Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-10 / 33. szám, csütörtök
Fókuszban: a b-akció 3 ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 10. A kitelepítés mint a megtorlás vagy megfélemlítés eszköze az 1948 és 1953 közötti időszakra volt jellemző Komáromban volt a főpróba (Illusztrációs felvételek) 1500 osztályidegen családot kellett volna kitelepíteni Pozsonyból 1952 és 1953 között az úgynevezett B-akció során, hogy a fővárosba felkerülő proletár tömegek lakáslehetőséghez jussanak. ÖSSZEFOGLALÓNK Ám a lakásoknak csak a negyede került a munkásosztály birtokába, a többit kommunista pártfunkcionáriusok és ŠtB-s tisztek kapták meg, állítja Ján Pešek, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa. A kitelepítés mint a megtorlás vagy megfélemlítés eszköze az 1948 és 1953 közötti időszakra volt jellemző, ez volt a kommunista diktatúra legvéresebb, legnyersebb időszaka, állítja Ján Pešek, A főváros „megtisztítása” már 1948-ban megkezdődött. A győzelmes február után az első Csehszlovák Köztársaság és a fasiszta Szlovák Állam politikusait, tisztviselőit és a „burzsoá elemek” egy részét la- koltatták ki. Ez mintegy 435 családot érintett, és a későbbiekhez képest viszonylag humánus keretek közt zajlott. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy az érintettek a bizonytalan helyzetre való tekintettel nem tanúsítottak ellenállást. A határ menti övezetből kitelepítették a még megmaradt német nemzetiségű személyeket is. A K-akció keretében a kolostorok lakóit, az R-akció keretében az egyéb szerzetesrendeket, 1951-ben a kulákok egy részét költöztették kényszerlakhelyre. Mindezeket az atrocitásokat a B-akció előfutárainak tarthatjuk. Ennek azonban országosjellege volt. Az akciót Alexej Cepička, nemzetvédelmi miniszter, Klement Gottwald veje készítette elő és irányította. Mivel hasonlóan kiterjedt represszív megmozdulásra még nem volt példa az országban, az állambiztonság Komáromban tartott egy főpróbát, mely ,jól sikerült”. így 1952 májusában megkezdődött a kerületi és járási városokra is kiterjedő kitelepítési akció. A tervezet kidolgozói úgy gondolták, júliusig be is fejezik a deportálásokat, melynek első hullámában a „nyilvánvaló ellenségeket” kellett volna a fővároson, valamint a járási és kerületi városokon kívülre telepíteni. A kilakoltatást a hatóságoknak minden esetben meg kellett indokolni. A határozatokon feltüntetett ok azonban gyakran mondvacsinált volt. Egy kereskedő családját például azért telepítették ki, mert korábban nem akarta kölcsönadni teherautóját, hogy azon transzparenseket szállíthassanak a Sztálin születésnapja alkalmából rendezendő felvonuláson. Ám a kényszerű lakhelyváltoztatáson túl egyéb hátrányok is érték a kilakoltatottakat. Rendszerint kijelölték azt is, hol és milyen munkakörben kell dolgozniuk. Általában kőfejtőkben, téglagyárakban, mészégetőkben, építkezéseken, bányákban vagy a fakitermelésben jutottak csak munkához. A lakásban maradt értékeiknek is búcsút mondhattak. Ezeket a kilakoltatást végző pribékek szétlopkodták. Ján Pešek kutatásai szerint mindezt feletteseik tudomásával tették. A fővárosban 1500 lakást kellett volna „felszabadítani”, azaz ugyanennyi családot kellett volna Pozsonyon kívül tudni. Ám a hatóságok nem tudták tartani az eredeti ütemtervet, mely szerint heti 200 családot kellett volna kipaterolni. A kvótát így heti százra csökkentették, de még ez is tarthatatlannak bizonyult. Júliusból október, majd december lett, végül a B-akció 1953 szeptemberében fejeződött be. Mivel a kilakoltatások az emberek szeme láttára folytak, valamiféle ésszerűnek látszó indoklással kellett szolgálni a lakosságnak. A rendszer propagandagépezete azt hangsúlyozta, hogy az osztályidegenektől elvett lakásokat majd a munkások kapják meg. Ez nem így történt. Az üresen maradt lakások alig több mint negyedét - 28 százalékát - kapták meg pozsonyi üzemek, ám oda sem a munkások költözhettek be, hanem a vezetők. A többi lakást az ŠtB, az egyéb rendőri szervek, és részben a hadsereg lakásgondjainak orvoslására fordították. Mivel 1953 márciusában meghalt Sztálin, majd pár nap múlva cseh csatlósa, Gottwald is követte, a B-akció az új vezetés számára kezdett kellemetlenné válni, szerették volna a szőnyeg alá söpörni. Pontos összegzés sem készült arról, hány embert is érintett pontosan. Azt azonban tudjuk, hogy Komáromból 160, Nyitráról 960 családot telepítettek ki. Ezek jó része magyar volt. Ján Pešek kutatásai szerint az akcióban részt vevő egykori állambiztonsági munkatársak közül senkit sem vontak felelősségre, (kcr) VILLÁMINTERJÚ Zdenko Tholt, a Politikai Foglyok Szövetségének elnöke Az önök szervezete csak politikai foglyokat tömörít? Nem. Szövetségünknek tagja lehet mindenki, akit a kommunista rendszerben valamiféle hátrányos megkülönböztetés ért. Tehát azok, akiket a B-akció során vagy máskor kitelepítettek; az egykori büntetőszázadokba besorozottak, azok, akiket a főiskolákról és egyetemekről osztályidegen voltuk miatt kidobtak, a gulágokra hurcoltak, és ezek leszármazottai. Azért szervezünk szemináriumokat, és jelentetünk meg folyóiratot is, hogy a mai fiatalok figyelmét is felhívjuk arra, mi történt ebben az országban a múlt rendszerben. Önt milyen sérelem érte a múlt rendszerben? A B-akció keretében családunkat Malompatakra telepítették, egy faházba. Apám ügyvéd volt a két világháború között, 1948 után természetesen azonnal elbocsátották, és csak a kőfejtőben talált munkát. Itt egy sziklaomlásba belerokkant. Engem kidobtak a főiskoláról. Kényszermunkahelyet jelöltek ki számomra egy téglagyárban. Hogy élte át ezt a helyzetet? Borzasztó volt. A kitelepítés nem csak a lakásunk elvesztését jelentette. Mindenünk ott maradt, és a megélhetésünket is elvesztettük, mivel apám a balesete után nem bírt dolgozni, én sem nagyon bírtam a nehéz fizikai munkát a téglagyárban. Anyámat, mint egykori tanítónőt nem alkalmazták. Sokszor éheztünk. Több évig tartott, mire ki tudtunk lábalni ebből a helyzetből. Ekkor Zsolnára költöztünk, itt sikerült szert tennünk egy kisebb lakásra. A téglagyár után fél évet töltöttem kórházban, következményeit a mai napig viselem. Megfigyelték a családját? Igen. Apámat többször is kihallgatták, indokolatlanul bent tartották a rendőrőrsön. De sohasem tudtak rábizonyítani semmit, viszont az életét megkeserítették. Engem is többször bevittek kihallgatásra, fenyegetőztek, de börtönbe küldeni szerencsére nem tudtak. Meddig tartott ez a rendőri zaklatás? A hatvanas évek közepéig. De egészen 1989-ig osztályidegenek maradtunk. A testvérem sem tanulhatott, csak fizikai munkásként helyezkedhetett el. Mindig alacsony bérkategóriába voltunk besorolva. A helyzet a hetvenesnyolcvanas évek fordulóján változott valamicskét. Mérnöki titulussal rendelkezik. Mikor végezte el az egyetemet? 1982-ben szereztem közgazdász diplomát, természetesen munka mellett, levelező tagozaton. Más megoldás szóba sem jöhetett. Ezután különböző építőipari vállalatoknál dolgoztam. Itt megtűrtek bennünket. Mivel szakértelemre volt szükség, eltekintettek az osztályszempontok érvényesítésétől. (kcr) VALLOMÁS Mária Jurčovičová ORAL HISTORY- 1952 októberében, mikor hazaértem az iskolából, a nővérem azt mondta, holnap nem kell iskolába mennem, mivel szünet lesz. A mi „osztályidegen” szóhasználatunkban ez a kitelepítést jelentette, amit én akkor gyermekfejjel nem teljesen értettem. Később tudatosult bennem, hogy ez a kényszerszünet 15 évig fog tartani. Alsókubini lakásunkat anyámmal, nővéremmel és anyai nagyszüleimmel hagytuk el, apám nem jöhetett velünk. Ő politikai fogoly volt, és ajáchy- movi uránbányában töltötte büntetését. Még 1947-ben ítélték el, pere az első koncepciós perek közé tartozott. Jasenovába, Martin Kukučín szülőfalujába telepítettek bennünket. Kényszerlakhelyünkül egy minden komfort nélküli fakalyibát jelöltek ki az erdő szélén. Előtte béresek laktak itt, nem volt bevezetve sem a víz, sem az áram. Padlója fából volt, a kemence nem szeleit. Ma egy civilizáció elől menekülő ember lehet, hogy kedélyes hétvégi háznak nevezné nyomorúságos kunyhónkat, ám városi lakásunk után ide költözni sokkoló volt; közeledett a hideg árvái tél is, tűzifánk persze nem volt. Abban az időben erőteljesen folyt a szövetkezetesítés, s emiatt a helybeliek nagyon bizalmatlanok voltak velünk: azt hitték, azért telepítettek oda bennünket, hogy a szövetkezetesítés mellett agitáljunk. Egy idő után aztán megértették, miért is kerültünk oda, attól fogva sokkal barátságosabban bántak velünk. Kunyhónk küszöbe előtt gyakran találtunk élelmiszert, így próbáltak rajtunk segíteni. Természetesen az ŠtB helyi ügynökei rajtunk tartották a szemüket, rendszeresen jelentettek rólunk. A faluban csak kisiskola volt, a felső tagozatot Alsókubinban végeztem el. Szokás volt, hogy a fenyőünnepen - így nevezték a karácsonyt - kitüntették az iskola legjobb diákjait. Én, bár mindig tiszta egyes tanuló voltam, sosem kaptam semmit. A tanító elvtársnő mondta, hogy nem érdemiem meg. Anyám, mivel politikailag megbízhatatlan személy felesége volt, nem kapott munkát. Egyedüli jövedelmünk magánóráiból származott. Az ötvenes években idegen nyelvet tanulni lázadással ért fel. A mai napig hálás vagyok azoknak, akik anyámhoz járatták a gyerekeiket, ez egyfajta támogató gesztus volt részükről. Apám szabadulása után anyagi helyzetünk kicsit jobb lett. Az uránbánya súlyos nyomokat hagyott egészségén. Bár apám a Károly Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, csak az erdészeti vállalatnál tudott elhelyezkedni. Ilyen kádervéleménnyel természetesen nem nyerhettem felvételt sem gimnáziumba, sem szakközépiskolába. Egyedül szaktanintézetekbe kerülhettem volna be. A pártjavaslat szerint kőművesnek kellett volna tanulnom. Csak néhány bátor ember segítőkészségén múlott, hogy mégis elvégezhettem a szakközépiskolát. Főiskoláról természetesen nem is álmodhattam, így munkásként helyezkedtem el, hogy munkáskáderként könnyebben bejussak majdan valamelyik felsőoktatási intézménybe. Természetesen csak levelező tagozaton. A felvételinél az orrom alá dörgölték: ilyen kádervéleménnyel hálásnak kell lennem a szocialista hazának és a kommunista pártnak, hogy egyáltalán lehetővé teszik számomra a főiskolai tanulmányokat. Jóval később aztán doktori fokozatot is sikerült szereznem, (koc) (Illusztrációs felvételek) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, HELYENKÉNT KÖD; -2-2 FOK ELŐREJELZÉS 0RV0SMETE0R0L0GIA A Nap kel 07.09-kor - nyugszik 17.04-kor A Hold kel 08.14-kor - nyugszik 19.10-kor A Duna vízállása - Pozsony: 280, árad; Medve: 130, változatlan; Komárom: 135, árad; Párkány: 60, apad. Túlnyomóan derült lesz az égbolt, nyugaton napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Az alacsonyabb fekvésű területeken ködmezőkre van kilátás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2-2 fok között várható. Gyenge, déli irányú szél fúj majd. Éjszaka -6 és -12 fokot mérhetünk, másutt akár -18 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála. Holnap felhős égre és havas esőre, havazásra számíthatunk. A nappali hőmérséklet -3 és 1 fok körül alakul. A mai időjárás általában pozitívan hat szervezetünkre: növekszik a szellemi és fizikai teherbírásunk, jobban tudunk feladatainkra összpontosítani. A szív- és érrendszeri betegségekkel, valamint a légzési panaszokkal küszködök állapota a rendkívül hideg időjárás miatt a reggeli órákban rosszabbodhat. Az alacsony vérnyomású egyének esetében migrénes fejfájás és szédülés fordulhat elő. Holnap az időjárás kedvezőtlen hatásai lesznek uralkodóak.
