Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-19 / 65. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 19. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 VISSZHANG Ad: Hisztérikus egy nemzet A hisztéria ott kezdődött, hogy olyan kérdésben kezdeményeztek, majd írtak ki népszavazást, amelyet eddig még egyetlen európai ország sem rendezett népszavazással. De ha már ez megtörtént - tudomásul kellett venni. Tudomásul kellett venni az eredményt, azaz eredménytelenségét is. De engedtessék meg, hogy ezen túl véleményünk is legyen a dologról. Itt pedig hisztériáról szó sincs. Nem hallgatható el a jelenlegi magyarországi kormány- párti garnitúra felelőssége ebben az ügyben. Nem hallgatható el az ellenzéké sem természetesen, hiszen tény, hogy még ők sem tudták mozgósítani szavazóbázisukat a népszavazáson. Az is tény, hogy a kettős állampolgárság ügyét az előző magyar kormány sem rendezte, nem is mutatott erre szándékot. Mégis gyökeresen más volt a viszony az MKP és a Fi- desz-kormány között, mint az MSZP-SZDSZ koalícióval. A különbség az, hogy akkor nem próbáltak meg a fejünk felett, nélkülünk, sőt ellenünkre dönteni és intézkedni, nem csapták be előttünk az ajtót. Nem csináltak anyagi kérdést a határon túli magyarok ügyéből. Mert - hihető vagy sem - az emberi méltóság megőrzésére a politikában is szükség van. Reagálhattunk volna „puhábban” is, de hogy is hangzott volna ez? Igaz, hogy bevándorlással riogattatok, azt mondtátok, elesszük a magyar nyugdíjas kenyerét, összeomlik miattunk a szociális ellátórendszer, no de fátylat reá. Folytassuk, ahol abbahagytuk. Vajon hogy néznénk ezután tükörbe? És hogy néznének ránk azok a magyarok, akik a népszavazáson kiálltak mellettünk és - igen - most is hallatják hangjukat? És hogy néznének ránk a velünk riogatok? Ezekkel bármit meg lehet tenni, mindegy nekik. Hát nem mindegy. Az emberi méltósághoz hozzátartozik az is, hogy nem veszek át kitüntetést attól, aki egyébként semmibe vesz és megaláz. Egy kitüntetés átvételének megtagadása egyéni döntés. Még akkor is, ha egy közösség képviselőjének adják. Nekem megvolt rá az okom, hogy ezt tegyem, és nyilván megvan rá az oka Erdélyi Gézának is. Ami pedig a támogatások visszautasítását illeti, ez már nem egyéni döntés kérdése. Még az MKP-nak sem áll jogában, hogy ezt megtegye. Mégpedig azért nem, mert ez már egzisztenciálisan érinti a határon túli magyarokat, a civil szervezeteket, kulturális és oktatási intézményeket, a régen várt magyar egyetemet és - igen, - a magyar sajtót: az Új Szót is. Ezt a támogatást nem az MKP kapja, ezért tehát nem is utasíthatja vissza. Ha egyetlen magyar napilapunk úgy érzi, méltatlan a magyar támogatás, szíve joga visszautasítani. De a magyar kormány sem kegyet gyakorol azzal, hogy támogatást nyújt, hanem eleget tesz alkotmányos kötelezettségének. Ha nem ezt tenné, alkotmányt sértene. Cserhalmi György mondataival mélyen egyetértek. Amiről ő beszél, az a mi értékrendünk. És ez az értékrend vezet bennünket akkor is, amikor véleményt nyilvánítunk a mindannyiunkat érintő ügyekben. Ez pedig olyan távol áll a hisztériától, mint Makó Jeruzsálemtől. Bugár Béla az MKP elnöke HÉTVÉG(R)E Téves táborok Bár sok minden történt a héten, az egyszerű embereket mégsem a politika izgatja. Beszélhetnénk politikai árokásásról, de az igazi választóvonalak per pillanat teljesen máshol húzódnak. NAGY ANDRÁS Ha valóban kíváncsiak vagyunk arra, mi alapján lehet az embereket két vagy három egymással teljesen szembenálló (vagy a háromszög három csúcspontján elhelyezkedő) csoportra osztani, nem kell mást tenni, csak pénteken vagy szombaton, esetleg vasárnap este bekukkantani a tévészobákba. Mert igazából ez alapján lehet belőni, ki kinek a pártján áll. A magukat felvilágosult, intellektuálisan éretteknek tartók pénteken estére nem szerveznek programot, ugyanis a Superstar ekkor van műsoron. Ilyenkor nem lehet kocsmázni, illetve csak olyan kocsmába lehet menni, ahol van tévé. A szlovákiai magyarok, mivel saját vérükből való már nincs az énekes tehetségek között, inkább a szombatot választják, mert a magyar Megasztár a miénk is. Már itt érződik a komoly szakadás. Össze lehet hasonlítani a szlovák versenyzőket a magyarokkal, lehet messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy míg a Megasztárban főleg dicséretet kapnak a fiatalok, s mindenki el van ájulva tőlük, addig a Superstarban továbbra is a hamis hangok vannak túlsúlyban? Ősi kultúrnemzet kontra fiatal nemzet, avagy komolyan többet ér a Kodály-módszer a klasszikus énektanulásnál? Lehetne ezt boncolgatni, de az igazi kul- túrsokkot a kelet-szlovákiai, sokak által idiótának tartott milliomos házaspár, Mojsejék okozzák. A műsor (mely természetesen nem itteni találmány, hiába is hirdetik így) a puszta és szegény valóságot mutatja. Jöhetnek az aranytorkú, jobbnál jobb énekesek, úgy ahogy Magyar- országon is Gáspár Győzike ma- gán-reality showja viszi a pálmát, nálunk is Mojsejék a nyerők. Érdemes összehasonlítani a két műsor díszletét, s azonnal egyértelművé válik, honnan fúj a szél. Nem magyar és nem is szlovák találmányról van itt kérem szó, hanem már megint megvettünk valami licencet. Az Osboume család shovvját nyilván kevesen ismerik nálunk, bár ez a műsor ihlethette az itteni műsor- készítőket is. A különbség Magyarország és Szlovákia között talán mégis abban van, hogy míg Gáspár Győzike zenekarával sajnos már közel tíz éve folyamatosan jelen van a magyar könnyűzenében, és óriási sikernek örvend, addig Braňo Moj- sejnek csak a kocsmák és lepukkant vidéki kultúrházak jutottak. Szerencsére. S bár még a Mojsejék igazán el sem kezdődött, néhány felháborodott fiatal már létrehozta az Antimojsejék szövetséget, mely a műsor s a vele érkező kulturális sivárság teljes ignorálására szólít fel. Talán a legegyszerűbb mégis az lenne, ha a hétvégén egyszerűen be sem kapcsolnánk a tévét. Úgyis itt a tavasz. HETI GAZDA(G)SÁG A gyors ügyintézés a jövő zenéje TUBA LAJOS Rég nem történt meg, de a héten a Smert kell dicsérnünk. Mégpedig a gyanús vagyonok eredetéről szóló törvény újbóli napirendre tűzéséért. Emlékszünk rá, ez volt az a törvény, amelyet minden olyan párt támadott, amely valaha beleszagolt a hatalomba. Nyilván tudják, miért. A parlamentben történt egy kis csoda, a Smer javaslata nagy többséggel jutott a második olvasatba. De kár lenne idejekorán örülni, a csúcspolitikusok már jól elsajátították, miként lehet finoman, akár az utolsó pillanatban is kikészíteni egy kellemetlen kezdeményezést, tehát kíváncsian vátjuk a folytatást. Már Csak azért is, mert az új kormány hangzatos retorikája ellenére a korrupciós világranglistáján csak nagyon óvatosan sikerült előre araszolnunk. Ez is annak köszönhető, hogy történt ugyan néhány intézkedés, de azok is jócskán fogatlannak bizonyultak. Az tény, hogy nem vagyunk Banglades szintjén, ám nemhogy Magyarországot vagy Csehországot, de Botswanát sem tudtuk utolérni. A listát készítő Transparency International hazánkat illetően idén különösen telibe talált, hiszen az egész világon az építőipar és a közbeszerzések viszonyára összpontosított. Ebben a tekintetben pedig Szlovákia nyugodtan nevezhető állatorvosi lónak. A pénzügyminisztérium legújabban nem érti, miként kerülhetnek az autópályák nálunk többe, mint Németországban vagy Ausztriában. Aki viszont érti, mélyen hallgat és reménykedik, hogy azért jó pár kilométert még sikerül drágán megépítenie. Szintén nem ad nagy büszkeségre okot, hogy az unión belül hátulról a harmadikok vagyunk az elektronikus ügyintézés terén. A hivatalok előtt kígyózó sorok elkerülésére vágyó polgár még mindig csak 40%-nyi eséllyel rendelkezik, miközben a legtöbb posztkommunista ország is a 60%-ot ostromolja. Nem tudjuk, meddig képesek ellenállni a hazai bürokraták, de azért csillantsuk fel a perspektívát: húsz perc alatt útlevél és elektronikus gépkocsi-regisztráció. Hihetetlen, ugye. Ezt persze nem annak írjuk, aki hétfőn felkerekedik valamelyik rendőrparancsnokságra. Első alkalommal történt meg, hogy pénzpiaci elemzők kemény valutának nevezték a szlovák koronát. Ez azzal is jár, hogy most már a biztonságra törekedőknek nem érdemes dollárban vagy euróbán tartani a pénzüket, nyugodtan ülhetnek a koronájukon. Sőt néhány é- vig még jól is járnak, mivel az általános vélekedés szerint a korona tovább fog erősödni. Első alkalommal olvashatunk az euró váltóárfolyamára vonatkozó becslést: aszerint 2008 végén egy euró 36,2 koronát ér majd. Mindez annak ellenére is érdekes, hogy a héten a korona nagy bukfencet vetett. Ezzel újabb bizonyítékkal szolgált arra, hogy a híres reformjaink egyelőre nem jelentenek világmegváltást, a korona nem tett mást, mint együtt mozgott a környező országok pénzével. Közös volt a csillogás és közös a megtorpanás is. Csoda tehát nem történt, de legalább egyenrangú tagjai vagyunk a visegrádi négyeknek. Ezt is érdemes értékelni. A közvélemény-kutatások szerint kezd megjelenni az optimizmus a lakosság körében. A megkérdezettek 46%-a vélekedik úgy, hogy legalább részben, de jó irányba haladunk (igaz, 48% ellenkező véleményen van). Az optimisták aránya másfél év alatt 17%-kal nőtt. Ezzel főként a kormánypolitikusoknak szereztek jó napot, akik most reménykedhetnek, hogy ez a 46% esetleg melléfogásaik ellenére sem kockáztatja meg, hogy az irányítást a kiszámíthatatlanabb ellenzék kezébe adja. VENDÉGKOMMENTÁR Tandíjak és plafonok LOVÁSZ ATTILA Ismerősünk néhány száz koronával kevesebbet utalt a számlájáról a lakáskezelőnek, ami miatt kapott egy arrogáns levelet egy ügyvédi irodától. A jogi bukfencektől, megalapozatlan fenyegetésektől sem mentes, helyesírási hibáktól hemzsegő felszólításért az iroda közel kétezer koronát számolt fel. Hű, az áldóját, mekkora hozzáadott érték! - kiáltottam fel, hiszen egy rosszul sikerült sokszorosítvány JUDr. aláírással nem is rossz kereseti lehetőség. Másik ismerősöm az átkosban politikai gazdaságtant végzett, ma egy pénzügyi szolgáltató menedzsere, és csak mosolyog, amikor a bankárszférát jókeresetű munkahelynek nevezem. Nőgyógyász barátom pedig (kis fizetés ide, kis fizetés oda) olyan helyeken nyaral, ahová a bérből élő ember csak ujjával a térképen jut el. Pedagógus ismerősöm évente elsüti a viccet: Tavaly Olaszországban nem voltam, az idén Görögországba nem megyek. Gyermekorvos ismerősöm azért tudja lelkesen végezni szakmáját, mert vállalkozó férje eltartja. A közoktatás Európában honos porosz és monarchiabeli állami modellje közkinccsé tette a művelődést és felszámolta az analfabetizmust. Jómagam is alapvető jognak tartom a művelődéshez való jogot, ami azt jelenti, hogy a műveltségnek elérhetőnek kell lennie mindenki számára. Hangsúlyozom: a műveltségnek és nem a szakképesítésnek, mint ahogyan azt is hangsúlyozom: mindenki számára, nem a szűk és még mindig szocialista, korrupciótól nem mentes válogatási modell kedvezményezettjeinek (azaz a mai egyetemistáknak, igen uraim!) A felsőfokú műveltség ma sem ingyenes és ma sem hozzáférhető mindenki számára. Ma is csak tandíjmentes, de hogy az előképzés, a képzés és a képzés logisztikája mibe kerül, azt kérdezzék csak meg az egyetemisták szüleitől. Az iskoláztatás ma komoly családi teher, a demagógok csaholása ellenére is. A német iskolák tandíjmentesek, a német egyetemista lét viszont Európa legtöbbe kerülő életformáinak egyike. Ott sem adják ingyen. Lehet tandíjmentesen Csehországban tanulni, sok magyar diák mondhatná el, mennyibe kerül a prágai, brünni lét. Az a bajom a tandíjjal és a tandíj- mentességgel, hogy egy modell kapcsán buta és demagóg érvelések hangzanak el nap mint nap, állítólag művelt emberek szájából. A „fizetni = minőséget kapni” ugyanolyan blődség, mint a „nem fizetni = így hozzáférhetővé tenni” egyenlet. Tüntetni is szabad, de akkor tessék mandátummal rendelkezni (sztrájkbizottság !), vagy lehet mandátummal érdeket védeni, de akkor nem lehet miniszteri kávézókban trécselni és fél évig napirenden veszekedni (egyetemek tanácsa!). És lehet politikai tőkét kovácsolni az ügyből (Szabad Fórum, Smer, kommunisták), de akkor jobb modellel kell rendelkezni, ami árnyékkormányban egy évvel a választások előtt úgymond úri becsület dolga. És lehet az egésszel semmit sem kezdem, bebetonozni a használhatatlan akadémiai struktúráival együtt, de akkor a tehetségesebbje és okosabbja tíz éven belül másutt keresi boldogulását, és a tudás alapú gazdaság szép emlékké simul. S mindeközben lehet azon is morfondírozni, vajon hová züllöttek a honi alap- és középiskolák, amelyek színvonalát már valóban csak a jó értelemben vett őrültek képesek szavatolni. Amíg be nem szakad a plafon... JEGYZET Mentsük meg a postát MOLNÁR IVÁN A kormány újabb gálád tettre készül a választópolgárok ellen: a Szlovák Postát kitenné a konkurencia kénye-kedvének. Ezzel az utolsó olyan intézmény is a vadkapitalista tobzódás áldozatává válhat, amely ugyan már csak nyomokban, de még őrzi a lángot, amely negyven évig melegítette a lelkünket. Sokan persze arra hivatkoznak, hogy a posta még mindig sok levelet és csomagot tüntet el, és a konkurencia csak javíthat a szolgáltatáson. De megfeledkeznek arról, hogy a postának nem a kézbesítés a fő feladata. A posta elsősorban lelki segélyt nyújt azoknak, akiknek megrázkódtatást jelentett a rendszerváltás. A posta az utolsó hely, ahol még valóban otthon érezhetik magukat. A hangulat, az alkalmazottak hozzáállása legalább pár percre képes feledtetni velük az 1989-ben okozott sérelmeket. Persze ma már ez sem az igazi, hiszen az alkalmazottak jelentős részét megfertőzte egy átkos burzsoá kór. Néha teljesen érthetetlenül kedvesek, sőt a mosolytól sem riadnak vissza. Aki az elmúlt negyven év hangulatára vágyik, jobb, ha kikerüli az ilyen postahivatalokat. Szerencsére még ma sem kell nagyítóval keresni az olyan postákat, amelyeknek titkos receptjük van arra, hogyan biztosítsák a zavartalan és hosszú sorban állást. A so- rakozás összehozza az embereket. Egy sorban áll a vállalkozó és az alkalmazott, a szociális segélyért ácsingózók tömegei és azok, akik dolgoznak és adójukkal a segélyben részesülőket tartják el. Sorban állás közben megbeszélhetjük a problémáinkat, és ingyen letesztelhetjük agresszivitási hajlamunkat is. Az ilyen postahivataloknak sok más előnyük is van, ám már a fentiek fényében is felháborító, hogy a képviselők a nyereséghajhász magáncégek arénájába kívánják lökni a múlt rendszer fellegvárait. Ezért követeljük, hogy legalább néhány postát nyilvánítsanak védett területté, egyfajta rezervátummá, ahol az elmúlt rendszert visszasírok szabadon élvezhetnék azt a hangulatot, amit a negyvenéves „szocialista álombirodalom” építése során megszoktak.
