Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-12 / 35. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ KOMMERSZANT Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter pártolta az orosz civil társadalom kibontakoztatását kormányoktól független szervezetek útján a moszkvai lapban megjelent in- teíjújában. Megismételte, hogy az amerikai-orosz kapcsolatok elmélyítésének közös értékekre kell épülnie egy demokratikus irányban fejlődő Oroszország alapján. Amerikai aggodalmakról számolt be a sajtó oroszországi szerepével, a bírói hatalom függetlenségével, a törvényesség uralmával kapcsolatban, és úgy vélte, hogy a kormányoktól független szervezetek támogatása az a megfelelő mód, ahogyan Amerika segítheti Oroszországot.- Sokat segítene, ha valamelyik parlamenti párt funkcionáriusa lenne! (Süléi Gábor karikatúrája) HETVEG(R)E Barátaim, Szlovákia lakói! Mivel közelgő látogatásom komolyan felkavarta az ország politikai állóvizét, még érkezésem előtt jónak láttam ezzel a levéllel tisztázni néhány félreértést, s egyfajta útmutatást adni az elkövetkezendő tizen- egynéhány napra, amíg megjövök. NAGY ANDRÁS Bár a világ leghatalmasabb országának vezetőjeként nagyon sok mindennel kell egyszerre foglalkoznom - tudom, sokan irigyelnek is ezért, de higgyék el, nehéz dolgom van - megkaptam az alapvető információkat országukkal kapcsolatban. Most már elmondhatom, azért esett a választásunk az Önök országára, mert amikor utoljára Közép-Eu- rópában találkoztam Vlagyimirral, nagyon megtetszett nekünk Szlovénia. Akkor elhatároztuk, hogy legközelebb is oda megyünk, de valahol hiba lépett az adminisztrációba, így Szlovéniát valaki átírta Szlovákiára. Őszintén bevallom, én nem is értettem, hogy miért beszéltek egyesek koronatoronyról, amikor az én emlékeimben a 2001-es ljubljanai találkozónkról nem maradt meg semmilyen kép a koronatoronyról. Mindegy, tudják, hogy megy ez nálunk: Budapest-Bukarest, Irak-Irán, és még sorolhatnám. A múltkor meg a tanácsadóim akartak arról meggyőzni, hogy Norvégia nem tagja az EU-nak. Mondtam is magamban, nevörmájnd, majd teszünk róla, hogy az legyen. Valaki figyelmeztetett, hogy egy napilapjuk kiszivárogtatta a látogatásom programját. Itt is van rögtön pár félreértés. Egyrészt nem igaz, hogy a pozsonyi Hviezdoslav téren mondok majd beszédet. Nálunk a legnagyobb tömeget mindig a sportmérkőzéseken, például a Superbowls döntőjében lehet összehozni, a tévében is ezt nézik a legtöbben. így valószínűleg Önöknél is valami hasonló lesz, azt hallottam, hogy a Pasienky elnevezésű stadionjuknak van valami kisugárzása a beleépített azbeszten túl is, hiszen egy vezető politikusuk éveken keresztül hergelte itt a tömeget. Ugyanígy nem igaz az a hír sem, hogy én nem akarnék találkozni a parlamentjük elnökével. Lehet, hogy ez az ország lakosságának egy részében ellenszenvet vált majd ki, de azért tisztában vagyunk azzal, hogy az önök kereszténydemokratáinak nagy része ruszofil, így ők inkább Vlagyimirral lesznek többet. Tudóm, hogy a látogatásomon kívül egyéb fontos dolgok is történnek az országban, kaptam is erről egy felmérést, a sorrend a következő: 1. Ki költözik be Mojsejék- hez a házba? 2. Ki esik ki pénteken a Superstarból? 3. Melyik egyházi vezető volt még ŠtB-s. 4. Ki kit támogat a parlamentben? Az első háromhoz nem nagyon tudok hozzászólni, a negyedik kapcsán azért megjegyezném, hogy ha másért nem, Vlagyimir és az én kedvemért még legalább két hétig bírja már ki a koalíció, mert szívesen találkoznék még a kormányfővel. Valaki megpróbálta elmagyarázni nekem a politikai helyzetet Önöknél. Azzal kezdték, hogy a választások után a jobboldaliak voltak 79-en a 150-ből, így ők lettek a kormány. Aztán, hogy a koalícióból néhá- nyan elmentek ellenzékbe, az ellenzékből valaki átlépett a koalícióba, többen meg függetlenek lettek, de hogy ebből is van ellenzéki, meg kormánypárti. Aztán arról is magyarázott nekem valaki, hogy van egy szőke cicájuk, aki először kilépett a pártja frakciójából, de a pártnak tagja maradt, egy kicsit volt kormánypárti független, de ezután visszalépett a frakcióba. Na ekkor már megfájdult a fejem, így nem elemeztük tovább az Önök demokratikus rendszerét. Végül is, ezek a dolgok nem is annyira fontosak, fő a biztonság, arról meg, amint hallom, derék belügyminiszterük gondoskodni fog. Ennek komolyan örülök, mert a csőcseléket nem nagyon szeretem. Éppen ezért jó Pozsony, mert kicsi a belvárosa, nem olyan nehéz hermetikusan lezárni. Két napig meg csak kibírják, nem? Baráti üdvözlettel, George, Washington (D.C.) Na ekkor fájdult meg a fejem az Önök demokratikus rendszerétől... HETI GAZDA(G)SÁG A gengszterek összevonták szemöldöküket TUBA LAJOS Majd 25 milliárd koronát fizet a pénzügyminisztérium a ČSOB pénzintézetnek, mégis alig titkolja elégedettségét. Fizethetett volna ugyanis sokkal többet, hiszen a Kozlík-féle vakrepülés egyik következményeként a bank eredetileg jóval magasabb összeget követelt. A nemzetközi bíróság döntése a kormány szempontjából még kedvezőnek is nevezhető. Az első Dzu- rinda-kormány becsületére legyen mondva, hogy a kilencvenes évek végén a bank privatizációjáért kapott pénzt az államháztartás nehéz helyzete ellenére sem használta fel népszerűségnövelő intézkedésekre, hanem félretette ezekre a rosszabb napokra. így már csak 9 milliárdot kell kinyögnünk, ezt hozzáírhatjuk a mečiarizmus számlájához. Amelyről a héten kiderült, hogy ennél sokkal nagyobb botránnyal is bővülhet, ha néhány szédelgőnek valóban sikerül az államtól elperelni a Transpetrol részvényeit. A héten közzétett kommunista titkosszolgálati akták az egykori rettegett pribékek utáni hajtóvadászat újabb körét indították el. Talán itt lenne az ideje a történelmi igazságszolgáltatás újabb fejezetének, azok szorongatásának, akik a kilencvenes évek közepén szervezetileg szétzüálták és kis híján a teljes gazdasági összeomlásba züllesztették az országot. Ilyen szempontból mindegy, hogy most a brüsszeli vagy a pozsonyi parlamentben ülnek, illetve pénzemberként élvezik az összeharácsolt vagyonukat. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy az akkori súlyos balfogások valamiféle véletlenek voltak. Mindenki tudta, mit csinál, miért ködösít, ken el dolgokat. Közben ugyanis szépen odafolyt a közvagyon, ahová minden politikus szánja. Ebből persze ma is van bőven, csak éppen más módszerekkel és nyilván nehezebben történik, mint akkoriban. A hét, vagy talán a választási ciklus legcsúnyább parlamenti jelenete is erre mutat, amikor az igazságügyi miniszter a maffiával hozott össze legalább tíz padsornyi parlamenti . képviselőt. Emlékezzünk csak Jaroslav Spišiak megjegyzésére, aki szerint a fehérgallérosok keze egészen eddig elér. Nem sokon múlott, hogy a sok tucatnyi szétvert bűnszövetkezet ellenére bele nem bukott ebbe az egyetlen mondatba, pedig azt még nem is vetette fel, hogy esetleg a fehérgallérosok a padsorokban ülnek. Szóval Lipšic belement a csínbe. Ez nagyon szimpatikus, csak éppen vele kapcsolatban soha nem tudjuk, hányadán állunk. A KDH elvhűsége néha egészen figyelemreméltó eredményeket produkál (gondoljunk csak a nagy szlovák koalíció e heti szétverésére Nagyszombat megyében), a szuperkonzervatív elvek átültetése miatt viszont néha kifejezetten hátborzongató dolgokat produkál. A szervezett bűnözés elleni harcnak talán nincs ilyen összefüggése, így támogathatjuk Lipšicet a gyanús (ellenzék +SDKÜ) koalícióval szemben. A sok idővel rendelkező oknyomozó újságírók pedig vehetik az inkriminált szavazás listáját, és megkereshetik, vajon kinek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy ezentúl ne számítsanak bűnözőnek a maffiához lazán kötődő gengszterek. Erre a hétre is jutott egy Szlovákiát érintő nemzetközi megmérettetés. A Wall Street Journal számára készült, sokéves hagyománnyal rendelkező értékelés szerint minden eddigi igyekezetünk ellenére sem szereplünk a gazdasági szempontból teljesen szabad országok közt. A 36. hely azt jelenti, hogy még mindig Csehország és Magyarország után következünk. Mielőtt valaki azt mondaná, hogy nehéz felszámolni a múlt terhes örökségét, nézze meg Észtországot, amely a negyedik helyen áll, miközben az USA is kikerült az első tízből. A reformátorok tehát nem ülhetnek a babérjaikon, hiszen egyelőre csak a lépést tartják a környező országokkal. VENDÉGKOMMENTÁR Már nem hasad tovább? BODNÁR GYULA Ne menjünk el a Nagy Buddha csarnokáig, a neuschwansteini kastélyig, a Szent Péter-székesegyházig, az Empire State Buildin- gig, a sidney-i Operaházig, elegendő beugranunk, akár csak képzeletben, Krakkó, Kassa vagy Szeged belvárosába, ha építészeti remeklésekkel szeretnénk találkozni, melyek nem ma és nem tegnap születtek. Elődeink, tervezők, kőművesek, ácsok, asztalosok, kovácsok fantáziájának, tehetségének, keze munkájának eredményeiben gyönyörködhetünk, lenyűgözőek a gyakran festőművészek, szobrászok bevonásával megalkotott terek, árkádsorok, színes épületek, ornamentális vagy éppen puritán homlokzatok, tornyok és templomok emberi lelkületet, harmóniát sugárzó látványa. Az elmúlt századok közép-európai architektúrájának megmaradt, megőrzött vagy romboló ideológiák támadásaitól megvédett elemeiből kirakható összkép is sugallja, az egykori építők mestereik voltak szakmájuknak. Hová tűntek? - kérdezhettük volna a nem oly régen mögöttünk hagyott 20. században, ha nem tudjuk, hogy volt két világháború, s ha a második után nem találjuk mi is magunkat hamarost egy új, szovjet mintára formált, a lakás- és településfejlesztésben úgyszintén fordulatot előidéző centralizált rendszerben, melyben egyetlen, szocreál sablon szerint indul, majd gyorsul fel később az állami lakások tömeges gyártása. Kis- és nagyvárosainkat uniformizálva, egyre-másra nőnek ki a földből a különösebb tehetséget, fantáziát nem igénylő szürke - hol úri börtönnek, hol munkásszállónak, hol emberdúcnak becézett - lakótömbök, s „fejlődnek” emberszabásúnak korántsem mondható betonrengeteggé. Milliók, főként fiatalok seregeinek lakásgondját oldva meg, ez tagadhatatlan. Szín, formajó ízlés’esztétikum-ugyan?! A pártállami lakáspolitika sokkal nagyobb mozgásteret nem engedett a magánerős építkezések esetében sem. A középületekkel egyetemben a kocka vagy cipődoboz alakú, általában tetőtér nélküli és szürkébe öltöztetett új családi házak sora ugyan külsőleg megváltoztatta a falvak arculatát is, de csupán a korábbi nádtetős vályogházakhoz képest. Új „egyenruha” született, igaz, modernebb, kényelmesebb, de ha netán akadt akkoriban tervező, építőmester, bizony nem élhette ki művészi hajlamait. Manapság, ha vannak ilyenek, tulajdonképpen csak a megrendelő anyagi lehetőségei és ízlésétől befolyásolt elképzelései szabnak nekik határt. Nyomai ennek a folyamatnak már egyre több helyütt tűnnek szembe. Hanem az azért mégiscsak elgondolkoztató, hogy a rendszerváltás után épülnek olyan - egyébiránt sok ember, főként fiatal számára elérhetetlen - bérlakások, melyekből kispórolják a teret és az anyagot. A felvonót egyemberesre gyártják, még szűkebbre szabják a lépcsőházat, hogy a fordulókban-is súrolod a falat, az ablakok alatt befolyik az esővíz. De újonnan átadott középületek is repedeznek, világtérkép vonalait rajzolva fel frissen festett falaikra. Persze, mifelénk egyelőre más világét, mint amilyet a sidney-i Operaház vagy „csupán” Krakkó, Kassa, Szeged belvárosa idéz elénk. Ám ezért aligha azok a munkások marasztalhatok el, akik újra, egyre többen mestereik szakmájuknak. Annak ellenére, hogy olyan a szakmunkásképzésünk, amilyen. JEGYZET Magyar non plus ultra VOJTEK KATALIN A nemzetközi felmérések legújabb eredményei alapján Magyarország EU-első pesszimizmusban, és alkoholizmusban is a csúcstartók közé tartozik. Van, akinek ez sem elég, más területen is magyar elsőséget kíván, mint Majtényi László, a budapesti Eötvös Károly Intézet igazgatója, aki a Kossuth rádió legutóbbi Gondolat-jelében az ügynöklistával kapcsolatosan kijelentette: „tipikusan magyar” jelenség, „direkt magyar dolog”, hogy eddig egyetlen volt ügynök sem állt a nyilvánosság elé bocsánatot kérni. Elméláztam: vajon hol kellene megejteniük ezt a nyilvános bocsánatkérést: valamelyik lapban-e, avagy egy külön nekik felállított hordón, a külön . számukra létesített Egykori Ügynökök Budapesti Hy4e- parkjában, non-stop menetben? S ha a sajtó nyilvánossága előtt, akkor vajon melyik újság vállalná fel a folytatásos névfolyam közlését: ingyen lenne, netán fizetni kellene érte, mint a hirdetésért? Egyénileg vagy csoportosan, ez esetben árkedvezménnyel? S hol.a garancia, hogy akik a nyilvánosság előtt bűnbánatot gyakorolnak, meggyőződésből te- szik-e, vagy kényszerből, mint annak idején sokan a besú- gást? Ennek megállapítására is bizottság alakulna? A sok kérdés után még egy: miért tipikusan magyar a titkos ügynökök titokban maradási vágya? Ez amolyan nemzetiségtől független foglalkozási ártalom náluk, ha létezik internacionalizmus, hát akkor ezen a placcon. S egyáltalán: mi az, hogy tipikusan magyar? Szlovákiában, Csehországban sem tolonganak önként és dalolva nyilvános bűnbocsánatért az egykori konfidensek, mégsem hallani, hogy ez tipikusan cseh vagy szlovák jelenség lenne. Tipikusan magyar az, ami más tájakra nem igazán jellemző, mint mondjuk a szegedi halászlé vagy a kalocsai hímzés. A pogácsát már nem tartom annak, mióta egy olasz indignálódva rám horkant: ez tipikus magyar étel!? Puglianóban a nagyanyám süt ilyet, úgy hívják, focaccia. Fokácsa, így ejtendő, ami ugyancsak hasonlít a mi pogácsa szavunkra. Mint ügynök az ügynökre, lelkületben, habitusban, jellemferdeségben, akármi legyen is a nemzetisége.
