Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-05 / 53. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZŐ 2005. MÁRCIUS 5. RÖVIDEN Drága marad a benzin Pozsony. A világpiacon mutatkozó energiaínség, a hideg tél, a keres­letet nem követő európai gázolajkínálat szűk keresztmetszete miatt idén az üzemanyagok ára nagyon magas marad - mondta Kelemen Bé­la, a Slovnaft kereskedelmi igazgatója. Az olajtársaság cáfolta, hogy mo­nopolhelyzetben lenne az üzemanyag-tározók terén, arról nem is szól­va, hogy a szomszédos országok kapacitása is bőséges. A Slovnaft ko­rábbi beruházásainak köszönhetően 2005-től már csak kénmentes üzemanyagot forgalmaz, és teljes termékskálája megfelel az Európai Unió 2009-től érvényes követelményeinek - állította Vratko Kaššovic vezérigazgató. Marián Jusko, a cég igazgatótanácsának tagja úgy lálja, függeden szakértők bevonásával kellene megvizsgálni a Slovnaft árpo­litikáját, és van lehetőség megegyezni a pénzügyi tárcával, (shz) Ismét történelmi csúcson a korona Pozsony. A korona tegnap 20 fillérrel erősödött az euróhoz képest és 37,70 korona/euró kurzussal újabb történelmi rekordot állított fel. A Szlovák Nemzeti Bank nem avatkozott be, főleg a külföldi be­fektetők vásárolták a szlovák fizetőeszközt. Milan Čavojec, a Tatra banka elemzője szerint az elkövetkező napokban 37,60 és 37,70 ko­rona között alakul az euró árfolyama. Bizonytalansági tényezőt je­lent, hogy nem tudni, mikor lép ismét közbe a jegybank. (TASR) Lemondott Fehér Miklós Nyitra. Az MKP Nyitrai Kerületi Tanácsa tegnap elfogadta Fehér Miklós megyei elnök lemondását és Szigeti László oktatási államtit­kárt bízta meg ideiglenesen az elnöki teendők ellátásával. Szigeti egyben feladatul kapta a tisztújító közgyűlés összehívását, (kcr) Valami bűzlik a rendőrfőnök körül Ógyalla. Őrizetbe vette tegnap a rendőrség a komáromi járásbeli körzeti rendőrkapitányság igazgatóját. Az illetékes nyomozó jogköri visszaélés és megfélemlítés miatt tett vádemelési javaslatot Ernest T. ellen - nyilatkozta Monika Kuhajdová, a belügyminisztérium sajtó- osztályának munkatársa. A gyanú szerint a rendőrparancsnok emésztőgödrök tisztításával foglalkozó rokonát részesítette előny­ben, és a konkurens cégekre állandó nyomást gyakorolt. (TASR) Az ANO szerint indokolatlan a pénzbírság Külföldi egyetemek nálunk ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ne sújtsák a jövőben pénzbírsággal azokat a külföldi egyetemeket és főiskolákat, me­lyek - noha Szlovákiában nem mi­nősülnek felsőoktatási intézmény­nek - felsőfokú képzési lehetősé­geket kínálnak nálunk, javasolja az ANO. A jogszabály-módosítást a párt tegnap terjesztette a parla­ment elé. A hatályos felsőoktatási törvényből adódóan a külföldi egyetemeknek, ha országunk terü­letén is működtetnek kihelyezett képzést, rendelkezniük kell a szlo­vákiai Akkreditációs Bizottság működési engedélyével. Beáta Brestenská képviselő úgy látja, a jelenlegi gyakorlat, hogy pénzbüntetést szabnak ki az in­tézményekre, ellentmond mind az alkotmánynak, mind az uniós normáknak. „Ha egy külhoni egyetem rendelkezik nemzetközi akkreditációval, felesleges rajta számon kérni a szlovákiai műkö­dési engedélyt. Az európai uniós engedély szerintem elegendő ga­rancia. Nem látom semmi okát te­hát a pénzbírságnak” - fejtette ki lapunknak. Martin Frone oktatásügyi mi­niszter tavaly augusztusban illegá­lisan folytatott felsőfokú képzés mi­att tett feljelentést. Szerinte 16 in­tézménynek nincs engedélye, hogy Szlovákiában kínáljon külföldi egyetemek által meghirdetett felső­fokú képzési lehetőséget, (érvé, t) Saját nyelvük ismerete kulcsfontosságú lehet számukra Az első romanyelv-tanárok ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Szlovákiában elsőként tegnap 25 pedagógus vehette át ro­ma nyelv és irodalom tanári kine­vezését Martin Frone oktatási mi­nisztertől és Klára Orgovánová ro­maügyi kormánymegbízottól. Az oktatási tárcavezető szerint a roma nyelv és irodalom oktatása, illetve a roma nyelven szerzett ismeretek kulcsfontosságúak lehetnek a ki­sebbség felzárkóztatásában. A ha­zai roma nemzetiségűek legfőbb problémája - véleménye szerint - az alacsony műveltségi szint. A pe­dagógusok révén a roma társada­lom tagjai idővel felzárkózhatnak a többséghez, és jobb álláspiaci rész­vételt szerezhetnek. A roma nyelvet hivatalosan jelenleg csupán né­hány intézményben - a kassai Ro- mathan színházban, a nyitrai roma nyelv és kultúra karon - és lapban használják. A kinevezettek pedagógusok mellett tevékenykednek majd asszisztenseként az alap- és közép­iskolákon, illetve az egyetemeken. Az alapiskolák alsó tagozatán nagy segítségükre lehetnek a roma gye­rekeket is oktató pedagógusoknak a tananyag elmagyarázásában. A romaasszisztensi program tá­mogatására idén a szaktárca mint­egy 80 millió koronát fordít. A múlt évhez képest jelentősen nőtt az összeg, mivel tavaly főleg költség- vetésen kívüli forrásokat használ­tak fel a célra. Szlovákiában jelenleg összesen négy - egy pozsonyi, két kassai és egy zólyomi - gimnáziumban foly­tathatnak romatanulmányokat a diákok. Vladimír Répás, az Állami Peda­gógiai Intézet igazgatója közölte, céljaik közt szerepel roma nyelvű tankönyvek, szótárak készítése is. A kiadványokban a kelet-szlovákiai roma nyelvjárást vennék alapul. Orgovánová szerint a hazai cigány kisebbség 80%-a az utóbbi dialek­tust használja, (érvé, s) A belügyminiszter szerint mindössze az illegális határátlépők fele bukik le 8000-nél több menekült érkezett Pozsony. A rendőrség ta­valy összesen 8344 illegá­lis határátlépőt fogott el, Vladimír Palkó belügymi­niszter szerint feltehetően kétszer ennyinek sikerült bejutnia az országba. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ennél fontosabbnak tartja, hogy 272 embercsempészt tartóztattak le. „Minél több csempészt sikerül elfogni, annál kisebb nyomás nehe­zedik határainkra” - állítja a bel­ügyminiszter. Eredménynek tartja, hogy sikerült szigorítani az ember- csempészekre kiróható büntetése­ket. „Az új büntetőtörvénykönyv még szigorúbban ítéli majd meg ezt a bűncselekményt, a kiszabható büntetés alsó határa egyről három évre emelkedik - mondta Palkó. - Ha a menekült az életét veszti, az embercsempész akár 20 évet is kaphat majd.” A szankciók szigorí­tása azért is fontos, mert a csempé­szek sokszor kegyetlenül bánnak a menekültekkel. „A kimerült embe­reket - akik között gyakran nők és gyermekek is vannak - olykor sor­sukra hagyják, nem törődve a hi­deg idővel” - állítja a miniszter. Tavaly a területünkön elfogott menekültek száma a felére csök­kent, amit a miniszter a rendőrség jó munkájának tulajdonít. A leg­több illegális határátkelő - 1921 - Oroszországból érkezett, ezenkívül 1295 indiait, 999 kínait, 941 mol­dávot, 828 grúziait és 445 pakisz­tánit fogtak el. A legtöbben - 6505- en - a zöld határon próbáltak be­jutni az országba, 700 menekültet vonatban szállítottak, 386-an ha­mis vagy más személy nevére kiállí­tott útlevéllel próbálkoztak, 196-an pedig gépkocsiban rejtőztek el. Tavaly összesen 11 391 külföldi kért menekültjogi státuszt, a szlo­vák állampolgárságot azonban csak 15-en kapták meg. Egyre töb­ben próbálnak meg érdekházasság segítségével szlovák állampolgár­sághoz jutni, az illetékes szervek je­lenleg 40 esetet vizsgálnak. Leg­gyakrabban ukránok, oroszok, ma­cedónok, kínaiak és vietnamiak próbálják így legalizálni ittlétüket, a vonatkozó törvényt hamarosan szigorítják, (lpj) Illusztrációs felvétel (TASR/AP) Másutt mér ki a földalap a felvásárolt területnek megfelelő parcellákat Felpörögtek az események a Hyundai/KIA körül ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Zsolna. Csütörtökön megegye­zett a Szlovák Állami Földalap, a Zsolna környéki községek petíciós bizottsága, a spekulatív jellegű földvásárlásairól elhíresült Marián Kočner vállalkozó és a Žilina Invest társaság a Zsolna mellett épülő Hyundai/KIA dél-koreai autógyár eddig rendezetlen parcelláinak ügyében. „A végső döntés azonban a kormány kezében van, a kabinet valószínűleg jövő szerdán tárgyalja meg a földcserék kivitelezésének kérdéséť’ - nyilatkozta Juraj Čer- mák, a Žilina Invest képviselője. Szerinte már nem lehet tovább ha­logatni a földterület tulajdonviszo­nyainak rendezését, mivel ez a gyár építését veszélyeztetné. A parcellák felvásárlása azért késik már több mint fél éve, mert az állam négy­zetméterenként legfeljebb 140 ko­ronát ajánlott fel, míg a tulajdono­sok négyzetméterenként 350 koro­nát kértek. 50 hektár hiányzik A 220 hektáros építkezési terü­letből 50,8 hektárt a mai napig sem vásároltak fel. A helyzet úgy oldód­hat meg, hogy három vállalkozó - köztük az említetett Marián Kočner - hajlandó megadni a tulajdono­soknak a kívánt 350 korona négy­zetméterenkénti árat, s ezután a szlovák földalap másutt mér ki szá­mukra a megvásárolt területnek megfelelő parcellákat. A vállalko­zókat Marek Benedik ügyvéd kép­viseli, aki megerősítette a meg­egyezés tényét. Ezzel újabb, 47 hektáros parcella kerülhet a földte­rület tulajdonjogi viszonyainak rendezésével megbízott Govinvest I. és II. tulajdonába. A fennmaradó néhány hektár tulajdonjoga to­vábbra is rendezetlen, mivel tulaj­donosai ismeretlenek. A Sme napilap szerint az építke­zés a rendezetlen tulajdonú földte­rületeken is folyik, ami törvényelle­nes. Juraj Čermák viszont cáfolta a lap értesüléseit, „csak ott építünk, ahol hivatalos engedélyünk van” - mondta. A mintegy 30 milliárd ko­ronás beruházás a megegyezés el­lenére is rejt még buktatókat. Baj lesz az autópályával Lapértesülések szerint ugyanis a szerződésben foglaltak ellenére 2006 végére nem épül meg a Po­zsony és Zsolna közötti, még hi­ányzó, mintegy 40 kilométer hosszú sztrádaszakasz. Ennek oka, hogy a Vágbesztercén keresz­tül vezető, 10 kilométer hosszúsá­gú szakasz ügyében máig nem tör­tént megegyezés. Az állam ugyan már egyezségre jutott a város ve­zetésével, azonban a környezetvé­delmi és a helyi lakossági érdek- szervezetek nem fogadják el azt a megoldást, hogy a város felett egyfajta viadukt vezessen. „A fő gondot a nyomvonal jelenti. Rossz ötlet autópályát építeni az embe­rek feje fölé” - idézte a Pravda Jaroslav Dunajt, az Autópálya és Emberek elnevezésű érdekvédel­mi szervezet tagját. Mivel a város a Vág folyó szűk völgyében fek­szik, ezért nagyon költséges volna elterelő titat építeni. „A polgárok által követelt autópálya-nyomvo­nal az eredeti megoldásnál 10-12 milliárd koronánál többe kerülne” - mondta Dobroslava Krajačičová, Vágbeszterce polgármesterének szóvivője. (P, s, shz, lpj) Újabb és újabb befektetők, de kisvállakozók is érkeznek a Kassa környéki településre Idővel 30 ezren is dolgozhatnak Kenyhecen KOZSÁR ZSUZSANNA Kenyhec. A mintegy 1000 főt foglalkoztató Kassa melletti ipari park megnyitása óta bő egy év telt el. A 332 hektárnyi területen jelen­leg 5 hektáron 4 befektető építi gyáregységeit - a Dorsvet Plus, az Evans, a JISIMEX és Imrich Čamaj vállalkozó. Kenyhec egy stratégiai befektetővel írt alá szerződést, a Getrag Ford Transmissionnal, vala­mint három kisebb beruházóval (Plastipak, Kuenz, V.O.D.S.) Kon­koly József polgármester szerint az ipari park teljes kiépítését követően esély van akár 30 000 munkahely kialakítására is. A kis- és középvállalkozók a fel­kínált 80 hektárból 10 hektáron ve­tették meg lábukat, további 22 hek­tárt szerződésben lekötöttek. A fennmaradó 50 hektárra a község további beruházókat vár. A nagy- beruházóknak fenntartott 252 hek­táron talál helyet a Ford, amelynek gyárépületei 26 hektárt foglalnak majd el. A park legrégibb cége a Molex Slovakia, mely 2004júliusá­tól február végéig 758,5 millió ko­rona bevételre tett szert. Alkalma­zottainak számát év végéig három­százzal szeretné bővíteni. A Gübos két év alatt 2,5 millió eurót ruhá­zott be, a további fejlesztést a kor­mánytámogatástól tette függővé. Az Evans cég új az ipari parkban, műanyag tasakokat gyárt majd. Je­lenleg 1000 négyzetméternyi gyár­helyisége van, melyet hat csarnok­kal kíván bővíteni. A kísérleti gyár­tás júniusban indul. Új cég a V.O.D.S. is, mely a szemét szelektá­lásával, újrahasznosításával foglal­kozik. Szintén új befektető a Kuenz, mely áprilisban kezd épít­kezni, januártól beindítja daru­gyártó üzemét, ahová első körben 100 embert vesz fel. Az ipari park infrastruktúrája is folyamatosan fejlődik, két év alatt 200 lakást is felépíthetnek. A HZDS vezére zokon vette, hogy az MKP elnöke azt mondta rá, kijelentései alapján láza van Mečiar perelne, Veteška szalonnázna Bugárral ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Bocsánatkérést követel Bugár Bélától Vladimír Mečiar. A HZDS főnöke levelet írt a Magyar Koalíció Pártja elnökének, mely­ben az áll: a sajtóból értesült az egészségügyi állapotára vonatkozó kijelentésekről, s ha a magyar poli­tikus március 7-éig, azaz hétfőig nem kér elnézést, jogi úton fog vé­dekezni. Vagyis nem kizárt, hogy Mečiar bepereli Bugárt, a bírósá­gon nyilvános bocsánatkérést, va­lamint erkölcsi kártérítést fog köve­telni. Az ellenzéki vezér korábban kijelentette, az MKP a Smerrel tár­gyalt az autonómiáról, és aztán fel­dühítette, hogy Bugár erre úgy rea­gált: a HZDS főnöke biztosan influ­enzás, lázas, különben nem mon­dana ilyeneket. „Én tudom a leg­jobban, tárgyaltam-e a Smerrel vagy sem. Állítom: nem egyeztet­tem az autonómiáról Robert Fico pártjával. Mečiamak írt levelem­ben pedig azt válaszoltam: ha ő visszavonja az autonómiával és a Smerrel kapcsolatos kijelentését, én is bocsánatot kérek” - mondta érdeklődésünkre Bugár. Az MKP elnöke szerint Mečiar gyakran alkalmazza a cél szentesíti az eszközt elvet. Az elnökválasztási kampány során például Duna- szerdahelyen a HZDS elnöke még azt mondta: az MKP komoly, meg­bízható partner, és a két párt politi­kai jövőjét közösen kell elképzelni. Fél éve viszont ezzel a kijelentésé­vel ellentétben cselekszik és nyilat­kozik. Viliam Veteška, a HZDS alel- nöke erre az egyik kereskedelmi té­vében azt válaszolta: sajnos egyes politikusok elfáradtak, kiégtek, po­pulista kijelentésekre, teljesíthetet­len, ám az urnákhoz minél több embert csalogató ígéretekre fanya­lodnak. „Személy szerint elítélem a populizmust, elég figyelni megnyil­vánulásaimat, nyilatkozataimat” - mondta Veteška, majd azonnal hozzátette: ezzel nem elhatárolód­ni akar Mečiartól, ezt sose tenné. Annak viszont örülne, ha Bugár végre elmenne vele Árvába, amit már két éve ígérget neki. „Bármi­kor, szívesen” - reagált Bugár, ő pe­dig Veteškát hívja meg halászlére. Arra a-kérdésre, mit fognak csi­nálni Árvában, a HZDS alelnöke azt felelte: sok magyar turista jár oda, s a helybeliek szeretnék már látni Bugár Bélát is. Amúgy meg szalonnát fognak enni hagymával. „Hagymát nem fogok, az epém mi­att!” - jegyezte meg az MKP elnö­ke, mire Veteška visszavágott: „Márpedig fogsz!” „Miért ne men­nék el? 1992-ben már jártam ott, most sincs akadálya, csak szerve­zés kérdése. De a szalonnát és a hagymát biztos nem fogom megen­ni! Veteška még nem látott ke­ményfejű magyart!” - tette hozzá lapunknak Bugár. (sza)

Next

/
Thumbnails
Contents