Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-03 / 51. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 3. RÖVIDEN Rusko megvádolta Ausztriát Pozsony. A British Nuclear Power rangos angol társaság, továbbá a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (MAAE) is megerősítette, hogy az apátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) Vl-es atomerőmű két blokkjának egy időben történő leállítása kisebb biztonsági kocká­zatot jelent, mint külön-külön, 2006-ban és 2008-ban történő leállí­tása - mondta tegnap Pavol Rusko gazdasági miniszter. Hozzátéve, ezért jobb lenne, ha 2008-ban, egy lépésben történne a folyamat. Azonban a miniszter szerint Ausztria nem hajlandó erről tárgyalni, ragaszkodik a már korábban megállapított ütemtervhez. „Ez növeli a kockázatot, és azért ragaszkodnak a jelenlegi menetrendhez, hogy ártsanak Szlovákia gazdaságának” - álh'tja a szakminiszter. (TASR) Fellebbezett a bírság ellen a Slovnaft Pozsony. A Slovnaft tegnap fellebbezett a pénzügyminisztérium azon döntése ellen, amely 1,35 milliárd korona pénzbírságot helyez kilátásba az árfegyelem álh'tólagos megsértése miatt. „A Slovnaft meggyőződése, hogy maga az ellenőrzés, annak eredményei és az el­járás sincsen összhangban a szlovák és az európai jogrenddel” - mondta Fél Krisztina, a cég szóvivője. Ivan Miklós pénzügyminiszter bizottságot hoz létre az érvek és ellenérvek megvizsgálására. Szerin­te a Slovnaftban most zajló újabb vizsgálat során „bizonyos obstruk- ciókra került sor.” Fél Krisztina elutasította, hogy akadályozták az el­lenőrök munkáját. (TASR) Csáky a washingtoni jelentésről Pozsony. Szlovákia lakossága jobban fel tudja mérni a hazai roma kisebbség életkörülményeit, mint az Egyesült Államok hivatalnokai - állítja Csáky Pál kisebbségekért és romaügyekért felelős miniszter­elnök-helyettes. Az MKP-s politikus tudomásul veszi az USA külügy­minisztériuma 2004. évi, emberi jogok betartásáról szóló értékelé­sét, de szerinte nem kell túldramatizálni a helyzetet. Elutasítja azt az állítást, hogy korlátoznák a romák egészségügyi ellátását, műve­lődését és munkavállalását. (SITA) Változás a rendelőintézet élén Párkány/Nyitra. Leváltották tisztségéből a nyitrai kerületi önkor­mányzat képviselői Matuska Lászlót, a párkányi rendelőintézet igaz­gatóját. A leváltásról szóló első határozatot Müan Belica megyei el­nök elutasította, másodjára azonban megtörték az elnöki vétót. Belica nem teljesen érti, mi áll a képviselők döntése mögött; szerinte az okozhatta az igazgató vesztét, hogy egy tavaly év végén vásárolt röntgengép kifizetése a könyvelési iratok hiánya miatt átnyúlt a 2005-ös évbe. (TASR) 11 millió koronás pluszban vagyunk Pozsony. Szlovákia többet merített az uniós kasszából, mint amennyit 2004-ben befizetett, tájékoztatta lapunkat Martin Urma- nič, Csáky Pál európai ügyekért felelős kormányalelnök szóvivője. Csaknem 9 milliót adtunk, több mint 20 milliót kaptunk, azaz a „tisz­ta haszon” 11 miihó korona. „A 20 milliós csomagba beleszámítódik arra az 1466 projektumra elkülönített 4,5 milliós tétel, melyekről már a szerződéseket is megkötötték. 2004-ben 7684 pályázatot nyúj­tottak be. Ez azt jelenti, hogy tavaly decemberig a 2004-2006-os idő­szakra elkülönített támogatás harmadát már jóváhagyták, az egész keretet 2006 feléig sikerülhet kimeríteni” - részletezte Urmanič. Csáky erről szóló jelentését tegnap jóváhagyta a kormány, (sza) Pontatlan az adósok listája Pozsony. Hibás a Szociális Biztosító által nyilvánosságra hozott adósok listája, több vállalat is tiltakozott, mivel állítása szerint nincs tartozása a biztosítóval szemben. Tegnap már változott is a lista: ked­den még 13 269 név szerepelt rajta, tegnap délután 13 043. A gondo­kat František Halmeš, a biztosító igazgatója is elismerte, szerinte azonban csak kisebb hibákat kellett eltávolítani, egyes cégek például kétszer szerepeltek a listán. „Két-három olyan céggel egyeztetünk, amelyek állítják, hogy nincs tartozásuk” - mondta. Egyelőre nem ter­vezik a lista bővítését, melyen azok szerepelnek, akik 250 ezernél többel tartoznak. Februárban az igazgató még azt állította, hogy minden adósukat nyilvánosságra hozzák, (lpj, t) A KDH száz százalékkal emelné az anyasági összegét, ám erre nincs reális lehetőség A dolgozó anya is kapná a gyest Pozsony. A Keresztényde­mokrata Mozgalom (KDH) elfogadhatatlannak tartja, hogy a gyermekgondozási segélyt júliustól azok a szülők is megkapják, akik szükségből vagy karrier- építés miatt munkába áll­nak a gyermek hároméves kora előtt. Ehelyett inkább a gyes összegének száz százalékos emelését java­solják. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ „A gyes arra szolgál, hogy elő­segítse a kisgyermek személyes nevelését, hiszen ebben a korban a legszükségesebb a szülő jelenlé­te” - indokolta lapunknak pártja álláspontját Július Brocka képvi­selő. A munka-, szociális- és csa­ládügyi minisztérium azt javasol­ja, hogy minden szülő egységesen 4110 korona gyest kapjon, tekin­tet nélkül arra, hogy dolgozik-e vagy gyermekét neveli odahaza. A minisztérium szerint az állam to­vábbra is nagyobb mértékben tá­mogatja a nem dolgozó szülőket, mint a gyes mellett munkát válla­lókat. „A gyesen lévők társada­lom- és egészségbiztosítási járulé­kát az állam fizeti, de csak akkor, ha nem dolgoznak - mondta Mar­tin Danko. - A munkavállalók ma­guk fizetik majd a járulékokat az egészség- és a szociális biztosító­nak.” A társadalombiztosítási já­rulék összege havonta mintegy 2600 korona, a gyesen lévő szülő tehát - a 4110 koronás gyest is be­leszámítva - mintegy 6700 koro­nájába kerül az államnak. A törvényjavaslatot múlt héten fogadta el a kormány, de Brocka szerint a minisztérium elmulasz­totta az egyeztetést., A javaslat az utolsó pillanatban került a napi­rendi pontok közé, koalíciós egyeztetés nem volt, ezért kérni fogjuk, hogy a Koalíciós Tanács utólag foglalkozzon vele” - mond­ta a képviselő. Ľudovít Kaník szociális minisz­ter szerint a javaslat csak lehetővé teszi, hogy a kismamák is dolgoz­hassanak - akár szociális, akár más okok miatt döntenek így. Ez a támogatás csak azoknak a szülők­nek nem jár majd, akik kisgyer­meküket az állam által más mó­don támogatott intézmény - pél­dául óvoda - gondjaira bízzák. A korhatár nem változik: a gyermek hároméves - egészségkárosodot­tak esetében hatéves - koráig jár a gyes. A minisztérium javaslatával egyetért Sárközy Klára, az MKP képviselője is. „Alapvetően támo­gatni tudom a tárca javaslatát, de kisebb változásokat elképzelhető­nek tartok” - mondta lapunknak a képviselő. A KDH másik javaslata min­denkit meglepetésként ért. „Egy­előre még nem ellenőriztük, hogy mennyibe kerülne a gyes összegének száz százalékos eme­lése, de szinte biztos, hogy ilyen arányú emelés elképzelhetetlen”- mondta lapunknak Martin Danko, a minisztérium szóvivője. Lapunk információi szerint jelen­leg mintegy 120 ezren kapják a teljes összegű gyest, a támogatás megduplázása tehát közel hat- milliárd korona pluszkiadást je­lentene az állami költségvetés­nek. Ekkora mértékű emelést Sárközy Klára sem tart megvaló­síthatónak. (lpj) A gyermekgondozási segély jelenleg: ♦ havonta 4110 koronát kap a szülő, ha gyermekét maga neveli (függetlenül a gyermekek számától) ♦ a szülést követően egyszeri, 1300 koronás támogatást kaphat a másik szülő is ♦ havonta 1300 korona támogatást kap a család, ha mindkét szü­lő dolgozik, és a gyermek nevelését valamelyik rokon - legtöbb­ször a nagymama - vállalja júliustól: ♦ a támogatás összege 4110 korona, és minden 3 évesnél - egész­ségkárosodott esetében 6 évesnél - fiatalabb gyermek után jár ♦ jár majd annak is, aki gyermeke nevelését magánbölcsődére vagy más magánintézményre, esetleg közeli rokonra bízza ♦ megszűnik a másik szülőnek járó 1300 koronás egyszeri támo­gatás ♦ nem jár a támogatás annak, akinek gyermeke államilag támoga­tott intézménybe, például önkormányzati óvodába jár ♦ az állam a gyes összegéig kiegészíti az alacsony összegű anyasá­git, így a minimális anyasági is legalább 4110 korona lesz (lpj) Széles jogköröket kapott a megyei alelnök Az ügyészséghez fordul a nyitrai megyefőnök Nagyobb beleszólást követelnek a hallgatók Ha lesz tandíj, csökkenteni kellene az adót is ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Az ügyészséghez fordul Milan Belica, Nyitra megye önkor­mányzatának elnöke az önkor­mányzat döntése miatt, amely megszüntette az alelnök hatáskö­rét szabályozó rendeletét. Belica 2001-ben rendeletben fektette le helyettesítője jogköreit távolléte esetén, az azonban nem hatalmaz­ta fel Fehér Miklóst (MKP) vagyon- és munkajogi ügyekben való dön­tésre. Ezt a határozatot szüntette meg az önkormányzat Hóka László (MKP) javaslatára, és egyben bőví­tette az alelnök hatáskörét az el­nök távolléte esetén. „A korábbi határozat abból indult ki, hogy az elnök független, ő azonban belé­pett a HZDS-be - indokolta a dön­tést Fehér Miklós. - Összhangban van az érvényes törvényekkel, hi­szen megszüntet egy korábbi hatá­rozatot, és egy újat hoz helyette.” Belica szerint a testület túllépte hatáskörét, mivel a helyettesítés szabályozása a törvény szerint az elnök hatásköre. Hóka azzal indo­kolta a javaslatot, hogy a megye ér­dekei többször sérültek amiatt, hogy a helyettes nem járhatott el ilyen ügyekben az elnök távollé­tében. Belica nem emlékszik ilyes­mire, és azt is kifogásolja, hogy a határozat nem tartalmazza, mikor kerülhet sor helyettesítésére. Fehér szerint ennek körülményei világo­san le vannak fektetve, nem tart az ügyészségi vizsgálattól sem. „Már több ilyen feljelentést tett Belica úr, de ez nem befolyásolja a testület munkáját” - mondta Fehér. Kifogá­solta ugyanakkor, hogy az elnök akadályozza az önkormányzat döntéseinek végrehajtását. „Példa erre a komáromi rendelőintézet el­adása: az első döntést megvétózta, és az új határozat végrehajtását is akadályozza - magyarázta Fehér. - Ajelenlegi határozat ilyen esetre is megoldást jelenthet.” Nyitra me­gye idei költségvetéséről az 5. ol­dalon olvashatnak, (lpj, t) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A hallgatói sztrájkbi­zottság és a Szabad Fórum sze­rint a diákhitelekről és a tandíj­rendszer bevezetéséről rendelke­ző javaslat nem járulna hozzá az egyetemi képzés színvonalának emeléséhez. Ľubica Navrátilová (SF) hangsúlyozta, helytelen az oktatási tárca érvelése, hogy a tandíjmentesség azért igazságta­lan, mert azok is hozzájárulnak adóikkal az egyetemek működte­téséhez, akik soha nem látogat­tak felsőoktatási intézményt. A szaktárca logikája alapján a tan­díj bevezetésével csökkenteni kellene az adókat, ezt azonban nem tervezik. Karol Klobušický, a sztrájkbi­zottság fő koordinátora elmond­ta, a hallgatók nagyobb beleszó­lást követelnek az egyetemek döntéseibe. Javasolják, hogy a felsőoktatási intézményeket ne a diáklétszámtól függően, hanem minőségi alapon, vagyis eredmé­nyeik alapján támogassák. Die­nes Kálmán, a diákok sztrájkbi­zottságának alapító tagja közöl­te, szervezetük március 8-án a Malomvölgyben tart tiltakozást a tandíjrendszer ellen. „A költség- térítéses felsőoktatás megakadá­lyozásában értelemszerűen fő­ként az ellenzéki pártok támoga­tására számítunk, de tárgyalni szeretnénk a Magyar Koalíció Pártjával is.” A felsőoktatási intézmények el­fogadhatatlannak tartják, hogy a hallgatók az egyetemi tanácsok­ban nagyobb számban képvisel­tessék magukat. A döntésekkel já­ró felelősség ugyanis nem a diáko­kat terheli, hanem az egyetemek vezetését. Martin Frone oktatási miniszter szerint az adók csökkentése legfel­jebb csak azután következhet, ha a felsőoktatás államháztartási támo­gatásának mértéke eléri az OECD- tagállamok átlagáét, (érvé, t) Összesen 13 millió koronát osztott szét a Közép-európai Alapítvány 34 iskola felújítását támogatták Az egészségbiztosítók számon kérhetik az útmutató betartását az orvosoktól Megszabják, mi a standard gyógykezelés ÚJ SZÓ-HÍR ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Mintegy 13 millió ko­ronával támogatta a Közép-euró­pai Alapítvány a regionális oktatás­ügyet a Régiók a lakosokért prog­ram keretében, jelentette be Csekes Erika, az alapítvány igazgatótaná­csának elnöke. Olyan projekteket választottak ki, melyek megvalósí­tásához az unió is hozzájárul, az alapítványi támogatás az önkor­mányzatok szükséges önrészét fe­dezi. Összesen 34 önkormányzat iskolafejlesztési tervét támogatták, a legnagyobb összeg 1,2 millió ko­rona volt, a legalacsonyabb támo­gatás pedig mintegy 50 ezer koro­na. A szükséges pénzt a Slovnaft biztosította, ugyanis jövedelem- adójának 2 százalékát javarészt en­nek az alapítványnak utalta át. Az egyik támogatott a nyárasdi önkormányzat volt, a 840 ezer ko­ronát az iskola felújítására költötte. „A projekt költségvetése közel 22 millió korona. Az iskolaépület teljes felújítása mellett tartalmazza szak- tantermek kialakítását és iskola­busz vásárlását” - mondta lapunk­nak Krascsenics Péter polgármes­ter. A magyar iskola ugyanis a kör­nyék falvainak lakóit is szolgálja - jelenleg 315 gyerek látogatja. A polgármester szerint a fejlesztéssel emelkedik az oktatás színvonala is. A legnagyobb támogatást a vág- sellyei önkormányzat kapta a Rö­vid utcai alapiskola felújítására. Az iskola lehetőséget biztosít az átla­gon felüli képességekkel rendelke­ző gyerekek fejlődésére: jelenleg 99 olyan diákjuk van, akiknek in­telligenciahányadosa 130-nál ma­gasabb. Őket külön oktatási prog­ram szerint tanítják. Az alapítvány idén is folytatja a programot, a Slovnaft azonban még nem döntött arról, hogy mely szervezeteket tá­mogatja adójával. „Az eljuttatott projektek alapján döntjük el, hogy idén kik részesülnek ebben a támo­gatásban” - mondta Fél Krisztina, a Slovnaft szóvivője, (lpj) Pozsony. „Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy a gyógyke­zelés milyen színvonalú, először azt kell meghatározni, hogy mit tartunk minőségi kezelésnek” - véli Pásztor László, a Magánorvo­sok Társulásának (ASL) elnöke. A minőség-ellenőrzés és az eh­hez kapcsolódó standard eljárá­sok kialakítása lesz a feladata a most megalakult Minőségellenőr­zés és Innováció Nemzeti Intéze­tének (NIKI), melyet az ASL, a Szlovák Orvosi Társaság és a hol­land Kölcsönhatás az Egészség­ügyben szervezet alapított. Elő­ször a leggyakoribb betegségek kezelésének standard folyamatait fogják kidolgozni, mint például a cukorbetegség, az infarktus, az asztma vagy a magas vérnyomás. A NIKI előtt álló legnehezebb fel­adat az orvosok számára készülő útmutatónak a gyakorlatba való átültetése. „Hasonló standard eljárások más országokban is készültek, ám a felmérések azt mutatják, hogy kevés orvos alkalmazza őket a gyógyítás során” - állítja Martin Rusnák, a Nemzetközi Agysebé­szeti Intézet képviselője. Például az Egyesült Államokban a súlyos agysérülést szenvedőket gyógyí­tók mindössze egyharmada jár el az útmutató szerint. Az életbe lépést segítheti az egészségbiztosítókkal való együtt­működés, mert azok orvosokkal kötött szerződések alapján szá­mon kérhetik az útmutató betar­tását. „Nem »szakácskönyvet« írunk, az útmutató orvosok szá­mára készül, és indokolt esetben el is lehet térni tőle” - mondta Pásztor László. A minőség-ellenőrzési rendszer kialakítását megkövetelik a tavaly elfogadott egészségügyi törvé­nyek is, az útmutatók egy része az egészségügyi minisztérium meg­rendelésére készül, (lpj)

Next

/
Thumbnails
Contents