Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-24 / 45. szám, csütörtök

8

Kultúra

ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 24.

Ármány és szerelem a Jókai Színházban

Komárom. Holnap este mutatja be a Jókai Színház Friedrich Schiller színházi klasszikusnak számító darabját, az Ármány és szerelem című színművet. A főszerepekben Boráros Imrét, Tyukodi Szabolcsot, Olasz Istvánt, Bandor Évát és Holocsy Katalint láthatja a közönség. Az előadást vendégrendezőként Görög László állította színpadra, (m)

SZÍNHÁZ

■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■Hi

NEMZETI SZÍNHÁZ: Traviata 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ:

Ház az óceán felett 19 KIS SZÍNPAD: Párna bácsi 19

MOZI

■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■I

HVIEZDA: Hosszú jegyesség (fr.-am.) 17.30, 20 MLADOSŤ: Aviator (am.) 17, 20 AUPARK - PALACE: Lemony Snicket - A bal- szerencse áradása (am.) 15,16.20,17.20,18.30, 20.50 Az utolsó gyémántrablás (am.) 18.50, 21.10 A lélek mint kaviár (cseh)

15.40 Az operaház fantomja (am.) 19.40 Snowbordozók (cseh) 16,19, 21.40 Wimbledon - Szerva itt, szerelem ott (am.) 14.30,

20.40 A nemzet aranya (am.) 16.10, 18.40 Közelebb! (am.)

15.30, 17.40, 20 Aviator (am.) 17.10, 20.20 Blade: Trinity (am.) 14.40, 17, 19.20, 21.50 Kalandférgek (am.) 15.20, 17.30, 19.30, 21.30 Hosszú jegyesség (fr.-am.) 18, 21 Nagy Sándor, a hódító (am.-ang.) 16.50 Két szótaggal lemaradva (szí.) 14.50,20.30

KASSA

DRUŽBA: Snowbordozók (cseh) 17, 20 CAPITOL: Aviator (am.) 16,19 TATRA: A belső tenger (sp.) 17,19.30 ÚSMEV: Lemony Snicket - A balszerencse áradása (am.) 16, 18, 20

DÉL-SZLOVÁKIA

SZENC - MIER: A belső tenger (sp.) 18 VÁGSELLYE - VMK: Én és a hercegem (am.) 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Nyílt tengeren (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: Nagy Sándor, a hódító (am.- ang.) 15.30 Wilbour öngyilkos akar lenni (dán) 19

GYŐR

PLAZA: Aviator (am.) 16.15, 19.30 Bújócska (am.) 16, 18, 20 Csudafilm (magy.) 15.45,17.45,19.45 Hölgyválasz (am.) 15.15,

17.30, 19.45Közelebb! (am.) 18.30, 20.30 A nemzet aranya (am.) 15.30, 20 Ocean’s Twelve - Eggyel nő a tét (am.) 20 Sors- talanság (magy.) 17.15, 20 Vejedre ütök (am.) 15.45,18, 20.15

IN VITATÓR

Két est a blues jegyében

LŐRINCZ ADRIÁN

„Vissza a gyökerekhez!” - akár ez is lehetne a mottója annak a két estnek, mely a hagyományos blues jegyében zajlik holnap a pozsony- ligetfalui Klub za Zrkadlom-ban (20 órai kezdettel), a következő nap estéjén pedig Varannón, a Pod Lipou klubban (19.30 órai kezdéssel). A közreműködő szájharmoni- kások a Visegrádi Négyek tagállamait képviselik - Lengyelországot Törnek Kaminsky, Csehországot Karel Slavik, Magyarországot Oláh Andor, Szlovákiát pedig az Aurel- díjas Erich „Boboš” Procházka. A műsorban fellép Rózsa Oszkár billentyűs is, a kísérőzenét pedig a blues-körökben méltán sok elismerést szerzett Frozen Dozen zenekar szolgáltatja. A Visegrad 4 Harps elnevezésű formáció több nagy sikerű koncertet adott Magyarországon és Lengyelországban, tavaly pedig ebben a felállásban léptek fel a budapesti Sziget Fesztiválon is. A koncertet szervező ügynökség képviselője szerint a két est kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az egymás zenei kifejezésmódjától inspirált zenészektől olyan produkciót halljunk, mely színpadhoz és publikumhoz kötött, s amilyennel hanghordozókon ritkán találkozhatunk.

A Visegrad 4 Harps: Slavik, Kaminsky, Oláh és Procházka

(Képarchívum)

A győri kulturális folyóiratot Villányi László főszerkesztő szerint ma kétféle határnélküliség jellemzi

Műhely-titkok a Vámbéryben

A dunaszerdahelyi Vám- béry Irodalmi Kávéház legutóbbi estjén a kéthavonta megjelenő Műhely című győri kulturális folyóiratot látta vendégül, a házigazda szerepét Zirig Árpád költő töltötte be.

BEKE ZSOLT

A huszonnyolcadik évfolyamát kezdő kulturális lap képviseletében a főszerkesztő, Villányi László József Attila-díjas költő, valamint három, a Műhelyben rendszeresen publikáló szerző, Borbély János, Pátkai Tivadar és Pusztai Zoltán volt jelen az esten. Mint elmondták, nem először, hiszen néhány évvel korábban már több helyen is bemutatkoztak a csallóközi olvasóknak.

Az est egy részében - tájainkon sajnos nem szokatlan módon, a megszólalás fórumait keverve - a napi politika játszotta a főszerepet. A győri vendégek az anyaország és a határon túli magyarok viszonyát elemezték, s gyakorlatilag azokat a köröket futották újra, melyek a decemberi, kettős állampolgárságot érintő népszavazást követően a sajtóban már kirajzolódtak. A vendéglátók részéről pedig ennek enyhén paranoiás „határon túli” megfelelője hangzott el, ennek keretén belül a kultúrpolitikát érintve például az, hogy az anyaországi lapok területi elven támo- gathatnák-közölhetnék az irodalom Magyarországon kívüli képviselőit, beleértve ebbe - s ezt már én teszem hozzá - az üldözési mániában többé-kevésbé paralizáló- dott rétegeit is.

Az est nagyobbik részében a szereplőknek, főleg Villányi Lászlónak, illetve a dunaszerdahelyi gimnázium növendékeinek - akik a jelen lévő költők, írók műveiből olvastak fel - hála, az irodalom is szerepet kapott. Villányi a Műhely történetét, jellegét elemezve elmondta, hogy a folyóirat 1978-ban

Borbély János, Pátkai Tivadar, Villányi László, Pusztai Zoltán és a házigazda Zirig Arpád

(Somogyi Tibor felvétele)

az akkori engedélyeztetési feltételek miatt oktatási és közművelődési lapként indult, s benne akkor a társadalomtudomány dominált. A nyolcvanas években egy időben, a szerkesztők leváltásáig, Parancs János hathatós segítségével a nyugati magyar irodalom egyik magyarországi megjelenési helyeként működött, többek között Cs. Szabó László, Márai Sándor és Határ Győző közölte itt anyagait. 1990 után, mikor is pályázat útján Villányi László lett a főszerkesztő, a Műhely legfőbb törekvésévé az vált, hogy az irodalmi rész legyen a legerősebb, a megjelenő íróiköltői művek határozzák meg a lap arculatát. A régi társadalom- és természettudományi, filozófiai jelleget azonban néhány írás még ma is őrzi.

Villányi László szerint a lapot a határnélküliség jellemzi, mégpedig kétféle módon. Először földrajzi értelemben, másodszor pedig a szövegek keletkezési idejét tekintve. Ugyanúgy közölnek műveket határon, sőt határokon

túli szerzők tollából, ahogy magyarországiaktól, s hasonlóképpen jutnak szóhoz ugyanazon számon belül kortárs alkotók és régmúlt korszakok képviselői. így alkalom nyílik arra, hogy a folyóirat lapjain egyszerre sokféle látásmód érvényesüljön, s lépjen párbeszédbe egymással. Ennek jegyében a szerkesztők rengeteg fordítást jelentetnek meg, a korábbi évfolyamokban olyan alkotók műveinek magyarítása található meg, mint Rilke, Hölderlin, Gérard de Nerval vagy éppen Eckhardt mester. „Nagyon sok felkérés születik tanulmány- vagy kritikaírásra, fordításra, tehát nem passzív a szerkesztés, nem a beérkező anyagokból válogat, ahogy teszi ezt az irodalmi lapok nagy része” - mondta Villányi. A szerkesztési munkában jelentős teret kapnak a tematikus számok, melyek egy adott téma vagy személy köré a kortárs irodalom legjelentősebb képviselőit gyűjtik. Ilyen témaként bukkant fel az utóbbi időben a szürrealizmus, pszichoanalízis, Monarchia,

tenger, foci, Galgóczi Erzsébet, Kormos István, Weöres Sándor, Márai Sándor...

A Műhely szerkesztői nagy hangsúlyt helyeznek a lap külalakjára is, a kortárs magyar grafika és fotóművészet jeles képviselői kapnak helyet jó ízléssel megkomponált oldalain. A májusi számot egyébként Tóthpál Gyula szlovákiai fotóművész munkáival illusztrálják majd.

Villányi László elmondta, hogy a Műhely nyitott minden irodalmár számára „korra, nemre való tekintet nélkül”, szívesen lámák jó és szép verseket, bárhonnan érkezzenek is. „Legfiatalabb alkotónk tizenhat éves volt, a legidősebb pedig nyugdíjas korában kezdett el verseket írni, s ma az egyik legtöbbet közölt s legjobb költőnk.” A folyóiratot nagyon szoros szálak fűzik a Vajdasághoz, Szabadkához, de Erdélyhez is, s hogy a jövőben „mennyi felvidéki szerző lesz, az csak a műveken múlik [...] az esztétikai minőség számít, semmi más”.

NÉZEM A DOBOZT

Paradicsom-projektek, paprikapor

Jövőképek,

Z. NÉMETH ISTVÁN

Hogy milyen lesz a jövő, azt persze senki sem tudja megmondani, és valószínűleg ez így is van rendjén. Azon viszont nem lehet csodálkozni, hogy a legtöbb ember élénk érdeklődést mutat a közelebbi vagy távolabbi jövő már most előre látható(?), kikövetkeztethető körülményei, eseményei, viszonyai iránt.

Frei Tamás nem a jósok és látnokok kétes eredetű látomásaitól várta a választ, hanem maga indult el kérdéseket feltenni; munkatársaival együtt az Északi-sarkvidék klímakutatóinak hűtőkamráit ugyanúgy meglátogatta, mint az űrbázisszerű kísérleti laboratóriumokat, az ismert jövőkutatókat és robotépítőket. Mindegyiktől ugyanazt kérdezte, szerintük milyen lesz a világ húsz év múlva? Ez az a kor, amit a mai nézők 80 százaléka megér majd, ha hinni lehet a statisztikáknak. Jobb, kényelmesebb, boldogabb lesz az életünk 2025-ben, vagy még a mainál is gyorsabb, küzdelmesebb és fárasztóbb? Szeretni fogjuk, avagy utálni? Tele leszünk mindenféle kütyükkel, vagy végre véget ér

napjaink őrült technika-hajszája, amikor félévente le kell cserélnünk a mobiltelefont, a számítógépet, a DVD-lejátszót, mert jön az újabb és a jobb?

Kezdjük először talán a körülményekkel. A norvég szárazföld legészakibb pontján élő Jan-Gunnar Winther antarktiszi expedíciója tavaly egyértelműen bebizonyította, hogy - ha tetszik, ha nem - igenis van általános felmelegedés, a Földön nő az átlaghőmérséklet, és hiába legyintenek rá sokan, a következő évtizedekben döntően megváltozik majd az életünk. Winther bírálta a hollywoodi filmek hisztériakeltését, szerinte a Déli-sark jege soha nem fog elolvadni, és a klíma- változás nem óriási cunamik képében jelentkezik egyik napról a másikra, hanem lassan, de könyörtelenül érkezik a meleg.

David Boyle jövőkutató jó néhány könyvet publikált már arról, milyen is lesz az élet 2020-25 környékén. Szerinte egyértelműen lokális, ami azt jelenti, hogy helyi termékeket fogyasztunk majd, mert ami a világ másik végéről jön, az nagyon drága lesz. Óriási hangsúlyt kap majd a megtakarítás, hiszen nem lész annyi energiaforrás, mint ma, ráadásul a globális felmelegedés miatt a kormányok mesterségesen drágítják is a közlekedést, az áruszállítást, a repülőjegyeket, luxusadó sújt mindent, amihez benzin kell: az élelmiszereket, a turizmust és az élet sok más területét.

Egy dél-angliai kisváros mellett már hatalmas, űrbázis-külsejű épületekben készülnek a lokális életre: ez az Éden-projekt, a paradicsomi állapotok programja. A boltokban itt már berendezkedtek az általános felmelegedésre, az áruk 59 százalékát tízmérföldes körzetben állítják elő. Hatalmas méretű agrár- gazdaságról van szó, az itt előállított termékek nem tartalmaznak vegyszereket, a természet által nehezen feldolgozható hulladékokat, tartósítószereket. Ez utóbbi azért is fontos, mert 2020-ra a férfiak nemzőképessége a tartósítószerek miatt az 50 évvel ezelőtti szint 30 százalékára esik majd vissza. David Boyle szerint ha így folytatjuk, és mi magyarok például még a hagyományos magyar pirospaprikát is Dél-Amerikából szállítjuk (tartósí- tószerezve persze!), akkor elkerülhetetlen lesz a katasztrófa.

Igen, jó lenne hinni, hogy 2020ban szinte mindent újrahasznosítunk majd. Láthattuk például a jövő autóját is, amelynek minden porcikája újrafeldolgozható, a masina energiatakarékos, kicsi és okos, s végképp nem, vagy csak alig használ benzint, mert az ugye, szennyezi a környezetet.

Boyle viszont egyúttal óvatosságra is intett: a már meglévő jelekből, pozitív kézdeményezé- sekből nehéz összerakni, hogy merre tart a világ, és milyen lesz húsz év múlva. A meglévő trendek ugyanis néha kioltják egymást. Például, ha most azt gondoljuk, hogy az emberek néhány év múlva visszatérnek majd a biogazdálkodáshoz, a tartósítószer-mentes élelmiszerekhez, környezetvédőbb módon fognak gondolkodni, ebből logikusan az is következhet, hogy befellegzik a globális élelmiszer- ipari cégeknek. De gondoljuk csak végig: ezek a multinacionális vállalatok rájönnek majd, hogy csak úgy menthetik meg magukat, ha megveszik, magukba olvasztják a környezetvédők projektjeit. Mivel anyagi lehetőségeik csaknem korlátlanok, minden bizonnyal meg is teszik ezt. És végül minden marad úgy, ahogy volt.