Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-12 / 35. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ KOMMERSZANT Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter pártolta az orosz civil társadalom kibonta­koztatását kormányoktól füg­getlen szervezetek útján a moszkvai lapban megjelent in- teíjújában. Megismételte, hogy az amerikai-orosz kapcsolatok elmélyítésének közös értékek­re kell épülnie egy demokrati­kus irányban fejlődő Oroszor­szág alapján. Amerikai aggo­dalmakról számolt be a sajtó oroszországi szerepével, a bírói hatalom függetlenségével, a törvényesség uralmával kap­csolatban, és úgy vélte, hogy a kormányoktól független szer­vezetek támogatása az a meg­felelő mód, ahogyan Amerika segítheti Oroszországot.- Sokat segítene, ha valamelyik parlamenti párt funkcionáriusa lenne! (Süléi Gábor karikatúrája) HETVEG(R)E Barátaim, Szlovákia lakói! Mivel közelgő látogatásom komolyan felkavarta az or­szág politikai állóvizét, még érkezésem előtt jónak láttam ezzel a levéllel tisz­tázni néhány félreértést, s egyfajta útmutatást adni az elkövetkezendő tizen- egynéhány napra, amíg megjövök. NAGY ANDRÁS Bár a világ leghatalmasabb or­szágának vezetőjeként nagyon sok mindennel kell egyszerre foglalkoznom - tudom, sokan iri­gyelnek is ezért, de higgyék el, nehéz dolgom van - megkaptam az alapvető információkat orszá­gukkal kapcsolatban. Most már elmondhatom, azért esett a vá­lasztásunk az Önök országára, mert amikor utoljára Közép-Eu- rópában találkoztam Vlagyimir­ral, nagyon megtetszett nekünk Szlovénia. Akkor elhatároztuk, hogy legközelebb is oda me­gyünk, de valahol hiba lépett az adminisztrációba, így Szlovéniát valaki átírta Szlovákiára. Őszin­tén bevallom, én nem is értet­tem, hogy miért beszéltek egye­sek koronatoronyról, amikor az én emlékeimben a 2001-es ljubl­janai találkozónkról nem maradt meg semmilyen kép a koronato­ronyról. Mindegy, tudják, hogy megy ez nálunk: Budapest-Bu­karest, Irak-Irán, és még sorol­hatnám. A múltkor meg a taná­csadóim akartak arról meg­győzni, hogy Norvégia nem tagja az EU-nak. Mondtam is magam­ban, nevörmájnd, majd teszünk róla, hogy az legyen. Valaki fi­gyelmeztetett, hogy egy napilap­juk kiszivárogtatta a látogatásom programját. Itt is van rögtön pár félreértés. Egyrészt nem igaz, hogy a pozsonyi Hviezdoslav téren mon­dok majd beszédet. Ná­lunk a legnagyobb töme­get mindig a sport­mérkőzéseken, például a Superbowls döntőjében lehet összehozni, a tévében is ezt nézik a legtöbben. így való­színűleg Önöknél is valami ha­sonló lesz, azt hallottam, hogy a Pasienky elnevezésű stadionjuk­nak van valami kisugárzása a be­leépített azbeszten túl is, hiszen egy vezető politikusuk éveken keresztül hergelte itt a tömeget. Ugyanígy nem igaz az a hír sem, hogy én nem akarnék találkozni a parlamentjük elnökével. Lehet, hogy ez az ország lakosságának egy részében ellenszenvet vált majd ki, de azért tisztában va­gyunk azzal, hogy az önök ke­reszténydemokratáinak nagy ré­sze ruszofil, így ők inkább Vla­gyimirral lesznek többet. Tudóm, hogy a látogatásomon kívül egyéb fontos dolgok is történnek az országban, kaptam is erről egy felmérést, a sorrend a követ­kező: 1. Ki költözik be Mojsejék- hez a házba? 2. Ki esik ki pénte­ken a Superstarból? 3. Melyik egyházi vezető volt még ŠtB-s. 4. Ki kit támogat a parlamentben? Az első háromhoz nem nagyon tudok hozzászólni, a negyedik kapcsán azért megjegyezném, hogy ha másért nem, Vlagyimir és az én kedvemért még legalább két hétig bírja már ki a koalíció, mert szívesen találkoznék még a kormányfővel. Valaki megpró­bálta elmagyarázni nekem a poli­tikai helyzetet Önöknél. Azzal kezdték, hogy a választások után a jobboldaliak voltak 79-en a 150-ből, így ők lettek a kormány. Aztán, hogy a koalícióból néhá- nyan elmentek ellenzékbe, az el­lenzékből valaki átlépett a koalí­cióba, többen meg függetlenek lettek, de hogy ebből is van ellen­zéki, meg kormánypárti. Aztán arról is magyarázott nekem vala­ki, hogy van egy szőke cicájuk, aki először kilépett a pártja frak­ciójából, de a pártnak tagja ma­radt, egy kicsit volt kormánypárti független, de ezután visszalépett a frakcióba. Na ekkor már meg­fájdult a fejem, így nem elemez­tük tovább az Önök demokrati­kus rendszerét. Végül is, ezek a dolgok nem is annyira fontosak, fő a biztonság, arról meg, amint hallom, derék belügyminiszterük gondoskodni fog. Ennek komolyan örülök, mert a csőcseléket nem nagyon szeretem. Éppen ezért jó Po­zsony, mert kicsi a belvárosa, nem olyan nehéz hermetikusan lezárni. Két napig meg csak kibír­ják, nem? Baráti üdvözlettel, George, Washington (D.C.) Na ekkor fájdult meg a fejem az Önök demok­ratikus rendszerétől... HETI GAZDA(G)SÁG A gengszterek összevonták szemöldöküket TUBA LAJOS Majd 25 milliárd koronát fizet a pénzügyminisztérium a ČSOB pénzintézetnek, mégis alig titkolja elégedettségét. Fizethetett volna ugyanis sokkal többet, hiszen a Kozlík-féle vakrepülés egyik követ­kezményeként a bank eredetileg jóval magasabb összeget követelt. A nemzetközi bíróság döntése a kormány szempontjából még ked­vezőnek is nevezhető. Az első Dzu- rinda-kormány becsületére legyen mondva, hogy a kilencvenes évek végén a bank privatizációjáért ka­pott pénzt az államháztartás ne­héz helyzete ellenére sem használ­ta fel népszerűségnövelő intézke­désekre, hanem félretette ezekre a rosszabb napokra. így már csak 9 milliárdot kell kinyögnünk, ezt hozzáírhatjuk a mečiarizmus számlájához. Amelyről a héten ki­derült, hogy ennél sokkal nagyobb botránnyal is bővülhet, ha néhány szédelgőnek valóban sikerül az ál­lamtól elperelni a Transpetrol rész­vényeit. A héten közzétett kommu­nista titkosszolgálati akták az egy­kori rettegett pribékek utáni hajtó­vadászat újabb körét indították el. Talán itt lenne az ideje a történel­mi igazságszolgáltatás újabb feje­zetének, azok szorongatásának, akik a kilencvenes évek közepén szervezetileg szétzüálták és kis hí­ján a teljes gazdasági összeomlás­ba züllesztették az országot. Ilyen szempontból mindegy, hogy most a brüsszeli vagy a pozsonyi parla­mentben ülnek, illetve pénzem­berként élvezik az összeharácsolt vagyonukat. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy az akko­ri súlyos balfogások valamiféle vé­letlenek voltak. Mindenki tudta, mit csinál, miért ködösít, ken el dolgokat. Közben ugyanis szépen odafolyt a közvagyon, ahová min­den politikus szánja. Ebből persze ma is van bőven, csak éppen más módszerekkel és nyilván nehezeb­ben történik, mint akkoriban. A hét, vagy talán a választási ciklus legcsúnyább parlamenti jelenete is erre mutat, amikor az igazságügyi miniszter a maffiával hozott össze legalább tíz padsornyi parlamenti . képviselőt. Emlékezzünk csak Ja­roslav Spišiak megjegyzésére, aki szerint a fehérgallérosok keze egé­szen eddig elér. Nem sokon mú­lott, hogy a sok tucatnyi szétvert bűnszövetkezet ellenére bele nem bukott ebbe az egyetlen mondat­ba, pedig azt még nem is vetette fel, hogy esetleg a fehérgallérosok a padsorokban ülnek. Szóval Lipšic belement a csínbe. Ez na­gyon szimpatikus, csak éppen vele kapcsolatban soha nem tudjuk, há­nyadán állunk. A KDH elvhűsége néha egészen figyelemreméltó eredményeket produkál (gondol­junk csak a nagy szlovák koalíció e heti szétverésére Nagyszombat megyében), a szuperkonzervatív elvek átültetése miatt viszont néha kifejezetten hátborzongató dolgo­kat produkál. A szervezett bűnözés elleni harcnak talán nincs ilyen összefüggése, így támogathatjuk Lipšicet a gyanús (ellenzék +SDKÜ) koalícióval szemben. A sok idővel rendelkező oknyomozó újságírók pedig vehetik az inkrimi­nált szavazás listáját, és megkeres­hetik, vajon kinek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy ezentúl ne számítsanak bűnözőnek a maffiá­hoz lazán kötődő gengszterek. Erre a hétre is jutott egy Szlová­kiát érintő nemzetközi megméret­tetés. A Wall Street Journal számá­ra készült, sokéves hagyománnyal rendelkező értékelés szerint min­den eddigi igyekezetünk ellenére sem szereplünk a gazdasági szem­pontból teljesen szabad országok közt. A 36. hely azt jelenti, hogy még mindig Csehország és Ma­gyarország után következünk. Mi­előtt valaki azt mondaná, hogy ne­héz felszámolni a múlt terhes örökségét, nézze meg Észtorszá­got, amely a negyedik helyen áll, miközben az USA is kikerült az el­ső tízből. A reformátorok tehát nem ülhetnek a babérjaikon, hi­szen egyelőre csak a lépést tartják a környező országokkal. VENDÉGKOMMENTÁR Már nem hasad tovább? BODNÁR GYULA Ne menjünk el a Nagy Buddha csarnokáig, a neuschwansteini kastélyig, a Szent Péter-székesegyházig, az Empire State Buildin- gig, a sidney-i Operaházig, elegendő beugranunk, akár csak kép­zeletben, Krakkó, Kassa vagy Szeged belvárosába, ha építészeti remeklésekkel szeretnénk találkozni, melyek nem ma és nem tegnap születtek. Elődeink, tervezők, kőművesek, ácsok, asztalo­sok, kovácsok fantáziájának, tehetségének, keze munkájának eredményeiben gyönyörködhetünk, lenyűgözőek a gyakran festőművészek, szobrászok bevonásával megalkotott terek, ár­kádsorok, színes épületek, ornamentális vagy éppen puritán homlokzatok, tornyok és templomok emberi lelkületet, harmóni­át sugárzó látványa. Az elmúlt századok közép-európai architek­túrájának megmaradt, megőrzött vagy romboló ideológiák tá­madásaitól megvédett elemeiből kirakható összkép is sugallja, az egykori építők mestereik voltak szakmájuknak. Hová tűntek? - kérdezhettük volna a nem oly régen mögöttünk hagyott 20. szá­zadban, ha nem tudjuk, hogy volt két világháború, s ha a máso­dik után nem találjuk mi is magunkat hamarost egy új, szovjet mintára formált, a lakás- és településfejlesztésben úgyszintén fordulatot előidéző centralizált rendszerben, melyben egyetlen, szocreál sablon szerint indul, majd gyorsul fel később az állami lakások tömeges gyártása. Kis- és nagyvárosainkat uniformizál­va, egyre-másra nőnek ki a földből a különösebb tehetséget, fan­táziát nem igénylő szürke - hol úri börtönnek, hol munkásszál­lónak, hol emberdúcnak becézett - lakótömbök, s „fejlődnek” emberszabásúnak korántsem mondható betonrengeteggé. Milli­ók, főként fiatalok seregeinek lakásgondját oldva meg, ez tagad­hatatlan. Szín, formajó ízlés’esztétikum-ugyan?! A pártállami lakáspolitika sokkal nagyobb mozgásteret nem engedett a ma­gánerős építkezések esetében sem. A középületekkel egyetem­ben a kocka vagy cipődoboz alakú, általában tetőtér nélküli és szürkébe öltöztetett új családi házak sora ugyan külsőleg megvál­toztatta a falvak arculatát is, de csupán a korábbi nádtetős vályog­házakhoz képest. Új „egyenruha” született, igaz, modernebb, ké­nyelmesebb, de ha netán akadt akkoriban tervező, építőmester, bizony nem élhette ki művészi hajlamait. Manapság, ha vannak ilyenek, tulajdonképpen csak a megrendelő anyagi lehetőségei és ízlésétől befolyásolt elképzelései szabnak nekik határt. Nyomai ennek a folyamatnak már egyre több helyütt tűnnek szembe. Ha­nem az azért mégiscsak elgondolkoztató, hogy a rendszerváltás után épülnek olyan - egyébiránt sok ember, főként fiatal számá­ra elérhetetlen - bérlakások, melyekből kispórolják a teret és az anyagot. A felvonót egyemberesre gyártják, még szűkebbre szab­ják a lépcsőházat, hogy a fordulókban-is súrolod a falat, az abla­kok alatt befolyik az esővíz. De újonnan átadott középületek is repedeznek, világtérkép vonalait rajzolva fel frissen festett falaik­ra. Persze, mifelénk egyelőre más világét, mint amilyet a sidney-i Operaház vagy „csupán” Krakkó, Kassa, Szeged belvárosa idéz elénk. Ám ezért aligha azok a munkások marasztalhatok el, akik újra, egyre többen mestereik szakmájuknak. Annak ellenére, hogy olyan a szakmunkásképzésünk, amilyen. JEGYZET Magyar non plus ultra VOJTEK KATALIN A nemzetközi felmérések leg­újabb eredményei alapján Ma­gyarország EU-első pesszimiz­musban, és alkoholizmusban is a csúcstartók közé tartozik. Van, akinek ez sem elég, más területen is magyar elsőséget kíván, mint Majtényi László, a budapesti Eötvös Károly Inté­zet igazgatója, aki a Kossuth rádió legutóbbi Gondolat-jelé­ben az ügynöklistával kapcso­latosan kijelentette: „tipikusan magyar” jelenség, „direkt ma­gyar dolog”, hogy eddig egyet­len volt ügynök sem állt a nyil­vánosság elé bocsánatot kérni. Elméláztam: vajon hol kellene megejteniük ezt a nyilvános bocsánatkérést: valamelyik lapban-e, avagy egy külön ne­kik felállított hordón, a külön . számukra létesített Egykori Ügynökök Budapesti Hy4e- parkjában, non-stop menet­ben? S ha a sajtó nyilvánossá­ga előtt, akkor vajon melyik új­ság vállalná fel a folytatásos névfolyam közlését: ingyen lenne, netán fizetni kellene ér­te, mint a hirdetésért? Egyéni­leg vagy csoportosan, ez eset­ben árkedvezménnyel? S hol.a garancia, hogy akik a nyilvá­nosság előtt bűnbánatot gya­korolnak, meggyőződésből te- szik-e, vagy kényszerből, mint annak idején sokan a besú- gást? Ennek megállapítására is bizottság alakulna? A sok kérdés után még egy: miért tipikusan magyar a tit­kos ügynökök titokban mara­dási vágya? Ez amolyan nem­zetiségtől független foglalko­zási ártalom náluk, ha létezik internacionalizmus, hát akkor ezen a placcon. S egyáltalán: mi az, hogy tipikusan magyar? Szlovákiában, Csehországban sem tolonganak önként és da­lolva nyilvános bűnbocsána­tért az egykori konfidensek, mégsem hallani, hogy ez tipi­kusan cseh vagy szlovák jelen­ség lenne. Tipikusan magyar az, ami más tájakra nem iga­zán jellemző, mint mondjuk a szegedi halászlé vagy a kalo­csai hímzés. A pogácsát már nem tartom annak, mióta egy olasz indignálódva rám hor­kant: ez tipikus magyar étel!? Puglianóban a nagyanyám süt ilyet, úgy hívják, focaccia. Fo­kácsa, így ejtendő, ami ugyan­csak hasonlít a mi pogácsa sza­vunkra. Mint ügynök az ügy­nökre, lelkületben, habitus­ban, jellemferdeségben, akár­mi legyen is a nemzetisége.

Next

/
Thumbnails
Contents