itt szer­zett tapasztalatok e téren nálunk is változást hoznak - mondta la­punknak Mikolai György, a Komá­romi Körzeti Hivatal válságirányí­tási főosztályának vezetője, az ese­mény egyik főszervezője. - Együtt­működésünk egyébként a magyar- országi kollégákkal nagyon jó, fő­leg az árvízvédelem terén. Számta­befolyásolják majd az idei tapasz­talatok. A készülő felsőoktatási törvény- tervezethez kapcsolódó javaslato­kat a nyitrai egyetem diákparla­mentje nevében is tolmácsolták az MKP elnökének. A kérdések érin­tették a tandíj, a diákhitel, a szociá­lis ösztöndíjak és a támogatások té­makörét. A diákok aggodalmuknak adtak hangot: a leendő tandíj és a szociális támogatások összege nem arányos. Tartanak a diákhiteltől is, mert az egyetem elvégzése után ez hatalmas anyagi terhet ró rájuk. A magyar párt vezetője kifejtette, a reformok általában elégedetlensé­get váltanak ki, és jelentőségük csak évek múltán válik nyilvánvaló­vá. Tájékoztatta a diákokat az MKP által eddig elért eredményekről: a tandíj 35 százalékát szociális ösz­töndíjakra fordítják majd. Bugár le­hetségesnek tartja a további módo­sításokat, és a felsőoktatási törvény hatályba lépésének időpontját is egyelőre bizonytalannak tartja. lan közös felvüágosító előadást is szervezünk.” Mikolai szerint a Világkereske­delmi Központ elleni 2001-es me­rénylet, valamint a természeti ka­tasztrófák egyre inkább igazolják: a polgári védelem fontos terület. Az ünnepségen Sikrai Attila alezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság dél­komáromi vezetője megemlékezett a hatósági légoltalom - amely lé­nyegében a polgári védelem elődjé­nek tekinthető - megalakulásának 70. évfordulójáról. Délután a Culka János vezette bősi Általános Köz­ponti Mentőszolgálat tagjai alapis­kolás diákoknak tartottak érdekes bemutatót. A résztvevők különbö­ző, a mentési munkálatoknál be­vethető járműveket is megtekint­hettek. Komárom/Nyitra. A Nyitra megyei önkor­mányzat legutóbbi ülésén a képviselők leszavazták Milan Belica megyeelnök­nek a 2005-ös költségve­tésre vonatkozó vétóját, és ismételten jóváhagyták a még decemberben elfo­gadott költségvetést. V. KRASZNICA MELITTA „Ezzel végre megszűnik a költ­ségvetési provizórium, amely kelle- medenül érintette többek között a megye fennhatósága alatt működő intézmények dolgozóit - nyilatkoz­ta lapunknak Fehér Miklós, megyei alelnök. - Hiszen emiatt csupán az előző év átlagának megfelelő fize­tést kaphattak januárban. A provi­zórium a már folyó beruházásokra is kellemeden hatással volt.” Fehér elmondta: az MKP-klub ajánlata el­lenére, miszerint az ellenzék is dol­gozza ki, mely beruházásokat tart elsődlegesnek az idei évben, az el­lenzéki képviselők részéről nem született ilyen javaslat. „Pozitívan értékelem viszont, hogy az MKP-s képviselők egészséges lobbizást folytattak régióik érdekében, és konstruktív ötletekkel álltak elő” - hangsúlyozta. Beruházásokra idén 305 millió koronát költhet a megye, ebből 99,5 millió jut az ok­tatási, 49,3 millió a kulturális, 34,2 millió a szociális, valamint 30,84 az egészségügyi intézmények beru­házásaira. A megyei önkormányza­SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Hiánypótló kezde­ményezést vállalt fel Bóna Berta­lan, az Ekontact Kft. társtulajdo­nosa az Új Kézfogás Közalapítvány érsekújvári Vállalkozásfejlesztési Központjának létrehozásával. Milyen tanácsadást kérhetnek az érsekújvári és a párkányi ré­gió kis- és középvállalkozói? A magyarországi Új Kézfogás Közalapítvány a határon túli kis- és középvállalkozók támogatására összpontosít. Horvátország, Romá­nia, Szlovénia és Szlovákia magya­rok lakta területeinek gazdasági fejlődését kívánja elősegíteni - részben azzal, hogy vissza nem té­rítendő támogatást nyújt az általuk kidolgozott projektek megvalósítá­sához. Könyveléssel és tanácsadás­sal foglalkozó cégünk pályázat út­ján kapta meg a központ működte­téséhez elengedhetetlen státust. Az érsekújvári és a párkányi régió ki- sebb-nagyobb településein tevé­kenykedő kis- és középvállalkozó­kat szeretnénk megszólítani. Ná­lunk a kommunikáció - akárcsak a vállalkozói tervek kidolgozása, me­lyeknek az előminősítése is a mi fel­adatunk - magyar nyelven folyik. Ki részesülhet támogatásban? Azok a legalább egy évvel ezelőtt bejegyzett egyéni vagy társas vál­lalkozásban működő termelők, szolgáltatók, kereskedelmi tevé­kenységet folytatók kaphatnak tá­mogatást, akiknél (vagy amelyek­nél) az alkalmazottak száma nem haladja meg a 250 főt. Fontos, hogy a vállalkozóknak a helyi Vállalko­ti hivatal informatikai rendszeré­nek kiépítésére 7,5 millió koronát hagytak jóvá a képviselők. A déli régiókat tekintve idén 8,8 millió koronát kap például a zselízi gim­názium tetőtér-ráépítésre, 10 milli­ót a párkányi gimnázium ugyan­ilyen célra, négymillió koronát a komáromi Selye János Gimnázium a tetőtér beépítésére, valamint a kémény és a szociális helyiségek re­konstrukciójára. A Jókai Színház négymillió koronát fordíthat javítá­si munkálatokra, és egy hárommil­lió korona értékű teherautó vásár­lását is megszavazták a képviselők. A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma, valamint a Duna Menti Könyvtár 36 millió korona beruhá­zású, a Nádor utcai épület felújítá­sára vonatkozó közös EU-s pályá­zatát összesen kétmillió korona ön­résszel támogatja a megye, a lévai vár rekonstrukcióját, valamint ugyanitt egy szabadtéri színpad fel­állítását pedig 15 millió koronával. Az érsekújvári Művészeti Galéria 2,2 millió, a Honismereti Múzeum 1,7 millió koronát kap épületátala­kításra,és berendezésre. A kórházak közül a komáromi összesen 17,5 millió koronát költhet épületfelújí­tásra, CT-vizsgáló építésére és mű­szervásárlásra, a vágsellyei pedig - ugyancsak hasonló célokra - 10 milliót. A párkányi egészségügyi intézet 3,2 millióért vásárolhat műszereket és mentőkocsit. A lévai és a nagytapolcsányi kórházak - mivel folyamatban van nonprofit szervezetté való alakításuk - idén nem kapnak beruházásokra támo­gatást a megyétől. Bóna Bertalan (Csuport István felvétele) zásfejlesztési Központ előminősíté­si rendszere alapján versenyképes, nyereséges legyen a vállalkozása. Cégük a régiófejlesztési mi­nisztérium honlapján tanácsadó­ként szerepel. Mely támogatási formákra hívná fel a figyelmet? A közalapítvány lehetővé teszi, hogy az uniós pályázatok önrészé­nek felét, legfeljebb 3,5 millió fo­rintot térítésmentesen igényeljen a szlovákiai magyar vállalkozó. Ez a mintegy 600 ezer korona a kis- és középvállalkozó számára komoly támogatást jelenthet. Fontos, hogy a közalapítvány támogatja a minő­ségbiztosítási formák, az ISO nor­mák megszerzését. Az unió arra kényszeríti a cégeket, hogy megfe­lelő minősítési tanúsítvánnyal ren­delkezzenek. Kötelezettséget vál­laltunk, hogy a lehető legszínvona­lasabban heti húsz órában díjmen­tes általános tanácsadást és tájé­koztatást biztosítunk a közalapít­vány által meghirdetett pályázati, Hatvanmillió korona jut az idén az úthálózatot érintő beruházásokra, ebből közel 10 millió a Csallóközaranyos és Megyercs közti híd rekonstrukció­jára, 8 millió a Garamkövesd és Helemba közti útszakasz megszi­lárdítására, valamint 20 mülió a Deáki és Vágsellye közti új útsza­kasz építésére. „Hatvanmillió ko­ronával megnöveltük a regionális útkarbantartó vállalatok költség- vetését, így a béreket leszámítva 215 millió koronát fordíthatnak javításokra és egyéb tevékenység­re - mutatott rá a megye alelnöke. - Például 17 millió koronát a bal­esetveszélyesnek minősülő gútai híd javítására. Ján Kovarčíknak, a megyei hivatal igazgatójának ere­deti javaslatával szemben 50 mil­lió koronával megtoldottuk az au­tóbusz-közlekedési vállalatoknak szánt támogatást, így a helyközi járatok üzemeltetését összesen 163 millióval segítjük.” Végezetül Fehér megjegyezte: nem stagnáló, sokkal inkább fejlesztő, előremu­tató, de mégis reális költségvetést hagytak jóvá a képviselők. „Ez jó­részt az MKP-klub érdeme, hiszen a Ján Kovarčík által készített ere­detijavaslatot konstruktívan, a be­ruházásoknak nagyobb teret biz­tosító módosításokkal egészítet­tük ki - mondta. - Érdekes módon Milan Belica múlt heti sajtótájé­koztatóján lényegében elismerően szólt a költségvetésről, miközben decemberben megvétózta annak aláírását, sőt egy memorandum­ban tette közzé kifogásait. Most, utólag pedig mintha saját érdeme­ként kívánná »eladni« az elfoga­dott költségvetést.” vállalkozási lehetőségekkel kap­csolatban. Kérhető támogatás kiállításo­kon, üzletember-találkozókon való részvételre is? A szlovákiai magyar vállalkozók hazai vagy magyarországi, továbbá más külföldi kiállításokon való részvételhez kérhetnek támoga­tást. A pályázat kiemelten támogat­ja a mezőgazdasági, az élelmiszer- ipari és az egyes szakipari kiállítá­sokon való részvételt, ösztönözve a határon túli vállalkozók megjele­nését a magyar állam által finanszí­rozott kollektív jelenlét formájában rangos nemzetközi kiállításokon. A támogatás maximális összege 250 ezer forint a magyar állam által fi­nanszírozott rendezvényeken, a Magyarországon rendezett nem­zetközi, országos vagy regionális kiállításokon való részvétel esetén a számlával igazolt legnagyobb összeg pedig százezer forint. A vál­lalkozók oktatói központjainak lét­rehozásához is kérhető támogatás. A támogatás alapjául szolgáló pá­lyázati adatlapok lekérhetőek az Új Kézfogás Közalapítvány honlapjá­ról ( www.ukka.hu ). Külön érde­kességnek számít, hogy a vállalko­zók egyenesen kölcsönt kérhetnek: ingatlanra, technológiára, gyárak felújítására, amihez szükség van ingadanfedezetre. Az érdeklődők további tájékoztatás céljából iro­dánkat Érsekújvárod:, a Štefánik utca 30-as szám alatti épületben kereshetik fel, jelentkezhetnek a 035/6407951-es vagy a 0905/780 083-as telefonszámon, s kérdései­ket az ekontact@nextra.sk e-mail címen is feltehetik. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Pisztollyal fenyegetőzött Deménd. Erőszak és garáz­dálkodás miatt indult eljárás egy 40 éves férfi ellen. Renáta Čuháková nyidai kerületi rendőrségi szóvivőhelyedes elmondta: az erősen idas álla­potban lévő gyanúsítod két ti­zenéves fiút rémisztgetett hét­főn a lévai járásbeli település buszmegállójában. Egyikük­nek a szeméhez irányította ri­asztópisztolya csövét. A gyere­kek hívták a rendőrséget, a fér­fit őrizetbe vedék. (ú) Százezreket csaltak ki Nyitra. Csalás és zsarolás miatt tett vádemelési javasla­tot a rendőrség egy 51 és egy 33 éves férfi ellen, akik 2004 februárjától egy éven keresz­tül 640 ezer koronát csaltak ki a lakásukat megvásárolni kész személytől. Idővel sms- ekkel zsarolni kezdték a vá­sárlót, és további 150 ezer ko­rona átadására kényszerítet­ték volna, ha az illető félelmé­ben nem jelentette volna az esetet a rendőrségen. A két el­követő akár ötéves büntetést is kaphat, (ú) Hamis euró Ipolyságon Ipolyság. Hamis eurót fe­deztek fel hétfőn a város ha­tárátkelőhelyén. A pénzváltó alkalmazottai nem sejtik, mi­ként került hozzájuk a hét da­rab 50 eurós bankó, amelye­ket szakértői vizsgálatnak vetnek alá. (ú) Szlovéniában gyilkolt Pozsony. Őrizetbe vett a rendőrség egy gyilkossággal gyanúsított férfit, aki ellen európai elfogatóparancs volt érvényben. A18 éves Peter B. a gyanú szerint februárban egy 64 éves szlovéniai nőt tett el láb alól. Megtalálták nála az áldozat személyes holmiját is. (ú) Eltűnt személyt keresnek Michal Krajčírt (születed 1928. november 9-én) keresi a rendőrség. Krajčírt utoljára idén február 21-én ládák az érsekújvári járáshoz tartozó Podhájska (Szenese) község­ben. Valószínűleg fölszállt egy Léva irányába tartó vonada. A férfi 165 centiméter magas, közepes testalkatú, kék sze­mű, hátrafésült, ősz haja van. Utoljára barna téli dzsekit és barna kalapot viselt. A rendőr­ség kéri mindazokat, akik lát­ták a nyugdíjast, esedeg felvi­lágosítással tudnak szolgálni a holléte felől, forduljanak a lé­vai rendőrparancsnoksághoz, vagy hívják a 158-as rendőrsé­gi telefonszámot, (fin) Michal Krajčír (Rendőrségi felvétel) A bősi Általános Központi Mentőszolgálat tagjai látványos be­mutatót tartottak (Vas Gyula felvétele) Közös ünnep a-nemzetközi polgári védelem napja Óva intő katasztrófák KRASZNICA MELITTA Céljuk az érsekújvári és a párkányi régió kis- és középvállalkozóinak támogatása Vállalkozásfejlesztési központ

Next

/
Thumbnails
Contents