Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-16 / 62. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 16. Sport 23 Küzdelmes mérkőzést hozott a Dubnica-Trenčín összecsapás, melyen egyik csapat sem tudta a ma­gajavára billenteni a mérleg nyelvét (ČTK-felvétel) Három pontra csökkent a különbség a Corgoň Liga két sereghajtója között Két helyzet a rangadón Frisk miatt akár sztrájkolhatnak is a játékvezetők Nem nézhetik tétlenül ÖSSZEÁLLÍTÁS RÖVIDEN A megbékélés jegyében London. Izraelbe látogat, és részt vesz a március 27-én a megbékélésért rendezendő Izrael-Palesztína barátságos mérkőzésen Jósé Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatá­nak edzője. A portugál szak­embert a Simon Peres vete- . rán izraeli politikus, korábbi külügyminiszter által létre­hozott Peres Központ a Béké­ért elnevezésű szervezet hív­ta meg. Mourinho ott lesz azon az ifjúsági futballtornán is, amelyen palesztin és izra­eli fiatalokból összeállított vegyes csapatok küzdenek majd. (ns) Freeman London mellé állt Sydney. Cathy Freeman, az ausztrálok olimpiai bajnok atlétanője London pályázatát támogatja a 2012-es nyári olimpiai játékok rendezésé­ért zajló versenyben. A 2000- es sydneyi játékokon 400 mé­teren aranyérmet nyerő Free­man a napokban járt a brit fővárosban. „Azt akarom, hogy London rendezze az olimpiát 2012-ben.” - mond­ta az ötkarikás érmes, (ns) Családi viszály a baseball miatt Pittsburgh. Saját apját pe­relte be egy fiú az Egyesült Ál­lamokban egy baseballbérlet miatt. A fiú azt állítja, 1920 dollárt adott az apjának két bérletért a Pittsburgh Steelers mérkőzéseire, ám az atya so­hasem adta át neki a be­lépőket, mert még több pén­zért másnak akarta eladni. A fiú bírósági keresetében nem a pénzt követeli vissza, ha­nem a két bérletet szeretné megszerezni a csapat meccse­ire. A családi baseballperben még nincs ítélet, (ns) BAJNOKI PONTOKÉRT Sakk EXTRALIGA, 8. forduló: Slovan Bratislava A-Dubnica 6:2; Slovan B -Hlohovec 1,5:6,5; Hydina Košice- Hoffer Komárno 2,5:5,5; Slávia Košice-Dunajská Streda 5,5:2,5; Nové Zámky-Liptov Stred 3:5; Nit- ra-Prešov 3:5. 9. forduló: Slovan A-Hlohovec 5:3; Slovan B-Dubni- ca 4:4; Hydina Košice-Dunajská Streda 5:3; Slávia Košice-Hoffer Komárno 2,5:5,5; Nové Zámky­Prešov 4,5:3,5: 2,5:5,5. ; Nitra-Liptov Stred 1. Liptov Stred 9 8 1 044,5 25 2. Slovan A 9 7 2 0 46,0 23 3. Komárno 9 7 1 150,0 22 4. Hyd. Košice 9 5 1 3 39,5 16 5. Hlohovec 9 5 0 4.40,5 15 6. N. Zámky 9 5 0 4 35,5 15 7. Dubnica 9 3 2 434,5 11 8. Nitra 9 3 1 5 32,5 10 9.Prešov 9 2 0 7 30,0 6 10. Sláv. Košice 9 2 0 7 26,5 6 11. Slovan B 9 1 3 5 26,0 6 12. Dun. Streda 9 0 1 826,5 1 Teke NŐI EXTRALIGA, 12. forduló: Vrútky-Trenčín 7:1, Spišská Nová Ves-Veľký Šariš 7:1, Podbrezo- vá-Zlaté Masy 5:3 (faarány: 3180:3006), legeredményesebb vendégek: Maries Éva 526, Vlahy Éva 520, Varga Éva 519. Szabadna­pos: Sučany. Az állás: 1. Podbrezo­vá 16, 2. Sučany 14, 3. Sp. N. Ves 11,5. Zl. Masy 9,7. Trenčín 4. (ú) Rimaszombat. Nem tudott elszakadni a gömöri csa­pat a sereghajtó Intertől a labdarúgó Corgoň Liga 21. fordulójában, sőt otthoni vereségével közelebb ke­rült a kieső, azaz utolsó helyhez. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A kiesési rangadó színvonala megfelelt a két csapat táblázaton elfoglalt helyének, bár talán az összesen két gólszerzési lehetőség még a leggyengébb csatársorú gár­dáktól is kevés. De míg az Inter egyetlen helyzetéből kihozta a ma­ximumot, s így elégedetten, három nagyon fontos ponttal a zsebében térhetett haza, a rimaszombatiak­nak nem volt ekkora szerencséjük. A vendégek már a 6. percben megszerezték a vezetést, amikor a bizonyára sikeresebb bemutatko­zásra vágyó Urban hibázott óriá­sit, s Halenár senkitől nem zavar­tatva lőhetett - először a kapufá­ra, ám az ismédést már nem vétet­te el. Negyed óra elteltével jött a gömöri válasz, Hloušek szöglete után a hazaiak legjobbja Suchá- nek fejelt, Trabalík pedig megkö­szönhette a kapufának, hogy nem lett egyenlő az állás. A helyzetek felsorolása itt abbamarad, azon egyszerű oknál fogva, hogy több Budapest. Ma a 17. fordulóval folytatódik a labdarúgó Arany Ászok Liga. A debreceni szurkolók vasárnap még a győrieknek szorí­tottak, s az ETO megörvendeztet­te őket azzal, hogy a fővárosban győzte le l:0-ra a címvédő, egy­ben listavezető Ferencvárost, ám ma már szó sem lehet szimpátiá­ról, hiszen a hajdúságiak a Rába- partjára utaznak. Supka Attila ta­nítványai nyilvánvalóan vissza akarnak majd vágni az augusztus 14-ei 3:l-es hazai vereségért. A Löki szombaton nagy nehéz­ségek árán győzte le 2:0-ra a Hon­védőt, s emellett az is nagy örö­möt jelentett, hogy több mint egyéves kényszerszünet után jó játékkal tért vissza a válogatott középpályás, Böőr Zoltán. A har­madik helyen álló Újpest FC fővá­nem akadt. Legfeljebb csak hely­zetféle. Az erőtlen próbálkozások­nál azonban a kapusok a helyü­kön voltak. Az 58. percben el- dönthette volna a meccset az In­ter, Tomčák lövését azonban Ben- ko bravúrral védte. Az utolsó húsz perc az újonc kétségbeesett erőfe­szítésével telt, de hiába igyekezett Suchánek, és sprintéit becsülettel Iskra, kapura nem volt veszélyes Peter Zelenský csapata. Pedig a ri­maszombati edző eredményesebb csatárjátékra számított az előké­születi meccseket követően. Az Inter idegenbeli győzelmé­vel három pontra megközelítette a Rima-partiakat, s bár még nem rosi rangadót játszik a Hidegkúti Nándor Stadionban az MTK Bu­dapest vendégeként. Ősszel a Me­gyeri úton a lila-fehérek 2:0-ra győztek, s most is esélyesebbek. Mészöly Géza vezetőedző gárdája máris jó formába lendült, míg a szerdán vendéglátó kék-fehérek a pálya használhatatlansága miatt szombaton nem játszhattak Sop­ronban. A télen meggyengült Ferencvá­ros a vasárnapi kínos botlást kö­vetően szerdán sem lehet biztos a pontszerzésben, mert a Pápán 2:l-es sikert aratott Diósgyőr fé­lelmetes légkörű stadionjában lép pályára. Ha Gálhidi György ve­zetőedző csapata nem ijed meg a fővárosi zöld-fehérektől, akkor re­mek találkozót láthatnak majd a szurkolók. A bajnokság állása: 1. Ferencváros 16 11 2 3 39:13 35 dőlt el semmi, a sikeres idénykez­det a további fordulókra is lökést adhat a fővárosiaknak, (bt) A bajnokság állása: 1. Artmedia 18 9 5 4 30:18 32 2. Dubnica 19 8 8 3 28:21 32 3. Žilina 18 8 6 4 39:20 30 4. Ružomberok 17 7 6 5 28:29 27 5. Trenčín 19 7 5 7 24:23 26 6.Puchov 18 7 4 7 17:23 25 7. 8. Bystrica 18 5 8 5 27:24 23 8.Trnava 18 5 6 7 22:23 21 9. Rim. Sobota 19 3 7 9 14:31 16 10.Inter 19 2 7 10 18:35 13 A MAI MŰSOR, 15.00: Artme- dia-Trnava (Tomčík), Banská Bystrica-Žilina (Šipoš). 2. Debrecen 16 11 2 3 29:12 35 3. Újpest 16 8 5 3 30:18 29 4.ZTEFC 16 8 3 5 26:21 27 5. Győr 16 8 3 5 20:16 27 6. MTK 15 7 4 4 22:15 24 7. Fehérvár 16 6 5 5 23:17 20 8. Honvéd 16 6 2 8 24:35 20' 9. Vasas 16 6 1 9 23:24 19 10. Pécs 16 5 4 7 17:21 19 11.Sopron 15 5 4 6 20:25 19 12.Kaposvár 16 5 3 8 19:29 18 13. Diósgyőri 16 5 1 10 17:29 16 14.Pápa 16 4 3 9 22:26 15 15. Békéscsaba 15 3 4 8 14:31 13 16. Nyíregyháza 15 2 6 7 18:31 12 A MAI MŰSOR, 14.30: Nyíregy­háza-Vasas (Sápi), 18.00: Buda­pest Honvéd-Pécs (Hanacsek), Győri ETO-Debrecen (Ábrahám), Diósgyőr-Ferencváros (Megyebí­ró), Fehérvá-Pápa (Makai), MTK -Újpest (Szabó), Kaposvár-Sop- ron (Erdős), Zalaegerszeg-Békés- csaba (Bede). Berlin. Az is elképzelhető, hogy a közeljövőben sztrájkba lépnek az Európai Labdarúgó Szövetség kere­téhez tartozó bírók, akik mélysége­sen felháborodtak azon, hogy az őt és családját ért halálos fenyegeté­sek miatt Anders Frisk játékvezető kénytelen volt bejelenteni: befejezi pályafutását. „Nem ülhetünk ölbe tett kézzel” - mondta Volker Roth, az UEFA játékvezetői bizottságá­nak német elnöke. „Eddig soha nem látott mértékben összefogunk, és kifejezzük együttérzésünket. Ál­talánosságban nem vagyok híve a munkabeszüntetésnek, de ezt is fontolóra vesszük.” Roth hozzátet­te: a bírók - csakúgy mint a játéko­ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nyárasd. Negyedszer rendez­ték a nyárasdi sportcsarnokban a csallóközi és mátyusföldi csapatok női teremfocitornáját. A hagyomá­nyos télbúcsúztató rendezvényen, a Rózsa-kupán hat csapat körmér­kőzéses rendszerben küzdött a győzelemért. Mindvégig a nagy- szarvaiak és az alistáliak voltak a hangadók, veretlenül vették az akadályokat, egymás elleni pár­harcuk pedig döntetlennel zárult. Az első helyet jobb gólkülönbsé­güknek köszönhetően a Mészáros Dezső vezette nagyszarvaiak sze­rezték meg. „Bár eddig minden al­kalommal mi nyertük a tornát, nem jelentett számunkra csaló­dást, hogy a dobogó legalsó fokára kerültünk. Színvonalas, izgalmas csaták zajlottak a játéktéren, min­denki elégedetten távozott a hely­színről” - értékelte a rendezvényt ♦ Indian Wells-i tenisztorna, férfi­ak, páros, 1. forduló: Maiisse, O. Rochus-Davygyenko, Hrbatý 6:1, 6:4. Nők, 3. forduló: Zuluaga-Han- tuchová 6:3,6:2. ♦ Szarajevói férfi tenisztorna, 1. forduló: Mertiňák-Zovko 5:7, 6:3, 6:2. Páros: Mertiňák, Stahovsz- kij-Donato, Nyesztyerov 6:2,6:3. ♦ Női kosárlabda Euroliga, ne­gyeddöntő, 1. mérkőzés: Pécs-Bo- urges 70:61. ♦ Műkorcsolya-vb, Moszkva, jég­tánc, állás a kötelező után: 1. Taty- jana Navka, Roman Kosztomarov ÖSSZEÁLLÍTÁS Milano. A labdarúgó BL nyol- caddöntőjének utolsó mérkőzését játszották tegnap Milánóban. INTERNAZIONALE-FC PORTO 3:1 (1:0), góllövők: Adriano (5., 64., 86.), ill. J. Costa (69.). 84 000 néző. Az első meccsen 1:1, továbbjutott az Intemazionale. Internazionale: Toldo-Ze Maria, Mihajlovics, Materazzi, J. Zanetti­C. Zanetti, Verőn, Cambiasso, Sztankovics (83. Gonzales)-Adria- no, Cruz (76. Martins). FC Porto: Vitor Baia-Szeitari- disz, R. Costa (66. Postiga), J. Cos­ta, Valente, Emanuel (83. Pepe)- -Maniche, Costinha, Diego—Cláu- dio (45. Quaresma), McCarthy. sok és edzők - olykor hibáznak, de ez nem ok arra, hogy ócsárolják vagy megfenyegessék őket. „Néha millimétereken múló döntéseket kell meghozniuk a játékvezetők­nek, olyan helyzetekben kell azon­nal határozniuk, amelyeket videó­ról visszanézve is csak harmadjára lehet eldönteni” - jegyezte meg a szakember. A 42 éves svéd Frisk legutóbb az FC Barcelona-Chelsea BL-nyolcaddöntő első mérkőzése után került a támadások kereszttü­zébe: Jose Mourinho, a szigetor­szágiak trénere azt állította, kollé­gája, Frank Rijkaard a szünetben beszélt vele az öltözőben, és szá­mon kérte rajta az angolok vezető gólját. A londoni klub Drogba kiál­lítását is nehezményezte, (mti) a névadó nyárasdi Rózsa Szilvia, aki játékosként és főszervezőként egyaránt helytállt a kupanapon. Eredmények: Topoľníky-Okoč 2:1, Dolný Štál-Horné Mýto 1:0, Rohovce-Kráľov Brod 0:0, To- poľníky-D. Stál 0:1, H. Mýto-Ro- hovce 0:3, Okoč-Kráľ. Brod 0:0, Rohovce-Topoľníky 1:0, D. Štál— Okoč 2:0, Kráľ. Brod-H. Mýto 0:0, D. Štál-Rohovce 1:1, Topoľníky -Kráľ. Brod 3:0, Okoč-H. Mýto 2:0, Kráľ. Brod-D. Štál 1:1, Rohovce- Okoč 2:1, H. Mýto-Topoľníky 1:3. A torna végeredménye: 1. Ro- hovce 11 (7:2), 2. D. Štál 11 (6:2), 3. Topoľníky 9,4. Okoč 4 (4:6), 5. Kráľ. Brod 4 (1:4), 6. H. Mýto 1. A győztes csapat: Görcs Andrea, Nagy Anita, Mayer Petra, Szeren­csés Éva, Kovács Mónika, Kovács Mária, Mészáros Júlia, Bognár Szilvia, Noszek Anna, Valocsay Vera, Mészáros Ivett, Németh Szi- mona, Makky Éva. (ái) (orosz) 45,97 pont; ... 15. Hoff­mann Nóra, Elek Attila (magya­rok) 30,17. Párosok, rövid prog­ram: 1. Totmjanyina, Marinyin (orosz) 70,12; ... 18. Oľga Bestän- digová, Jozef Beständig (szlová­kok) 42,95. Férfiak, állás a rövid­program után: 1. Stephane Lambi- el (svájci) 118,28; ... 27. Tóth Zol­tán 75,26. ♦ Cseh fociliga, 17. forduló, pótolt mérkőzés: Príbram-Liberec 1:1, g.: Lesák (90.), ill. Zápotočný (90.). ♦ A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 1, 6, 7,14,15,17,19, 22, 27, 35, 42, 48,50,54,57,59,61,62,64,72. Az első félidő nem tartogatott sok izgalmat a nézők számára, a hazaiak a hatodik percben Adria­no megpattant lövése után jutot­tak előnyhöz. A későbbiekben a sok pontatlanság jellemezte a ta­lálkozót. A fordulás után újítani próbáltak a vendégek, elsősor­ban Quaresmának igyekezett, ám a hazaiak találtak a hálóba. Za­netti remekül tálalt Adriano elé, aki nyolc méterről külsővel a léc alá bombázott. Egy vendégszög­let után Toldo ügyetlenkedett, a kiejtett labdát Jorge Costa kotor­ta a hálóba, felélesztve ezzel a portugál reményeket. A hajrában azonban Adriano gondoskodott arról, hogy nem történjen meg­lepetés. (ú) JEGYZŐKÖNYV, 21. FORDULÓ Rim. Sobota-Inter Bratislava 0:1 (0:1) Góllövő: Halenár (6.). Játékvezető: Vlk, 1158 néző. Sárga lap: Né­meth K., Hloušek, ill. Brezík, Baláž. FC RIMAVSKÁ SOBOTA: Ben- ko-Mráz, Urban, Németh K. (75. Barbosa), Valkučák-Hloušek, Sľuka, Hűek (64. Novák), Filo (80. Piszár)-Suchánek, Iskra. INTER BRATISLAVA: Trabalík-Burza, Šedivý, Kunzo, Petráš, Horváth B., Paulík, Brezík (90. Kaprálik), Baláž-Halenár (80. Drahno), Tomčák (70. Jurko). ZTS Dubnica-AS Trenčín 0:0 Játékvezető: Pavlik, 2200 néző. Sárga lap: Adam, ill. Seman. ZTS DUBNICA: Poštrk-Pekárik, Špendla, Švestka, Zimen-Dovičovič (82. Švikruha), Držflc, Kopačka, Kiška-Ižvolt, Adam (74. M. Filo). AS TRENČÍN: Volešák-Palša, Horváth Cs., Seman, Lukáč-Pastva, Kuba- la, Velický, Kamenský-Lietava (89. Rožník), Šuhaj. Arany Ászok Liga, 17. forduló: a bajnokverő Győri ETO a Debrecent fogadja Oroszlánbarlangba látogat a Fradi MTI-ELŐZETES Megszakadt a nyárasdiak győzelmi sorozata A nagyszarvaiak diadala SPORTHÍRADÓ Labdarúgó BL, nyolcaddöntő: Adriano mesterhármasa Megállj a címvédőnek X v

Next

/
Thumbnails
Contents