Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-16 / 62. szám, szerda

20 Hirdetés ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 16. APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • MEGEMLÉKEZÉS Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, is­merősnek és a falu lakosainak, akik 2005. március 2-án elkísér­ték utolsó útjára GÖRCS ÁRPÁDOT a nagybudafai temetőbe. Köszönet a sok virágért és a vigasztaló szavakért. A gyászoló család DSk-327 Semmi mást nem tudunk már adni, csupán szeretettel és pár szál virággal emlékezni. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk LELKES LÁSZLÓRA, akinek szerető szíve 2004. március 16-án szűnt meg dobogni. Emlékét és jóságát örökké szívünkben őrizzük. Felesége, fia, menye és unokái DSk-325 MEGEMLÉKEZÉS ADÁSVÉTEL AUTÓ-MOTOR Elfeledni Téged nem lehet, mert Te voltál a jóság és a szeretet. Szomorú szívvel és soha el nem múló szeretet­tel emlékezünk március 16-án, halálának 2. év­fordulóján AMBRUS BÉLÁRA (Sárrét). Emlékét örökké őrzi szerető felesége, lánya, veje, unokái, déd­unokái és Cilka DSk-266 Hiába hullott rád a föld nehéz göröngye, Emléked szívünkben megmarad örökre. Mély fájdalommal és soha el nem múló szeretettel emlékezünk március 16-án, halálának első évfordulóján a drága férjre, édes­apára, nagyapára, dédnagyapára, apósra, DEÁK GÉZÁRA (Felsőszeli). Akik ismerték és szerették, tiszteljék meg emlékét egy néma perccel. Emlékét őrzi szerető felesége és családja GA-38 ♦ Eladó tölgyfaasztal székekkel és félköríves kovácsoltvas erkély­korlát. Tel.: 035/7799 092. KN-84 ♦ FÜRDŐKÁDAK ajándékmosdó­val, CSÓNAK, kenu. 0907/427 190. DS-262 ♦ Figyelem! Redőnyakció! Külső hőszigetelő redőnyök megren­delhetők már 650 Sk/m2-től. A redőnyökhöz ingyen szúnyoghá­lót szerelünk. Tel.: 0905 145 572. KN-85 ♦ Eladók Bll-es méhkaptárak vi­rágporszedőkkel és más tartozé­kokkal. Tel.: 0905/343 960. DS-317 ♦ Árvácskák eladók! Cím: Ma­dách I. u. 2028/2, Dunaszerda- hely. Tel.: 031/552 8767. DS-324 ♦ Dunaradványon szőlő eladó. Tel: 0902 144 138. KN-90 ♦ Eladó FABIA COMFORT, gyár. év 2001, 35 000 km, nyári és téli kerekek - csomagtartó, elektromos ablakemelő, rádió, ár: 240 000. Tel.: 0902/887 626. DS-314 ♦ Eladó ŠKODA FELICIA 1.3 Mpi, gyárt, év 1999, kék metálfényezés. Tel.: 0905/313175. DS-320 ♦ Eladó Škoda Favorit 135 LS, gyárt, év 1992, 57 000 km, vonta­tóhorog, riasztó, központi zár táv­irányítóval. 0905/232 762. DS-321 INGATLAN ♦ Eladók új betongarázsok. Ár: 32 000 Sk. Tel.': 0904/986 366, 0903/928 520. DS-238 ♦ Eladó garzonlakás Dunaszerda- helyen. Tel: 031/552 4623. DS-315 ♦ Működő vállalkozás gyártási technológiával és terjesztési hállózattal eladó. Tel.: 0905/343960. DS-316 FELHÍVÁS ÖNTÖZŐBERENDEZÉSEK BÉRLETÉRE Hydromeliorácie š. p., Vrakunská 29 825 63 Bratislava 211 A vállalat felkínálja a mezőgazdasági őstermelőknek a saját tulajdonában lévő öntözőberendezések bérletét. A bérlet részletes feltételei a következő internetes honlapon olvashatók el: www. hydromeliorácie. sk, vagy pedig közvetlenül a Hydromeliorácie címén tudhatok meg. Információ: Ing. Pavel Haimo, tel.: 02 4524 8722 vagy pedig Ing. Pavol Mihálek, tel.: 02 4025 8242 BP-5-11513 ♦ Eladó építkezési telek 6,2 ár Csécsénypatonyban. Tel: 0903/962 559. DS-326 ÜDÜLÉS ♦ Olcsó szállás a párkányi ter­málfürdőben iskolai csoportok részére is. Tel.: 0905 556 238, 0905 388 663, e-mail: p.kilar@orangemail.sk BR-5-12024 VEGYES ♦ Szőnyegek, ülőgarnitúrák mély­tisztítása. Tel: 031/552 11 61, 0904/159 607,0910/158 876. DS-186 ♦ www.aprohirdetes.sk DS-241 A komáromi Agrolabor a már­ciusi hónap folyamán 15%-os kedvezménnyel végez talaj­elemzést tanácsadással együtt. Cím: Agrolabor, Hadovská 12, Komárom - Gadóc. Tel.: 035/7741399. BR-5-12021 ♦ Lapostetők szigetelését vállal­juk 10 év garanciával. Tel.: 0903/215 695. GA-34 Grand Bar&Restaurant, Sport utca 45., Dunaszerdahely- kel­lemes családias környezetben, magyaros ízekkel, új étlappal, ételspecialitásokkal várjuk kedves vendégeinket. A kony­hafőnök ajánlata: ropogósra sütött csülök, szalonnás, hagy­más sült burgonyával. Ezt nem lehet kihagyni!!! Hétvégén a kellemes hangulatot élőzene (énekesnővel) biztosítja. Ösz- szejövetelek esetén (süte­mény, bor, alkohol behozha­tó). A terem pedig INGYE­NES. Ne próbálkozzon más­hol! JÖJJÖN EL HOZZÁNK! Nálunk minden megoldható nagyon előnyös árakon! Tel: 031/552 13 28, mobil: 0908/70 44 18, fax: 031/552 13 28. DSk-297 ♦ Triangel és ezüst Quatro kár­tya-tulajdonosoknak készpénz- kölcsön 50 000 koronáig. Mun­katársakat keresünk. Tel.: 0905 269 733. KN-87 Ki az önkormányzatok legjobb partnere? Pavol Ďuriníkkal, a Dexia Banka Slovensko Rt. üzletért fe­lelős elnökhelyettesével beszélgettünk. Sok bank úgy mutatko­zik be, mint az önkor­mányzatok legerősebb partnere, amelynek ér­deke a területfejlesztés támogatása. Milyen po­zíciót foglal el a szlovák piacnak ezen terüle­tén a Dexia Bank? El kell mondanom, hogy az önkormányzatok leg­nagyobb és legelőnyösebb partnere már néhány éve a Dexia Bank. Nemcsak az elért eredmények szempontjából - a piaci részesedésünk a települé­sek finanszírozására nyújtott hitelek területén 77%, és a önkormányzatok számláin levő pénzek kezelé­sét illetően pedig 60% -, hanem azért is, mert en­nek a területnek mi adjuk meg a fejlődési irányza­tát. Ezen kívül bankunk megerősítette domináns helyzetét megyei szinten is. 2004 végére a Dexia Bank a tenderek kiértékelése alapján a számlák ke­zelését illetően a 7 megye közül - amelyek választ­hattak a kommersz bankok közül - négynek a szol­gáltató bankjává vált. Miben különbözik a Dexia Bank a többi banktól? Hangsúlyozni szeretném, hogy az önkormányzatok nem attól kezdve válnak érdekessé szemünkben, ahogy hitelkérvényt adnak be. Bankunk számára fontosak már a finanszírozás előkészítése alatt is. Igyekszünk segíteni az önkormányzatoknak a be­fektetéseiket alaposan előkészíteni majd refinan­szírozzuk azokat. Ezen kívül a Dexia Bank az egyet­len bank Szlovákiában, amelynek stratégiája magá­ban foglalja a tartós fejlesztés támogatását. Ez tük­röződik a bank tevékenységén is. Erre példa az is, hogy a Dexia Bank egy nyilvános pályázat alapján az üvegházhatást kiváltó gázok emissziós kvótája nemzeti jegyzékének gondnoka lett. A Kiotói szer­ződés értelmében Szlovákiának, az EU tagállama­ként be kell tartania az üvegházhatást kiváltó gá­zok emissziós kvótáját 2008 és 2012 között. A ke­ret alapján elosztották, hogy az egyes vállalatok, amelyek a gyártás folyamán C02-t termelnek (pél­dául a cement-, vasgyárak, az autóipar, hőerőmű­vek, égetők, kazánházak), mennyi gázt engedhet­nek ki. Mivel a kvóta betartása kötelező és átléphe- tetlen, felelősségteljesen kell regisztrálni, és a fel­jegyzéseket vezetni, ez a gondnok, tehát a ban­kunk feladata. Ezenkívül a mi bankunk az egyetlen, amely bizto­sította a városok és falvak Szlovák Villamosművek­kel szembeni kompenzációból származó igényét. Az állami pénztárban levő Állami Vagyonalap számlájáról a pénz gyors átutalását a városok és falvak számláira a Dexia Bank biztosította. Mára már a települések rendelkezhetnek a számlájukon levő pénzzel. Ebben az esetben is, épp úgy, mint a gázvezeték lerakásából származó költségek kom­penzációjánál jelentős szerepet kapott a bank gyors, határozott ügyvitele és szolgáltatásainak mi­nősége. Mivel ebben a szakaszban a települések igényeinek csak a 75,89 százalékát kompenzálták, a jövőben kerül sor a többire. Vannak a Dexia Banknak speciális termékei és szolgáltatásai az önkormányzati ügyfelek szá­mára? Az önkormányzat számunkra ügyfélkörünk speciá­lis része, amelyet komplexnek fogunk fel. Ez any- nyit jelent, hogy amit a bankunk az önkormány­zatok részére kínál az speciális ügyfélszolgálat, melyet a településeknek, megyéknek és az általuk alapított szervezeteknek, valamint a települések, megyék és az általuk alapított szervezetek dolgo­zóinak nyújtunk. Szeretnénk tökéletesíteni a ne­kik kínált termékeink és szolgáltatásaink portfoli­óját. Jelenleg például nagyon előnyös szolgálta­táscsomagot - Bonus kontót - kínálunk az önkor­mányzatok dolgozóinak, a tanítókat is beleértve, amely előnyös feltételeket kínál a szolgáltatáscso­mag vezetésénél, előnyben részesíti őket a meg­engedett számlatúlmerítésért benyújtott kérvé­nyek és a hitelkérvények elbírálásakor. Ügyfélkö­rünknek ez a része tehát teljesen megkülönbözte­tett bánásmódban, díjszabásban és finanszírozás­ban részesül. A Dexia Bank hosszú ideje támogat­ja az infrastruktúrát és a lakásépítést, ezzel részt vállal a lakásépítésben, a bérlakások építési hite­leinél pedig garanciát vállal. Jelenleg úgy tűnik, hogy a Nemzeti Lakásfejlesztési Alapnak elegen­dő pénze van, hogy fedezze a települések bérla­kások építése iránti szükségletét. Mi ebben úgy segítünk, hogy azoknak a településeknek, ame­lyek nem tudnak olyan hitel felvenni, amely az építkezés kezdetétől a bérlakások átadásáig fede­zi költségeiket, hogy bankgaranciát vállalunk a Nemzeti Lakásfejlesztési Alaptól kapott hiteltre, ezzel tesszük számukra is hozzáférhetővé tesszük. A bankgaranciát a Nemzeti Lakásfejlesztési Alap javára állítjuk ki, a még nem visszafizetett tőke 100 százalékára, járulékos költségek nélkül. A bank egyetlen biztosítéka a település által kiállí­tott biankó váltó. A bank teljes mértékben támogatja azokat a pro­jekteket, amelyeket az EU strukturális alapjaiból is finanszíroznak. Ügyfeleinek komplex szolgáltatást nyújt a projekt előkészítési ideje és realizálása alatt, amely többek között magában foglalja, a projekttel összefüggő pénzmozgások speciális bankszámlán való vezetését, tanácsadást, kötele­ző és nem kötelező jellegű hitelígéretek kiállítá­sát. Hitelt nyújtunk az átmeneti pénzhiány áthida­lására, amíg azt EU-s pénzforrásból nem pótolják, természetesen a tervezetek közös finanszírozásá­ra is nyújt hitelt. Milyen újdonságokat kínál portfoliójában a bank? A települések gazdaságát nagy mértékben befolyá­solja a területén működő mezőgazdasági vállalatok gazdasága. A mezőgazdasági szektor hiteltámoga­tásában is részt kívánunk venni, ezért más újdon­ságokon kívül új hiteleket kínálunk a mezőgazdá­szoknak, amelyeket főleg a rövid távú igényeik fe­dezésére fordíthatnak. Miért érdemes az önkormányzatoknak a Dexia Banknál maradni, hiszen néhány bank alacso­nyabb árakkal és minimális díjszabással próbál­ja magához csalogatni őket? A szlovák piacon az önkormányzatok finanszíro­zása terén működő többi bank viselkedésével kapcsolatos jelenlegi valós tapasztalataim alap­ján elmondhatom, hogy bizonyos késéssel töb- bé-kevésbé másolják a Dexia Bank által kínált termékeket. A konkurenciaharcban a leggyako­ribb érvük a pár tized százalékkal alacsonyabb kamat. A Dexia Bank viszont garantálni tudja, hogy termékei portfoliójának megújításában na­gyon haladó marad, és ügyfeleinek - az önkor­mányzatoknak képes a legelőnyösebb finanszíro­zási feltételeket kínálni. Az önkormányzat ezen kívül nálunk ingyenes szaktanácsadást kap a pro­jektekkel kapcsolatban, minden évben konferen­ciákat, szemináriumokat szervezünk számára, amelyek fontos információforrások. Mindezt csak azért, mert bennünket az önkormányzatok, mint speciális ügyfelünk hosszú távon nagyon érdekel­nek. Ezt az is igazolja, Dexia Bank és a Szlovákiai Eurorégiók Asszociációja aláírtak egy szerződést amely alapján elindították a PRINC (pályázati be­fektető központ) nevű közös rendszerüket. Ez se­gít a községeknek, városoknak, kistérségeknek, megyéknek, a harmadik szektor vállalatainak és szervezeteinek a pályázatok kidolgozásában, az EU-s támogatáshoz szükséges kérvények benyúj­tásánál, és a tervezetek közös finanszírozásában. Együttműködésünk célja, hogy minden régió ren­delkezzen komplex szolgáltatással a fejlesztési és kommunális pályázatok kivitelezésére és a teljes anyagi háttér biztosítására. A PRINC mostanában aratja első sikereit. Összesen több mint 120 pro­jektet adtunk be, ebből csaknem hatvanat elfo­gadtak és megvalósítottak, több mint 20 jóváha­gyása folyamatban van. Csupán 2004-ben csak­nem 6,5 millió euró összértékű tervezetet adtunk be, amely csaknem az összes operációs progra­mot fedezte. Van olyan tapasztalata is, hogy egy ügyfél visz- szatért a konkurenciától a bankjukhoz? El kell mondanom, hogy van. Néhány város és falu, nem is olyan régen, úgy döntött, átlép a konkuren­ciához. Rövid időn belül már azon gondolkodnak, hogyan jöhetnének vissza hozzánk. Néhány telepü­lés már ténylegesen is visszatért. Teljesen termé­szetes, hogy egy hosszú ideig elégedett ügyfél ér­zelmei és alacsonyabb árak ígéretének hatására enged a konkurencia nyomásának, de aztán győz a józan ész. Minden ügyfél fontolóra veszi a bank hozzáállását, szolgáltatásai teljességét és minősé­gét, a kamatlábak magasságát, az illetékek nagysá­gát és több más tényezőt. Értékeljük és tiszteljük, hogy a polgármesterek és a főpolgármesterek hangsúlyt fektetnek a minőségre, gyorsaságra, a szolgáltatások teljességére, ezért továbbra is hűek maradnak hozzánk. BP-5-11483

Next

/
Thumbnails
Contents