Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-19 / 65. szám, szombat

14 Családi kör UJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 19. HÉTVÉGI OLVASMÁNY Juliska KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Bocsáss meg, édesem, tegnap nem jöhettem el hozzád. Szakadt az eső. Később vendégünk is érke­zett. Juliska volt nálunk. Egy tábla csokoládét hozott, meg ezt a kis rubin melltűt. Az uramnak egy ezüst cigarettatár­cát. Igaz, két üveg édes, görög bort is kaptunk. Hogy milyen alkalomból? Ja, te még nem ismered őt. Juliskának nem kell ehhez alkalom. Ő min­dig ad valamit. Ez a természete. Nem gazdag, dehogyis. Özvegy­asszony. Négy évvel ezelőtt halt meg az ura. Törvényszéki bíró volt. Háromszobás lakás maradt rá. Ebből most kiad kettőt. Csak a nyugdíja van, a bútorai meg a csa­ládi ereklyéi, melyeket régi roko­nok hagytak rájuk, s ők egy életen át őrizgették. Ez a melltű is onnan való. Az ezüst cigarettatárca Vik­toré volt, a boldogult uráé. Te, legközelebb majd összehoz­lak vele. Jó? Juliska azonnal meg fog hívni uzsonnára. Uzsonna után egyszerre fölkel, a szekrénye alsó fiókjából előkotorász egy do­bozt, kicsomagolja selyempapírba pakolt kincseit, kezedbe adja, hogy megbámuld. Mindezt egyet­len szó nélkül. Nem dicsekszik ve­lük. Csak szórakoztatni akar té­ged, talán önmagát is. Olyan ez, kérlek, mint valami társasjáték vagy szertartás. Egy­más után kerül elő néhány meis­seni findzsa... hat apró arany kanálka... Viktor gyémánt ing­gombjai... egy angyalos, koronák­ból font karkötő... lombfűrészelt fényképtartó... hímzett török papucs... festett tányérok a párizsi világkiállításról... gyöngysorok, üvegpoharak... a drágakövekkel kirakott szelence, amelyet 1846- ban hozott Argentínából Viktor édesapja, a hídépítő mérnök... gyűrűk... függők... kagyló­füzérek... halkések és tortaké­sek... násfák... szkarabeuszok... egy aranyóra, mely még a múlt század végén megállt... majolika tálak, báli legyezők... Szóval ne­ked is meg fogja mutatni. Min­denkinek megmutatja. Én már legalább hússzor láttam. Amint ezek a csecsebecsék kör­bejárnak, s a vendégek halkan su­sognak: , jaj de szép”, vagy fölkiál­tanak az elragadtatástól: „nahát, Juliskám, ez már igazán gyönyö­rű”, ő lehajtja az édes, simára fé­sült szőke fejét, úgy tesz, mintha nem is figyelne oda, tovább keres­gél, új és új tárgyakat húzogat elő, majd miután mindent megcsodál­tak, fölsóhajt, a doboz tetejét hir­telen lecsapja, és másról kezd be­szélni. Angyal ez a Juliska. De azért ne gondold, hogy olyan ártatlan, mint ahogy látszik. Amíg köz­szemlére teszi ékszereit, meghall minden sóhajtást, meglát minden mozdulatot. Ekkor fogan meg lel­kében az ötlet, hogy ezt vagy azt kinek fogja adni. Mert nem hebe­hurgyán és szeszélyesen ad. Előbb hagyja, hogy szándéka megérjen. Például elhatározza, hogy a függőjét, melyen nagy fe­kete szőlőszemek vannak, Weiler Bella kisleányának ajándékozza, húsvétra. De este, hogy lefekszik és elmondja az imáját, eszébe jut, hogy a kislány még várhat, csak egy év múlva kapja majd meg bérmaajándékul. Addig maga is élvezi a gondolat édességét, hogy a függő már nem az övé. Egyéb­ként itt semmi se az övé, mert már mindent másnak szánt. Nyilván ezért mosolyog olyan rejtélyesen. Ezzel a titokkal jár közöttünk az utcán, a kis szőke kontyával a feje búbján, a fekete szoknyájában, amely hátul mindig bővebb és hosszabb, mint elöl, a négyszögle­tes, vastag, férfias cipőjében. Mondtam neked, hogy angyal. De amikor elkövetkezik az idő, a findzsák, az órák, a tányérok, a gyűrűk, a tortakések és gyöngyök azokhoz repülnek, akiket kisze­melt, akkor, amikor ezek a legke­vésbé vátják. Olyan gyorsan tud adni, mint más lopni. Az illetők ámulnak, tiltakozni próbálnak, Ju­liska azonban hajthatatlan. Máris készülődik, otthagyja őket ajándé­kaival, eltűnik, kezében az esőer­nyőjével. Elfelejtettem említeni, hogy mindig esőemyőt hord. Tíz éve ismerem. Az ura halála után kaptam tőle az első ajándékot, egy vastag, gyönyörű aranyláncot. Ott üldögéltem vele abban a szobá­ban, ahol az uram sokszor pohara- zott szegény Viktorral. Juliska egy­szerre a nyakamba akasztotta az aranyláncot, átölelt, megcsókolt, s a fülembe súgta: „Ez a tied.” Pró­báltam megértetni, hogy a mai ne­héz időkben nem lehet ily meggon­dolatlan. De akkor vérvörös lett a kedves, széles porcelánfehér arca, s magas, domború homloka is. Sze­mét könny futotta el. Azt mondot­ta, hogy ezt már rég nekem szánta. El kellett fogadnom. Otthon az urammal tanakod­tunk, mivel viszonozhatjuk, mert mégis képtelenség, hogy Juliská­ból hasznot húzzunk. Egy ajándé­kot sürgősen viszonozni hasonló értékűvel olyan durvaság, mint visszaküldeni. De a megajándéko­zott is kényelmetlenül érzi magát a lekötelezettségében. Hallottál arról a néger törzsfőnökről, aki sok nagy szívességet tett egy eu­rópai utazónak, aztán egyszer egy tűt kért tőle, egyszer egy cigaret­tát, anélkül hogy szüksége lett volna rá, csak azért, hogy mente­sítse az európai lelkiismeretét a hála gyötrő tartozásától? Micsoda finomságra vall az ilyesmi. Elég az hozzá, igyekeztünk ked­vesek lenni Juliskával. Többször meghívtuk ebédre. El is jött, de csak egyszer. Különben ezen vagy azon az ürügyön kimentette ma­gát. Őt nem kötik társadalmi sza­bályok. Ő nem „úriasszon/’. Ő lé­lek. Sötét, esős téli estéken toppan be hozzánk váratlanul, és aztán sokszor hónapokig nem hallunk felőle. Csodálatos azonban, hogy mindig jókor jön. Éppen lázasak vagyunk, nincs mellettünk senki, fáj a torkunk. Juliska narancsot hozott, kinyomja a levét, megitat vele. Vagy éppen műtét előtt ál­lunk. Másnap ő ül ágyunk mellett, amikor fölébredünk a mesterséges álomból. Vagy eltemettük valakin­ket. Juliska ilyenkor éjjel-nappal velünk van. Hát a neve napján al­kalom kínálkozott, hogy mi is megajándékozzuk. Vettem neki egy ezüsttálcát, de az nem ért any- nyit, mint az aranylánc, az uram pedig vitt egy csokor rózsát. A ró­zsát megszagolta, a mellére szorí­totta. De az ezüsttál zavarba hozta. Csak játszotta, hogy örül neki. Mi­helyt kibontotta, a pohárszékre tette, aztán megint becsomagolta, még zsineggel is átkötötte, és kivit­te az előszobába, hogy ne is lássa. Idegesítette. Ezt, édesem, nem lehetett zokon venni tőle. Bizonyára arra gondolt, hogy így csökkent az ő áldozata, hogy szeplő esett a jóságának re­mekművén, melyet oly szépen el­gondolt és megvalósított, hogy más is belekontárkodott a munkájába, melyhez ő sokkal jobban ért. Julis­ka nem tud kapni, csak adni tud. És adni, adni akar örökké, míg van egy szkarabeusza és egy teknősbé­ka hajtűje. Nem ezüsttálat akar ő. Szeretetet akar. Azt akarja, hogy néha, mikor egy évben kétszer-há- romszor hozzánk jön, a szemébe nézzek, elbeszélgessek vele a ha­lottjairól, arról az áldott, felejthe­tetlen Viktorról, megszorítsam az érdes kezét, s ezt mondjam: Bi­zony, bizony, Juliskám... Azóta, kérlek, én egyáltalában nem viszonzom semmiféle ajándé­kát. Pedig még sok mindennel meglepett, amire egyébként el vol­tam készülve. Ezeket már meg se köszönöm nagyon, mert rosszné­ven venné. Hagyom őt. Hagyni kell Juliskát, hogy legyen olyan, ami­lyen. Csakhogy én már nem vagyok neki elég. Hallom, hogy itt is, ott is ismeretségeket keres. Nálunk sze­gényebbeket. Azokkal köt „érdek­barátságot”. Ilyen Juliska. Neki nem lehet adni semmit sem. Őneki minden, amit kap, értéktelen. Csak az az érték, amit odaad. Vele szem­ben még a milliomos is fizetéskép­telennek érzi magát. Nincs is nála gazdagabb a földön. Álruhában jár. A fekete blúza alatt szárnyak van­nak. Angyal ez, kérlek, angyal... (Forrás: MEK) (Székely Katalin illusztrációja) CSALÁDI KVÍZ Március 12-ei Családi kvízünk helyes megfejtése: le, 2a, 3-, 4c, 5c. A Nap Kiadó ajándékát Szabó Andrea, nagymagyari kedves olvasónk nyerte. Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak fi­gyelmesen elolvasni hétvégi ma­gazinunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kérdéseire. A megfejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne fe­ledje el feltüntetni a sajátját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szeren­csével a Lilium Aurum és ki­adónk ajándékát is megnyerheti. Beküldési határidő: március 23. 1. Hol szeretett volna táncolni Dénes édesapja? a) a pozsonyi Ifjú Szivekben b) a montreali Bokrétában c) a magyar Állami Népi Együt­tesben 2. Mi Gizi civil foglalkozása? a) tanítónő b) ápolónő c) logopédus 3. Most kell megválaszolni a kérdést, hogy: Hány új óvo­dást írattak be Pereden? a) 11 b) 13 c) 35 4. Hány fokos vízzel mosogat­nak a mosogatógépek? a) 25-35 b) 35-45 c) 55-70 5. Melyik névna­pi aján­dék hoz­ta zavar­ba Julis­kát? a) a rózsacso­kor b) az aranyóra c) az ezüsttálca A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Krumplis tészta Olyan alaptésztamassza, amit nagyon sokféléhez használunk. Kell hozzá megfőtt és lehetőleg lehűtött burgonya, liszt, só és to­jás vagy a sárgája. A burgonyát megreszeljük vagy burgonyatö- rőn átnyomjuk. Ha még meleg, a nyújtófával is szétnyomhatjuk fi­nomra. Aszerint, hogy kemé­nyebb vagy lágyabb tésztára van szükségünk, több vagy kevesebb liszttel morzsoljuk el, belegyúr­juk a tojást és a sót. Alaposan el kell dolgozni. Nedvességet (tejet, tejfelt) csak akkor tegyünk bele, ha a különleges leírás megkíván­ja. Mert a burgonya ugyanis ned­vességet ereszt magából. Éppen ezért nem is szabad sokáig pi­hentetni a krumplis tésztát, ha­nem mindjárt süssük vagy főz­zük, amint elkészült. Nyújtás közben a deszkát gyakran hint­sük meg liszttel, különben lera­gad a tészta. Kukoricakávé Kávépótló betegeknek. A kuko­ricát pörkölés előtt át kell szurkál­ni, azután cukoroldattal megned­vesíteni. Ezzel elérjük, hogy a pörkölés után finom aromája lesz. Kulcstisztítás Ha a kulcs alulról lyukas, előbb valami hegyes tárggyal kipiszkál­juk. Ha a kulcsot zsebben hordjuk, gyakran tömődik be szövetrészecs­kékkel, porral stb., és azért nem fo­rog a zárban. Beolajozzuk, majd forró szódaoldattal mossuk, hogy az olajat eltávoh'tsuk. Alaposan szá­razra töröljük, homokpapírral le­dörzsöljük, kissé ismét beolajozzuk. Kutyák gondozása Egyre több házban látunk ku­tyát a városban is. De a kutya a szobában csak akkor kedves, ha kellően gondozzák. Mindennap meg kell kefélni erre való kefével. Ha férges, egy liter vízben 12 gr Aloé-tinktúrát oldunk fel, azzal alaposan lemossuk a kutya szőrét egészen bőrig, s mielőtt még telje­sen megszáradt volna, alaposan kifésüljük. Ez a szer megöli a fér­get, míg a rovarpor csak kikergeti, hogy másutt üssön tanyát. Lakkfestésű tárgyak tisztítása Sohase mossuk őket, akár ajtó vagy ablak fája, akár bútorféle. Lan­gyos vízbe mártott puha ronggyal dörzsöljük át, ha nagyon piszkos, iszapolt krétából készítsünk vízzel pépet, ezt kenjük a piszkos helyre, azután öblítsük. Mindig szárazra kell törölni. Lakkok Borostyánkőlakk. 1:80 rész borostyánkő-kolofónium, 40 rész olvasztott kopál, 100 rész terpentin­olaj és 10 rész lenolajfirnisz. Ezt a szép lakkot festett tárgyak borításá­ra használják. Átlátszó lakk. Metszetek, térké­pek bevonására. 1 liter vízben felol­dunk 50 gr finom aranyozóenyvet, melegen papírra öntjük, és tökéle­tesen megszárítjuk. Utána 1 órára 10 százalékos ólomecetes vízbe tesszük, lemossuk, szárítjuk, présel­jük. Az így kezelt papír holmit bár­mikor lemoshatjuk nedves szivacs­csal. Nagyon sokan erre a célra szín­telen celluloidlakkot használnak. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936 CSALÁDI KOR Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469

Next

/
Thumbnails
Contents