Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-11 / 34. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 11. II. János Pál tíz napot töltött a római Gemelli klinikán - az orvosok szerint egészségi állapota jelentősen javult Elbocsátották a pápát a klinikáról II. János Pál a Gemelli klinika ablakában (Reuters-felvétel) Róma/Vatikánváros. A tizedik napja kórházban fekvő II. János Pál pápa tegnap koraeste elhagyhatta a római Gemelli klinikát, s visszatérhetett a Vatikánba. A hírt Joaquin Navarro-Valls vatikáni szóvivő közölte. ÖSSZEFOGLALÓ A vatikáni sajtószóvivő szerint a gégegörcsökkel és influenzával kórházba szállított pápa általános állapota jelentősen javult, gégefőgyulladása meggyógyult, leletei kizárnak minden más kórképet, így orvosai döntése nyomán visszatérhet az egyházi államban lévő apostoli palotájába. További programjait azonban orvosai tanácsának függvényében alakítja majd. Sajtóforrások szerint a pápa dönti el, hogy vasárnap megjelenik-e dolgozószobája ablakában, ahol január végén a hideg huzatban megfázott. Szerdai szokásos általános audienciája a jelek szerint elmarad, vagyis kímélő munkarendre rendezkedik be az elkövetkező napokban az előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő egyházfő. II. János Pál pápán január 30-án jelentkeztek influenzás tünetek, felment a láza, majd heveny gége- és légcsőhuruttal, illetve -görcsökkel, erős köhögéssel február elsején beszállították az Agostino Gemelli klinikára. A kezelésnek köszönhetően már egy héttel ezelőtt csillapodott a láza, köhögése, gégegörcsei, s már csak az influenza kötötte ágyhoz. A lemondásával kapcsolatos találgatások és nyilatkozatok eközben egyre inkább elárasztották a világsajtót, mi több a katolikus egyház szócsöveit is. A vatikáni szóvivő igyekezett enyhíteni a világsajtó nyugtalanságát a mozgásképtelensége után immár csaknem némaságra ítélt pápa képe kapcsán. Navar- ro-Valls azt hangoztatta, hogy immár teljesen normális az egyházfő hangja. A katolikus egyház feje külön levélben köszöni meg a gyógyítását segítő orvosok és ápolói személyzet munkáját, az egészségéért és gyógyulásáért imádkozok odaadását. Karol Wojtyla pápaságának 27 esztendeje alatt nyolcadszor került be a Gemelli klinikára, ahol összességében csaknem másfélszáz napot töltött; mostani influenzájának gyógykezelése tíz napot vett igénybe. Habár Angelo Sodano bíboros (gyakorlatilag a Vatikán miniszterelnöke) szerint még egy beszédre képtelen pápa is képes a katolikus egyház irányítására, a kúria berkeiben is nyilvánvalóan zsugorodik a II. János Pál egészségébe vetett bizalom. „Imádkozunk érte!” - felelik rutinszerűen a Vatikán bizalmi emberei az egyházfő állapotát firtató kérdésekre. Imádságtól hangosak Róma templomai éppúgy, mint az ottani mecsetek. A múlt vasárnapi angelus alkalmával az egyházfő olyan magatehetetlennek látszott a kórházi szoba ablakában, hogy rögtön szárnyra kapott a pletyka, miszerint a mikrofonba suttogott egyetlen mondatát is előre fölvették magnetofonra. A Vatikán nyomban cáfolt. Ezzel együtt vasárnap ország-világ számára nyilvánvalóvá vált, hogy II. János Pál halálosan legyengült. Hogy meddig marad kórházban, azt senki sem tudja megmondani. „A (pápa) eddigi kortörténete egyetlen hosszú keresztút volt - mondta megrendültén egy orvos a Gemelli klinikán. - Ennek immár vége. A pápa odafönt van: maga függ a kereszten.” (mti) A római egyház mára ugyanolyan szenilis lett, mint a pápa - állítja Hans Küng tübingeni teológiaprofesszor II. János Pál lemondását sürgeti egy teológus MTI-HÍR Köln. Hans Küng tübingeni teológiaprofesszor lemondásra szólította fel a római katolikus egyház fejét. A német közszolgálati televízió, az ARD hírmagazinjában nyilatkozó teológus emlékeztetett arra, hogy az egyház bizonyos körülmények között felkínálja a lemondás lehetőségét. „Egy pápa lemondhat tisztségéről, amennyiben az egyház szempontjából az hasznos és szükséges. Meglátásom szerint ez az eset most fennáll. (II. János Pálnak) A katolikus egyház érdekében vissza kellene vonulnia... Ez így nem mehet tovább” - jelentette ki a tübingeni teológus, akinek viszonya a Vatikánnal évtizedek óta feszült. A német teológus szerint bonyolult folyamat lesz a jelenlegi egyházfő utódának megtalálása. A problémát szerinte az jelenti, hogy „olyan utódot kell találni, aki kivezet bennünket ebből a nyomorúságos válságból, amelybe a csillogó színfalak mögött uralkodó jelenlegi pápa vezetett minket.” A római egyház mára „ugyanolyan szenilis lett, mint maga a pápa” - tette hozzá. A svájci születésű Küng a 70-es években éles vitába keveredett a Szentszékkel, a többi között amiatt, mert bírálni merte a pápa csa- latkozhatatlanságát. Emiatt II. János Pál 1979-ben megvonta tőle a hitoktatási engedélyt. Fókuszban: lemond a pápa? 3 A pápa miatt tanácstalanság honol a Vatikánban Ki lehet az utód? MTI-HÁTTÉR Eveken át csak titokban merték szóba hozni a kényes témát, ma már viszont nyíltan fölmerül a kérdés: hogyan néz ki a pápa és a pápaság jövője? Lemond-e vagy sem II. János Pál? Elfogadható-e egy olyan egyházfő, aki már képtelen érthetően beszélni? Hogy mennyire feszült a helyzet, azt akaratlanul is elárulta Giovanni Battista Ré kúriai bíboros, amikor csaknem mérgesen szólt arról, hogy „a pápa lemondásáról beszélni rossz ízlésre vall”. Humorosabban fogta fel a dolgot Jean-Marie Lustiger párizsi bíboros, amikor úgy vélte, a pápának nem kell Schwarzeneg- gernek lennie... Olasz lapok szerint két felfogás hívei viaskodnak a háttérben. Az egyik szószólói ragaszkodnak az életre szóló pápai hivatal intézményéhez, erről még vitázni sem hajlandók. A másik irányzatot Angelo Sodano bíboros érzékeltette, mondván: a dilemmát a pápára kell bízni, mert „ő tudja, mi a teendő”. Hasonlóan foglalt állást Jorge Meija argentin érsek. Ha a pápa már képtelen ellátni hivatalát, akkor „saját lelkiismeretére hallgatva kell döntenie”. Laikusok számára ez teljesen kézenfekvő - az egyház részéről viszont forradalmi újdonság. Még ennél is forradalmibbnak tűnnek a kúria tervei, amelyekről a Vatikánt jól ismerő Orazio Petro- sillo számolt be. Eszerint az egyház vezető köreiben új utódlási szabályokról folyik a vita. Fölmerült az is, hogy a jövendő pápák már hivatali idejük kezdetén bizottságot neveznének ki, amely később, az egyházfő szellemi és fizikai képességeinek hanyatlásakor, megvitatná a szükséges lépéseket. Ilyen vakmerő elképzelések láttán még a közkedvelt „pápa-lottó”, vagyis az utód személyéről való találgatás is némileg háttérbe szorul. Feltűnő, hogy az utóbbi napokban megszólaló összes bíboros maga is „pápaképes”, azaz elvileg Szent Péter trónusára léphetne. A legtöbb esélyt Sodanónak és Battista Rének adják. Szembeszökő módon a háttérbe húzódik viszont egy további „papabile”: Josef Ratzinger, a hitta- ni kongregáció vezetője. A német bíboros a pápa mögött a legnagyobb hatalmú egyházi személyiségnek és II. János Pál legközelebbi bizalmasának számít. A Time magazin szerint megválasztása esetén a 77 éves Ratzinger hajlandó volna arra, hogy néhány év múltán megváljon a pápai tiarától. Ha ez igaz, úgy úttörő jelentőségű volna. Angelo Sodano (olasz), Giovanni Battista Ré (olasz), Claudio Hümmes (brazil), Dionigi Tettamanzi (olasz) (ČTK/AP- és Reuters-félv.) Jorge Mario Bergoglio (argentin), Francis Arinze (nigériai), Joseph Ratzinger (német), Dario CastríLlo-Hoyos (kolumbiai) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ERŐSEN FELHŐS ÉGBOLT; -4 - +sl FOK ELŐREJELZÉS 0RV0SMETE0R0L0GIA A Nap kel 07.07-kor - nyugszik 17.061kor A Hold kel 08.32-kor - nyugszik 20.32-kor A Duna vízállása - Pozsony: 280, változatlan; Medve: 150, árad; Komárom: 145, árad; Párkány: 55, apad. Általában erősen felhős égbolt lesz jellemző. Sok helyütt számíthatunk havazásra, nyugaton az alacsonyabban fekvő területeken havas eső várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet - 4-1 fok között alakul, délnyugaton elérheti a 3 fokot is. Nyugati, észak- nyugati irányú lesz a légmozgás, keleten gyenge szél fúj. Éjszaka -2 és -7 fok lesz. Holnap felhős, borult égbolt és gyakori havazás, havas eső várható. 1 és 5 fok körüli hőmérsékletet mérhetünk. A mai időjárás felerősítheti a fantomfájdalmakat, a korábbi sebek, valamint a reumatikus és mozgásszervi panaszokkal küszködök fájdalmait. A kedvezőtlen hatások következtében szellemileg és fizikailag fáradtabbnak érezhetjük magunkat, ingerültebbek lehetünk, a kiegyensúlyozatlan idegrendszerűeket akár depressziós roham is érheti. A szív- és érrendszeri betegek, valamint egyes légúti betegségek kedvezőtlen tünetei is felerősödhetnek. Előfizetőink már holnap megtalálják az Új Szóban Valentin- napi ajándékunkat: az egyik tetoválást az ötféle közül! t