Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-10 / 33. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 10. Régió 5 Középiskolai képzés uniós követelmények szerint Aktuális pályázatokról tájékoztatták a polgármestereket és a vállalkozókat A munkapiaci igényekhez is igazodni kell GAÁL LÁSZLÓ Nyitra. A középiskolai szakkép­zés és a termelő üzemek követel­ményeinek összehangolása volt a célja a városban kedden megrende­zett szakmai konferenciának. A Nyitrai Kerületi Önkormány­zat Hivatala által, A Középiskolai szakképzés az Európai Unió felté­telei között címmel szervezett fóru­mon Milan Belica megyefőnök el­mondta: annak ellenére, hogy a he­lyi önkormányzatok, a megyék és a minisztérium hatáskörébe kerültek a különböző típusú oktatási intéz­mények, ezek között továbbra is fenn kell tartani a párbeszédet, sőt nagyon fontos, hogy az iskolák a vállalati szférával is szorosabban együttműködjenek. A kooperáció legfontosabb célja, hogy a képzés a munkaerő-piaci követelményekhez is igazodjék. A konferencián az oktatási és a gazdasági minisztérium, a megye területén működő szakközépisko­lák és szaktanintézetek, valamint a gyártó cégek képviselői mondták el tapasztalataikat, igényeiket és javaslataikat. Helena Psotová, a megyei hivatal oktatásügyi főosz­tályvezetője arra mutatott rá, hogy az Unió piacán a konkurenciaké­pesség megőrzésének egyetlen zá­loga a minőség növelése, és ez az oktatásra, a szakmunkásképzésre is vonatkozik. Az oktatási tárca képviselője a tárca ez irányú intéz­kedéseiről szólt. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanára, Tomáš Kozík pro­fesszor több uniós tagállam oktatá­si rendszerét hasonlította össze, a Nagysurányi Gépipari Szaktanin­tézet igazgatója ismertette, intéz­ményük az érsekújvári Osram cég­gel és a nagysurányi Automaty Kft.-vei működik együtt a jövendő szakemberek gyakorlati oktatásá­ban és a tanterv összeállításában is. Az ilyen kooperáció fontosságát több gyártó cég képviselője is meg­erősítette. A gépiparin kívül az egészség- ügyi, a vegyipari és a mezőgazda- sági szakemberképzés is szóba ke­rült a fórumon, amelyen magyar- országi és ausztriai intézmények is képviseltették magukat. FELHÍVÁS A Palóc Társaság rovásírásversenyt hirdet, amelyen szlovákiai alap- és középiskolások vehetnek részt. A verseny célja megismertetni a fiatalokkal ősi kulturális örökségünknek e meghatározó bizonyíté­kát, általa elmélyíteni a magyarsághoz való tartozás tudatát. A verseny korosztályok szerint zajlik: 1. korosztály: alsó tagozat 3-4. évfolyam, 2. korosztály: felső tagozat 5-9. évfolyam, 3. korosztály: középiskolás. A verseny feladatai: 1. korosztály: öt sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűkre, öt sor terjedelmű átírás latin betűkről rovásírásra, három sor terje­delmű rovásírásos szöveg hangos olvasása; 2. korosztály: tíz sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre, tíz sor terjedelmű átírás latin betűsről rovásírásra, három sor terje­delmű rovásírásos szöveg hangos olvasása; 3. korosztály: tizenöt sor terjedelmű átírás rovásírásról latin be­tűsre, tizenöt sor terjedelmű átírás latin betűsről rovásírásra, há­rom sor terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása. A versenyen Forrai Sándor rovásbetűit használjuk. A feladatok megoldásához segédeszköz nem használható. A résztvevők jutal­mazásáról a verseny meghirdetője és a támogatók (a Kürtös havilap, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya és a Forrai Sándor Rovásíró Kör) gondoskodnak. A helyezettek megfe­lelő díjazásban részesülnek. Egy-egy iskolából korcsoportonként hárman jelentkezhetnek - legkésőbb február 14-ig. A jelentkezést (név, évfolyam, iskolacím, telefonszám feltüntetésével) a Palóc Társaság címére kell küldeni: 991 22 Olováry 132. A jelentkezők­nek további tájékoztatást és segítséget nyújtunk. Hamarosan meghirdetik az Interreg IIIA pályázatot Marcelháza. A Komáromi, az Érsekújvári és a Lévai járás polgármesterei, vál­lalkozói és civil szerveze­tei képviselőinek részvéte­lével tartottak tegnap workshopot a településen. V. KRASZNICA MELITTA Mint arról lapunkban is beszá­moltunk, a régiófejlesztési minisz­tériumnál megpályázott pénzből nemrégiben kistérségi fejlesztési ügynökségek nyíltak Ekelen, Búcson és Szímőn. A pályázatot Bób János, Szímő község polgár- mestere nyújtotta be, aki a tegnapi rendezvénnyel kapcsolatban el­mondta: „Az elmúlt években gyakran szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a községek, vállal­kozók nem jutnak elég informáci­óhoz a pályázati lehetőségeket il­letően, esetleg a nagy információ- halmazból nehezen tudjuk kivá­lasztani a számunkra szükségese­ket. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy megnyíljanak a kistérségi fej­lesztési ügynökségek, amelyek az­tán ilyen és ehhez hasonló, gya­korlati tanácsokat nyújtó, konkrét pályázatokat bemutató tájékozta­tó napokat is szerveznek.” Bób Mária, a nyitrai megyei hiva­tal európai integrációs és határon átnyúló együttműködésért felelős részlegének vezetője a február vé­gén meghirdetendő Interreg III A programról beszélt. A Szomszéd­ság elnevezésű program a határon átnyúló szlovák-magyar-ukrán együttműködést hivatott elősegíte­ni. Fontos tudnivaló viszont, hogy a pályázóknak elég magyarországi partnert találniuk, kárpátaljait nem szükséges. Az Interreg IIIA ke­retében szociális és gazdasági, va­lamint környezetvédelmi és közle­kedési együttműködési tervezetek­re lehet pályázni. Vasi Emma, a komáromi Regio­nális Fejlesztési Ügynökség igaz­gatója elmondta: a szükséges ön­rész öt százalék, az összeg 75 szá­zaléka uniós forrásból, 20 százalé­ka pedig állami költségvetésből származik. Arra is felhívta a figyel­met, hogy a programhoz négy in­formációs pontot jelöltek ki, ezek Komáromban, Dunaszerdahelyen, Zsélyben és Tőketerebesen talál­hatók. Az Interreg III A progra­mon belül Szlovákiában 5,54 mil­lió euró pályázható. A résztvevők tájékoztatást kaptak a szakembe­rektől a mezőgazdaság és vidék fejlesztését, a falumegújítást, vala­mint más területeket érintő pályá­zati lehetőségekről is. Február végén a zoboraljai fal­vakban, majd Szímőn szerveznek a tegnapihoz hasonló találkozót. Karva a hajóforgalomban érdekelt Tóth Tibor, a 800 lakosú, komáromi járásbeli Karva polgármestere a találkozót követően érdeklődésünkre elmondta: számukra pilla­natnyilag a közlekedésfejlesztésre, valamint a kulturális létesítmé­nyek bővítésére vonatkozó pályázati kiírások érdekesek. „Azt szeret­nénk, ha a Duna túloldalán lévő Lábatlan és Karva között belátható időn belül beindulhatna a kishajóforgalom - tájékoztatott. - Ez a tér­ségben élők közti kapcsolatok építésében is segítene, és nagyban megkönnyítené a határ túloldalán dolgozók életét is, akik 50 kilomé­teres kerülőt kénytelenek tenni, hogy eljussanak munkahelyükre.” Másik tervük az egykori alapiskola épületének átalakítása, ahol kéz­művesműhelyeket szeremének létrehozni.” (vkm) Ma Rimaszombatba, február 16-án pedig Érsekújvárba várják az érdeklődőket Önkormányzati finanszírozási szemináriumokat szervez a ZMOS ÚJ SZÓ-TÁJÉKOZTATÁS Pozsony/Rimaszombat/Érsek- újvár. A helyi önkormányzatok fi­nanszírozásáról szervez szeminá­riumokat a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) két dél­szlovákiai helyszínen is. Ma a rimaszombati kultúrház- ba, február 16-án pedig az érsek­újvári Nyitrapart Kultúrközpont- ba várják a polgármestereket, az önkormányzati alkalmazottakat, és az önkormányzatok által fenn­tartott oktatási intézmények veze­tőit, képviselőit. A ZMOS a pénzügyminisztéri­ummal közösen azért szervezi a szemináriumokat, hogy az eredeti és az átruházott hatáskörök finan­szírozási kérdéseivel kapcsolatban szakértők adjanak felvilágosítást. Szó lesz például a közhasznú szol­gáltatásokat, a közrend biztosítá­sát, a területfejlesztést, a gondozó- szolgálatot, az óvodákat és a művé­szeti alapiskolákat, az iskolai étkez­déket érintő pénzügyi kérdésekről, továbbá - az átruházott hatáskörök esetében - az alapiskolák, az építé­si engedélyeztetési eljárás, az anya­könyvi hivatalok finanszírozásáról. Az előadók az oktatási, a régió­fejlesztési, a pénz- és a belügymi­nisztérium szakemberei. Oľga Gáfriková, a ZMOS szóvivője la­punknak elmondta, a ZMOS-tag településről jelentkezőknek 300, másoknak 600 koronát kell befi­zetniük (személyenkénti összeg­ről van szó). Előre a ZMOS terüle­ti irodáiban jelentkezhetnek az érdeklődők, de - tudtuk meg Gáf- rikovától - az is megoldható, ha valaki a helyszínen fizeti be a részvételi díjat. További informá­ciók a centr@zmos.sk e-mail cí­men kérhetők, (korp) Informatikai központ és pedagógusok számítástechnikai képzése a Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Középiskolában Digitális segédeszközök használata az oktatásban JÓZAN MÓNIKA Dunaszerdahely. Információs és kommunikációs technikák al­kalmazása az oktatásban címmel indult ingyenes továbbképzés alap- és középiskolai tanárok szá­mára a Dunaszerdahelyi Mező- gazdasági és Élelmiszer-ipari Kö­zépiskolában. Az Infovek program és a Slovak Telecom jóvoltából Szlovákiában már minden iskola rendelkezik számítógépekkel és internetes hozzáféréssel, kérdés azonban, mennyire használják ki azokat az oktatás során. Az oktatási minisz­térium által finanszírozott 36 órás kurzus célja éppen az, hogy a pe­dagógusok megtanulják kezelni és felhasználni a tanítás során a számítógépeket, kivetítőket, digi­tális fényképezőgépeket és egyéb eszközöket. Nemcsak a pedagógiai módsze­reket forradalmasítják az új infor­mációs és kommunikációs eszkö­zök, hanem a diákok érdeklődését is jobban felkelthetik az így „fel­dobott” tanítási órák. Jelenleg ti­zenhatan vesznek részt a képzé­sen. Az érdeklődés nagy, további két, tizenhat fős csoport készül a tanfolyamra. „Iskolánk megfelelő berendezéssel és személyi háttér­rel rendelkezik, a járásban a köz­pont szerepét töltjük be. Negyven számítógépünk van, tavasszal délutáni internetes klubot is indí­tunk tíz új multimédiás géppel” - nyilatkozta Szabó László, a kö­zépiskola igazgatója. Hozzátette, tanintézményükben folytatódik a környékbeli iskolák pedagógusai számára meghirdetett ingyenes rendszergazdaképzés is. Ellopták az iskola számítógépeit Nemesgomba. Hétfőről keddre virradó éjjel kifosztották a helyi kisiskola informatikatermét. A betörők hat számítógépet, CD-ket, magnókat vittek el a falu szélén található épületből. Az óvoda abla­kán törtek be az épületbe, onnan közelítették meg az emeleten talál­ható iskola informatika-szaktantermét, amely ajtaján egyébként vas­rács is van. A községnek háromszázezer korona kára keletkezett. „Nagy fájdalom ez nekünk, hogy az egyébként is szegényes iskolán­kat most kifosztották” - nyilatkozta Bohus Mária igazgatónő. Az isko­lában két osztály működik; a magyarnak hat, a szlováknak hét tanu­lója van. A diákok rendszeresen használták a számítógépeket délutá­ni foglalkozásaik során. Úgy tudjuk, a községi hivatalnak van biztosí­tása a gépekre, így remélhetőleg hamarosan újakat kapnak, (jóm) Informatikai szaktanterem a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari középiskolában (A szerző felvétele) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Kisfiút raboltak ki tizenévesek Léva. Egy hetedikes tanu­lóra támadt kedden az egyik helyi bérház bejáratánál egy 16 és egy 14 éves fiú - tájé­koztatott Renáta Čuháková, a nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő helyettese. Lefogták a fiú kezét, és elloptak tőle 15 korona 50 fillért, majd kirán­tották zsebéből a hatezer ko­ronát érő mobiltelefonját, és elmenekültek. A 16 éves Pat­rik ellen lopás miatt indítot­tak eljárást, (ú) Rágógumit is loptak Néver (Neverice). Betöré­ses lopás miatt indítottak el­járást a 24 éves nyitrage- rencséri Patrik és a 32 éves perbetei Ferdinand ellen. A két gyanúsított múlt héten péntekre virradó éjszaka be­tört az aranyosmaróti járás­beli község egyik élelmiszer- üzletébe, ahonnan 29 ezer korona értékben dohányárut, szeszes italokat, kávét és rá­gógumit vittek magukkal - közölte Renáta Čuháková, a nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő helyettese, (ú) AJÁNLÓ Február 10. (csütörtök) Érsekújvár -17.00: a Regi­onális Művelődési Központ­ban a foglalkozásvezető tan­folyam részvevőinek munkái­ból nyílik kiállítás, (száz) Február 12. (szombat) Felsőszeli - 19.00: a Cse- madok-szervezet nótaestje helybéli és vendég énekesek, valamint a Fikusz leánykar fellépésével. A mulatságon Banyák Róbert zenekara ját­szik. (ú) BEÍRATÁS Pozsony A Duna utcai alapiskola és gimnázium értesíti a tisztelt szülőket, hogy az alapiskola első évfolyamába a jövő isko­lai évre a beíratás február 11- én 14 és 18 óra között; február 12-én pedig 9 és 12 óra között lesz. Érdeklődni lehet az isko­la titkárságán vagy a 02/ 529 64 315-ös telefonszámon. Léva Ma is nyílt napot tartanak a Juhász Gyula Alapiskolában. Az elsősök bemutatkozó délu­tánja ma 16 órától lesz. A behatást 11-én 14-től 17 óráig, és 12-én 8-tól 12 óráig tartják. Csilizradvány Február 11-én 14 órától ünnepélyes beiratkozást tar­tanak. Kisudvarnok Február 11-én 8-tól 14 órá­ig várják az érdeklődőket a beiratkozásra. Alsószeli Az alsószeli magyar alapis­kolában február 10. a beíratás időpontja - a gyermekeket és szüleiket 15.30-tól várják. Bő­vebb tájékoztatás a 031/7853 225-ös telefonszámon. (ú, fm, jóm, gl)

Next

/
Thumbnails
Contents