Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-11 / 58. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 11. Sport 21 Várhatóan kedden megkezdődhet a labdarúgó Corgoň Liga tavaszi idényének küzdelemsorozata Megint közbeszólt az időjárás Márciusban is téli állapotok uralkodnak afutballpályákon ARANY ASZOK LIGA MLSZ: Elkezdődhet a tavaszi idény Budapest. A Magyar Labdarúgó Szövetség múlt hétfőn megvá­lasztott elnöksége csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy egyhetes ha­lasztás után a hétvégén elkezdődhet az Arany Ászok Liga. A testület a február 28-i tisztújító közgyűlést követően határozott arról, hogy a pályák rossz állapota miatt engedélyezi a hétnapos csúszást. Ezút­tal a kluboktól nem érkezett újabb, a bajnokság halasztását indítvá­nyozó kérelem. Az MLSZ elnöksége tárgyalt az UEFA által támoga­tott műfüves kispályák építésére vonatkozó pályázati anyagról is. Az elnökség tagjaiból összeállított ideiglenes bizottság feladata lesz a részletek pontosítása. A testület tagjai: Mezey György, Nemes Fe­renc, Ofella Zoltán és Balázs András. Az első, magyarországi pályát november 3-án adták át a Vízművek sporttelepén, (mti) AS Trenčín: merész elvárások nélkül Az utánpótlásra építenek Pozsony. A kedvezőtlen pályaviszonyok miatt a Li­gabizottság újra elhalasz­totta az élvonalbeli futball- bajnokság, a Corgoň Liga tavaszi rajtját. A zord időjárás miatt a II. liga küzdelmei sem kezdődhet­nek meg a hétvégén. SZABÓ ZOLTÁN A Corgoň Liga 19. fordulójá­nak mérkőzéseit április 26-án, a 20. felvonás találkozóit pedig május 17-én játsszák. A második vonal 16. fordulójának összecsa­pásait április 12-én és 13-án pó­tolják. „Személyesen vizsgáltuk meg a pályák állapotát, s elmondha­tom, esély sem volt arra, hogy szombaton sor kerüljön a talál­kozókra. Kedden viszont már mindenképpen játszani aka­runk, figyelmeztettük az élvo­nalbeli klubokat, hogy mindent tegyenek meg a pályák alkal­massá tétele érdekében” - nyi­latkozta Vladimír Wanke, a Liga­bizottság elnöke. Jégpáncél Rimaszombatban „Nem dönthettek másként az illetékesek, hiszen a játékterünk jelenleg sokkal inkább korcsolyá­zásra, mint futballra alkalmas. A havat ugyan időben letakarítot­tuk, de legalább 3-4 centis jég­BŐD TITANILLA A nyitrai futballcsapat hétpon­tos előnnyel várja a II. labdarú­góliga tavaszi rajtját. Az idény­nyitóra még várni kell. Rák Ró­bert, a gárda kulcsembere, a gól­lövőlistát 15 találattal vezető előretolt csatár a felkészülésről és a listavezető célkitűzéseiről beszélt. Az előkészületi meccsek alap­ján milyennek látja a csapatot? A gárda jó, bár az alacsonyabb osztályú klubok ellen rosszabbul játszunk. Beállnak védekezni, s páncél fedi a gyepszőnyeget. To­vábbi halasztás viszont már nem várható, kedden a csapatoknak el kell utazniuk a találkozókra, s az egyes meccsek játékvezetői döntenek arról, játékra alkal­masnak ítélik-e a pályát” - mond­ta lapunknak Sebő László, a ri­maszombatiak menedzsere. Helyeslik a döntést A dél-szlovákiai II. ligás csapa­tok vezetői is egyetértenek a ha­ezzel nehéz mit kezdeni. Nekünk az kedvez, ha valaki focizni akar. Abban bízunk, hogy néhányan, például a Senec vagy a Ličartov- ce, támadó játékkal rukkolnak ki ellenünk, s majd meglephetjük őket. Hogyan értékelné a téli fel­készülést? Nekem egy kicsit peches volt, mivel három héttel ezelőtt, az In­ter ellen megsérültem, meghú­zódtak az inak a lábfejemben. Egy hétig nem tudtak rajta segíteni. Végül Zsolnára vittek egy „népi gyógyítóhoz”, aki akupunktúrás lasztással. Sánta Imre, a DAC me­nedzsere: „Mi mindent megtet­tünk, hogy pályánk a lehető leg­jobb állapotban legyen, de az időjárásnak nem tudunk paran­csolni. Játékterünk egy része, amelyet nem ér a nap, most in­kább korcsolyapályához hasonlít!” Jozef Valovič, a szenciek ve­zetőedzője: „A pálya kétharmadát jégfelület borítja, mivel a szövet­ség a stadion tulajdonosa, biztosra vettem, hogy elmarad a szombati bajnokink. Ilyen körülmények kö­zött nem lehet futballozni.” Németh Jenő, a bacsfaiak me­nedzsere: „Csonttá fagyott játék­téren mi értelme lenne játszani? Csak helyeselni tudjuk a döntést, hiszen a futballisták testi épsége is veszélyben forogna a csúszós talajon.” kezeléssel megoldotta a gondo­mat. A múlt héten, a Púchov elle­ni mérkőzésen már gólt rúgtam, méghozzá ollózva. A gólkirály tehát ott folytatja, ahol ősszel abbahagyta? Szeretném, bár hallok olyasmit is, hogy vadászat készül ellenem. Lehet, hogy nem lövök 15 gólt, mert a tavaszi szezon mindig ne­hezebb, de bízom benne, hogy a tíz-tizenkét találat meglesz. Decemberben sokat lehetett hallani arról, hogy a német má­sodosztályba igazol. Nem csaló­dott, hogy nem jött össze? Eleinte az voltam. Elmentem Fürth-be próbajátékra, rúgtam egy gólt, aztán a klubok nem egyeztek meg. Karácsony máso­dik napján már Essenbe utaztam, az első edzésen kétszer betalál­tam. Még két nappal a Bundesliga II rajtja előtt is telefonálgattak, de végül ez sem sikerült. Mi volt az oka? Úgy éreztem, az esseniek ko­molyan érdeklődnek, de a klu­bok iíem jutottak közös ne­vezőre. Azt is hallottam, hogy a Nitra számára előnyösebb lenne, ha Oroszországba vagy Kazahsz­tánba adnának el. Csakhogy én oda nem akarok menni, a csalá­dommal szeretnék maradni. Ha a nyitraiak feljutnak, a sze­(TASR-felvétel) Kőkemény gyepszőnyeg Slavomír Prúčny, a vágsellyeiek menedzsere: „Nagyon vártuk a DAC elleni rangadót, de ilyen pá­lyaviszonyok között foci helyett csak csúszkálást láthattak volna a fagyoskodó nézők. Az sem mellé­kes, hogy alaposan tönkretettük volna a nagy gonddal ápolt gyepszőnyegünket.” Ivan Ondruška, a listavezető nyitraiak menedzsere: „Ésszerű ha­tározat született. Pályánkat jég bo­rítja, ilyen irreális körülmények kö­zött nem a játéktudás, hanem a szerencse döntött volna.” Ján Ondovčík, a tőketerebesiek tikára: „Nálunk a múlt héthez ké­pest nemhogy javult, hanem még rosszabbodott a helyzet. Az éjjeli kemény fagyok után kőkemény a játékterünk.” zon végeztével újra időszerűvé válhat a külföldi szerződés kér­dése? Beszéltünk már erről a klub­ban, s ígéretet kaptam, hogy ha el akarok menni, a nyáron elenged­nek. Azt hiszem, ha feljutunk, meg fogom próbálni. Úgy érzem, sokat tettem már a nyitrai csapa­tért, s megérdemlem, hogy külföl­dön folytathassam. Kicsit távolabbra tolódott a tavaszi rajt, de már időszerű a kérdés: milyen tervekkel vág neki a listavezető a szezonnak? Céljaink változatlanok, fel akarunk jutni. Reméljük, sikerül megőriznünk az előnyünket. S természetesen szeretnénk néző­csalogató játékot bemutatni, hogy a szurkolók majd az első li­gában is szép számban jöjjenek a stadionba. Ki lehet a legveszélyesebb el­lenfelük a feljutásért vívott harcban? Nem hiszem, hogy a Michalov­ce kergetni fog minket. Ismerem az anyagi helyzetüket, ráadásul sok futballista távozott tőlük. A li- csérdiektől jobban tartok. Ők há­tulról támadhatnak, s ha az első néhány meccsüket megnyerik, veszélyesek lehetnek. De hazai pályán játszunk velük, hatpontos mérkőzés lesz. Ha azt megnyer­jük, megtesszük a döntő lépést az élvonal felé. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Corgoň Liga őszi ötö­dik helyezett csapata, az AS Trenčín merész elvárások nélkül vág neki a tavaszi idénynek. „Sze­retnénk megőrizni mostani helyün­ket vagy esetleg előrébb is lépni. Az Intertotó-kupa iránt azonban nem érdeklődünk, fontosabb számunk­ra az utánpótlás megerősítése, va­lamint egy B-csapat létrehozása” - ismertette a gárda céljait Róbert Rybníček főmenedzser. A Vág-parti városban egy edzőközpont felépí­tését is tervezik, a komplexumban két füves és egy műfüves pálya kap­na helyet. Az AS Trenčín költségve­tése az elkövetkező félévre 11-12 millió koronát tesz ki, ehhez jönne még az építkezés, amely hozzá­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dubnica. A Dubnica volt a Cor­goň Liga őszi idényének meglepe­téscsapata. A Jozef Jankech által vezetett fiatal együttes lendületes és eredményes focija nem egy el­lenfelet meglepett, ezért nem vé­letlen, hogy védencei a 2. helyről várják a folytatást. Pedig ősszel a középmezőny volt a cél... A jó he­lyezés függvényében a célok is át­értékelődtek, a nemzetközi kupa­porondra való kijutás került előtér­be. A télen tehetséges fiatalok ér­keztek (Kiška, Adam, Adámik), Dovičovič visszatért Svédország­ból. „Elégedett vagyok a fel­készüléssel. Tizenkilenc mérkőzést játszottunk, mindenki lehetőséget kapott. Üde színfolt volt Ižvolt és Sokol játéka. Nagyjából összeállt a ÖSSZEÁLLÍTÁS Nagyszombat. A Spartak Trna­va labdarúgócsapata a 8. helyen zárta az élvonalbeli bajnokság őszi idényét. A rossz rajtés az edzőcsere után magukra találtak Milan Lešický vezetőedző védencei, és hét találkozón nem szenvedtek ve­reséget. A téli alapozást január 11- én hazai környezetben kezdték. Az ismert tréner ezzel kapcsolatban azt mondta: „Semmi különöset sem csináltunk, az erőnléti edzések jobbára síelésből és jégkorongozás­ból álltak, emellett elég gyakran voltunk tornateremben. Nálam mindig ebből áll a januári és a feb­ruári tréningek nagy része. Mehet­tünk volna Ciprus szigetére is, ám én azt javasoltam a vezérkarnak, hogy inkább idehaza, zord körül­mények között készüljünk, mert márciusban mély talajú pályákon játszunk majd. És a megtakarított vetőleg 20 millióba kerülne. A tren- cséniektől Šmelko, Hanko, Križko és Majsniar távozott, s az új szerze­ményekhez, Őzhez és Pastvához az ificsapatból csatlakozott Igaz, Rožník, Končitík és Poštrk. „A távo­zó futballisták mind használható­ak lettek volna, de a saját nevelésű srácokra szeretnénk építeni” - mondta Anton János vezetőedző. A klub szűk kerettel, mindössze 17 mezőnyjátékossal és 3 kapussal vátja a rajtot, ez a tréner szerint a gyors egymásutánban következő meccseken jelenthet gondot. .Játé­kunk most is a védekezésre épül majd. De ne úgy képzelje senki, hogy a 16-ostól előrébb nem me­részkedünk, már a félpályánál le szeretnénk támadni az ellenfelet” - ígérte a szakvezető, (bt) keret, néhány poszton azért még vannak kérdőjelek. Mindenképen nehezebb találkozók várnak ránk, mint az ősszel, az ellenfelek már komolyabban vesznek minket. Rá­adásul tavasszal nagyon zsúfolt a versenynaptár. Várhatóan több lesz a meglepő eredmény. Nem lesz könnyű helyettesíteni Porázi- kot (a Groclin Grodziskhoz igazolt - a szerz.)” - latolgatta az esélye­ket a korábban a válogatottat is irá­nyító mester. Marián Zimen csapatkapitány szerint nincsenek merész álmaik. Szeretnék folytatni a hagyományt, mely szerint minden évben előke­lőbb helyen végez a csapat. A nem­zetközi kupaszereplés kiharcolásá­ért egy-, az esetleges bajnoki cí­mért hárommillió korona lenne a különprémium. (sk) pénzt inkább a játékosoknak adjuk, úgy is tartozunk még nekik” - nyi­latkozta a piros-feketék mestere. Az élvonalbeli csapatok közül a Trnava rendelkezik a legtapasztal­tabb gárdával, éppen ezért a szak­vezetés bízik az eredményes tava­szi szereplésben. A nagyszombati­ak 13 előkészületi mérkőzést ját­szottak, hatot megnyertek, öt talál­kozón vereséget szenvedtek, két összecsapásuk döntetlenül vég­ződött, a gólarány pedig 17:20. Új játékosok: Martin Lipčák (Art­media Bratislava), Boris Hesek (Brodské), Miroslav Hrdina (Ma­lajziából igazolt). Távoztak: Michal Gašparík (Senec), Marián Molnár (Báč), Dušan Bestvina (Rapid Bra­tislava), Roman Šimko (Ličartov- ce), Branislav Hanzel (Čaňa), Ľuboš Kamenár (Artmedia), Mar­cel Gašparík (Šaľa). A klub új me­nedzsere Milan Urbanovský helyett Dušan Malatinský lett. (s, zsi) Dunaszerdahely és Léva: halasztás! A hosszúra nyúlt tél miatt az alacsonyabb osztályú bajnoksá­gokban szereplő csapatok pályái is játékra alkalmatlanok. Emiatt a Dunaszerdahelyi és a Lévai Területi Labdarúgó-szövetség is későbbre halasztotta a hétvégére tervezett tavaszi nyitófordulót. Részletes beszámolónk a holnapi számban, (ú) AII. labdarúgóligában őszi gólkirály Rák Róbert kellemetlen lábfejsérülésén télen az akupunktúra segített Ha feljutnának, ismét külföldre készülne Dubnica: elégedettek a felkészüléssel Tavasszal is lendületben A Trnava rendelkezik a legtapasztaltabb együttessel Elmaradt a téli portya Tavasszal is tíz-tizenkét találatra számít (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents