Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-08 / 31. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 8. Fókuszban: a pártok állami támogatása Egy év leforgása alatt már másodszor emelte a parlament a pártok állami támogatásának mértékét Dagad a pártok pénztárcája Jó biznisz egy pártnak, ha bekerül a parlamentbe (Képarchívum) A LEGUTÓBBI ZÁRSZÁMADÁSOK Néhány érdekesség és botrányos adat a pártok előző zárszámadásából: MKP - gazdasági szempontból a legstabilabb párt Szlovákiában; 2002- ben és 2003-ban volt némi nehézsége a Westminster Alapítványtól származó, nem visszterhes teljesítés címén elkönyvelt adománnyal. SDKÚ - rendkívül veszteséges, ha cég lenne, rég csődbe ment volna. Valaki rejtélyes körülmények között átvállalta a párt 22 milliós kötelezettségét. KDH - Pavol Bielik bőkezű adományozó. A párt pozsonyi alapszervezetének vezetőjét korrupcióval gyanúsítják. ANO - szintén nagyon veszteséges, ha cég lenne, ugyancsak rég csődbe ment volna. Pavol Rusko pártelnök 35 millió tagsági díjat fizetett, ezt továbbra is megteheti. HZDS - a 2003-as évre vonatkozó zárszámadás hiányos volt, ám utólag készségesen együttműködött a Fair Play Szövetséggel, a jelentést kiegészítette. A mozgalom egy külföldi cégtől felvett egy 6- 7 éves lejáratú kamatmentes kölcsönt, melyet 2005-ben kezd el törleszteni. Smer - a párt adományozói számos közbeszerzési eljárásban vettek részt, több állami megrendelést kaptak. A párt nem tisztázta a 2003- as zárszámadással kapcsolatban felmerült kételyeket, (sza) Annyit költenek a pártok kampányra, amennyit bírnak A határ a csillagos ég Kétszer annyi pénzt fognak kapni az állami költségvetésből a pártok, mint ameny- nyire idáig voltak jogosultak, miközben a gazdálkodásuk ellenőrzése lényegében nem változik. Egyebek mellett ezt tartalmazza a politikai pártokról és mozgalmakról szóló új törvény, melyet jelentős többséggel, 108 igen szavazattal fogadott el a parlament. B. SZENTGÁLI ANIKÓ Ez ideig a pártok évente mintegy 600 milliót kaptak az államkasszából, a jövőben ez több mint egymil- liárd korona lesz. „A politikusok egy év leforgása alatt kétszer emelték az állami támogatást, ám egyszer sem hagytak jóvá szigorúbb ellenőrzést’ - olvasható a Fair Play Szövetség közleményében. Először a választójogi törvényt módosították: a tavaly október 1-jétől hatályos jogszabály értelmében az a párt vagy koalíció, amely megszerzi a szavazatok legalább 3 százalékát, minden egyes érvényes voksért annyi támogatást kap az állami költségvetésből, amekkora a választások évében a havi ádagbér egy százaléka volt. Korábban konkrétan meghatározott összeg, azaz szavazatonként 60 korona járt. Ha most kellene kifizetni a támogatást, szavazatonként több mint a duplája, 165 korona lenne. Az a párt, amely ebben a támogatásban részesül, ugyanekkora összeget kap a tevékenységére is. A választó- jogi norma ilyetén módosítása tavaly nagy felháborodást váltott ki, ennek ellenére a Vladimír Palkó belügyminiszter műhelyéből származó, pénteken megszavazott törvényben további emelést hagytak jóvá. Amikor ezt még 2004 nyarán Palkó először felvetette, azonnal kérdőre vonták, ám a tárcavezető csak annyit jegyzett meg: „a kritikus kérdések helyett inkább dicséretet vártam.” Szerinte ugyanis az állam több milliót takarít meg azáltal, hogy a parlamentbejutó pártok ezentúl egy-egy mandátumért nem 500 ezer koronát kapnak, hanem a mindenkori ádagbér harmincszorosát tehetik zsebre. Amelyik pártnak pedig húsznál több képviselője lesz, húsz felett már csak az átlag- kereset hússzorosára jogosult honatyánként. A miniszterelnök hozzátette: végső soron a polgároknak is javukra válik, ha a pártok nagyobb állami támogatásban részesülnek, hiszen így kisebb szponzori nyomás nehezedik rájuk. „A pártok igényei mindig nagyobbak lesznek, mint amennyire az adófizetők pénzéből futja, azaz továbbra is magánforrásokra lesznek utalva. A nagyobb támogatás nem csökkenti a korrupció veszélyét, sem a lobbicsoportok nyomását. Minden attól függ, a párt hagy- ja-e lefizetni magád’ - magyarázta Mária Gurková, a Fair Play munkatársa. A nagyobb állami támogatás csak azt a benyomást keltheti, hogy a pártoknak nincs szükségük szponzorokra, ám a lobbicsoportokhoz fűződő viszonyukat továbbra is homály fedi majd. A civil aktivisták ezért jobbnak tartanák, ha olyan ösztönző rendszert vezetnének be, mely a szponzorok teljes listájának közzétételére késztetné a pártokat - például az elszámolt adományok függvényében számítanák ki az állami támogatás mértékét. Szerintük ez hatékony és ellenőrizhető rendszer lenne. Ezzel szemben a jóváhagyott törvény csak arra kötelezi a pártokat, hogy ha ötezer koronát meghaladó ajándékról van szó, az adományozókkal szerződést kössenek, ha pedig százezernél nagyobb összeget adományoz valaki, a szerződést közjegyző által kell hitelesíttetni. A szabálysértőket az ajándék kétszeresének megfelelő összeggel büntethetik. A be nem vallott szponzorok ellen azonban továbbra sem lehet hatékonyan fellépni. A pártok szedhettek tagsági díjat, a 25 ezer korona feletti tagságiról külön nyilvántartást kell vezetni. Ajándékokat nem visszterhes teljesítés formájában is elfogadhatnak. A régi törvény pontatlanul határozta meg a fogalmat, emiatt kisebb vitát váltott ki az MKP 2002-re és 2003-ra vonatkozó zárszámadása. A magyar párt a londoni Westminster Alapítványtól 2002-ben egymilliót, 2003-ban pedig csaknem félmillió koronát kapott, s ezt nem visszterhes teljesítésként tüntette fel. Az új jogszabály 24. cikke alapján politikai erők külföldi jogi és természetes személyektől ajándékot továbbra sem kaphattak, ám a 23. paragrafus értelmében nem visszterhes teljesítés címén elfogadhatnak támogatást, s az új norma már azt is részletezi, mi számít annak. Azaz, ha az alapítvány az MKP részére ismét elvégeztet bizonyos felméréseket, közvéleménykutatásokat, nem szabadna megismétlődnie a korábbi problémának. A korrupcióellenes polgári társulás elismerte: az új norma a finanszírozás terén az eddigieknél kissé átláthatóbb és szigorúbb szabályokat tartalmaz, ám ezek sem lesznek elég hatékonyak. A gazdálkodásról szóló éves jelentéseket ugyanis továbbra is a parlament elé kell terjeszteni, ami a Fair Play szerint azért nem ideális megoldás, mert a politikusok megint önmagukat ellenőrzik. Az aktivisták attól tartanak, ezentúl is csak a formális feltételek teljesítését fogják vizsgálni, s kétséges, a költségvetési bizottság a jövőben kezdeményez-e valamilyen eljárást vagy büntetést. Eddig ugyanis mindig mindent rendben talált. A bizottság elnöke, Farkas Pál ezzel kapcsolatban lapunknak már többször hangsúlyozta: az ellenőrzést hatékonynak tartja, s el sem tud képzelni jobban megfogalmazott elvárásokat. A pártok könyvelését független könyvvizsgálónak kell jóváhagynia, és csatolni kell azt is, hogy az adott pártnak nincs semmilyen adókötelezettsége vagy hátraléka az adóhivatallal szemben. Újdonság, hogy a könyvvizsgálónak a zárszámadást ezentúl össze kell hasonlítania az éves jelentéssel, ugyanis előfordult, hogy a két dokumentum nem egyezett. Legutóbb például a HZDS, a KSS és az SDKÚ esetében a törvényhozáshoz eljuttatott és a világhálón olvashatójelentés különbözött; az MKP, az ANO, a KDH és a Smer ugyanazt a jelentést adta a parlamentnek, mint amilyen megjelent a párt honlapján. Az előző évre vonatkozó zárszámadásokat a pártoknak az új norma szerint is nyilvánosságra kell hozniuk az interneten vagy más hozzáférhető módon. A politikusok szerint a közvélemény így mindent ellenőrizhet. Az eredeti kormányjavaslat szerint a parlament honlapján automatikusan közzé kellett volna tenni a jelentéseket, ám elfogadtak egy módosító indítványt, mely értelmében erről a plénum dönt. „Vagyis minden a honatyák akaratától függ, s nem biztos, hogy a zárszámadásokhoz olyan könnyen hozzájuthatunk” - jegyezte meg Zuzana Wienk, a Fair Play munkatársa. ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az új törvény alapján annyit költhetnek a pártok a választási kampányra, amennyit akarnak. Vladimír Palkó belügyminiszter eredetileg a választási kampányra az eddigi 12 millió korona helyett legtöbb 25 milliót akart engedélyezni. Ivan Mikloš pénzügyminiszter javaslatára ez a megkötés még a kormányban kikerült a tervezetből. A tárcavezető szerint így jobb, mert idáig nehéz volt ellenőrizni, ki nem tartotta be a keretet. Általában minden voksolás kapcsán felmerült a gyanú, hogy egyesek többszörösen túllépték a 12 milliót, a pénzügyminisztériumi felelősségre vonás lehetőségei pedig végesek. „Nem az a lényeg, mennyit költenek, hanem ennél sokkal fontosabb, hogy mindent bevalljanak, s ez ellenőrizhető legyen” - magyarázta Mikloš. Július Brocka (KDH) a parlamentben megpróbált 50 milliós határt elfogadtatni, sikertelenül. „Nem helytálló az az érv, hogy azért fölösleges a korlátozás, mert képtelenség ellenőrizni az esetleges szabálysértéseket. Ha ebből indulnánk ki más esetekben is, nagyon rossz lenne” - mondta felszólalásában a kereszténydemokrata honatya. A Fair Play Szövetség nem kifogásolja a limit eltörlését. „Annál, hogy mennyit költenek, sokkal fontosabb, a polgároknak lesz-e lehetőségük ellenőrizni, a pártok kitől kapják a pénzt, és azt mire költötték, mert ez alapján kiderül, a politikusok a választók vagy valaki más érdekeit képviselik-e” - magyarázta érdeklődésünkre Zuzana Wienk, a szövetség vezetője. Az új törvény értelmében a kampánykiadásokat a választások utáni egy hónapon belül el kell juttatni a pénzügyminisztériumba, az internetre is felkerül, azaz Wienk szerint a szükséges információk birtokában elméletileg e téren működhet az ellenőrzés, (sza) Még mit tartalmaz a törvény: ♦ Tízezer aláírás kell a pártalapításhoz, míg az előző törvény szerint ezer is elég volt. Téríteni kell a bejegyzéssel összefüggő kezelési költséget is; ez 20 ezer korona is lehet. ♦ Ha a kérvény eleget tesz a törvényes feltételeknek, benyújtásától számított 15 napon belül bejegyzik az új pártot. ♦ A belügyminisztérium jegyzékéből kihúzhatják azt a pártot, mely nem teljesíti a törvénybe foglalt kötelezettségeit. ♦ Egy pártot be lehet tiltani, ha alkotmányellenes tevékenységet folytat, s ezt a Legfelsőbb Bíróság megállapította. Egy párt megszűnhet a párttagok saját kérésére is, valamint ha egyesül egy másik erővel. ♦ Az előző évre vonatkozó zárszámadásokat mindig április 30-áig kell a parlament elé terjeszteni. ♦ A törvényhozás július 31-ig dönti el, az interneten közzéteszi-e a pártok gazdálkodásáról szóló jelentéseket, (sza) ÁLLAMI TÁMOGATÁS A pártok jelenlegi és lehetséges jövőbeli bevétele, ha ugyanolyan eredményt érnének el, mint a 2002-es parlamenti választáson (adatok koronában) Parlamenti a régi törvény az új törvény párt szerint szerint HZDS 67 282 920 161 479 008 SDKÚ 52 074 360 124 978 464 Smer 46 452 200 111 484 800 MKP 35 528 280 92 467 878 KDH 28 464 240 68 314 176 ANO 27 637 080 66 328 992 KSS 21 824 640 52 379 136 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: JOBBÁRA DERÜLT ÉG; -4-0 FOK A Nap kel 07.12-kor - nyugszik 17.01-kor A Hold kel 07.25-kor - nyugszik 16.14-kor A Duna vízállása - Pozsony: 265, apad; Medve: 140, apad; Komárom: 150, apad; Párkány: 85, árad. ELŐREJELZÉS 0RV0SMETE0R0L0GIA KIJEV-7 Jobbára derült égboltra, napos, száraz időre van kilátás, csak helyenként növekszik meg a felhőzet. Reggel és délelőtt sok helyütt fordulnak elő ködmezők. Gyenge, délnyugaton dél-, keleti lesz a szél. A nappali hőmérséklet csúcsértéke -4-0 fokon állapodik meg. Éjszaka igen erősen lehűl a levegő: -10 és -16 fokos hőmérsékletre számíthatunk. Holnap is derült lesz az égbolt, csak néhol marad meg tartósan a köd. A hőmérő -4 és 1 fokot mutat majd. Kedvező hatású a mai időjárás. A szív- és érrendszeri panaszokkal küszködőkre, valamint egyes légúti betegségekben szenvedőkre viszonylag kellemetlenül hat a kora reggel rendkívül hideg időjárása. Javul a szellemi és fizikai teherbírásunk, jól tudunk összpontosítani a feladatainkra. A reumatikus és mozgásszervi megbetegedésekben szenvedők fájdalmai enyhülhetnek. Az alacsony vér- nyomásúakat migrénes fejfájás és szédülés gyötörheti.