Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-12 / 59. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 12. Egészségünkre - hirdetés 31 Korosztálytól függetlenül fontos, hogy rendszeresen pótoljuk a folyadékot Sokat kell inni, de ne édes vizet (Képarchívum) Ha keveset iszunk, megbetegszünk, mert a vér sói (kálium, nátrium, magnézium, kalcium) nem hígulnak fel kellő mértékben. Gyengül az összpontosító készség, zavartság és szédülés lép fel. PÉTERFI SZONYA A belek renyhévé válnak, a vesék nem képesek a vért tökéletesen megtisztítani. A gyógyszerre szoruló emberek esetében ez veszélyes lehet, mert a hatóanyagok a vérben koncentrálódnak és súlyos mellékhatásokat okozhatnak (pl. szívritmuszavarok, gyomor- és bélpanaszok). Köztudott, hogy az emberi szervezet 50 százalékát víz alkotja, de ez az arány az izmok esetében akár 75 százalék is lehet. Mivel naponta csaknem 3 liter vizet választunk ki, az elpárolgott mennyiséget pótolni kell, különben a szervezet egyensúlyi állapota megbomlik - mondta bevezetőként dr. Branislav Delej, a szlovák olimpiai csapat vezető orvosa, majd nyomban leszögezte: sajnos a lakosság zöme kevés vizet iszik. Talán csak a fiatalok isznak eleget, ugyanis amint a vérben csökken a folyadék, a speciális idegsejtek azonnal jelzik az agynak, hogy valamit inni kell. Az idősebbeknél, főleg a 65 éven felüliek azonban a szeniorok csökkent érzékenysége miatt nem érzik a szomjúságot, ezért kiszáradás fenyegeti őket. A szakértők okkal figyelmeztetnek: nem mindegy, mivel pótoljuk a folyadékot. A fiatalok körében közkedvelt édes, szénsavas italok sok felesleges kalóriát és káros foszfátot tartalmaznak, ami a csontok leépülését segíti elő, és nem igazán oltja a szomjat. Korosztálytól függetlenül szorgalmazzák a kellő folyadékfogyasztás fontosságát. - Nagyon fontos a folyadékpótlás testedzéskor, hiszen ilyenkor rengeteg vizet veszítünk. A sport és a nagyobb fizikai munka megnöveli a folyadék- és ásványianyag-szükségle- tet. A verejtékezéssel nátrium, kálium, kalcium és magnézium távozik, ami bágyadtságot, szédülést, vérnyomáscsökkenést, izomgörcsöt okoz, besűrűsödik a vér és romlik a végtagok vérkeringése. A nehéz fizikai munkát végzőknek és sportolóknak már az erős szomjúságérzet megjelenése előtt gondoskodniuk kell a folyadékbevitelről, a tevékenység előtt és lehetőség szerint közben is negyedóránként egy-két deci vizet ajánlatos elkortyolgatni, a sportolás befejezése után szintén sokat kell inni - figyelmeztetett a sportorvos. Mit igyunk? Nem mindegy az sem, hogy miből fedezzük a napi folyadék- szükségletet. A tiszta, kifogástalan minőségű ivóvíz a WHO ajánlása alapján minél kevesebb vegyi anyagot tartalmazó, mikrobáktól mentes vizet jelent. Számos kisebb településen a kútvi- zek minősége emberi fogyasztásra nem alkalmas, csecsemők, kisgyermekek számára pedig egyenesen tilos a magas nitrát, arzén- tartalma miatt. Az alkoholban és a kólában található koffein hatására a szervezet jóval több vizet választ ki, mint az elfogyasztott mennyiség, tehát nagyobb lesz a szomjúságérzet, amelynek hatására még több kóla vagy sör fogy. Nem mindegy, hogy mit iszunk... A cukros üdítőitalok más okból ugyan, de ugyanúgy alkalmatlanok szomjoltásra. A bevitt cukor hatására a szervezet vizet tart vissza, amelyet a cukor lebomlása után hirtelen kienged, ennek eredménye ismételten folyadékvesztés lesz. A vízigény kielégítésére az ásványvizek is alkalmasak. Azokat a tiszta eredetű, természetes, a föld védett rétegeiből származó vizeket nevezzük ásványvizeknek, amelyek gazdagon tartalmaznak fontos ásványi anyagokat és nyomelemeket. Ezek kalóriamentesek, tehát nem kell aggódni a feleslegesen magunkhoz vett plusz kalóriák miatt és általuk a szervezet számára könnyen feldolgozható és beépíthető formában biztosítható a szükséges kalcium, magnézium, kálium, fluor vagy más ásványi anyag. Az ásványvizek vásárlásakor a címke tájékoztat a folyadék összetételéről - érdemes tanulmányozni, hogy a pénzünkért egyszerű „szódát”, vagyis szénsavas, palackozott ivóvizet, vagy értékes ásványokat is tartalmazó ásványvizet veszünk-e. Jó tudni ♦ A gyümölcslevet naponta, az ásványvizet hetente-havonta váltsuk. ♦ Kávéfogyasztás után mindig igyunk egy pohár vizet. A kávé ugyanis vízhajtó, a folyadékot pótolni kell. ♦ Hasmenéskor a kiszáradás ellenszere az ásványi anyagok és a folyadék pótlása. Legideálisabb, ha erre a célra gyógyszertárban kapható oldatot vásárolunk, vagy házilag készítjük el a következőképpen: 1 liter forralt vízben feloldunk 1 teáskanál sót és 8 teáskanál cukrot, majd negyedóránként egy pohárral elkortyolunk belőle. ♦ A lázas ember számára is kötelező a rendszeres folyadékpótlás. A 38 C-fok felett felgyorsul a szervezet anyagcseréje, sokkal intenzívebben égeti a tápanyagokat. A verejtékezéssel elveszített folyadékot szintén folyamatosan pótolni kell. MIT TANÁCSOL AZ ORVOS? Fáradtság ellen pozitív gondolkodás Jelige: Miért vagyok fáradt? „Még csak 32 éves férfi vagyok, de az utóbbi időben állandóan fáradt. Úgy érzem, mintha elfogyott volna az életerőm. Hiába szedem a vitaminkészítményeket. Az álmaim is olyanok, hogy utána fáradtan ébredek. Néha úgy érzem, hogy nincs rajtam segítség. 100 évesnek érzem magam. Mit tanácsol? Van segítség?“ Dr. Nagy Géza természetgyógyász Van segítség. Hihetetlenül hangzik, de fáradékonyságnak oka lelki állapotában keresendő: a sok lelki teher, gond és az időhiány feszültté teszi önt. A stressz közepette minden ösz- szeszorul bennünk, a szívünk gyorsabban ver, a gyomrunk összeugrik, az epeutak összehúzódnak, a hasnyálmirigy gyengén működik és azáltal, hogy nincs elegendő emésztőnedv, rossz az emésztés. Nem emésztődnek meg a cukrok, a fehérjék és így elszaporodnak az erjesztő baktériumok és a kandidák (gombák). Ezek nagyon káros anyagokat termelnek, amelyek gázok formájában eljutnak az agyba és ott fáradékonyságot, levertséget okoznak. Egy darabig várja az ember, hogy majd csak kiheveri, de egyre nagyobb a fáradtság, sőt az ilyen ember állandóan beteges, betegsége nem súlyos, de mindig visszatér a köhögése, és vírusfertőzéssel küszködik. A bőre színe is megváltozik, szürkéssé válik. Ez azért van, mert a sok káros anyag eljut a májba és blokkolja a májfunkciókat. Gyengíti az immunrendszert, és ez az oka annak, hogy állandóan betegeskedik. Ha ezt az állapotot antibiotikummal kezelik, még jobban csökken az immunrendszer ereje. A megoldást a természet- gyógyászati program jelenti, amely ennek a rossz állapotnak tényleges megszüntetésére törekszik. A beteggel meg kell beszélni, hogy az igazi gyógymód az ő kezében van, csak nem tud róla. Rá kell őt vezetni. Ez a pozitív gondolkodás mindennapi gyakorlása. A betegnek hinnie kell abban, hogy ha összekötjük őt a természettel, akkor kikerül ebből a beteges állapotból. Ezt úgy kell gyakorolni, hogy ismételgesse: „Napról napra jobban érzem magam, egészségesebb vagyok”. Nem mindegy, hogy mikor mondja ezt. Akkor kell ismételgetni, amikor a tudatalattija képes befogadni a pozitív gondolatokat. Ez akkor van, amikor az alvás és az ébrenlét határán van, beszélnek hozzánk, de már nem válaszolunk, mert kellemes meleg járja át testünket. Ez csak akkor működik, amikor gondjaink vannak. Ez a legerősebb gyógyszer, szellemünk pozitív beprogramozásának gyógyprogramja. Azt, amit a beteg tea formájában kap, csak arra szolgál, hogy a segítse a szervezetet. Tisztában vagyok azzal, hogy ez sokak számára hihetetlen és elképzelhetetlen gyógyulási forma. Igaz, leírni pontosan nem is lehet, mert nincsenek rá szavak, ezt csak átélni lehet. Az eredmény az, hogy a szenvedő ember többletenergiát érez, friss lesz, és élvezi a munkáját és az életet. Tisztilt Olvasóink, várjuk ötleteiket, észrevételeiket mellékletünkről. A borítékra ne feledjék ráírni: Egészségünkre. Aki „félre lép”, igyekezzen tehermentesíteni a sérült lábat, és mielőbb kérjen szakszerű orvosi segítséget Ha segíteni nem tudunk a sérültnek, legalább ne ártsunk DR. TORNÓCZY LÁSZLÓ A hétköznapi életben gyakran történnek kisebb-nagyobb sérülések, melyeknek a történés pillanatában nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget. Néhány hét elteltével viszont jelentkeznek a csaknem már krónikussá váló fájdalmak, mozgáskorlátozottság és különféle panaszok. Itt most nem térek ki a vágott vagy szúrt sérülésekre, inkább az ízületek kisebb bántalmairól szeretnék beszélni. Az egyik leggyakoribb hétköznapi balesetek közé tartozik a bokaficam. Nagyon kevés ember van, aki még „nem lépett félre”, nem ficamította ki a bokáját vagy a térdét. Ha már megtörtént a baj, fontos, hogy végtagunkat a lehető legkisebb mértékben terheljük. Ha roppanást vagy pattanást észleltünk és erős, nyilalló fájdalmat éreztünk ízületünkben, feltételezhetjük, hogy csonttörés vagy ínszakadás történt. Ilyenkor mielőbb keressük fel a szakorvosi rendelőt. Addig viszont, amíg oda eljutunk, részesítsük önmagunkat vagy a sérültet elsősegélyben. A segélynyújtás egyik alapelve: ne ártsunk többet, mint amennyit segítünk. Ha az ízület vagy végtag nagyobb mértékben deformált (dagadt és erősen fáj), várható, hogy megjelenik a vér- aláfutás is. Mindez annak a jele, hogy a szövetek megszakadtak, a csont megrepedt vagy eltörött. Ez viszont már nem kis sérülés, és komoly következményekkel járhat - főleg idősebb korban. Ajánlatos a fájó végtagot nyugalomba helyezni, a kart kendővel felkötni, a lábat pedig nem terhelni tovább. Lehetőleg készítsünk röntgenfelvételt a csontokról. Szeretném hangsúlyozni, hogy a gyors, szakszerű ellátást nem lehet semmilyen későbbi - akár komplikált - műtéttel sem helyettesíteni. Ha nincs lehetőségünk időben orvoshoz fordulni - például a rossz időjárás miatt, a hegyekben stb -, válasszuk a fájdalomcsillapítás legegyszerűbb módszerét: rakjunk a sérült testrészre jeges borogatást vagy használjon elasztikus kötszert, amellyel megelőzhető a nagyobb vérömleny és duzzanat kialakulása. A sérült végtagot polcoljuk fel (akár kézről, akár lábról van szó), mert ha törzsünknél alacsonyabban lesz, gyorsan kialakul a duzzanat. Ilyen esetben viszont már az orvos is nezebben tudja helyretenni a kificamodott ízületet vagy az eltört csontot. Fájdalomcsillapítót - ha ismerjük a gyógyszert - adhatunk a betegnek. Semmiképpen se próbáljuk alkoholos itallal enyhíteni a fájdalmakat. Ha komolyabb sérülésről van szó, ne adjunk a betegnek nagyobb mennyiségű vizet sem, mert ha narkózisban kell helyretenni a végtagot, akkor a teli gyomor veszélyezteti az altatást. Ha személykocsival szállítjuk a sérültet, a sofőrön kívül legyen ott egy kísérő is. Ha elsősegélyt nyújtottunk, keressük fel mielőbb az orvosi rendelőt, hogy szakszerű ellátásban részesüljön a beteg. Szívesen válaszolok a szerkesztőségbe nevemre eljuttatott levelekre. A szerző ortopéd szakorvos TANÁCSADÓ HAJÁPOLÁSRA! Kedves tanácsadó! 30 éves vagyok és a 25. születésnapom óta erősen kopaszodom. A homlokom egyre magasabb. Biztosan megérted miért félek attól, hogy néhány év múlva úgy nézek majd ki, mint a kopasz Kojak felügyelő. F. Károly Privigyéről Kedves Károly, a hajhullás több okra is visszavezethető. A Te helyedben az első szakaszban a legegyszerűbb utat választanám, azaz kipróbálnám a SALON TEXTURES kozmetikai készítményt, a- mely nagyon jó minőségű és főleg hatásos. Remélem, Neked is segít. Az ára a használat utasítással együtt 690 Sk körül mozog. Nehezebb esetekben, férfiaknál és nőknél egyaránt, javaslom két adag használatát egymás után. A terméket a következő címen vásárolhatod vagy rendelheted meg: KVATR0FIN s. r. 0., Kúpeľná 24., 932 01 Veľký Meder, Tel.: 031/555 2095 ■P-5-11254