Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-01 / 49. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 1. 18 Kitekintő - nyelvlecke - hirdetés Történelmük nagyjai közt szép számmal voltak megvesztegethetetlenek is, köztük a Kossuth által a haza bölcsének nevezett Deák Ferenc vagy Széchenyi István Ügynökök és besúgók a magyar történelemben Természetes belső igény, hogy történelmünket megszépítő messzeségből, hősi fényben szemléljük. Pedig a magyar történelemre is számos árulás, besúgás, vesztegetés árnyéka vetül. FELDOLGOZÁS Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér rejtélyes halála után nem sokkal, 1670 körül a Wesselényi-féle összesküvés több tagja is egymást jelentgette az osztrák udvarnál. Wesselényi Ferenc nádor halála után ugyanis a magyar főurak nem tudtak összefogni, még a szervez- kedők sem. Zrínyi és Frangepán például azért rohantak Bécsbe, mert amikor látták, hogy katonailag kudarcba fullad az összeesküvésük, azt remélték, legalább a saját bőrüket menthetik. Nem tudták, hogy Széchy Mária, akit sokan Murányi Vénuszként (egy hősköltemény főszereplőjeként) tisztelnek még ma is, s aki Wesselényi Ferenc nádor özvegye volt, már rég jelentette a szervezkedésüket Bécsnek. így végül Zrínyiből és Frangepán- ból mártír lett, amit ők maguk kívántak a legkevésbé. Az árvízi hajóst, a család bárói ágához tartozó Wesselényi Miklóst is jelentgették, méghozzá saját pártfogoltjai a reformkorban. Szat- már megyében egy Uray Bálint nevű megyei politikus - aki szatmári tisztségeit Wesselényinek is köszönhette - maga jelentette a felsőbb szerveknek, amikor a báró egyik beszédében a bécsi kormányt támadta. Wesselényi szavait félreértelmezték, ellene végül felségsértés miatt indult eljárás, és be is bör- tönözték. Uray megkapta a jutalmát: előbb bárói rangra emelte a Habsburg-udvar, majd az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után busásan fizető bírósági állást kapott Bécstől, miközben Ferenc József véres leszámolást rendezett Magyarországon. A Wesselényi-per megoldását végül egy Wirkner Lajos nevű osztrák szolgálatban álló, a Habsburgok bizalmasának is számító, valószínűleg ügynökként is tevékenykedő hivatalnok-politikus rendezte el, még a harmincas évek végén, Deák Ferenc segítségével. Wirkner később Deák Ferencet is próbálta megvesztegetni. Deákkal nem sikerült zöldágra vergődnie. A „haza bölcse” viszont éppen Wirkneren keresztül érte el 1839-40 fordulóján, hogy a Habsburg-uralkodó engedje szabadon a bebörtönzött Wesselényit és Kossuth Lajost is. (Deákot ebben még Széchenyi István gróf is befolyásával támogatta.) Kossuth ezután nevezte Deákot a haza bölcsének, Széchenyit pedig a legnagyobb magyarnak. Időben a reformkort megelőzte, de polgári törekvéseiben gyakorlatilag ugyanazt a célt követte az 1790-es években a Martmovics-féle összeesküvés. Ezt a szervezkedést egy elcsapott osztrák titkosügynök, Martinovics Ignác kezdeményezte. A szervezkedés mintegy 150-200 tagot számlált. Martinovicsot azonban időközben elfogták az osztrákok, a fő szervező pedig töredelmes és mindenre kiterjedő vallomást tett. 1794. július 24-én a rendőrség lecsapott a mozgalomra, amelynek legalább félszáz tagját fél éven belül le is tartóztatták. Az osztrák ha- tóságo. Martinovicsnak igen nagy szerepe volt abban, hogy az általa beszervezett emberek közül többet halálra ítéltek, és nagyon sok résztvevőt súlyos börtönbüntetéssel sújtottak a hatóságok. Személyes tragédiája, hogy Zrínyihez és Frange- pánhoz hasonlóan végül őt is kivégezték. (National Geographic) aufpumpen [aufpumpn] felfújni bremsen [bremzn] fékezni der Gummireifen [der gomirajfn] gumiabroncs das Gerüst [dasz gerüszt] váz das Fahrrad [dasz fárrád] kerékpár der Gepäckträger [der gepekktréger] csomagtarló der Zweizwack [der cvajcvakk] villa das Zahnrad [dasz cánrád] fogaskerék das Pedal [dasz pedál] pedál die Wasserflasche [di vasszerflase] vizespalack das Innengummi [dasz inengumi] gumibelső die Kette [di kete] lánc A Puskát minden hónapban megtalálják az Új Szóban! UJ SZÓ PU Már március 8-án megtalálják az Uj Szóban az iskolásoknak szánt plakátsorozatunk első darabját. Az első plakátot a Naprendszer bolygóinak és a szorzótáblának szenteltük.