Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-02 / 50. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 2. Fókuszban: a szociális ösztöndíjak Míg az idei tanév kezdetén 7500, decemberben már körülbelül 10 000 diák igényelte a juttatást Középiskolások ösztöndíjjal Pozsony/Galánťa/Tornal- ja. Hónapról hónapra gyarapszik a szociális ösztöndíjban részesülő középiskolás diákok száma, tájékoztatott Ružena Grocho- vá, az Oktatási Információs és Prognosztikai Intézet munkatársa: „Míg a tanév kezdetén 7500, decemberben már körülbelül 10 000 diák igényelte a juttatást.” A szociális ösztöndíjra jogosult tanulók aránya a későbbiekben elérheti a 8,7%-ot is. RÁCZ VINCE „A támogatottak köre nem bővült, nem is csökkent, azonban a juttatásra jogosult nyolc diákunk közül hárman a felső kategóriából - tanulmányi eredményeik romlása miatt - átkerültek a középső kategóriába - tájékoztatott Rencés István, a galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatója. - Az utóbbi három - egyébként az első évfolyamot látogató - tanulónk a tanév első félévében még a legmagasabb összegű, 1200 koronás ösztöndíjban részesült az alapiskolai tanulmányi előmenetele alapján. A félévi gimnáziumi bizonyítványuknak megfelelően azonban már csak 800 koronás szociális juttatásra jogosultak havonta.” A galántai gimnázium esetében minden rászoruló diák kap ösztöndíjat, mivel egyikük tanulmányi átlaga sem rosszabb mint 3,0. „Mivel a támogatás feltétele a szociális ellátásra jogosultság, vagyis a tanuló családjának anyagi szükséghelyzete, nem pedig a munkából származó alacsony havi jövedelem, sok igénylőt vissza kellett utasítanunk. A támogatás pontos feltételeiről nem kellőképpen tájékoKinek jár és kinek nem a szociális ösztöndíj? (TASR-felvétel) zódott szülők gyakran az iskolát hibáztatják, amiért gyermeküknek nem jár szociális juttatás. Az iskola azonban csak a postás szerepét játssza, igaz ugyan, hogy az ösztöndíj összegét az igazgató állapítja meg, de szigorú kritériumrendszer alapján. A félreértések elkerülése végett megpróbáljuk minél hathatósabban tájékoztatni a szülőket” - fűzte hozzá az igazgató. Rencés István úgy látja, a szociális ellátásban részesülő családok, ha kis mértékben is, a feketemunka révén gyakran nagyobb jövedelemre tesznek szert, mint a bérből és fizetésből élők. A rendszerből adódóan ennek ellenére mégis csak az a középiskolás diák kaphat szociális ösztöndíjat, aki igazolja, szülei segélyből élnek. „Iskolánk 308 diákja közül jelenleg 26-an részesülnek havi rendszerességgel ösztönző támogatásban - közölte a tornaijai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatója Galo Pál Vilmos. - Az előző félévhez képest kettővel csökkent számuk, mivel érintett tanulóink szülei állást vállaltak, így értelemszerűen kikerültek a jogosultak köréből. Négy-öt esetben - a tanulmányi ádag változásából adódóan- változott az ösztöndíj mértéke.” Az igazgató attól tart, nem minden rászoruló családja kérvényezte a juttatást, mert sokan közülük szégyellik anyagi szükséghelyzetüket. A támogatás ösztönző erejével kapcsolatban elmondta, kérdéses a rendszer motiváló ereje: „Aligha tartom elképzelhetőnek, hogy a diákok többségét jobb tanulmányi eredmények elérésére sarkallná a szociális ösztöndíj.” Az ösztöndíjak folyósításához szükséges, hozzávetőleg 250 millió koronás fedezet 60%-át az Európai Szociális Alap, 40%-át pedig az oktatási tárca biztosítja. MENNYIT ÉR A JÓ BIZONYÍTVÁNY? A támogatásra a speciális alapiskolák érintett tanulói is jogosultak. Az előző félévben elért 1,5-nél jobb tanulmányi átlag 500, a 1,5 és 2,5 közti átlag pedig 300 koronás havi támogatást jelent. A 2,5-nél rosszabb átlagot elért tanulók, ha az előző félévhez képest legalább 0,5-tel javítanak tanulmányi előmenetelükön, 200 korona szociális ösztöndíjra válnak jogosulttá. Az ösztöndíjak kifizetése éves szinten mintegy 176 millió korona fedezetet feltételez. Az ösztönző támogatást nem maguknak a diákoknak kell kérelmezni. Az alapiskolák jegyzéket állítanak össze rossz anyagi helyzetű, szociális ellátásban részesülő családokban élő diákjaikról, és továbbítják fenntartójuknak, vagyis a települési önkormányzatnak. Az oktatási intézmények működtetői a helyi munka-, szociális és családügyi hivatalokban október 10-éig kérvényezik az ösztöndíjat, (érvé) 3_ A pedagógusok szerint gondok vannak a rendszerrel Ösztöndíjat kaphat az is, aki ötösről négyesre javít ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALO Tavaly szeptembertől már a rossz anyagi helyzetű, szociális ellátásban részesülő családokban élő alapiskolás diákok is kaphatnak tanulmányi előmenetelüktől függően havonta 200-500 korona szociális ösztöndíjat. A munka-, szociális és családügyi minisztériumjanuári adatai szerint 17 ezer- hátrányos anyagi helyzetű családban élő - diák kap szociális juttatást, közölte lapunkkal Martin Danko, a tárca szóvivője: „A februári adatokat még nem dolgoztuk fel, így egyelőre nem tudjuk, változott-e a félévi bizonyítványok tükrében a támogatottak aránya.” Az alapiskolák igazgatóinak egy része kifogásolja, hogy azok a rászoruló, nagyon gyenge teljesítményt nyújtó tanulók is kaphatnak havi 200 korona szociális ösztöndíjat, akik az előző félévhez képest legalább fél ponttal javítanak tanulmányi átlagukon. Előállhat az a szinte már abszurd helyzet is, hogy például olyan diák is jogosult a támogatásra, akinek utóbbi félévben elért félszázalékos teljesítménynövekedése ellenére is csak 4,0 körüli a tanulmányi áüaga. Gondot okoz az is, hogy csak a szociális ellátásban részesülő családokban élő diákok kaphatnak támogatást, miközben a szociális segély összegét alig meghaladó havi jövedelmű szülők gyermekei is igényt tartanának a juttatásra. A pedagógusok egy része attól tart, hogy a tanulók szülei valamilyen módon megpróbálják majd kierőszakolni csemetéjük számára a jobb tanulmányi előmenetelt jelentő előnyösebb osztályzatot, (érvé) A szülők még mindig nem tudatosították a lehetőséget Már az alapiskolásoknak is jár szociális támogatás ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Dunaszerdahely/Ipolyság. „A második félévben újabb két diákunk is jogosulttá vált a szociális ösztöndíjra - tájékoztatott Ibolya Olivér, a Dunaszerdahelyi járás egyik legnagyobb iskolája, a Kodály Zoltán Alapiskola igazgatója. - Nehéz megítélni, hogy a juttatások ösztönző erejénél fogva bővült-e a támogatottak köre iskolánkban, vagy egyébként is javították volna átlagukat érintett tanulóink.” Az igazgató szerint akár közvetlen hatásról is beszélhetünk, de nem feltétlenül. Az ipolysági Pongrácz Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában februárban januárhoz képest 33- ról 29-re csökkent a szociális ösztöndíjban részesülő diákok száma, közölte Lendvay Tibor igazgató: „Különféle okokból - a szüleik munkába lépése vagy romló tanulmányi előmenetelük miatt - a második félévben 13 tanulónk esett el a támogatástól. Mivel azonban a második évfolyam diákjai közül újabb 9 diák felelt meg a feltételeknek, a februártól júniusig tartó időszakban 29 nebulónk kap ösztönző támogatást.” A tanév kezdetén az elsősök bizonyítvány híján még kívül estek a jogosultak körén, a második osztályos diákok pedig csak félévi bizonyítványuk birtokában kaphattak szociális támogatást. A vonatkozó rendeletet az oktatási tárca azóta azonban módosította. Az új szabályozás értelmében már az alapiskolák első és második évfolyamának anyagilag hátrányos helyzetű tanulói is kaphatnak tanulmányi előmenetelüktől függően szociális ösztöndíjat. A szlovák oktatási minisztérium elképzelése értelmében az érintett diákok teljesítményük szóbeli értékelésekor tanulmányi előmenetelükről szóló igazolást is kapnak. A nagyon jó eredményeket elért tanuló tanulmányi átlaga 1,5-nek felel meg, a csupán jó teljesítményt nyújtó diáké pedig legfeljebb 2,5-nek. Az ipolysági alapiskola 29 támogatott diákja közül 9-en a legmagasabb összegű, 500 koronás ösztöndíjban részesülnek, a többiek 300 koronát kapnak havi rendszerességgel. „Úgy vélem, a szülők még mindig nem tudatosították eléggé a lehetőséget. Biztató azonban, hogy egyre gyakrabban kerül szóba a szülői értekezleteken” - állítja az igazgató. A kiutalt támogatást az iskolák továbbítják a szülőknek. A gyermek törvényes képviselője átvételi elismervény fejében kapja meg az összeget. „A juttatások kifizetése és az ezzel kapcsolatos adminisztráció némi energiát von el az iskolai alkalmazottaktól. Tanulóink egy része bejáró, családjukkal vidéken élnek. Mivel az érintett szülőknek gyakran gondot okoz a beutazás, megpróbálunk alkalmazkodni igényeikhez. Úgy érzem, a pénzek továbbítása nem az iskolák feladata lenne” - mondja Lendvay Tibor. (érvé) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: GYENGE HAVAZÁS; -4-0 FOK A Nap kel 06.33-kor - nyugszik 17.36-kor A Hold kel — nyugszik 08.50-kor A Duna vízállása - Pozsony: 255, árad; Medve: 170, apad; Komárom: 180, apad; Párkány: 110, apad. ” ELŐREJELZÉS Változóan felhős égboltra számíthatunk ma is. Csak szórványosan fordulhat elő havazás, s a nagyon hideg reggel után több órára kisüthet a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet -4-0 fok között alakul. A déli irányú szél mérsékelt lesz. Éjszaka a hőmérő higanyszála -9 és -15 fok közé süllyed. Holnap helyenként megnövekvő felhőzettel számolhatunk, és elszórtan havazásban lehet részünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és 1 fok között alakul. KIJEV-5 0RV0SMETE0R0L0GIA A mai időjárás hatásai következtében a szív- és érrendszeri betegeket sűrű, kelle- meden tünetek érhetik. A légzési nehézségekkel bajlódó személyek inkább legyenek óvatosak. Gyorsul a reakcióidőnk, szellemi és fizikai teherbírásunk javul, jobban tudunk összpontosítani a teendőinkre. Az alacsonyabb vérnyomású egyének migrénes eredetű fejfájással és szédüléssel számolhatnak. Holnap a maihoz hasonló hatások lesznek az uralkodóak. TUNISZ 12.. A középiskolás nebulók múlt év közepétől tanulmányi előmenetelüktől függően részesülhetnek havi 600-1200 korona szociális juttatásban. 3,0-nál rosszabb tanulmányi átlag 600, 2,0 és 3,0 közti átlag 800, 2,0-nál jobb előmenetel pedig 1200 korona havi támogatást jelent. A juttatásra az oktatási tárca számításai alapján mintegy 28 ezer (8,7%) középiskolás diák lenne jogosult. A kérvényhez szükséges formanyomtatvány az iskolákban beszerezhető. Az igényléshez csatolni kell a munka-, szociális és családügyi hivatal igazolását, hogy a kérvényező családja valóban jogosult a szociális ellátásra. Az ösztöndíj mértékéről az iskolák igazgatói döntenek a diák tanulmányi eredményétől függően. A rendszeres havi támogatást az iskola továbbítja a rászoruló diákoknak. Az elért tanulmányi eredményeket mind a félévi, mind az év végi bizonyítványok kapcsán felülvizsgálják, (érvé)