Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-14 / 60. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 14. Sportvilág - régiófoci - hirdetés 23 Urblík Józsefnek ugyan jó csapata van, az egykori élvonalbeli futballista mégsem gondol a feljutásra Pénzszűkében az ipolyságiak A dél-szlovákia területi szövetségek után a nyugat- és a közép-szlo­vákiai futballszövetség is a halasztás mellett döntött. A csapatok csupán előkészületi meccseket játszanak. (Örzsik Ödön felvétele) KERÜLETI FUTBALLSZÜNET! Ipolyság. Urblík József, a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában futbal­lozó Slovan Šahy csapatá­nak klubelnöke, edzője és játékosa a tavaszi idénynyi­tót megelőzően leginkább annak örül, hogy a téli holtidényben senki sem tá­vozott védencei közül. ÁBEL GÁBOR „Mi több, a lévai területi bajnok­ság déméndi éllovasának tehetsé­ges futballistájával, Kluka Rudolf­fal erősödtünk. A nevezett a ta­vasszal vendégjátékosként áll ren­delkezésünkre. Ugyancsak sikerült meghosszabbítanunk a zselíziek két játékosának, Bodzsár és Petiik vendégjátékát. Az ifiből Bukrit, Buchtát és Patait igyekszünk beépí­teni a csapatba. Velük együtt tizen­hat fős játékoskerettel (Vajda, Má­té, Petršš, Tóth, Petrík, Lackovský, Bartal, Studva, Urblík, Stricho, Zsóka, Kluka, Patai, Buchta, Bo­dzsár, Bukri) vágunk neki a tavaszi sorozatnak” - nyilatkozta lapunk­nak a jelenleg sérüléssel bajlódó Urblík József. Az ipolyságiak min­denese azt is közreadta, heti három edzéssel, hétvégeken egy-egy tré­ningmeccsel készültek fel a pontva­dászat folytatására. A barátságos erőpróbákon a korponaiakat 8:0- ra, az ipolynyékieket 3:2-re, a zselí- zieket 3:l-re győzték le. AIII. ligás lévaiaktól viszont 4:0-s vereséget szenvedtek. Legutóbb szombaton Zselízen vendégszerepeitek, ahol gól nélküli döntedennel zárult a két vetélytárs párharca. Megtud­tuk, a futballklubot csupán a városi önkormányzat támogatja je­lentősebb összeggel. Ugyancsak a városi hivatal fedezi a fútballpálya működtetésével kapcsolatos kiadá­sokat, a pályagondnok bérét. A csa­patok utaztatásának költségeit, il­letve az egyéb kiadásokat a klub­nak kell biztosítania. „A bajnoki ta­bella harmadik lépcsőfokán tele­lünk, nyolc ponttal lemaradva a mezőny imelyi éllovasától. Kollek­tívánk dinamikus, ötletes és ered­ményes játékot produkál. Állítom, jó csapatunk van, mely a megfelelő anyagi hátérrel akár a bajnoki cím megszerzését is célul tűzhetné ki. Számításaim szerint több mint 200 ezer koronával kellene megtolda­nunk a költségvetést, hogy meré­szebb álmaink lehessenek. Min­denképpen szeretnénk az első há­rom között végezni” - hangzott Urblík József esélylatolgatása. A szakvezető élvonalban szerzett ta­pasztalatait hasznosítva több posz­ton is bevethető. Természetesen a csatársorban mozog otthonosan, az őszi idényben 12-szer talált az ellenfelek hálójában. Pozsony/Besztercebánya. A kerületi futballszövetségeken is mérlegelték az illetékesek, vajon lenne-e értelme a jeges, felázott ta­lajú futballpályákon elindítani a ta­vaszi pontvadászatot. A sporttech­nikai bizottságok döntése értelmé­ben a Pozsonyi, a Nyugat-szlová­kiai és a Közép-szlovákiai Területi Futballszövetség hatáskörébe tar­tozó bajnokságokban egyaránt el­halasztották a tavaszi idénykez­dést. Az első két kerületben tehát Az elnapolt tavaszi idénynyitó ellenére nem pihentek a hét végén az alacsonyabb osztályú csapatok. Eredmények: Tomaľa-Revúca 1:3 (0:3), a hazaiak gólszerzője: Šaliga; V. Meder-Baloň 6:2 (1:1), g.: Szabó Tibor 2, Szabó Gábor 2, Végh János, Komjáti; Vieska-Kolá- rovo 0:2 (0:1), g.: Csillag, Konc, V. Meder-Jurová 3:0 (1:0), g.: Štúro- vo-Vráble 1:0 (0:0), g.: Tárnyik; Štúrovo-Lučenec 2:5 (0:1), g.: Mo: ravčík, Mankovecký, ill. Lupták Püspöky, Végh, Drugda; Inter. B- Tomášov 3:1 (1:1), a féliek gól­szerzője: Bénik; Imeľ-V. Ludince 1:0 (1:0), g.: Lakatos Gyula; Baka- Trstíce 3:0 (1:0), g.: Oravec 3; Gab- číkovo-Jurová 1:1 (0:1), bősi gól­elmarad a március 19-20-ra terve­zett bajnoki forduló. A közép-szlo­vákiaiak pedig elnapolták a márci­us 26-27-re tervezett tavaszi rajtot. Mindhárom szövetség illetékesei egy későbbi időpontban tájékoztat­ják az érdekelteket a póttermínus- ról. A nyugat-szlovákiai bajnoksá­gok halasztása miatt az Új Szó Tip- pelők-fociligája 16. tippszelvényét tartalmazó kerületi szintű párhar­cok esetében is a paneltipp lép ér­vénybe. (ú) szerző: Illés; D. Štál-Gabčíkovo 0:2 (0:2), g.: Katona, Illés; Matador- Šamorín0:2 (0:2), g.: Matejov, Uh­lík; Šamorín-Eliášovce 3:0 (0:0), g.: Matejov, Murár, Miklós Pál; V. Meder-Jurová 3:0 (1:0), g.: Szabó Gábor, Csölle, Komjáti; V. Úľany- Váhovce 2:2 (0:1), g.: Németh, Csandal, ill. Borš, Krivosudský; Ga- lanta-O. Potôň 1:1 (0:0), g.: Čer- ňanský, ill. Ábrahám Gábor; Vra- kúň-Topoľníky 3:2 (2:0), g.: Grün­feld, Štrbka, Polák A., ill. Vese­lovsky, Németh Gergely; Fiľakovo- Radzovce 1:1 (1:0), g.: Sáfrány, ill. Sojka; Kráľ. Chlmec- Čičarovce 2:0 (1:0), g.: Lukács, Borissza; Rešica- Moldava 3:2 (1:0), a hazaiak gól­szerzői Tobák 2, Murňák. (ú) ELŐKÉSZÜLETI FUTBALLMÉRKŐZÉSEK NYUGAT-SZLOVÁKIAIIV. LIGA, DÉLKELETI CSOPORT - TAVASZI MENETREND Pata; április 24., 10.30: Baka-ŠK 16. forduló, március 19., 10.00: Bánov-ViOn Zlaté Moravce B/Volkovce; március 20., 10.30: ŠK Močenok-Pata, Baka-Hurba- novo, ČFK Nitra-Sládkovičovo; 15.00: Neded-Veľké Ludince, Šamorín-Kolárovo, Galanta-Želie- zovce, Gabčíkovo-Poľnohospodár Močenok. 17. forduló, március 26., 15.00: Hurbanovo-ČFK Nitra, Že- liezovce-Baka; márdus 27., 15.00: Gabčíkovo-ŠK Močenok, Polňohospodár Močenok-Galanta, Sládkovičovo-Bánov, ViOn B/ Vol- kovce-Šamorín, Kolárovó-Neded, V. Ludince-Pata. 18. forduló, április 3.,10.30: ŠK Močenok-Veľké Ludince, Baka- Poľnohospodár Močenok, ČFKNit- ra-Želiezovce; 15.30: Pata-Kolá­rovo, Neded-ViOn B/Volkovce, Šamorín-Sládkovičovo, Bánov- Hurbanovo, Galanta-Gabčíkovo. 19. forduló, április 9., 16.00: Želiezovce-Bánov, Hurbanovo- Šamorín; április 10., 15.30: Ga- lanta-ŠK Močenok, Gabčíkovo-Ba- ka, Poľnohospodár Močenok-ČFK Nitra, Sládkovičovo-Neded, ViOn B/ Volkovce-Pata, Kolárovo-Veľké Ludince. 20. forduló, április 17., 10.30: ŠK Močenok-Kolárovo, Baka-Ga- lanta, ČFK Nitra-Gabčíkovo; 16.00: V. Ludince-ViOn B/Volkov- ce, Pata-Sládkovičovo, Neded- Hurbanovo, Šamorín-Želiezovce, Bánov-Poľnohospodár Močenok. 21. forduló, április 23., 16.00: Želiezovce-Neded, Hurbanovo­Močenok; 16.00: Galanta-CFK Nitra, Gabčíkovo-Bánov, Poľno­hospodár Močenek-Ša-morín, Sládkovičovo-Veľké Ludince, ViOn B/Volkovce-Kolárovo. 22. forduló, április 27., 16.00: ŠK Močenok-ViOn B/Vólkovce, Kolárovo-Sládkovičovo, Veľké Lu- dince-Hurbanovo, Pata-Želiezov- ce, Neded-Poľnohospodár Moče­nok, Šamorín-Gabčíkovo, Bánov- Galanta, ČFK Nitra-Baka. 23. forduló, április 30., 16.30: Želiezovce-Veľké Ludince, Hurba- novo-Kolárovo; május 1., 10.30: ČFK Nitra-ŠK Močenok, Baka-Bá- nov; 16.30: Galanta-Šamorín, Gabčíkovo-Neded, Poľnohospodár Močenok-Pata, Sládkovičovo-Vi- On B/Volkovce. 24. forduló, május 8., 10.30: ŠK Močenok-Sládkovičovo; 16.30: ViOn B/Volkovce-Hurbanovo, Ko- lárovo-Želiezovce, Veľké Ludin- ce-Poľnohospodár Močenok, Pata -Gabčíkovo, Neded-Galanta, Ša- morín-Baka, Bánov-ČFK Nitra. 25. forduló, május 11., 16.30: Bánov-ŠK Močenok, ČFK Nitra- Šamorín, Baka-Neded, Galanta- Pata, Gabčíkovo-Veľké Ludince, Poľnohospodár Močenok-Koláro­vo, Želiezovce-ViOn B/Volkovce, Hurbanovo-Sládkovičovo. 26. forduló, május 15., 10.30: ŠK Močenok-Hurbanovo; 16.30: Sládkovičovo-Želiezovce, ViOn B/ Volkovce-Poľnohospodár Moče­nok, Kolárovo-Gabčíkovo, Veľké Ludince-Galanta, Pata-Baka, Ne- ded-ČFK Nitra, Šamorín-Bánov. 27. forduló, május 21., 17.00: Žehezovce-Hurbanovo; május 22., 10.30: ČFK Nitra-Pata, Baka- Veľké Ludince; 17.00: Šamorín-ŠK Močenok-Bánov-Neded, Galanta- Kolárovo, Gabčíkovo-ViOn B/Vol- kovce, Poľnohospodár Močenok- Sládkovičovo. 28. forduló, május 28., 17.00: Hurbanovo-Poľnohospodár Moče­nok; május 29., 10.30: ŠK Moče- nok-Želiezovce; 17.00: Sládko- vičovo-Gabčíkovo, ViOn B/Volkov- ce-Galanta, Kolárovo-Baka, Veľké Ludince-CFK Nitra, Pata-Bánov, Neded-Šamorín. 29. forduló, június 5., 10.30: Baka-ViOn B/Volkovce, ČFK Nit­ra—Kolárovo ; 17.00: Neded-ŠK Močenok, Šamorín-Pata, Bánov- Veľké Ludince, Galanta-Sládko­vičovo, Gabčíkovo-Hurbanovo, Poľnohospodár Močenok-Želie- zovce. 30. forduló, június 11., 17.00: Želiezovce-Gabčíkovo, Hurbanovo-Galanta; június 12., 10.30: ŠK Močenok-Poľnohos- podár Močenok; 17.00: Sládko- vičovo-Baka, ViOn B/Volkovce- ČFK Nitra, Kolárovo-Bánov, Veľké Ludince-Šamorín, Pata- Neded. Olvasóink figyelmébe! Holnapi számunkban a nyugat-szlovákiai V.liga déli csoportjának tavaszi menet­rendjét közöljük. HOLNAPI SPORTELŐZETES Rimaszombatban az Inter (Kiesési rangadóval rajtol a labdarúgó Corgoň Liga tavaszi idénye: esélylatolgatás, tények, játékoskeretek) Még tilos a pontvadászat (Mivel töltötték a hétvégén elmaradt bajnoki nyitányt a II. ligás dél-szlovákiai csapatok?) Derűlátó deméndiek (Lebocz Péter, a lévai területi labdarúgó-bajnokság éllovasának edzője csak a feljutást tartja elfogadhatónak) Verseny; Utazzon Kínába 1 Mai kérdésünk: 1. Melyik évszakban látható a sarki fény az északi féltekén? a) tavasszal b) télen c) nyáron A helyes megfejtést SMS-ben, a következő formában küldje a 666l-es telefonszámra: Az SMS-t kezdje a bubo kulcsszóval, hagyjon ki szóközt, majd írja be a helyesnek tartott válasz előtt álló betűt. • A sorsolásba csak azok kerülnek be, akik mind az öt kérdésre helyesen válaszoltak. • A sorsolásba csak a játéknapon, éjfélig megérkezett SMS-eket soroljuk be.Tobb beküldött SMS növeli a nyerési lehetőségét. Az SMS díja áfával együtt 6 SK.A szerencsés nyertes nevét az Üj Szó márdus 22-i számában közöljük. BUB^ n mumm INTENZIVEBB ÉLET Játék a hét folyamán, hétfőtől péntekig Naponta felteszünk egy kérdést.

Next

/
Thumbnails
Contents