Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-14 / 60. szám, hétfő

Közélet ÚJ SZŐ 2005. MÁRCIUS 14. 2 RÖVIDEN Szerdától nem kell nappal világítani Pozsony. Március lS-ig kell egész nap bekapcsolt reflektorok­kal közlekedniük az autósoknak, azonban a rendőrség azt javasol­ja, hogy a nagyobb biztonság érdekében szerdától is kivilágított járműveket használjanak a közlekedők. „Európában egyre inkább az az irányzat kerekedik felül, hogy az egész évben kötelezővé te­szik a reflektorok használatát” - mondta Vladimír Palkó belügy­miniszter. (TASR) Ki irányítsa a közlekedésrendészetet? Pozsony. Stanislav Janiš, az SDKÚ parlamenti képviselője azt javasolja, hogy a közlekedésrendészet a későbbiekben ne a belügyi tárca, hanem a közlekedési és távközlési minisztérium alá tartoz­zon. Számos példát is felhozott a két tárca közötti elégtelen kom­munikáció következményeire. „Ez az oka, hogy túlterhelt kamio­nok róják az ország közútjait, és tönkreteszik azokat” - mondta a képviselő. Magyarázatként hozzátette: amikor Ausztriából két ka­mion érkezik Szlovákiába, a határt ádépve az egyik rakományát teljes egészében átpakolják a másikba, mivel biztosak benne, hogy nálunk senki sem fogja ellenőrizni a járművek súlyát. (SITA) Tanácskozás a panelházak felújításáról Prága. Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési minisz­ter tegnap Prágába utazott az Európai Unió lakáspolitikáért fele­lős minisztereinek tanácskozására. A konferencián a toronyházak felújításának és a lakónegyedek környezete rehabilitációjának kérdéseit vitatják meg, amely az elkövetkező évtizedekben súlyos probléma lesz térségünkben, (ú) Lövészárok-háború az alapszervezetben Bugár próbálta békíteni a komáromi MKP-sokat ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. „Azzal az ülés kez­detén is tisztában voltam, hogy két csoport tevékenykedik az alapszervezeten belül, most vi­szont már úgy látom, egyenesen lövészárok húzódik a két tábor kö­zött” - nyilatkozta lapunknak Bu­gár Béla, az MKP elnöke a párt ko­máromi alapszervezetének pén­tek esti tanácskozását követően. Elárulta azt is: a közel ötórás gyű­lés alatt megpróbálta békíteni a feleket. „Felvetettem: ha valóban a komáromi kórház vezetése je­lenti a legnagyobb problémát, mint ahogyan az est folyamán többször elhangzott, arra lehet megoldást találni. Ugyanakkor nem kaptam választ arra a kérdé­semre, hogy a kórházigazgató me­nesztésével helyreállna-e végre a béke Komáromban - mondta. Megjegyezte: vannak személyek az alapszervezetben, akiket bizo­nyos érdekek vezérelnek. Bugár szerint a kialakult problémára mindenképpen az alapszerveze­ten belül kell keresni a megoldást, mégpedig a párt alapszabályából kiindulva. „Az MKP számára az alapszabályzat olyan, mint az or­szág számára az alkotmány; azt mindenkinek el kell fogadnia” - fogalmazott. Amennyiben hely­ben nem tudják rendezni a vi­szályt, a felsőbb pártszervek is kénytelen lesznek foglalkozni az üggyel. „Azt, hogy ez mit is jelent majd, maradjon a párt belügye” - tette hozzá Bugár. (vkm) Félmilliárdot akartak felvenni a bankban Külföldi csalók nálunk ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Gyakran próbálkoz­nak nálunk külföldi csalók kü­lönféle ügyeskedéssel pénzhez jutni. Például egy svájci és egy olasz állampolgár okmányhami­sítással mintegy félmilliárd koro­nához akart hozzájutni. Dagmar R. Ch.-t és Nikola C.-t ezenkívül csalással is gyanúsít a Korrup­cióellenes Hivatal - tájékoztatta lapunkat Boris Ažaltovič belügyi szóvivő. A rendőrség elsősorban a Szlovák Takarékpénztárral va­ló együttműködésnek köszönhe­tően leplezte le a vállalkozó ked­vű csalókat. Az 59 éves svájci hölgy folyéko­nyan beszél csehül, Szlovákiát 2002 novemberében kereste fel Nikolával. Két alkalommal akar­tak kivenni pénzt a Szlovák Taka­rékpénztár aranyosmaróti fiókiro­dájából. Első alkalommal körül­belül hétmillió angol fontra (461 millió korona), másodszor pedig 1,8 millió amerikai dollárra (72 millió korona) szóló csekket ad­tak át a bankban. Ezeket a pénzin­tézet pozsonyi központjába küld­ték ellenőrzésre, ahol kiderült: a londoni Barclays és a kínai Bank of China által kiállított iratok ha­misak. A két külföldit tíztől tizen­öt évig terjedő szabadságvesztés­re ítélhetik. A gyanúsítottak már 2003 januárjától vizsgálati fog­ságban vannak. A szlovák rendőr­ség az akció során svájci, spanyol, brit és kínai hatóságokkal is együttműködött, (dem) Külföldi bűnözők száma Szlovákiában Év 2003 2004 Körözött személyek 56 632 57628 Körözött külföldiek 875 909 csehek 270 236 ukránok 115 174 lengyelek 86 65 oroszok 63 111 (Forrás: belügyminisztérium) Egyházi restitúció, a közlekedési szabályok szigorítása, tandíjrendszer - heves viták várhatók a törvényhozásban Holnaptól ismét parlamenti ülés Pozsony. Előkerült a parla­menti süllyesztőből az egy­házi vagyon visszaigénylé­séről szóló törvény. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A jogszabályt tavaly jóváhagyta a parlament, ám az államfő nem ír­ta alá, a képviselők pedig nem tár­gyalták újra, mert a törvényhozás vezetése nem tűzte ismét napirend­re. A jogszabály ugyanis jogi hibá­kat tartalmaz, és bár az államfő ja­vasolt néhány módosítást, ha jog­rendbe iktatnák, csak a gond lenne vele. Ezért „feledkeztek meg” róla, s helyette új törvényt terjesztettek elő. Az új javaslatot már második olvasatban fogják tárgyalni, vég­szavazásra is sor kerülhet. A holnap kezdődő ülésszakon várhatóan elfogadják az örökbe­fogadást szabályozó kormányter­vezetet, Robert Kaliňák (Smer) fegyvertartásról szóló törvényét is. Éles vita várható az erdészeti törvényről, mely miatt főleg az SDKÚ és az MKP között volt né­zeteltérés. Szigorítani fogják az állampolgárságról szóló törvényt, a belügyminisztérium a külföldi­ek által kötött érdekházasságok­nak szeretne gátat vetni. Ugyan­csak Vladimír Palkó belügymi­niszter műhelyéből származik a közlekedési törvény, amelyről szintén heves vita várható. Az új szabályok alapján több közleke­dési kihágás miatt vonnák be a jo­gosítványt, szigorúbban büntet­nék például a megengedett sebes­ség túllépését. Első olvasatban ugyan, de végre napirendre kerül az oktatási re­form is. A tandíjrendszer bevezeté­séről hosszadalmas vita várható, és elképzelhető, hogy a képviselők lesöprik az asztalról - Martin Frone miniszter korábbi próbálko­zásai kudarccal végződtek. Az sem kizárt, hogy ismét megkísérlik le­váltani őt a miniszteri székből. A Szabad Fórum módosíttatná az összeférhetetlenségi alkot­mánytörvényt: szeretné elérni, hogy a parlamenti képviselő ne lehessen polgármester és megyei elnök is. Tibor Cabaj (HZDS) elő­terjesztette, hogy a megbízatási időszakot három hónappal rövi­dítsék le, ám ehhez 90 voksra len­ne szüksége, ezért nem valószí­nű, hogy sikerrel jár. A kommu­nisták ismét kísérletet tesznek a Nemzeti Emlékezet Hivataláról szóló törvény megváltoztatásra, minden bizonnyal ezúttal is si­kertelenül. (sza) Újra tárgyalnak a Btk. módosításáról Daniel Lipšic igazságügyi miniszter ismét előterjeszti az új bün­tetőtörvénykönyvet, majdnem abban a változatban, amelyet né­hány hete a végszavazás előtt visszavont. Azért bedolgozott a ter­vezetbe több képviselői indítványt, így visszakerült a holokauszt tagadása és a nemzetgyalázás büntetése, a jogi személyek büntet­hetősége viszont csak bizonyos meghatározott esetekben lenne lehetséges. Körvonalazódik a kompromisszum a szervezett bűnö­zéssel kapcsolatos cikkelyről: a bűnszövetkezetek támogatása mégis bűncselekmény marad, ám pontosítják, mi minősül támo­gatásnak. A perrendtartásról nem folytatják a vitát, ugyanis az szorosan összefügg a Btk.-val. Ha ez utóbbit a parlament második olvasatba utalja, a büntetőjogi reformról májusban szavazhat. A HZDS-nek szándékában áll kérdőre vonni Lipšicet, amiért a par­lamentet összefüggésbe hozta a maffiával, s ha a miniszter nem kér bocsánatot, megpróbálja leváltani, (sza) Óvodai homokozóban hallható szóváltások szintjén vitáztak a tévében a KDH és az ANO politikusai Palkó az StB-hez hasonlítja a Markízát ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Főleg a lelkiismereti szabadságról vitatkoztak a politi­kusok, a hétvégén ez a téma domi­nált. Az Öt perc múlva tizenkettő és a Hetes című vitaműsorokban a KDH és az ANO képviselői nem kí­mélték egymást, a legélesebb szó­váltás a JOJ Televízió által sugáro­zott vitában Jirko Malchárek (ANO) és Vladimír Palkó (KDH) között volt. A belügyminisztert annyira kihozta sodrából az Új Polgári Szövetség alelnöke, hogy végül nem bírta türtőztetni magát. „Disznóság és zagyvaság, amiket itt összehordott"' - mondta indula­tosan Palkó. Malcháreknek arra a megjegyzésére, hogy a lelkiisme­reti szabadságról szóló szerződés jóváhagyása után Szlovákia visz- szasüllyedne a 16. századba, a ke­reszténydemokrata politikus így reagált: „Ez egy rendkívül idióta kijelentés volt!” Palkó szerint Malchárek azt akarja, hogy a val­lásos keresztények ne lehessenek orvosok, vagy pedig kötelezően minden nőgyógyásznak végre kelljen hajtani a művi terhesség­megszakítást. Az iskolákban csak az előírt szöveget taníthassák a ta­nárok, s az ügyvédeknek is min­dent el kelljen vállalniuk. A bel­ügyminiszternek erről a kommu­nizmusjut az eszébe, amikor senki sem hivatkozhatott a lelkiismere­tére. Malchárek Palkó kirohanásá­ra nem akart válaszolni, mond­ván: a politikai kultúra jegyében koalíciós partnerét nem fogja sér­tegetni. „Miről beszél, uram?! Mi­lyen politikai kultúrát emleget itt nekem?! A maguk pártelnökét csípték el a tévékamerák, amint koalíciós partneréről illetlenül be­szél?! - vágott vissza Palkó arra utalva, hogy Pavol Rusko Pavol Hrušovský KDH-elnököt sérteget­te. - Politikai kultúrát emleget, miközben többszöri firtatásomra sem képes konkrét érveket felhoz­ni, csak ül itt, s összevissza habla- tyol?!” Lényegében az egész be­szélgetés ilyen hangnemben zaj­lott, csak az utolsó néhány perc­ben, amikor a kommunista titkos- rendőrség aktáiról volt szó, csilla­podtak le némileg a kedélyek. Malchárek meg is jegyezte: „Szin­te hihetetlen, hogy legalább egy dologban - s ez az ŠtB - egyetér­tek Palkóval.” Ugyanis mindketten helyeslik az ügynöklisták és az ak­ták nyilvánosságra hozatalát, ám hiányolják a közvélemény megfe­lelő tájékoztatását. A „fegyverszü­net” azonban csak néhány percig tartott, közvetlenül a műsor befe­jezése előtt a KDH-s politikus még egyszer odavágott: „Az ŠtB épp­úgy munkálkodott az egyházak el­len, ahogyan most az ANO és a Markíza Televízió szisztematiku­san támadja őket.” (sza) 66 éve kiáltották ki a szlovák bábállamot Újfasiszták a régi sírjánál Nem távozik a nagypolitikából Veteška Mečiar: mindhalálig elnök TASR-HÍR Pozsony. Tegnap mintegy 200 újfasiszta és nemzeti párti szimpa­tizáns emlékezett meg a pozsonyi Márton temetőben Jozef Tiso szimbolikus sítjánál a szlovák báb­állam kikiáltásának 66. évforduló­járól. A lovas- és rohamrendőrök által felügyelt megmozduláson önkényuralmi egyenruhákba öltö­zött fiatalok és egykori Hlinka- gárdisták is megjelentek. A fasiszta múltra emlékezők végigvonultak Pozsonyon, és a köztársasági elnöki palota előtt is felsorakoztak, ahol úgynevezett programnyilatkozatukban kikel­tek a nemzeti kisebbségek, a ci­gányok és a zsidók ellen. A meg­mozdulások összetűzések nélkül értek véget. A gárdisták gardróbjának bemutatása az elnöki palota előtt. A kopaszok azt kiabálták be Ivan Gašparovičnak a palotába, hogy Szlovákiának eddig csak egy igazi elnöke volt. Mint isme­retes, Jozef Tisót háborús bűnösként kivégezték. (TASR-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Viliam Veteška, a HZDS alelnöke a Markíza Televí­zió Testre szabva műsorában teg­nap közölte: bár egészségi okok­ra hivatkozva lemondott pártja parlamenti frakciójának elnöki posztjáról, nem távozik a nagy- politikából. Szerinte pártja nem reformellenes, mivel Szlovákiá­nak szüksége van a változásokra. Veteška az Express Rádióban azt mondta: amíg Vladimír Mečiar él, addig a HZDS elnöke marad. Mečiar egyébként nem volt hajlandó találkozni az újságírók­kal a HZDS országos elnökségé­nek hétvégi ülése után. Pártja szóvivője bejelentette, nem lép­nek megyei koalícióra a HZDS- ből távozókkal, vagyis a HZD-vel és a Népi Unióval. Ezzel tulaj­donképpen cáfolta Mečiar ko­rábbi kijelentését, aki a koalíció- kötésből kizárta Robert Fico Smer-jét is. A HZDS teljes mell­szélességgel támogatni fogja az egyetemisták tandíj elleni tilta­kozásait. (tasr, sita) Több támogatást a fehérorosz szervezeteknek Az utolsó diktatúra ÚJ SZÓ-HÍR Strasbourg. Fehéroroszország az utolsó európai diktatúra, muta­tott rá Duka Zólyomi Árpád euró­pai parlamenti képviselő az EP plenáris ülésén az emberi jogok megsértésével kapcsolatos sürgős­ségi ügyek tárgyalásakor. Hozzá­tette: ugyan tapasztalható előrelé­pés az Európai Bizottság támoga­táspolitikájában, 2005-ben és 2006-ban az EU az úgynevezett TACIS-program keretében 10 mil­lió euróval támogatja a fehérorosz civil társadalom, valamint a füg­getlen sajtó megerősödését, de ha­tékonyabb segítségnyújtásra len­ne szükség. „A térséget ismerő szakértők, illetve néhány EU- tagállam egy rugalmásabban mű­ködő speciális alap létrehozását szorgalmazza, amelyik a be nem jegyzett kormányon kívüli szerve­zetek támogatását irányozza elő. Ezek a szervezetek a legaktívab­bak, ám a jelenlegi uniós mecha­nizmus szerint nem juthatnak pénzhez” - mondta Duka Zólyo­mi. Felszólította az Európai Parla­mentet, hogy vesse latba befolyá­sát, és gyakoroljon nyomást az ügy érdekében az Európai Bizottságra, valamint Belorussziára, (sza)

Next

/
Thumbnails
Contents