Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-21 / 66. szám, hétfő

ÚJ SZŐ 2005. MÁRCIUS 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ THE OBSERVER Ismét nagy a veszélye an­nak, hogy az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő köztársasági milíciák robban­tásos hadjáratot indítanak Nagy-Britanniában - írta a lap tegnap egy bizalmas rendőrsé­gi figyelmeztetést idézve. Az újság birtokába került a Scot­land Yard terrorellenes ügyosz­tályának egy elektronikus le­vélüzenete, amely a London First nevű céget, a brit főváros legnagyobb PR-kampányszer- vezetét figyelmezteti a veszély­re. Az e-mailben az áll, hogy a brit belső elhárítás, az MI5 hír­szerzési adatai szerint „szaka- dár ír köztársasági terroristák” brit területen terveznek táma­dásokat. A fő észak-írországi katolikus milícia, az IRA az ulsteri önkormányzatiság fel­élesztését célzó 1998-as nagy­pénteki egyezség óta tűzszüne­tet tart, de a szervezetről több kisebb, a békefolyamatot elve­tő csoport levált - ilyen például a Valódi IRA (Real IRA).- Regionális szinten azért koalícióra léphetünk, ugye? (Szalay Zoltán rajza) Az egészen egyszerűen nem lehetséges, hogy minden egykori állambiztonsági titkos ügynök ártatlan volna! ŠtB-listák: Sólyomvadászat 2005 Szombati számunk megje­lenése után hideget-mele- get egyaránt kaptunk, e- mailben, faxon, telefonon, az ügynöklista egy apró szeletének megjelentetése miatt. Pedig mindössze annyi történt, hogy rendel­tetésszerűen használtunk egy nyilvános adatbázist. KOCUR LÁSZLÓ A Nemzeti Emlékezet Hivatala pénteken közzétette a kommunis­ta Állambiztonsági Testület (ŠtB) nyugat-szlovákiai ügynökeinek listáját. Az intézmény egyelőre nem közölt hivatalos adatot arról, hányán keresték fel azóta a honla­pot, de az önmagáért beszél, hogy pénteken egy-egy oldal megnyitá­sa négy-öt percbe is beletelt, míg „normális” körülmények között ez alig pár másodpercet vesz igény­be. Ha azt állítjuk, pénteken a lis­tát egy ország böngészte, nem já­runk messze az igazságtól. Az ügynökvadászat nemzeti sport lett. így már csak azok az egykori ügynökök alhatnak nyugodtan, akiket a prágai központban tartot­tak nyilván, de ők sem sokáig. A hivatal által közzétett lista fe­lülírta a témában sokáig egyedüli­ként eligazító Cibulka-féle jegyzé­ket. Nem egy esetben kiderült: aki ott ügynökként volt feltüntetve, az csupán bizalmi vagy ügynökje­lölt volt, ezek pedig - egy 1992-es alkotmánybírósági határozat sze­rint - nem tudatosan működtek együtt az ŠtB-vel. A hivatalos lis­tán sok új név is felbukkant, olyanok, akikkel korábban nem találkozhattunk a „cibulkán”. Részben ezek megis­merése, részben pedig a bizony­ságszerzés vágya fűthette az ér­deklődőket, mint a rendszervál­tást követően, a Rudé krávo című lap megjelenésekor. S bár a mos­tani „listaláznak” egyelőre nem született meg az irodalmi feldol­gozása, a Rudé krávo-történetnek már van nyoma belletrisztikánk- ban, Duba Gyula jóvoltából. Duba 1993 júliusa és szeptem­bere között írta meg Sólyomvadá­szat című kisregényét, melynek főhőse Vazallus Lázár, aki annak idején „aláírt”, hogy a fiát felve­gyék az egyetemre. A regény Va­zallus életének azt a szakaszát ra­gadja meg, mikor (két) hétről (két) hétre várja, hogy a Rudé krávo eljusson a V betűig. Álljon itt egy rövid idézet a könyvből: „A titkos anyagok százezreket nyug­talanítottak. Rejtélyes és bűzló té­nyekkel vemhes adattár, alatto­mos bomba, amelyben időzített robbanószerkezet ketyeg. A rob­banás pillanatát és helyét azon­ban senki sem ismerheti. Félelme­tes boszorkánykonyha műve, politikusok buknak meg miatta, és titkos zsarolások eszköze le­het. Eljött az idő, a harag vetése beérett, aratni kell! (...) Az erköl­csök elbizonytalanodásától ked­vét szegett városban híre ment, hogy a Brünnben szerkesztett Vö­rös Tehén teljes terjedelmében és ábécésorrendben közli a titkos ügynökök névsorát. Nyilvános­ságra hozza a jegyzéket, amely­ben, még nem tudom, mikor, én is ott szerepelek.” A harag vetése most újból be­érett, mondhatnánk Dubával, ez­úttal azonban - legalábbis remél­jük - hivatalos és megfellebbez­hetetlen formában. Ján Langoš több alkalommal is hangoztatta a sajtóban, a dokumentumok hite­lesek, és aki ügynökként (vagy más, tudatos együttműködést je­lentő kategóriában) van feltüntet­ve, az aláírta a beszervezési nyi­latkozatot. És itt jönnek a problémák. Már a kelet-szlovákiai lista nyil­vánosságra hozatala idején töb­ben azt állították, nem írtak alá semmit, soha nem jelentettek, nem ártottak senkinek, fogalmuk sincs, hogy kerültek a listára stb. Mit tehetünk ilyen helyzetben? Jóhiszeműen elhihetjük, hogy va­lóban nem voltak együttműkö­dők, Csehországban néhány eset­ben bíróság mondta ki, hogy in­dokolatlanul szerepeltetnek vala­kit az ügynöklistán. Erre azonban nem sokszor került sor. Ha vi­szont elutasítjuk az ügynökként feltüntetett, s ilyeténképpen véde­kező személyt, lehet, hogy az „igazak” valamelyikével jártunk el nem korrekt módon. Ugyanak­kor az sem lehetséges, hogy a lis­tán szereplő ügynöktízezrek neve mellé véletlenül került oda a szé­gyenbélyeget jelentő A betű, ne legyünk naivak. Kik írták akkor a levéltárnyi jelentést? Hogy mű­ködhetett volna a pártközpontot tudósító hálózat, ha a „vazallu­sok” tízezrei nem tették volna a dolgukat? A listák közzétételével társada­lomtörténeti mezsgyéhez érkez­tünk, még ha kissé megkésve is. Vannak, akik azt állítják, megcsö- mörlöttek a „listázástól” - ez a szó egyébként sem cseng jól szlováki­ai magyar berkekben -, miért van erre szükség fél emberöltővel a rendszerváltozás után. Nos, azért, mert az embereknek joguk van tudni, ki volt az, aki legtitkosabb gon­dolataikról álnok módon beszá­molt a kommunista rendszer leg­aljasabb erőszakszervezetének, esetlegesen tönkretéve a besúgott (családjának) életét. Ám miköz­ben a vércsapára bukkanó kopó felajzottságával keressük, hogy valamelyik családtagunk, a szom­széd, a polgármester, a plébános, a parlamenti képviselő szerepel-e a listán, ne feledkezzünk meg ar­ról, hogy bár a ténylegesen együtt­működő ügynökök kiszolgálói vol­tak az emberi jogokat nem tisztelő hatalomnak, s ez legkevesebb jel­lemhiba, de nem ők vetették meg annak alapjait, s nem (csak) ők működtették annak látható struk­túráit. Ha holnaptól nem köszö­nünk a listán megtalált szomszéd­nak, ugyanezt kellene tennünk a közlekedésrendésszé átminősített egykori tartótisztekkel - ezek lis­tája is nyilvános, s közülük jó pá­ran a belügyminisztérium berkei­ben dolgoznak -, az egykori párt- funkcionáriusokkal, a rendszer haszonélvezőivel. Azonban látha­tóan nem tesszük ezt, sőt (sza­vazó) polgártársaink egy része a törvényhozásba is bejuttatta az egykori CSKP-tagokat. Duba regényhőse azt is megjö­vendölte, politikusok fognak bele­bukni. Duka Zólyomi Árpád első­ként reagált arra, hogy Fizikus fe­dőnéven ügynökként tartották nyilván. Azt tette, ami az egyedüli helyes lépés ebben a helyzetben: lemondott pártfunkciójáról, azonban az európai parlamenti képviselői he­lyéről nem, mondván: oda a „nép” választotta, rengeteg prefe- renciaszavazattal. Az azonban kérdéses, kapott-e volna ennyi szavazatot, ha a „nép” tavaly júni­usban is tudja azt, amit most. Mindenesetre pénteken tanúsított magatartása csak példa lehet a többi érintett politikus előtt. Egy­előre nem nagyon akarják követ­ni... Nemsokára meglátjuk, mi lesz azon politikusok sorsa, akiknek most fény derült ügynökmúltjára. Indítja-e őket pártjuk a következő választások során, s ha igen, sza- vaznak-e majd rájuk? Legalább ilyen kényes terület az érintett egyházi személyek sorsa. Mert valószínűleg lyu­kas talpú cipőnket továbbra is el­visszük az ŠtB-s suszterhoz, to­vábbra is vásárolunk kenyeret az ŠtB-s péknél, továbbra is felkeres­sük az ŠtB-s gyógyszerész patiká­ját, de az korántsem biztos, hogy gyónunk ŠtB-s papnál. Ahogy Haľko József római katolikus pap írta lapunk szombati számában, az emberek leginkább az ordító ellentmondást látják „az evangé­lium hirdetése és aközött, hogy bizonyára voltak, akik valóban együttműködtek az ateista re­zsim titkosszolgálatával”. „So­kan, akiknek neve a titkos ügynö­ki listákon felbukkant, állítják, hogy ártatlanok, és teljes felmen­tésüket kérik. A kérelmezett fo­lyamat biztosan nem lesz olyan egyszerű. Isten jegyzéke esetében a bűnösök rehabilitációja már ré- ges-rég egyértelmű: mély bűnbá­nat és őszinte szentgyónás után következik az isteni megbocsá­tás” - folytatja Haíko. Ám ennél sokkal nehezebb lesz a hívek előtt egyenes gerinccel megállni a szó­széken. JEGYZET Értelmesen magyarul KOZSÁR ZSUZSANNA „Üzemvezető nem felelős a cipkartya működésért megvásárolt üzem kassa kívül.” Nézem a sífelvonóközpont pénztári ablakába biggyesztett kiírást, silabizálgatom, de hiába. A felirat meghaladja értelmi képességeimet. Nem a hiányzó vagy rosszul megválasztott ékezetekkel van bajom, azt korrigálni igazán gyerekjáték, hanem a mondat tartalmával. Hogy az üzemvezető nem felelős, az számomra világos, az „előre mosom kezeimet” tipikus esete. Az üzemvezetők nemigen szeretnek felelősek lenni. A mondat elejével hát nincs sem­mi baj. A probléma a negyedik szónál kezdődik, és a mondat végéig tart. Rejtély, miért kell Kassán kívül üzemet vásárolni csak azért, hogy egy csipkártyát működtetni tudjunk. De ha már pénzt, időt, energiát fektettünk egy csipkártyába, illetőleg a működéséért elen­gedhetetlen üzem megvásárlásába (Kassán kívül), akkor legalább működjön. Persze, az üzemvezető nem felelős. A hülye vevő az. Mi­nek öli a pénzét ilyenekbe. Csipkártya nélkül is boldogulhatna. Csakhogy a sífelvonóknál nem boldogulhat. Ott igenis szükség van a kártyára, mert nélküle nem jut fel a hegytetőre; az okos masina, mely a sportolni vágyókat vontatja, csak ennek leolvasása után haj­landó beereszteni a jelöltet a felvontatandók közé. Miután így kiöt- löttem a furcsa mondat logikai összefüggéseit, sem vagyok okosabb. Illetve: szerencsém van. Én ugyanis beszélem az ország nyelvét, ezért nem szorulok az anyanyelvemen faramuci módon megfogal­mazott információkra. Persze hogy máris megvilágosodik minden! .A sífelvonóközpont kasszáján (ha már magyarul beszélünk: pénztá­rán) kívül, vagyis máshol vásárolt csipkártyák működéséért nem vállal felelősséget az üdülőhely tulajdonosa. Vagyis: kedves vevő, itt vegyél kártyát magadnak, ne mások esetlegesen hibás vackait hozd ide, ha már síelni akarsz. Magyar vagy, és nem érted, mit akarunk közölni veled? Mi igazán megtettük a tőlünk telhetőt. Minden szót lefordítottunk, szépen egymás után. Hogy megkérdezhettünk volna egy magyar szakos tanárt is, Kassán, egy magyar iskolában? Ekkora felhajtást néhány szó miatt? Örüljenek inkább a magyarok, hogy vettük a fáradságot, és az ő nyelvükön is leírtuk, amit akartunk. Míg az EU-ba be nem léptünk, üyesmi elő se fordulhatott volna! Színház cellaközeiben TALLÓSl BÉLA Hú, de fellelkesültem, amikor egy pár soros hírügynökségi rö­vidhírben arról olvastam, hogy színészkedéssel próbálnak javí­tani a rabokon egy angol börtön­ben. Ez igen, mondtam, ez nem semmi, ebből még lehet valami. Azért gondoltam ezt, mert Ang­lia mindig is vezető vagy húzó­erő volt színházügyben: a sziget- ország adta a világnak a Globe Színházat meg Shakespeare-t, aki ma is időszerű, s korszerű színházként játszható. Szóval, Shakespeare honában biztosan tudnak valamit a színházról... lám-lám, még a smasszerek is. Úgyhogy az angol börtönteátru­mot - mint remélhetőleg szín­háztörténeti találmányt - teljes­ségében támogatom, hiszen tud­ja fene, hátha a rácsok mögött születik meg egy világrengető újabb Globe-mozgalom, amely... de erről majd később! Csak fo­kozódott az örömöm, amikor ki­derült, hogy a fogdaszínházat nem a fogva tartottak puszta szórakoztatására, s nem is csu­pán unaloműzésre és időmúla- tásra alapították. Még csak nem is tessék-lássék kulturális prog­ram biztosítására vezették be a rácsok mögötti színészmester- ség-oktatást, hanem azért, mert a börtön vezetősége felismerte, hogy a művészet nemesít - hát nem zseniálisak ezek a művé­szetpárti angol börtönőrök?! Akik továbbgondolták e tényt, s arra a következtetésre jutottak, hogy a művészetnek ezt a lélek- és jellemnemesítő tulajdonságát a börtön zárt világában, a hűvö­sön lévők átnevelésére, karakte­rének finomítására kitűnően le­het hasznosítani. A falain belül „színitanodát” létrehozó fegyin­tézet annyira komolyan gondol­ta a dolgot, hogy külön komi­kust alkalmazott, aki a rabokat színészmesterségre okította. Bíz­va abban, hogy mások szerepé­be bújva, vagyis színjátszással megjavulnak és jó útra térnek a bűnözők. Hát nem csodálatos?! Annyira az, hogy megérné elter­jeszteni az egész világon a rabja­vító színészkedés gyakorlatát. Az angol smasszerek példáján felbuzdulva addig-addig neme- sítgethetnénk a művészettel a rácsok mögött, míg a „színház az egész világi’ szállóigét (lám-lám, ezt is az angoloknak köszönhet­jük, hiszen Shakespeare-től szár­mazik) úgy módosíthatnánk, hogy színház az egész világ, és minden börtön színház e földön. De addig is megfontoltan a bör­tönszínházzal! Fontos odafigyel­ni a módszerekre meg a darab­választásra. Nem nehéz ugyanis elképzelni, mi lenne, ha az, aki az elítéltek ilyetén nemesítésére adja a fejét, Shakespeare vala­melyik bosszúdrámáját kísérel­né meg színpadra állítani, mi­közben a végletekig feszített be- leéléses színház lenne a rende­zői módszere. FIGYELŐ PER SPIEGEL Az antiszemitizmus erősödése tapasztalható Németországban - vélekedett a Németországi Zsi­dók Központi Tanácsának veze­tője, Paul Spiegel a német heti­lapnak. Spiegel keserű mérleget vont eddigi hivatali idejéről: 2000 januárjában - az 1999 au­gusztusában elhunyt Ignaz Bubis utódaként - bizakodva kezdte el­nöki megbízatását, ám - mint azt a hírmagazinnak mondta - most úgy érzi, „akármit csinálhatsz, nem érsz el semmit”. Úgy véleke­dik: az utóbbi hónapokban csök­kent a zsidósággal szembeni elő­ítéletes megnyilvánulásokkal kapcsolatos gáüások küszöbe.

Next

/
Thumbnails
Contents