Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-19 / 41. szám, szombat
Előzzük meg a csontok törését 27. oldal egészségünkre Fájdalom ellen polarizált fényt 31. oldal 2005. február 19., szombat 3. évfolyam, 7. szám Szlovákiában 500-800 ezer embernek magas a koleszterinszintje, de csak 10-16 százalékukat kezelik Remény a betegnek és a családnak Egyre kevesebben vannak azok, akiknek családjában, ismeretségi körében nincs senki, aki Alzheimer-kórban szenved, vagy magas a koleszterinszintje. Jogos a kérdés: mi köze egymáshoz a két betegségnek? ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ne váljon senki valamiféle tudományosan megalapozott magyarázatot. Az ok egyszerű: néhány héttel ezelőtt a Krka gyógyszertársaság mindkét betegség kezelésére új termékkel jelent meg a szlovákiai piacon, reményt adva azoknak, akik „testközelből” ismerik a két kórt. A gyógyszertársaság erről tájékoztatta az újságírókat. Gyógyíthatatlan, de kezelni kell Az Alzheimer-kór okait még nem sikerült kideríteni, így nem tudjuk, mi idézi elő a változásokat az agyban, aminek következtében az agysejtek fokozatosan elhalnak. A neuronok számának csökkenése el- butuláshoz, szellemi leépüléshez vezet. Ez a betegség nemcsak az érintetteket, hanem hozzátartozóikat is sújtja. A szakemberek szerint sok a fel nem derített betegség, a ke- zeleden beteg. Az Alzheimer- kórban szenvedők száma egyre nő, elsősorban a lakosság öregedésének következtében. Ezzel párhuzamosan nő a betegség kutatásával kapcsolatos programok, felmérések száma. A szakemberek még mindig nem tudják, miért van az, hogy az egyik embernél kialakul a betegség, a másiknál pedig nem. Az szív- és érrendszeri betegségek a halálesetek 30 százalékát okozzák (Képarchívum)- A legfontosabb kockázati tényező a kor. A kór általában a 60 év felettieket sújtja, 50 év előtt csak ritkán fordul elő. A 65 évnél idősebb emberek 5-10 százaléka szenved tőle, a kor előre haladásával pedig növekszik az esetek száma. A 80-90 éveseknek már a 15 százaléka szenved Alzheimer-kórban. Nem elhanyagolható tényező az öröklött hajlam sem. Csaknem biztosan megbetegszik az, akinek egyenes ági leszármazottja Alzheimer-kórban szenvedett. Ennek ellenére nehéz megmondani, ki miért kapja meg és miért nem a betegséget, mivel sok más körülmény is közrejátszik - hangsúlyozta dr. Mátéffy Izabella pszichiáter. A megfelelő kezelés lényegesen javítja a beteg életminőségét és lassítja a tünetek kialakulását. Mivel gyógyszerekkel javítható a beteg gondolkodása és emlékezőtehetsége, a mindennapi teendőket köny- nyebben el tudja végezni. Nem utolsó szempont az sem, hogy mindez tehermentesíti a hozzátartozókát. A betegség ugyan gyógyíthatatlan, de a gyógyszerek, például a donepezil segítségével eny- híthetők a szimptómák, megkönnyítve mind a beteg, mind a család életét. Egy felmérés azt vizsgálta, hogyan hat a donepezil a betegség kezdeti stádiumában. Kiderült: jelentősen javítja a szellemi állapotot. A Krka donepezil terméke Szlovákiában az első generikus szer, amely minőségével és elfogadható árával lényegesen megkönnyíti a demenciában szenvedő emberek életét. Az 1 %-os csökkenés is nagy eredmény A fejlett világ óriási egészségi és anyagi problémája a szív- és érrendszeri betegség. A legfrissebb adatok szerint a halálesetek 30 százalékát ez okozza. Szlovákiában az arány 55 százalék, ami kétszer annyi, mint az Európai Unióban. Az adatok 2002-ből származnak. Arról már többször írtunk, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában az első számú kockázati tényező a vér magas koleszterinszintje. A kutatások azt mutatják, hogy a koleszterinszint csökkentése lényegesen lassítja e betegségek kialakulását. Nyolc ország adatainak tanulmányozásából kitűnik, hogy a vérzsír csökkentése több mint 40 százalékkal javítja a túlélés esélyét. A kutatások azt mutatják, hogy a koleszterinszint 1 százalékos csökkentése 2,5 százalékkal csökkend az infarktus kialakulásának valószínűségét. Kisebb az agyvérzés és az alsó végtagok érelzáródásának kockázata is. Az Egyesült Államokban az elmúlt években nagy hangsúlyt helyeztek a megelőzésre, s a hatás mindenkit meglepett: a halálozás és a szív- és érrendszeri betegségek száma az elmúlt 25 évben 54 százalékkal csökkent, vagyis az élet lényegesen meghosszabbodott. Ma már nagyon hatékony gyógyszerek állnak a betegek rendelkezésére, amelyek sikeresen csökkentik a koleszterinszintet. Ilyenek a sztatinok. Hatékonyságuk növekszik, ha az ember egészséges életmódot folytat. Dr. Katarína Rašlová néhány adattal illusztrálta az európai és a szlovákiai helyzetet: „Az Európai Unióban 1000 páciens közül 75-nek írnak fel sztatint. Szlovákiában tavaly 90 ezer beteget kezeltek így, ami a 18 évnél idősebb betegek 2,1 százaléka. A kutatások azt mutatják, hogy Szlovákiában 500- 800 ezer embernek magas a koleszterinszintje, de csak a betegek 10-16 százalékát kezelik.” Az atorvasztatin, amely januárban jelent meg a szlovákiai piacon, Szlovákiában az egyedüli sztatin, amelyért a páciens nem fizet, (ki) Szlovákiában 500-800 ezer embernek magas a koleszterinszintje... GS Condro FORTE: A legtöbb az ízületei számára! A porcok védelméhez hozzátartozik az olyan, orvosok által is javasolt, készítmények használata, amelyek SYSADOA néven emlegetett, az osteoarthrosis esetén folyamatosan beépülő anyagokat tartalmaznak. A sok kutatás eredményeként kifejlesztett GS Condro FORTE a maga nemében az egyik legismertebb, valamint a legkeresettebb készítmény. Ez nem véletlen. Orvosi szempontból bizonyítható, hogy a GS Condro FORTE valóban a lehető legtöbb olyan hatóanyagot tartalmazza a fájós porcokra, amelyet az ilyen kategóriájú szerek csak kínálhatnak fogyasztóik számára. 1. Maximális hatékonyság. Hatékonysága a klinikailag eredménnyel tesztelt, a SYSADOA csoportba - ún. új generációs anyagok közé - tartozó anyagnak köszönhető. Olyan anyag ez, amelyet csaknem 20 év alatt több mint 300 vizsgálatnak vetettek alá. A 2003 augusztusában végzett metaanalitikus vizsgálat bizonyította, hogy az említett csoport minden anyaga közül ez a leghatásosabb és legbiztonságosabb. Gyakorlatilag nincs mellékhatása, már 2-6 hét szedés után csökkenti a fájdalmat, és az egyetlen - elsősorban rendszeres szedés esetén - a csoport anyagai közül, amely megállítja az osteoarthtrosist, ami ennél a fokozatosan súlyosbodó betegségnél nagyon fontos. A GS Condro FORTE az egyetlen szer a piacon, amely ilyen anyagot tartalmaz, eredeti Clini-Q® minőségben, mégpedig mindig a megfelelő egyenlő mértékben, ami a lehető legnagyobb hatékonyság biztosítéka. 2. Maximálisan kényelmes a szedése. Az osteoarthrosis krónikus degenerate és fokozatosan súlyosbodó betegség, amelyet nem lehet gyorsan gyógyítani. Ezért kell minden SYSADOA-készítményt, tehát a GS Condro FORTE-t is, előírás szerint, hosszú ideig, súlyosabb tünetek esetén állandóan szedni. Hogy maximális hatást érjünk el, rendszeres használatára van szükség. Az egyedülálló ETS® technológia lehetővé teszi a GS Condro FORTE klinikailag tesztelt adagját jelentő, 1600 mg Clini-Q* glükozamin-szulfát két, könnyen lenyelhető tablettába való sűrí- tését - ez kényelmessé teszi a szedését. 3. Összetéveszthetetlen. Annak ellenére, hogy a GS Condro FORTE-nak nagy a konkurenciája, a Clini-Q® minőség a szer használóinak egyharmadával magasabb glükozamin-szulfáttartalmat biztosít, azaz hatékonyabb. Ez teszi a GS Condro FORTE-t utánozhatat- lanul eredetivé. 4. Hozzáférhető. A Green-Swan Pharmaceuticals társaság ügyfeleinek biztosítja, hogy termékei teljes mértékben hozzáférhetőek legyenek. Nagyon előnyös a szert kéthavi használatra elegendő, a 120 darabos csomagolásban megvásárolni. Kizárólag gyógyszertárakban kapható. A fogmosás nem lehet csupán egy tessék-lássék dörzsölés és utána néhány öblögetés, főleg a dohányosok számára. A komoly fogmosás legalább 3 percig tartó, kitartó munka. Különösen az esti tisztításnak kell alaposnak lennie, s még így sincs garancia arra, hogy a képen látható sárga fogak vakítóan fehérekké válnak. Ebben az esetben még egy lehetőség van: abbahagyni a dohányzást. ’ (Képarchívum) AJÁNLÓ Évente csaknem 1900 új mellrákos beteg Nem tudni, hogy félelmükben, vagy az évek óta tartó felvilágosítás hatására fordulnak a nők időben orvoshoz. Tény: egyre többen keresik fel a szakembert a mellrák korai, általában még orvosolható stádiumában - örvendeznek a hazai onkológusok. Nem tagadják viszont, ennek ellenére Szlovákiban évente közel 1900 új mellrákos beteget vesznek nyilvántartásba, és kezelnek egyénre szabott korszerű módszerekkel. A mumpsz és szövődményei A serdülő fiúk és a felnőtt férfiak esetében a mumpsz leggyakoribb szövődménye a here- vagy mellékhere-gyulladás. A heregyulladás gyakran vezet a termékenység csökkenéséhez vagy teljes terméketlenséghez. A nők esetében a nemi mirigyek ritkábban érintettek, de kialakulhat petefészek- vagy tejmirigygyulladás. GYÓGYTURMIX Jót tesz a szívnek a narancslé Míg 1993-ban Szlovákiában az átlagos narancsléfogyasztás 2,88 liter volt, 1999-ben már 12,54 liter. Egy kanadai tanulmány is megerősítette, hogy egészséges az ilyen gyümölcslé. Ugyanis napi három pohár narancslé 21 százalékkal növeli az ún. jó koleszterin mennyiségét. A szakemberek ezt a narancsban lévő flavonoidoknak tulajdonítják. Az oxitocin és a magas kor A szakemberek szerint az emberek viselkedését stresszhelyzetekben nagyban befolyásolja az oxitocin hormon. A férfi hormonok azonban gyengítik hatását, ugyanakkor megemelik a vérnyomást, és szívdobogást okoznak. Mivel a női nemi hormon, az ösztrogén felerősíti az oxitocin nyugtató hatását, a tudósok nem zárják ki e hormon hatását a magas életkorra és az egészségre. A dohány csökkenti a potenciát A dohányzás az impotencia egyik oka lehet. Az orvosok szerint ennek az információnak nem szabadna hiányoznia egy doboz cigarettáról sem. A pszichológusok ugyanis úgy vélik, hogy a férfiakat a cigitől a merevedési zavartól való félelem jobban elriasztja, mint az egészségi állapot romlása és a daganatos megbetegedés esetleges kialakulásától való félelem. ORVOSMETEOROLÓGIA Szerda lesz a jó nap ZLATA ČABAJOVÁ A hétvégén, de főleg vasárnap, az időjárás egészségre gyakorolt hatása felerősödik, ennek következében nagyobb lesz a szív- és érrendszer, a légzőrendszer, esetleg az emésztőrendszer terhelése. A frontérzékenyek fejfájásra számíthatnak, a régi sérülések is sajoghatnak. Fokozódik az ingerlékenység, idegesség, fáradtság és depresszió. Kisebb lesz a testi és szellemi teljesítmény, romlik az összpontosító készség, aminek következtében több lehet a baleset, főleg a közlekedésben. Ezért elsősorban a közutakon lesz szükség nagyobb elővigyázatosságra. A később fokozatosan háttérbe szorulnak az időjárás kedvezőtlen hatásai, s a legkedvezőbb helyzetre szerdán számíthatunk. Ekkor minden bizonnyal jobban tűrjük majd a testi és szellemi terhelést, javul az összpontosító készség, háttérbe szorulnak az időjárás okozta egészségi panaszok. A hétvégén feltételezhetően ismét romlik a helyzet, felerősödnek az időjárás negatív hatásai. Nehezebben viseljük majd a különböző fájdalmakat. BP-5-10554