Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-25 / 46. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 25. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ LE MONDE Václav Havel volt cseh államfő elítélte Vlagyimir Putyin orosz elnök „tekintélyuralmi vezető irányába való sodródását” és „a maffiák uralta orosz posztkommunizmust” a francia napilapban tegnap, a pozsonyi amerikai-orosz csúcstalálkozó napján megjelent interjújában. „Tanúi vagyunk a szólásszabadság kifinomult módszerekkel való korlátozásának; a média manipulációjának, az oligarchiák elleni, kissé különleges küzdelemnek, a csecsen- földi erőszakos elnyomásnak, kormányzók megválasztásuk előtt való kinevezésének” - mondta Václav Havel. (Lukács Zsolt rajza) SZERE-í-r£.M 3£6>YEKET A »üPERblrXgRA ...» Zene a csúcson Az USA számára kiemelt fontosságúak az európai országokkal fenntartott kapcsolatok George Bush a bús viszony ellen Az amerikai elnök európai kőrútjának legfontosabb üzenete, hogy az Egyesült Államok számára kiemelt fontosságúak az Európával, pontosabban az európai országokkal fenntartott kapcsolatok. ONDREJCSÁK RÓBERT George Bush eddigi elnöksége alatt az amerikai-európai kapcsolatok meglehetősen ellentmondásosan alakultak. Némely országokkal, mint például Nagy-Britanniá- val, Lengyelországgal vagy éppen Szlovákiával rendkívül jó kapcsolatokat épített ki az USA. Másokkal viszont, amelyek informális vezetője Franciaország és Németország, eléggé megromlott a viszony. A francia és a német vezetés kihasználta (van, akik azt mpndják, gerjesztette) az Irak miatt kialakult háború- és Amerika-ellenes hangulatot, hogy megpróbálják saját súlyukat növelni a nemzetközi kapcsolatokban. Sőt, sokak szerint Gerhard Schröder kancellár egyenesen az Amerikai-ellenes retorikája segítségével nyerte meg a választásokat. A transzadanti kapcsolatokban kialakult feszültség miatt azonban valószínűleg egy kicsit mindkét fél ludas. Az amerikaiak számára az elmúlt néhány év legnagyobb problémája volt, hogy nem sikerült megoldaniuk politikájuk PR-ját. Az amerikai külügyminiszter előző útja és Bush mostam látogatása ezért nagyon fontos, „hiánypótló” aktivitásként is értékelhető. Gesztus volt az is, hogy Bush elnök felkereste az Európai Unió intézményeit Brüsszelben - egyébként első amerikai elnökként a történelemben. Természetesen ez a látogatás sokkal inkább gesztusértékű volt, minthogy valódi eredményeket hozzon. Arról ugyanis már nem az amerikaiak tehernek, ha a Tanács, az EU legfőbb döntéshozó szerve a külpolitika terén sokkal inkább úgy működik, mint az állam és kormányfők „szabad” csoportosulása, nem mint összeurópai szerv (ami lehet, hogy így is van rendjén), lévén a közös európai külpolitika még mindig gyerekcipőben jár (pontosabban: még csak járni tanul, és kétséges, hogy belátható időn belül a saját lábára áll). Mindenesetre Bush megadta „az európaiaknak, ami az európaiaké”, és ami nagyon fontos, a transzatlanti kapcsolatokról, mint az amerikai külpolitika egyilc legfontosabb mozgatórugójáról beszélt. Természetesen be kell látni azt is, hogy az optimista kommentárok ellenére nem tűntek el azok a lényeges különbségek, amelyek problémásak lehetnek ezekben a kapcsolatokban. Továbbra is véleménykülönbség áll fenn például a Kínával szemben meghirdetett fegyverembargó kérdésében: az USA fenn szeretné tartani, az EU viszont a feladásáról tanácskozik. Az eltérés alapvetően érdekellentétből adódik. Az USA számára rendkívül fontos az erőegyensúly fenntartása a Tajvani-szorosban, amihez az is hozzájárul, hogy Kína csak problémásán jut hozzá modern fegyverrendszerekhez (manapság nagyobb mennyiségben csak az oroszoktól, de már ez is elég, hogy Tajvan egyre kedvezőtlenebb helyzetbe kerüljön). Az európai országok érdekei viszont nem terjednek ki a Távol- Keletre, ezért megengedhetik maguknak, hogy gazdasági érdekeik alapján döntsenek. Márpedig ha az embargó feloldódna, az európaiak, különösen Franciaország, komoly hadiipari megrendelésekkel számolhatna Kínától. További fontos probléma, hogy az európaiak másképp értékelik a biztonsági környezetet, és másképp is reagálnak rá. Ezekről a problémákról azonban már korábban szóltunk, csakúgy, mint a katonai képességekben meglévő különbségekről és a többi problémáról. Bush elnök európai látogatásával kapcsolatban meg kell említeni azt is, hogy nemcsak az Európával mint kontinenshez fűződő általános kapcsolatokon igyekszik javítani, hanem azokkal az országokkal is, amelyekkel a legnagyobb nézeteltérések alakultak ki Irak kapcsán. A német kancellárral tartott találkozón sok szó esett az amerikai-német barátságról, a jövőbeli együttműködésről, ami rendkívül pozitív fejlemény. Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy a látszat alapján úgy tűnik, jobban sikerültek a Jacques Chirac francia államfővel tartott tárgyalások, mint Gerhard Schröder kancellárral (természetesen az igazi eredményeket majd csak valamivel később, a konkrét eseményeket követően lehet pontosabban elemezni). Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy Schröder eléggé elvetette a sulykot legutóbbi választási kampánya során, de lehet, hogy csak kommunikációs stílusukban különböznek. Paradox módon első ránézésre olyan helyzet állt elő, mint eddig nagyon ritkán: az amerikai-francia kapcsolatok jobbak lehetnek, mint az amerikai-német kapcsolatok. Legalábbis a látszat ezt mutatja, hiszen ne feledjük: alapvető, és szinte feloldhatatlan ellentét van a két ország nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő koncepciója között. Francia- ország multipoláris világban gondolkodik, amelyben az USA csak az egyik globális hatalom lenne, mellette viszont több más entitás is rendelkezne ezzel a státussal. Természetesen még mindig az amerikaiak lennének a legbefolyásosab- bak, de nem az egyetlenek. Az Európai Unió - erős francia inspirációval - leime az egyik legfontosabb pólus. Az amerikai koncepció alapja viszont az unipoláris világ (amerikai dominanciával) fenntartása. Ezt az alapvető különbséget nem szabadna elfelejtenünk az elemzések során. Azt, hogy most sincs minden úgy, ahogy kinéz, és nem egyezett meg hirtelen mindenki mindenkivel és mindenben, bizonyítják az Irakkal kapcsolatok álláspontokban mutatkozó eltérések. Ezzel összefügg az is, hogy bár kétségkívül eredmény, hogy minden NATO-tag hozzájárul majd az iraki kiképzőmisszióhoz, azonban Franciaország a minimális hozzájárulást (egy összekötőt) jelentette be. Tény azonban, hogy mindezek ellenére rengeteg dolog létezik, amely egymáshoz köti az Egyesült Államokat és Európát: történelmi, kulturális gyökerek, közös értékek, stratégiai okok egész skálája, de nagyon szoros gazdasági összefonódás is. Összegezve tehát, Bush elnök európai körútja természetesen nem oldhatott meg minden nézeteltérést, azonban kétségkívül hozzájárult a sokkal jobb atmoszféráid párbeszédhez Amerika -és Európa között. A szerző külpolitikai elemző Bush körútja nem oldhatott meg minden nézeteltérést. LEVÉLBONTÁS Fizettünk is, fizetünk is Az Új Szó 2004. december 28-i számában olvastam, hogy az egyéni vállalkozók 2005 februárjától az eddigi havi 420 korona helyett 910 korona egészségbiztosítási járulékot fizetnek. Miért nem tesz a törvény különbséget a főfoglalkozású egyéni vállalkozók és a nyugdíjas vállalkozók között? 2001. december 31-én mentem nyugdíjba. Ledolgoztam 42 évet. 2003. január 1-je óta egy társaság számára biztosítási szerződéseket kötök. A 2003. évi adóbevallásom alapján az Általános Egészségbiztosító havi 420 koronás járulékot rótt ki. Ez év februárjától pedig havi 910 koronát. Ez abszurdum és logikátlan. Nincs semmi értelme. 42 éven keresztül fizettem az egészségbiztosítást, és még meddig kell? Felhozok egy példát: 2005. február 10-én fogorvoshoz mentem, aki kihúzta egy fogamat. Ezért 200 koronát kellett fizetnem. Utána átmentem a patikába, ahol a receptért 20, az orvosságért pedig 324 koronát kellett fizetnem. Miért fizettem idáig, és még most is miért kell fizetnem az egészségbiztosítást, hogy ha én szorulok ellátásra, mégis akkor fizetnem kell. Amikor nyugdíjba mentem, az életszínvonalam 50 százalékkal csökkent. Kétszer annyit kerestem, mint amennyit a nyugdíjam kitesz. Hogy továbbra is élhessem az átlagemberek életét, a nyugdíjam mellett 2003. január 1-jétől egy cég bedolgozója lettem. Ezért a törvény szerint egészségbiztosítást kell fizetnem (a jövőben állítólag még szociális biztosítást is). Nem vagyok megelégedve a képviselőkkel, akik a parlamentben ülnek. Én nem hatalmaztam fel őket, hogy ilyen lehetetlen, rossz törvényt fogadjanak el. A minisztérium a törvény módosításán dolgozik. Hogy milyen változás lesz júliustól, még nem tudni. Ha nem lesz jobb, ha nem támogatja a dolgozó (vállalkozó) nyugdíjasokat, akiknek valamit tenniük kell, hogy tisztességesen megélhessenek, akkor sem én, sem a többi hozzám hasonló polgár nem megyünk el szavazni a parlamenti választásokon. Panyi Ferenc Szilas KOMMENTÁR Kibicsaklott párhuzam TÓTH MIHÁLY A második világháború befejezése és az iraki háború közötti évtizedekben számtalanszor leírták, hogy a XX. században az Egyesült Államok kétszer is megmentette az európai demokráciát. Közben - előkelő egyetemek professzoraitól a mezei publicistákig - sok ezren ecsetelték élénk színekkel, hogy Amerikában a demokratikus erőknek 1914 nyarától az USA hadba lépéséig mekkora erőfeszítésébe került leküzdeniük az európai konfliktusba való be nem avatkozás híveinek ellenállását. A második világháború első felében ugyanez hasonló módon megismétlődött, és csak Pearl Harbor japánok általi megtámadása döbbentette rá az amerikai közvéleményt, hogy a fasizmus elleni harc létérdeke az Újvilágnak. A XX. századi két világégés első szakaszában mindkét esetben Európa demokratikus része ösztönözte Amerikát, hogy kapcsolódjék be a küzdelembe. Ma fordított a helyzet; az USA nógatja európai szövetségeseit, hogy ha ágyúval, tankkal, harci repülőgéppel nem is, legalább pénzzel és morálisan vállaljanak részt a demokratikus értékek, úgymond, világméretű meghonosításából. Hogy kontinensünk legjelentősebb országai ódzkodnak bekapcsolódni az USA indította küzdelembe, egyebeken kívül az is mutatja, hogy 2004. május 1-je, az iraki hadjárat befejezetté nyilvánítása óta nagyítóüveggel se lehet az európai sajtóban írást találni, amelynek szerzője arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok a XX. században kétszer is megmentette az Óvüágot. Pedig a tények tények maradnak, bárhogy viszonyul is napjaink jelenségeihez az amerikai elnök, és bármilyen udvariasan vagy kevésbé diplomatikusan mondja be a kontrát egy-egy francia vagy német politikus. Az utóbbiak húzódozásában, persze, más tényezők is közrejátszhatnak: gazdasági érdek, a világháborúk óta bekövetkezett elkényelmesedés. Van elemző, aki a hálátlanság megnyilvánulásának tekinti az európai máshogy gondolkodást. Ugyanakkor kevesen vizsgálják elmélyülten, hogy a világnak az a része, amelyen Bush elnök az európai vagy amerikai értelemben vett demokrácia plántálására készül, olyan te- rep-e, amelyen törekvése sikerrel jár. Európa 1914 és 1918 között, majd az 1939-1945-ös időszakban természetes térsége volt a demokráciáért folyó küzdelemnek. Németországban 13 évig volt nácizmus, némely muzulmán országokban viszont évszázadok óta folyamatosan vannak hatalmon fundamentalisták. Bush elnök most, európai vizitje során többször is elismeréssel szólt az iraki választások eredményéről. Mindannyian láthattuk, hogy milyen körülmények között választott Irak népe. Azé az államé, amelynek lakossága a térség mohamedán országai között a leginkább világinak volt tekinthető. Vajon milyen kilátásai vannak a mi értelmezésünk szerinti demokráciának ott, ahol a fundamentalista muzulmán papság évszázadok óta és egyfolytában butítja a népet? Egyértelműen örvendetes, hogy az USA elnökének európai körútja során enyhült a francia-amerikai viszony és némileg a német-amerikai is. Az USA, a németek és a franciák számára egyfajta aranyhíd, hogy Bush elnök valószínűsítette: nem készül Irán elfoglalására. Úgy tűnik, belátta, hogy egy harmadik „Vietnam” megoldhatatlan feladat lenne országa számára. JEGYZET A vendég emlékezete RÁCZ VINCE Tegnap pillanatok alatt bejárta a lapszerkesztőségek drótpostaládáját egy elektronikus levél, benne egy meglehetősen furcsa, újságból átfotózott felvétellel. A fénykép a USA Today mértéktartásáról méltán híres sajtóorgánumban közölt, sajátosan értelmezett Európa- térképet ábrázolja. A térképen, hogy a lap leleményes szerkesztői, egyben önjelölt kartográfusai kedvében járjanak olvasótáboruknak, berajzolták Bush európai kőrútjának egyes állomásait. Akik megkaptuk a levelet, megdöbbenéssel tapasztalhattuk, hogy a fotó alapján Szlovákiának bizony van tengere. Az ország ugyanis csodák csodájára jó pár száz méterrel lejjebb csúszott a térképen. Fővárosa, az orosz és az amerikai elnök találkozójának helyszínéül kijelölt Pozsony az amerikai újdondászok szerint az Adriai-tenger partján terül el. Nemhiába hasonlít Szlovákia és Szlovénia angol nyelvű megnevezésének hangalakja, zászlaja és címere, a két országot rendre összekeverik a tengerentúlon. Egy pillanatig, bevallom, némi elégedettséggel és afféle, csakis kelet-európait jellemző kárörömmel töltött el a látvány, lám-lám, ti ostoba amerikaiak, még ennyit se tudtok, bezzeg mi mennyivel tájékozottabbak vágjunk! A lap internetes kiadása aztán persze rövid idő után, mégpedig jeles szlovák honfiak felszólítására helyesbítést közölt, így jenki barátaink is megtudhatták, valójában hol leledzik az a fránya Szlovákia. Végül is - bármilyen hihetetlen - mégsem pusztán fotómontázsról volt szó, azaz szándékos hamisításról. Kérem, ne értsenek félre, az istenért sem szeretnék ünneprontó lenni, elvégre egy igazi texasi cowboy - történetesen a világ leghatalmasabb embere - tette tiszteletét nálunk, de nekem egy kicsit elegem volt az egészből, a lezárt utcákból, a katonai járművek látványából. Tudják, amikor az óvintézkedések szellemében, persze érthető okokból a mindent a szemnek, semmit a kéznek elve érvényesül. Jó jó, tudom, ez nagy dolog, de valami azt súgja, túlzott jelentőséget tulajdonítottunk a látogatásnak. így engem már csak egy kérdés nem hagy njugodni, vajon meddig tart az egy napig időző vendég emlékezete.
