Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-08 / 31. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ NEW YORKER A CIA olyan országoknak ad át terroristagyanús szemé­lyeket, ahol kínzást alkalmaz­nak - írta az amerikai maga­zin. A gyanúsítottakat Egyips tómba, Marokkóba, Szíriába és Jordániába küldik. „Amit teremtettünk, nem más, mint egy rémálom” - mondta Mi­chael Scheuer, a CIA volt an- titerrorista ügynöke. A lap szerint a gyanúsítottak egyes esetekben semmilyen jogi vé­delemmel nem rendelkez­nek, pedig az amerikai törvé­nyek tiltják az egyének kiuta­sítását vagy kiadását olyan országokba, ahol kínzást al­kalmaznak. Scott Horton, a nemzetközi jog szakértője szerint a CIA 150 személyt „adott át” így 2001 óta.- Ne aggódjon, miniszter úr! Ez influenza és Fico ellen egyaránt hat. (Szalay Zoltán rajza) A kommunista cenzorok féltek, hogy az olvasók Gottwaldot összetévesztik Masarykkal Szlovák Švejk-kiadás - csehül A SME sikeres világirodal­mi könyvtár-sorozatában negyven kötet lesz. Termé­szetesen szlovák fordítás­ban. A most megjelent 16. kötet esetében viszont a szerkesztők úgy döntöttek - véleményem szerint he­lyesen egy remekművet eredetiben nyújtanak át az olvasónak. A Švejket. E. FEHÉR PÁL Dönthettek volna másként, hi­szen Hašek regényét még 1955- ben lefordította szlovákra Zuzka Zguriška, a mára szinte teljesen elfelejtett írónő. (És ha már emlí­tem a nevét, emlékeztetnék rá, hogy a tanítóképzőt még az első világháború idején Hódmezővá­sárhelyen és Szabadkán végezte, és sikere volt a maga idején tárcá­inak, regényeinek. 1984-ben halt meg.) De hát nyilván igaza lehet Milan Lasicának, aki abból az al­kalomból nyilatkozott a prágai Li- dové novinynak, hogy a pozsonyi Štúdio LS színpadán két nyelven, csehül és szlovákul játszik egy drámában Bólék Polívkával.' „A szlovákok jobban tudnak csehül, mint a csehek szlovákul. Az ő kap­csolatuk megszakadt a nyelvünk­kel, de a szlovákoknak szüksége van a cseh nyelvre” - mondta La- sica, aki folyamatosan jelen van a cseh színházi életben az állam szétválása után is. Nemkülönben jelzés értékű ez a Švejk-kiadás: bi­zonyosan ébren tartja a két kultú­ra közötti különleges kapcsolatok tudatát. Meg aztán arról se feledkez­zünk el, hogy Zguriška próbálko­zása valóságos istenkísértés volt, hiszen a szlovák próza hagyomá­nyaiból hiányzik a nagyvárosi folklór, mivel nem is lehetett so­káig igazi nagyvárosuk. így véle­kedik Blahoslav Hečko szlovák műfordító, aki pompás könyvet (Dobrodružstvo prekladu) szen­telt szakmájának, és ő aztán arra is vállalkozott, hogy az általa is­mert számos nyelv birtokában összehasonlítsa a Švejk külön­böző fordításait. Szerinte ugyan kiváló például a német tolmácso­lás, de a legjobb a kiváló nyelvtu­dós, a prágai egyetem egykori professzora, a cseh folklór tudósa, Pjotr Bogatirjov által készített orosz szöveg, illetve az időrend­ben második, 1956-ban megjelent magyar fordítás, Réz Ádám klasszikus munkája. (Az első for­dítás 1930-ban jelent meg Párizs­ban, a később a sztálini terror ál­dozatává lett Karikás Frigyes tol-' mácsolta, valószínűleg az orosz fordítást használta segítségként. Az első magyar Švejket különben a horthysta cenzúra kitiltotta Ma­gyarország területéről.) Más ok miatt is érdekes ez a szlovákiai Švejk-kiadás. Jiŕí Fiala, a szerkesztő rendkívül érdekes utószava tájékoztat arról, hogy Hašek a regényt egy Žižkovi kocs­mában kezdte írni, az U Kame­náče nevezetűben, hogy az első, füzetes kiadás árusai a kétkoronás árból 50 halért tarthattak meg ju­talékként. Meg azt is, hogy eled­dig három emlékművet állítottak: no, nem Hašeknek, hanem halha­tatlan hősének. 2000-ben avatták fel a homonnai vasútállomás előtt (azon a helyen, ahol Švejk egyhaj- tásra kiivott egy üveg konyakot) Jaroslav Drotár alkotását. 2003. április 21-én leplezték le Szentpé­terváron a Balkanszkaja ploscsa- gyon a következő Švejket ábrázo­ló bronzszobrot, tiszteletből és Hašek népszerűségét jelezve, mi­vel Švejknek nem kötődik semmi­lyen kalandja Oroszország északi fővárosához. Annál inkább a len­gyel földön található Sanokhoz, ahol 2003 júniusában állították fel Adam Przybysz művét. És a Český Krumlov-i csillagvizsgáló­ban egy újonnan felfedezett kis­bolygót ugyancsak Švejkrôl ne­veztek el. Megtudható továbbá, hogy 1948 után cenzúrázták a regényt. Emlékezünk ugyebár arra a jele­netre, amikor a derék katona átöl­tözik orosz katonaruhába, és ezért hadifogolyként kezelik, mint az ellenség oldalára átállt csehet. Az osztrák belügyminisz­térium, persze, figyelmeztetett a szökevényekre: „a zászlóaljpa­rancsnokok csak szeptemberben, a Sokal-Milijatin-Bubnovo vona­lon kaptak bizalmas leiratokat ar­ról, hogy Masaryk volt osztrák professzor külföldre szökött, és Ausztria-ellenes propagandát folytat. A had-osztálytörzs vala­melyik agyalágyult tagja a követ­kező paranccsal egészítette ki ezt a leiratot: „Elfogatása esetén ha­ladéktalanul a hadosztálytörzsre szállítandó!...” Az ezután követ­kező mondatot azonban 1948 után törölték a szövegből, így az 1953-as kiadás alapján készült magyar fordításból is hiányzik: „Azért emlékeztetném az elnök urat, hogy tudja: milyen kelepcé­ket és csapdákat állítottak neki Sokal-Milijatin és Bubnovo kö­zött.” Jiŕí Fiala feltételezi, hogy a cenzorok ébersége azzal magya­rázható: nehogy valaki Klement Gottwaldra értse a Masarykra vo­natkozó figyelmeztetést. Hogyan is kiáltott fel a budéjovicei kaszár­nya fogdájában Marek, az egyé­ves önkéntes? „Éljen a cs. kir. kre­ténizmus!” Nos, a kreténizmus, úgy tetszik, nem múlt ki a monar­chiával, mert azért nem hinném, hogy létezett volna olyan cseh Švejk-olvasó, bárha csökött dog­matikus, aki az „elnök urat” olvas­va Gottwaldra gondolt volna. Érdekes viszont, hogy Hašek éppúgy utálta az első köztársaság tisztviselőit, mint a monarchia hi­vatalosait. Ugyanakkor az állam- alapító elnökről, Tomáš Garrigue Masarykról ezt az egyetlenegy mondatot írta le egész terjedel­mes életművében, és ebben sem található semmilyen pimaszko­dás, noha Hašekrôl távolról sem állítható, hogy tisztelte volna a te­kintélyeket. Az igazi értékekhez azonban volt érzéke. LEVÉLBONTÁS Kiábrándult a lakosság Az Új Szó január 28-i számá­ban a „Másoknak és maguknak” című cikk a 2004-es társadalmi kutatások eredményeit elemzi. Megállapítja: „Az'emberek egyre kevésbé akarnak bekapcsolódni a közügyek alakításába.” ...stb. Er­re egy közelmúlti példa. Most va­gyunk a 2002-es önkormányzati választások félidejénél. Ebből az alkalomból egy lakossági fóru­mon szerettünk volna elbeszél­getni az eltelt időszakról és az előttünk álló évekről, a választók szemszögéből nézve. Ezért meg­hívtuk községünk és a környező falvak polgármestereit, falunk la­kosságát. Az eredmény lehangoló volt. Mondják ám ők a vélemé­nyüket erről is, arról is, csak ott nem nyilvánulnak meg, ahol kel­lene. Kiábrándultak. Az elmúlt 15 év történései ábrándították ki őket. A kiábrándultság, a re- ményvesztettség pedig táptalaja azoknak a negatív (züllési) folya­matoknak, melyben Dél-Szlová- kia jelenleg van. Ezt kellene meg­állítani. Például a vidék gazdasá­gi életének fellendítésével, a he­lyi és a regionális adottságok ki­használásával, fejlesztési tervek kidolgozásával, ezek realizálásá­val, pénzügyi fedezet megterem­tésével, legyenek azok EU-s pá­lyázatok, fejlesztési alapok, me­tán csoportos beruházók. Olyan körülményeket kell(ene) terem­teni, hogy ne elvándorolni kelljen a megélhetés után, hanem min­den tenni akaró ember tisztessé­gesen megéljen. Ehhez kellené­nek tettre kész emberek. A ta­pasztalat azt is mutatja, hogy a helyi hatalmat is ellenőrizni kell. Vannak erre törvény által előírt formák, de a leghatásosabb a nyilvánosság ellenőrzése. Sajnos ez még gyerekcipőben jár. Ott, ahol helyi tévék működnek, „szemmel” látható eredmények vannak ezen a területen. Napila­punkban is sokszor jelennek meg írások a helyi hatalom túlkapása­iról, a hatalommal való vissza­élésről. Jó, hogy ezek az ügyek nyilvánosságra kerülnek. A ha­táskörök átruházása, a pénzügyi decentralizáció, a meglévő kez­deti nehézségek óriási kihívást je­lentenek településeink számára. Közös gondolkodásra, a rendel­kezésre álló pénzeszközök gazda­ságosabb kihasználására serken­tenek. Mindez előrevetíti, hogy a választásokat komolyan kell ven­ni. Nem elég már az utcáról úgy­mond bekiabálni, hogy én polgár- mester, képviselő szeretnék len­ni. Erre a mai világban már ké­szülni kell. Itt kezdődik a polgár felelőssége, a gondolkodásmód megváltozására van szükség. Új­ra kell(ene) ébreszteni az itteni magyarságban az egymásért való felelősség, törődés érzését. Ha ez sikerülne, biztosak lehetünk ab­ban, hogy az elkövetkező öt év meghozza a fellendülést. Németh Géza Alistól KOMMENTÁR Ügynökök a hálón KOCUR LÁSZLÓ A Közép-Szlovákiában beszervezett egykori StB-ügynököknek nincs jó napjuk. Ma jelenti be Ján Langoš az egykori Közép-szlo­vákiai kerület aktáinak nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos tudnivalókat. Nincs nyugalom ügynökügyben északi és déli szomszédunknál sem. Lengyelországot az internetre került ügynöklista tartja izga­lomban. Bronislaw Wildstem, a konzervatív Rzeczpospolita már elbocsátott újságírója vastagon megkapta a maga 15 perc hírne­vét, és úgy néz ki, büntetőeljárás fenyegeti. Neve fogalommá vált, a legnépszerűbb lengyel internetes portál, a www.onet.pl keresőjén az első helyet január vége óta a „Lista Wildsteina” ke­resőkifejezés foglalja el, megelőzve a szexfilmeket is. Zárójelben jegyzem meg, a híradások nagyon furcsák a lengyel újságíró hu­szárcsínyével kapcsolatban. A legtöbb hírben kiemelik, hogy a Nemzeti Emlékezet Intézetének archívumába csak engedéllyel rendelkező kutatók juthatnak be. Azt pedig ugye senki sem gon­dolja komolyan, hogy Wildstein álruhát öltve Ráskai Leaként le­másolt 240 ezer bejegyzést, majd egy bevásárlókocsiban észre­vétlenül kitolta a tekintélyes papírhalmot... A lengyeleknek is van tehát Cibulka-listájuk. A Wildstein-féle jegyzék valószínűleg hiteles, ám kikerülésének körülményei miatt az érintettek esetle­gesen elutasíthatják, ahogy a cibulka.com-on olvasható lista ere­detiségét is mosolyogva vonják kétségbe a rajta szereplők. Magyarországon ellenben mindent megtesznek, hogy a lista még jó sokáig ne kerülhessen nyilvánosságra. A két nagy párt elvben egyetért abban, hogy a rendszerváltozás után 15 évvel lassan végre rendezni kellene ezt a kérdést. Azonban a kulcsszó nem a rendezés, hanem a lassan. Érdekes mód egyetlen eddigi magyar kormány - a keménykedésen és hangzatos szólamokon túl - sem tett semmi érdemlegeset ügynökügyben. Most pedig a sok mó­dosító indítvány között megint elveszni látszik a lényeg. Ráadá­sul az adatvédelmi biztos szerint nincs alkotmányjogi alapja an­nak, hogy a nem közszereplőkről kiderüljön ügynökmúltjuk. Az állam alaptörvényét tiszteletben kell tartani, ez vitathatatlan. Úgy látszik, Magyarországon ez most a besúgóknak kedvez. Pe­dig nem ártana, ha végre egyszer az egykori megfigyeltek jogai­val is foglalkozna valaki. Ha a Nemzeti Emlékezet Hivatala tudja tartani eredeti ütemter­vét, az év első felében felkerülnek a világhálóra a nyugat-szlová­kiai akták is. Ha ez megtörténik, a rendszerváltás utáni társada­lomtörténetük fontos fejezete zárul le. JEGYZET is ellopja az általános felme­legedés. Kicsit fura erről ép­pen akkor értekezni, mikor mínusz húszfokos hidegben, méteres hóban didereg Euró­pa. Az istenek költözőfélben vannak. Innen is, meg onnan is. Nem lesz az a borotvahab fehérségű cukorsipka ott, a vi­lág egyik tetejének hívott csú­cson. 5895 méteres magasság­ban. Borotvahab aeroszoljával pusztítom a világot. Autóm ki­pufogógázával. Globális prob­léma? Messze van Tanzánia. Messze az Uhuru? Kit érdekel? Mit vacakolok, mit siránkozom ezen? Percenként egy futball- pályányi esőerdő pusztul el. Papír lesz belőle, műszál, bú­torfa. Megzabáljuk ezt a föld­golyót. Lyukacsos sajt lesz, a lyukak egyre tágulnak. Ki­esünk rajtuk a világűrbe. Ha elfogy a borotvahabom, bizis- ten klasszikus, pemzlivel ke­verhető szappant veszek. Úgyis azzal tanultam meg a pofale­mezem legyalulását. A lustasá­gom. Csak amiatt vettem aero- szolost. Utoljára. Mert nem szeretném, ha miattam is fogy­na a Kilimandzsáró hava. Messze az Uhuru? SZÁSZI ZOLTÁN Vettem egy borotvahabot. Ae- roszolos. Hófehér, bő habot ad. Olyan, mint a hó. Habvá­sárlás után vettem napi újsá­got. Kis, színes hír. Olvad a Kilimandzsáró hava. Elolvad! Húsz éve még szemmel látha­tóan több volt. Pár év és csak a kopasz vulkanikus kráter marad. Az Uhuru! A hegy, amiről gyerekkoromban olyan sokat olvastam. Uhuru - Kenya és Tanzánia határán így hívják a helyi törzsek. Akiknek feketék a jó isteneik, mert ők is feketék. A fehér, a hó, ismeretlen, a túlvilág szí­ne. Az istenek megváltoznak. Úgy néz ki, elköltöztek a nagy hegyről. Felfedezések kora. Jöttek a fehérek fehér iste­nekkel. Százezer számra vit­ték innen a fekete embereket. Rabszolgának. Ma a fekete kontinens az éhség hazája, az AIDS hazája, és még a havat FIGYELŐ Állítólag egy amerikai katona adta Hermann Göringnek a mé­regkapszulát. Ezt maga a nürn­bergi per idején őrszolgálatot tel­jesítő katona állítja - írta a Los Angeles Times. Több szakértő úgy véli, még ha Herbert Lee Sti­vers bizonyítékokkal nem is tud­ja alátámasztani állítását, az igaznak tűnik. A per idején 19 éves Stivert elmondta: egy elbű­völő német lány kérésére belee­gyezett, hogy „gyógyszert” ad át Göringnek. Két héttel azután, hogy megkapta a mérget és két órával azelőtt, hogy a kivégzésre vitték volna - 1946. október 15- én-végzett magával. Búcsúleve­lében azt írta, hogy a ciánkap­szula végig nála volt. Az ameri­kai hadsereg vizsgálata akkor hi­telt adott ennek a verziónak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents