Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-02 / 50. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 2. Sport 23 Jégkorong ST Extraliga: leiskolázták a zólyomiak a Slovant, kezdődhetnek a rájátszás küzdelmei A Zvolen nyerte az alapszakaszt A fehérmezes Zvolen esélyt sem adott a Slovannak a pontszerzésre (ČTK-felvétel) A tegnapi, 54. forduló mérkőzéseivel véget ért a jégkorong ST Extraliga alapszakasza. Az első helyen a Zvolen csapata végzett, - miután az utolsó találkozón legyőzte a pozsonyi Slovant - így ő zsebelte be a győztesnek járó félmillió koronát is. ÖSSZEÁLLÍTÁS A tabella két éllovasának mérkőzése inkább küzdelmet, mint szép játékot hozott. Ennek függvényében az első harmadban nem láttak gólt a nézők. A második játékrész elején a zólyomiak az NHL-es Handzuš révén kerültek lépéselőnybek. A bekapott gól után beleerősítettek a vendégek, de Krizán kapus rendre a helyén volt. A harmad hajrájában a Slo- van-játékosok nem figyeltek oda a büntetőpadról visszatérő Zedník- re, aki ki is használta a tálcán felkínált lehetőséget. A későbbiekben próbáltak fordítani a fővárosiak, de a fizikailag nagyon erős hazaiak nem engedték őket kibontakozni. Begyűjtötték a győzelemért járó három pontot, mely a tabella élére repítette őket. LIPTOVSKÝ MIKULÁŠ-KOŠICE 1:2 (0:0, 1:1, 0:0 - 0:1), gólütők: Mikiik (36.), ill. Frühauf (35.). ŽILINA-POPRAD 3:2 (0:1, 0:1, 3:0), g.: Podhradský (43.), Zadi- na (44.), Oravec (50.), ill. Faith (18.), Žemlička (30.). NITRA-TRENČÍN 4:3 (1:0,1:2, 1:1), g.: Mihálik (2.), Majeský (23.), Chrenko (54.), Úkolník (60.), ill. Gáborík (30.), Zlocha (30.), Demitra (50.). DUBNICA-SKALICA 5:2 (2:2, 1:0, 2:0), g.: Školiak (3., 54.), Ko- ložváry (6.), Bohucký (24.), Kurie (56.), ill Mikúš (14.), Komárek (14.). ZVOLEN-SLOVAN 4:0 (0:0,2:0, 2:0), g.: Handzuš (24.), Zedník (39.), Országh (41.), Klouda (52.). Az alapszakasz végeredménye 1. Zvolen 54 31 5 4 1 13 185:128 107 2. Slovan 54 34 0 5 2 13 184:115 107 3. Trenčín 54 31 1 7 1 14 200:127 102 4. Košice 54 29 1 6 2 16 156:124 95 5. Nitra 54 26 1 7 2 18 152:146 87 6. Žilina 54 23 3 4 0 24 148:138 79 7. Poprad 54 19 2 11 1 21 133:134 72 8. L. Mikuláš 54 18 1 8 1 26 139:166 64 9. Skalica 54 11 0 6 2 35 129:205 39 10. Dubnica 54 4 0 2 2 46 93:236 14 A rájátszás küzdelmei már a héten elkezdődnek. Pénteken a Zvolen-Liptovský Mikuláš, Slovan-Poprad, vasárnap a Dukla Trenčín-Žilina és a Košice-Nitra párharc van műsoron. (ú) NIKÉ B SPORTHÍRADÓ Szerda, március 2. Svájci labdarúgó-bajnokság: 359. Aarau-FC Zürich 2,3-3,02,8-1,3-1,4; 360. Grasshop- pers-St.Gallen 1,85-3,23,6-1,2-1,65; 361. Schaffhausen -Young Boys Bern 2,65-3,0-2,451,35-1,3; 362. Xamax Neucha- tel-FC Basel 2,7-3,0-2,4-1,35-1,3. Skót fociliga: 374. Dundee Utd. -Aberdeen 2,4-3,0-2,7-1,3-1,35; 375. Celtic Glasgow-FC Dundee 1,12-6,5-14,1-1,0-4,4; 376. Dunfermline-Motherwell 2,35-3,02.75- 1,3-1,4; 377. Hearts-Gl.Ran- gers 5,6-3,6-1,45-2,25-1,1; 378. In- verness-Hibernian2,8-3,0-2,3-l,4- 1,3; 379. Livingston-Kilmamock 2.75- 3,0-2,35-1,4-1,3. ♦ Linaresi sakktorna, 5. forduló: Lékó-Kaszimdzsanov (üzbég) döntetlen, Kaszparov-Anand döntetlen, Topalov-Vallejo 1-0. A torna állása: Kaszparov 3,5, Anand, Topalov, Kaszimdzsanov 3-3, Lékó 2,5, Adams 2, Vallejo 1. ♦ Dubaji női tenisztorna, 1. forduló: Li-Szugijama 1:6, 7:6, 6:2; Mo- lik (ausztrál)-Hantuchová (szlovák) 6:7, 2:6; Dechy-Ducsevina 6:7, 6:4, 7:6; Bovina-Schiavone 6:1, 3:6, 6:4; Bartoli-Dulko 6:4, 6:4; Lihovceva-Szfar 2:6, 6:2, 7:6; Cseng-Medina 7:6, 6:2. 2. forduló: Mirza-Kuznyecoa 6:4,6:2. ♦ Előkészületi labdarúgó-mérkőzések: Trnava-MTK 2:1, g.: Kriss, Ujlaky, ill. Fűzi; Inter-Prešov 2:0, g.: Chalúpka, Halenár; Dubnica-Slovan 2:1, g.: Straka 2, ill. Otočka; Banská Bystrica-Ličartov- ce 2:1, g.: Bukač 2, ill. Majoros. ♦ Milan Baroš, a Liverpool cseh labdarúgója kijelentette, az év végén távozni kíván klubcsapatától. ♦ Még legalább egy hónapig nem léphet pályára Darren Fletcher, a Manchester United labdarúgója. A játékos még múlt hónapban sérült meg. ♦ A nemzetközi szövetség (FIS) 18 hónapos eltiltással sújtotta az osztrákok alpesi síelőjét, Hans Kna- usst, akit doppingoláson értek. ♦ A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 1, 3, 4, 7, 18, 22, 30, 31, 36, 37, 40, 41,46,49,50,63,67, 71,72,80. Roy Keane-t felmentették Hazudott a tizenhat éves tinédzser Manchester. A helyi bíróság tisztázta a testi sértés vádja alól Roy Keane-t, a Manchester United labdarúgóját. Az ír középpályást tavaly szeptemberben egy 16 éves fiú jelentette fel. A kamasz azt állította, hogy kutyasétáltatás közben került konfliktusba a 33 éves játékossal, amikor gúnyolta Kea- ne-t. A mostani tárgyaláson a bíró nem találta megalapozottnak a vádakat, sőt bebizonyosodott, hogy a fiatalember nem mondott igazat. Roy Keane már az ügy kirobbanásakor tagadta az „ellenfél” állításait, (ns) Huszonháromszor végeztek a dobogón a dél-szlovákiai kempósok a budapesti Juhász Ferenc Emlékversenyen Pazar éremtermés, lenyűgöző mérleg ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Budapest/Komárom. Ismét remekbe szabott eredményeket értek el a dél-szlovákiai harcművészek: a Budapest Sportcsarnokban lebonyolított Juhász Ferenc Emlékversenyen, amely egyben magyar nemzetközi kempobajnokság volt, Sayka Róbert szövetségi elnök, valamint 18 dunaszerdahelyi, komáromi, bátorkeszi és izsai tanítványa képviselte színeinket a gyermekek és a felnőttek korosztályában. „Versenyzőink mérlege lenyűgöző, hét arany-, nyolc ezüst- és nyolc bronzérmet szereztünk. Pazar éremtermésünknek köszönhetően a 38 csapat versenyében a hatodik helyen zártuk a viadalt - sorolja a sikerlista legfontosabb adatait Sayka Róbert. - Mindenki tudása legjavát nyújtotta, derekasan küzdött. A legjobb teljesítményt a komáromi Birkus Péter nyújtotta, ő egy első- és két harmadik helyezéssel hívta fel magára a szakemberek figyelmét. A felnőttek mezőnyében leginkább Lelkes Tamás remekeld’- sommázta tanítványai budapesti helytállását mesterük, aki úgyszintén megvillantotta képességeit a rangos viadalon. „Ez az erőpróba is kiválóan szolgálta a május 19-22. között Géniben sorra kerülő világbajnokságra való felkészülésünket. Remélem, továbbfejlődésünket újabb fényes érmekkel igazoljuk majd Svájcban“- nyilatkozta derűlátóan a harcművészek terveiről Sayka Róbert. A dél-szlovákiai kempósok budapesti eredménylistája - ARANYÉRMESEK: Malkowski Áron (14 éves korig, light contact, 50 kg), Birkus Péter (12 éves korig, fegyveres kata - mindkettő Komárom), Horváth Béla (16 éves korig, szinkron kata), Bartha Tamás (17 éves korig, szinkron kata), Lelkes Tamás (felnőtt, knock down, 84 kg - mindannyian Dunaszerdahely), Sayka Róbert (felnőtt, önvédelem és kata). EZÜSTÉRMESEK: Malkowski Áron (14 éves korig, chika- re küzdelem, 55 kg), Dobi Róbert (14 éves korig, chikare küzdelem, 65 kg), Grotter Balázs (14 éves korig, önvédelem), Pepo Patrik (14 éves korig, önvédelem - mindany- nyian Komárom), Izsák Gergely (14 éves korig, light contact - Izsa), Bábics Balázs (17 éves korig, ligt contact, 65 kg), Németh Dóra (7 éves korig, kata - mindkettő Dunaszerdahely), Miklós József (felnőtt, chikare küzdelem, 93 kg - Komárom). BRONZÉRMESEK: Dobi Róbert (14 éves korig, light contact), Méhes Vilmos (12 éves korig, önvédelem), Birkus Péter (14 éves korig, önvédelem és kata - mindannyian Komárom), Németh Dóra (7 éves korig, szinkron kata), Németh Tibor (12 éves korig, szinkron kata - mindkettő Dunaszerdahely), Nagy Attila (16 éves korig, light contact - Bátorkeszi), Both Róbert (felnőtt, full contact, 93 kg - Dunaszerdahely). (ái) Kempósaink egy csoportja a Budapesten begyűjtött érmekkel, oklevelekkel, trófeákkal, Balról, álló sorban: Sayka Róbert, Bajnóczy Roland, Bartha Tamás, Beke Péter, Bábics Balázs, Nagy Attila, Horváth Béla; guggolnak: Miklós József, Both Róbert, Lelkes Tamás. (Sayka Róbert képarchívumából) Az önkormányzat egy koronáért megvásárolhatja Eladó a nagyszombati klub SZABÓ ZOLTÁN Több hazai futballklubhoz hasonlóan az első ligás nagyszombati is komoly anyagi gondokkal küszködik. Az egyesület vezérkara úgy döntött, hogy eladásra kínálja a Spartakot. Jozef Bachratý elnököt a tegnapi, MTK elleni előkészületi mérkőzés után faggattuk. Miért határoztak a klub eladása mellett? Mert rájöttünk, hogy hosszú távon képtelenek vagyunk előteremteni a szükséges anyagiakat. A nagyszombati önkormányzatnak jelképes összegért, egyetlen koronáért kínálták fel a Spartakot. Más is, például egy vállalkozó csoport is ennyiért veheti meg az egyesületet? A város mindenképpen elsőséget élvez. Felvettük a kapcsolatot a polgármesterrel, még néhány hivatalos iratot kell benyújtanunk a gazdálkodásunkról a képviselő-testületnek, amely a hónap végén dönt arról, hogy átveszik-e a klubot, s a vele járó terheket. Egyáltalán nem babra megy a játék, hiszen az egyesület évi költségvetése 35-40 millió korona. Ha az önkormányzatnál elutasítanak bennünket, akkor más is megvásárolhatja a klubot. Persze, csak abban az esetben adnánk rá az áldásunkat, ha megfelelő garanciákat kapnánk, s biztosítottnak látnánk a Spartak további finanszírozását. Vizsgálják a Panioniosz-Dinamo Tbiliszi mérkőzést Bunda az UEFA-kupában? ÖSSZEÁLLÍTÁS Athén. Megkezdte görögországi vizsgálatát az európai labdarúgószövetség, az UEFA a tavaly decemberi Panioniosz-Dinamo Tbüiszi UEFA-kupamérkőzés ügyében. A vizsgálatot sportfogadással foglalkozó cégek bejelentései alapján indították el, és az is felmerült, hogy az esetnek köze van a német labdarúgást megrengető tippmixbot- rányhoz. A gyanúsítás oka az a kétségkívül érdekes tény, hogy az ominózus kupameccsen a Panioniosz úgy verte 5:2-re grúz ellenfelét, hogy a félidőben még l:0-ás, a második félidő elején pedig még 2:1- es hátrányban volt. Egyes brit irodák pedig a fogadási tevékenység szokatlan megélénkülését tapasztalták - a játékosok pontosan a fenti kimenetelre tettek nagy összegeket. „Az UEFA képviselője ma keždi meg Görögországban a Panioniosz játékosainak meghallgatását, és ha végzett, találkozik a nemzeti szövetség reprezentánsaival is” - mondta el a görög labdarúgó-szövetség egy tisztségviselője, (ns) Mario Lemieux valószínűleg kihagyja a vb-t A kényszerszünet átka ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. Bár elvileg megvan rá a lehetősége, elképzelhető, hogy minden idők egyik legjobb jégkorongozója, Mario Lemieux mégsem vesz részt az április 30- án kezdődő ausztriai világbajnokságon. „Nem vagyok benne biztos, hogy akár a kanadai válogatott, akár a saját magam szempontjából hasznos lenne, ha úgy lépnék pályára, hogy egész évben egy percet sem játszottam. Egyelőre legalábbis ezt gondolom. Lehet, hogy még meggondolom magam, de jelenleg az a véleményem, nagyon nehéz lenne ilyen magas szinten játszanom úgy, hogy előtte az egész évet kihagytam” - mondta a 39 éves zseni. A világbajnokságokon az utóbbi időben az NHL-ből kiszorult, illetve a rájátszásból csapatukkal kiesett és még nem túl fáradt hokisok szoktak résztvenni, ám mivel idén bérvita miatt elmaradt az NHL szezonja, sokan jöttek át Európába a legjobbak közül, akik így vállalhatják a vb-t. Előfordulhat tehát, hogy csak az öreg kontinensen folyamatos játéklehetőséghez jutó jégkorongozók szerepelnek majd a májusi vb-n. (mti) BAJNOKI PONTOKÉRT Asztalitenisz FÉRFI EXTRALIGA, 10. kettős forduló: Tvrdošín-Nižná-Ružom- berok 5:9; ŠKST Bratislava-Micha- lovce 10:4; Malacky-Rožňava 10:3; PK Komárno/Šahy-Topoľča- ny 4:10, hazai pontok: Gáspár 3,5, Machalík 0,5; Rača-Čadca 10:0; ŠKST Bratislava-Rožňava 10:0; Malacky-Michalovce 10:2; PK Ko- márno/Šahy-Čadca 6:8, hazai pontok: Machalík 3,5, Gáspár 1,5, Bohuš 1; Rača-Topoľčany 10:4. Az alapszakasz végereménye 1. ŠKST Bratislava 1817 0 1 166:46 51 2. Rača 1813 3 2 157:75 47 3. Malacky 1813 1 4 149:87 45 4. Michalovce 18 11 2 5 134:104 42 5. Ružomberok 18 8 3 7 120:115 37 6. Čadca 18 7 2 9 114:125 34 7. Topoľčany 18 6 1 11 93:143 31 8. Komárno/Šahy 18 3 3 12 86:153 27 9. Rožňava 18 1 4 13 85:153 24 10. Tvrdošfn-Nižná 18 1 1 16 63:166 21 Kiesett a Tvrdošín-Nižná. NŐI EXTRALIGA, 10. kettős forduló: Malacky-Tmávka Bratislava 7:3, MŠSST Dunajská Stre- da-Podbrezová 8:2, hazai pontok: Karika és Feketéné 3,5-3,5, Handlová 1; Nitra-Ružomberok 9:1; Topoľčany A-Valaliky 7:3; Topoľčany B-Šarišské Michaľany 2:8; MŠSST Dunajská Streda-Ružomberok 6:4, hazai pontok: Karika és Feketéné 3- 3; Nitra-Podbrezová 6:4; Topoľčany A-Šarišské Michaľany 7:3; Topoľčany B-Valaliky 4:6; Az alapszakasz végeredménye 1. Topoľčany A 1816 1 1 142:38 51 2. Malacky 1814 2 2 137:43 48 3. Dun. Streda 1814 0 4 122:58 46 4. Nitra 1812 2 4 112:68 44 5. Trnávka 18 9 2 7 101:79 38 6. Šar. Michaľany 18 5 4 9 80:100 32 7. Ružomberok 18 3 4 11 58:122 28 8. Topoľčany B 18 2 4 12 49:131 26 9. Podbrezová 18 2 3 13 59:121 25 10. Valaliky 18 2 0 1640.140 22 Kiesett a Valaliky. Mindkét ligában a rájátszás következik, szereplői a mezőny legjobb hat csapata. A dunaszerdahelyi hölgyek a folytatásban a Šarišské Michaľany ellen játszanak: előbb március 12-én idegenben, majd március 19-én otthon. A párharc győztese az elődöntőben a Malacky csapatával csatázik, (ú)