Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-15 / 37. szám, kedd

Fókuszban: a grammy-gála ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 15. A legrangosabb zenei elismeréseket hétfő hajnalban adták át a Los Angeles-i Staples Centerben Tisztelgés Ray Charles emléke előtt A U2 mindhárom kategóriában diadalmaskodott (TASR/AFP-felvét el) Ray Charlesnak több mint hetvenöt lemeze jelent meg Népszerűbb, mint valaha Nagyrészt a megemléke­zésről szólt a negyvenhete­dik alkalommal megrende­zett Grammy-gála. A rhythm&blues (r&b) és a soul megteremtőjének tar­tott, tavaly elhunyt Ray Charles utolsó albumát nyolc díjjal jutalmazták. A legrangosabb zenei elis­meréseket hétfőn hajnal­ban osztották ki. ÖSSZEFOGLALÓ Az Egyesült Államok az elmúlt években több óvintézkedést veze­tett be saját zenei piacának védel­me érdekében, ezért az európai előadók a tengerentúlról szinte teljesen kiszorultak. Tavaly mind­össze az ír U2 és az angol Rod Ste­wart albuma tudott jelentősebb eladási példányszámot elérni. Ebből kifolyólag szakemberek egy csoportja szerint a Grammy mára elveszítette régi fényét, a hazai ze­nei élet seregszemléjévé vált, me­lyen rajtuk kívül mások nem iga­zán rúgnak labdába. Igaz, idén a korábbi évekhez képest jobban teljesítettek az európai sztárok. Kontinensünkön a honi rendezvé­nyek (Brit Awards, MTV Europe­an Music Awards) jelentőségük tekintetében kezdik felvenni a versenyt a Grammyvel. Jelöltek A nagy érdeklődéssel várt név­sort még decemberben hozták nyilvánosságra. Ray Charles és Kanye West kapta a legtöbb jelö­lést: tíz-tíz kategóriában nevez­ték őket. A legendás zenész a Ge­nius Loves Company című ko­rongjával, míg a nálunk ismeret­len, producerből lett rapper, Ka­nye West első albumával, a The College Dropout cíművel vette le lábáról a jelölőbizottságot. A százhét kategória győzteseit, a több mint félezer jelölt közül a Hangrögzítő Művészetek és Tu­dományok Nemzeti Akadémiája (NARAS) választotta ki. A legnagyobb sztár A legtöbb trófeát Ray Charles al­buma kapta. A zongorista-énekes Genius Loves Company című du­ettlemezének felvételei 2003 júli­usában kezdődtek, és mire a végé­re értek, a zenész már az életéért küzdött. Az albumon többek kö­zött Norah Jones, Natalie Cole, El­ton John és Van Morrison is köz­reműködik. A lemez megkapta a legrangosabbnak tartott „Az év al­buma” díjat is. Ebben a kategóriá­ban legutóbb John Lennon kapott posztumusz díjat az 1980-as Do­uble Fantasy című lemezéért. További díjazottak Négy trófeát gyűjtött be Alicia Keys. Az énekesnő népszerűségét jelzi, hogy néhány napja a Super Bowl, az amerikaifoci-döntő előtt ő énekelhetett „duettet” Ray Charlesszal. A hatalmas kivetítő vásznakon az emberek Rayt lát­hatták, amint az America The Be­autiful című slágerét énekelte, Alicia pedig élőben kísérte őt. Mindhárom jelölését díjra váltot­ta a U2; Bono zenekara a Vertigo című slágeréért megkapta a leg­jobb rockfelvételnek, a legjobb rockteljesítménynek és a legjobb rövid videofilmnek járó elisme­rést. Átvehette élete első Grammy-díját Rod Stewart, akár­csak Britney Spears - az éne­kesnő Toxic című dalát kiáltották ki a legjobb dance felvételnek. Három trófea jutott Ushernek. Tavaly ő adta el a legtöbb nagyle­mezt az USA-ban, több mint nyolcmilliót. A tíz jelölést kapott Kanye West két díjjal távozott. Sok év után ismét jutalmazták Prince-t. A popherceg karrierje az elmúlt években a mélyponton volt, tavaly azonban a Musicology című albumával a tengerentúlon vissza­került a legsikeresebbek közé, olyannyira, hogy 2004-ben ő keres­te a legtöbbet - elsősorban nagy si­kerű turnéjának köszönhetően 56,6 millió dollárral lett gazda­gabb. A díjazottak között van Bili Clinton, volt amerikai elnök is - az Életem (My Life) című életrajzi művének lemezváltozatáért kapott Grammyt. (péjé, grammy.com) ISMERTETÉS Ray Charles Robinson 1930. szeptember huszonharmadikán született a georgiai Albanyban. Ki­csi korától kezdve rajongott a zené­ért, még nem volt ötéves, amikor zongorázni kezdett. Később egy tragikus esemény örökre megvál­toztatta az életét. A látása pillana­tok alatt megromlott, és hétéves korára teljesen megvakult. Elmon­dása szerint a hallása alapján tájé­kozódott, botot, vakvezető kutyát vagy bármilyen segédeszközt so­sem használt, mert ezeket a függőséggel azonosította. Eleinte kis észak-floridai klubokban lépett fel, itt figyelt fel rá a Swingtime Re­cords munkatársa, és szerződést ajánlott neki. Ray az ötvenes évek elején ellentmondásos dolgokkal kezdett el próbálkozni: összegyúr­A hatvanéves Rod Stewartot a múltban tizenhárom alkalommal jelölték Grammyre, ám eddig egy­szer sem kapta meg. A kilencvenes évek második felében úgy nézett ki, hogy a rekedtes hangú énekes végleg lemondhat a díjról. A siker ugyanis messze elkerülte, a kriti­kusok és a rajongók egyaránt fel­rótták neki, hogy túl egysíkúak a dalai. 2003-ban a The Great Ame­rican Songbook című swingsoro- zatának második részével ismét az eladási listák élmezőnyébe került, az Egyesült Államokban több mint kétmilliót adtak el belőle. Tavaly novemberben a sorozat harmadik része a Billboard magazin album­listájának élén debütált. Stewart- nak az elmúlt huszonöt évben nem sikerült hasonló bravúrt vég­rehajtania, legutóbb az 1978-ban megjelent Blondes Have More Fun című lemezével tudta meghódíta­ni az amerikai eladási lista csú­csát. Ebből kifolyólag szinte min­denki biztos volt abban, hogy megtörik a jég, végre megkapja ta a gospel templomi szenvedélyes­ségét a blues sokkal földibb vágyai­val. Az eredmény felvülanyozó volt és olyan szokatlanul ellentmondá­sos, hogy sok rádióállomás nem volt hajlandó játszani. Ekkor már Ray Charles néven ismerték. Veze­téknevét elhagyta, hogy ne té­vesszék össze a bokszoló Sugar Ray Robinsonnal. Pályafutása során számos zenei műfajban alkotott, a country és a western irányába is tett kirándulást. A nyolcvanas évek óta jelentős munkája nem volt, de folyamatosan turnézott, egészen addig, amíg májbetegsége le nem lassította munkatempóját. 1988-ban Grammy-Életműdíjat kapott. Lemezeinek számát csak megtippelni lehet, az biztos, hogy hetvenötnél több albumot adott ki. 2004. június tizedikén hunyt el. (pj, premierpark) élete első Grammyjét. Ő azonban nem bízott saját sikerében. „Szá­momra most a legfontosabb, hogy a turném jól startoljon. Ez sokkal jobban izgat, mint a Grammy. Ter­mészetesen örülnék, ha megkap­nám a trófeát, de nagyon úgy tűnik, Stingnek kellene hogy hív­janak, ha angol létemre Grammyt akarok” - nyilatkozta a díjátadó előtt. Ezek szerint mégsem... (p) Június tizenhetedikén Buda­pesten is fellép, a Kisstadion­ban (ČTK/AP-felvétel) A LEGFONTOSABB KATEGÓRIÁK GYŐZTESEI Az év felvétele - Ray Charles & Norah Jones: Here We Go Again Az év dala - John Mayer: Da­ughters Az év albuma - Ray Charles: Genius Loves Company A legjobb új előadó - Maroon5 A legjobb női popelőadó ­Norah Jones A legjobb férfi popelőadó ­John Mayer A legjobb popegyüttes - Los Lonely Boys A legjobb vokális popalbum ­Rod Stewart: Stardust... The Gre­at American Songbook Vol. Ill A legjobb popalbum - Ray Charles: Genius Loves Company A legjobb popduó - Ray Charles & Norah Jones A legjobb dance felvétel - Britney Spears: Toxic A legjobb dance album - Ba­sement Jaxx: Kish Kash A legjobb rockelőadó - Bruce Springsteen A legjobb rockfelvétel - U2: Vertigo A legjobb rockalbum - Green Day: American Idiot A legjobb metálelőadó - Mo­törhead A legjobb alternatív album ­Wilco: A Ghost Is Born A legjobb női r&b előadó ­Alicia Keys A legjobb férfi r&b előadó ­Prince A legjobb r&b duó - Usher & Alicia Keys A legjobb r&b felvétel - Alicia Keys: You Don’t Know My Name A legjobb tradicionális r&b felvétel - Prince: Musicology A legjobb r&b album - Alicia Keys: The Diary Of Alicia Keys A legjobb kortárs r&b al­bum - Usher: Confessions A legjobb rapelőadó - Jay-Z A legjobb rapegyüttes - The Black Eyed Peas A legjobb rapfelvétel - Miri Ben Ari, C. Smith & Kanye West: Jesus Walks A legjobb rapalbum - Kanye West: The College Dropout Ray Charles első kislemeze 1949-ben jelent meg (TASR/EPA-felvétel) Rod Stewart sok-sok év után a Grammyn is révbe ért Hatvanévesen a csúcson ISMERTETÉS VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: HELYENKÉNT HAVAZÁS; -2-2 FOK A Nap kel 07.00-kor - nyugszik 17.12-kor A Hold kel 09.42-kor - nyugszik 00.21-kor A Duna vízállása - Pozsony: 460, árad; Medve: 470, árad; Komárom: 450, árad; Párkány: 410, árad. ELŐREJELZÉS 0 RV0SM ETE0 R0 L0GIA KIJEV Q Eleinte változó­an felhős égbolt lesz jellemző, ké­sőbb délkeletről fokozatosan meg­növekszik a felhőzet, és sok helyütt hóesésre, havas esőre számítha­tunk. Napközben -2-2 fokos csúcs- hőmérsékletre van kilátás. Megé­lénkül az északi szél. Éjszaka -2 és - 6 fokig csökken a hőmérő higany­szála. Holnap túlnyomóan felhős lesz az égbolt, gyakran havazás for­dul elő, az alacsonyabb régiókban havas eső valószínű. A hőmérséklet -3 és 1 fok körül alakul. , Negatív biome­teorológiai hatá­sokkal kell szá­molnunk: főként a reumatikus és mozgásszervi panaszokkal küsz- ködőket viselheti meg az időjárás. Gyakran jelentkezhet hátgerinc- bántalmak miatti fejfájás, de erő­sebb fájdalmat érezhetünk az ízüle­tek tájékán és a régebbi sebek he­lyén is. Szív- és érrendszeri, légúti betegségek tünetei, emésztési zava­rok is gyötörhetik az érintetteket. Csökken a szellemi és fizikai teher­bírásunk, ingerlékenyek lehetünk.

Next

/
Thumbnails
Contents