Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-07 / 4. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 7. Kertészkedő 10 A biokertész időszerű teendői januárban Tervezzük meg a kertet KÖTELES GÁBOR Egyre több kertészkedő tudatosítja, hogy a természet túl van terhelve egészségre káros anyagokkal. Sajnos, jelentős környezetkárosító az intenzív mezőgazdaság is, amely a tápanyagok pótlására egyre több iparilag előállított műtrágyát használ fel, a növényvédelemben pedig szintetikus növényvédő szereket alkalmaz. A növények sok esetben - a nagy egyed- számú állatállomány híg és sűrű ürülékének helytelen kezelése folytán - egészségre káros mennyiségű nitrátot vesznek fel, veszélyeztetve ezzel a fogyasztókat. A vegetáció januári nyugalma lehetőséget ad arra, hogy ezeket a tényeket és más érveket is jól átgondolva megpróbáljunk olyan termesztési módszereket alkalmazni, amelyek révén magunkat és családunkat is védjük a vegyi anyagok káros hatásától. Januárban a biokertészkedőknek főleg tervezési munkák ajánlhatók a kevés gyakorlati feladat mellett. A biokertészkedés alapja a komposzt. Ezért már a januári tervezés során ajánlatos kijelölni azt a helyet, ahol majd az év folyamán készítjük a biokomposztot. Tanácsos a komposztálót valamilyen építmény, de legalább fák árnyékába tervezni. A biokert komposztsilójának megfelelő szélessége 1-2 méter, hosszúsága a kert nagyságától függ. Úgy tervezzünk, hogy 100 négyzetméterenként 2-4 méter hosszú kom- posztgödör jusson. Aki a kertjében elegendő hellyel rendelkezik, egymás mellé akár két gödröt is tervezhet. Ebben az esetben forgatás nélkül, tehát kevesebb munkával, de hosszabb érési idővel állíthatja elő a biokomposztot. Tehát az egyik éven az egyik gödörbe halmozza a szerves anyagokat, a másik évben a másikba, miközben a halmot egy éven keresztül érlelted. Én a biokomposzt előállítására csak egy gödröt használok, de az anyagot forgatom, miáltal a bomlás felgyorsul, így a komposzt előállítása folyamatos. Megfelelő mikroklíma kialakítása érdekében ajánlatos a komposztáló szabad oldalaira szélvédőként ribizlibokrokat, esetleg nyírott élő sövényt tervezni. A tervezéskor ajánlatos kijelölni a dombágyak méreteit is. A tervezésen kívül gyakorlati tevékenységet is folytatunk. Fontos, hogy még ilyenkor is a komposzttelep előkészítő részére hordjuk a háztartásban, esetleg állattartásban keletkezett hulladékot. A hulladékot ajánlatos takarni, például kötött szalmatakaróval vagy szalmával. A váltakozó hőmérséklet okozta károk enyhítése érdekében a vékonyabb csonthéjas gyümölcsfák törzsét kössük be fehér csomagolópapírral, vagy legalább újságpapírral. A vastagabb fák törzsét és erősebb ágait pedig fagymentes napon kenjük be lenolajjal hígított fémmentes fehér olajfestékkel, esetleg mésztejjel, hogy védje fáinkat a nappali hirtelen felmelegedéstől. A fagymentes napokon megkezdhetjük az alma- és körtefák téli metszését. A nagyobb metszési sebeket lehetőleg még azon a napon zárjuk le fémmentes olajfestékkel. A levágott gallyakat osztályozzuk. A vastagját eltüzelhetjük, a vékonyabbakat aprítsuk fel és terítsük a fák gyökérzónája felé, vagy használjuk fel a dombágy készítésénél. A szerző a szepsi mezőgazda- sági középiskola nyugalmazott szaktanára Friss petrezselyemlevél a konyhaablakból. A húsleves télen sem képzelhető el apróra vágott friss petrezselyemlevél nélkül. Ha a kertben már nincs petrezselyem, elég a vásárolt vagy a pincében tárolt gyökér felső részét néhány napra vízbe tenni, s az néhány nap alatt friss zöldet hajt. (Kép és szöveg: Zsáki) Környezetkímélőbb talajművelés - talajtakarás a zöldség- és gyümölcstermesztésben Javítja a talaj termékenységét Az élettelen szerves anyagok az egyik leggyakrabban alkalmazott talajtakarók. Alkalmazásuk mind az integrált növénytermesztésben, mind pedig a biotermeszétben kiemelt jelentőségű. (Fotó: Zsáki) A talajtakarás sokoldalúan hat a növények növekedésére, a talaj szerkezetére és termőképességére. Bizonyos értelemben a talajművelést is pótolja. A takaróréteg ugyanis nemcsak hatékonyabb párolgáscsökkentő, mint a bontatlan talajfelszín, hanem a gyomokat is elfojtja. RACSKÓ JÓZSEF Eső esetén megakadályozza a cserepesedést, a nedvességet pedig folyamatosan tartja a felső talajrétegben. Ezáltal a talajban élő mikroorganizmusoknak is életteret nyújt. A zöldség- és gyümölcstermesztésben alkalmazott takaróanyagok igen változatosak, lehetnek szerves vagy szervetlen eredetűek. Elterjedtek a szerves eredetű, az iparban vagy a mezőgazdasásban melléktermékként keletkező anyagok, mint amelyen a szalma, a kaszált fű, a megdarált komposzt, a feldolgozási hulladékok, a kipréselt szőlőtörköly, a kéregzúzalék vagy akár a szerves trágya. Ezeket hasz- nálhaquk a talaj felszínén vagy annak néhány centiméteres rétegével keverve. A talajtakarásra általában azok a szerves anyagok a legmegfelelőbbek, amelyeket helyben termelhetünk meg. így egyrészt anyagi szempontból nézve nem kell szállítási költséget fizetni, másrészt ezek eredetét pontosan ismerjük. Hiszen vegyszer- vagy fáradtolaj-, esetleg gyomirtószer- maradvánnyal szennyezett talajtakaróval csak mérgezzük a talajt, a növényeket, s ezáltal magunkat is. Tágabb értelemben ide tartozik az ültetvény részleges vagy teljes betelepítése takarónövényekkel és különböző pázsitfüvekkel, de a takaró készülhet magából a talajból (pormulcs) vagy akár kövekből (kőmulcs) is. Végül speciálisan erre a célra a modern vegyipar különféle színű és minőségű műanyag fóliákat is gyárt, de talajtakarásra papírt, filceket, szöveteket, ásványolaj-emulziókat, sőt még alumínium lemezeket is használhatunk. A fólia és a többi hozzá hasonló szintetikus termék kiváló hő- és vízszabályozó, elnyomhatja a kemény szárú gyomokat, ám szerves anyag utánpótlására nem képes. Az élettelen szerves anyagok az egyik leggyakrabban alkalmazott természetes eredetű talajtakarók. Alkalmazásuk mind a környezetkímélő integrált növénytermesztésben, mind a biotermeszétben kiemelt jelentőségű, a minimális talajművelés követelményeinek legjobban megfelelő talajművelési eljárások. A szerves anyagokkal való talajtakarás, idegen neve a mulcso- zás, hasonló szerepet tölt be, mint az erdei gyümölcsfák esetében az avartakaró. A szerves anyag lassan elbomolva a talaj termékenységét javítva és a talajt humuszban gazdagítja. Az elhaló növényi maradványok a talajban lévő élőlények számára táplálékot nyújtanak. Kísérletek szerint a mulcsozott területen a feltalajban (20 centiméteres felső réteg) magasabb a földigiliszták száma, mint a takaratlan parcellákon. A hosszú termesztési idény alatt a növényeket talajtakaró átsegíti a kritikus, száraz időszakon, különösen ott, ahol öntözésre nincs lehetőség. Ebből eredően a finomgyökérzet aránya nagyobb, ami hatékonyabb tápanyagfelvétellel jár együtt. Száraz viszonyok közötti gazdálkodás számára alternatív megoldást kínál az öntözés elkerülésével, illetve az öntözés hátrányainak mérséklésével. Jelentős talajnedvesség-megőrző hatása több öntözéssel is felérhet, viszont a csapadék átszivárgása a takaráson meglehetősen lassú, és a takaróanyag jelentős mennyiségű vizet tarthat vissza, azaz csak nagyobb esők után várható a növények vízellátottságának javulása. Ezt a hátrányt azonban egyértelműen ellensúlyozza, hogy a talajba került víz hasznosulása jobb, mivel a takarás alatt a nedvesség időben és térben is egyenletesebben oszlik meg. A talajtakarás a talaj víz- gazdálkodásának javításával, a talajélet serkentésével elősegíti a tápanyagok fokozottabb feltáró- dását és hatékonyabb felvételét. A takarás alatt fokozódik a talaj po- rozitása, azaz megnő a közepes- és finompórusok aránya, ami nagyobb vízkapacitást és tápanyagmegőrző képességet jelent. Kedvező hatása közvetlenül lemérhető a sarjak, hajtások erőteljesebb növekedésén, a terméshozamok emelkedésén. A takart talaj hőmérséklete kiegyenlítettebb, a téli lehűlés mérsékeltebb, de a talaj tavasszal néhány nappal később melegszik fel. Ezen túl meglévő ültetvényekben a biológiai gyommentesítés legjobb módja szintén a talajfelszín mulcsozása. Ezzel egyrészt a herbicidekre fordított kiadások, másrészt a környezetterhelés mérsékelhető. Köztudott, hogy a növényvédelmi technológiák alternatív lehetőségeiről gyakran megfeledkezünk, mivel a peszticidek használata viszonylag egyszerű és hatásuk biztos (bár sok esetben környezetszennyező). Gyommentesítő hatású a talaj - főként a vastagabb rétegben leterített - szerves anyaggal (fakéreg, faforgács, istállótrágya, gabonaszalma, törek, lekaszált zöldtrágya, falom, borsószalma, krumpliszár) való takarása, ami viszont külön figyelmet érdemel, mivel búvóhelyül szolgálhat a kártevők, rágcsálók számára. Bár ez csak részben igaz, mert nem csupán a káros, hanem a hasznos élőlényeknek, rovaroknak is menedéke a mules. Ami pedig a rágcsálókat (például nyúl, mezei pocok) illeti, a téli talajtakaróba keverhetünk bodza- vagy dióleveket, esetleg mindkettőt, amely gyakorlati tapasztalatok szerint riasztja a rágcsálókat. Ezek híján a gyümölcsfák törzsét műanyag törzsvédőkkel is burkolhatjuk, de vegyszerek kijuttatása is vezethet kedvező eredményre. A mulcsozás a kertész szempontjából is sok pozitívummal rendelkezik, hiszen hatására jelentősen csökkennek az agrotechnikai munkálatok, egyrészt jóval kevesebbet kell kapálni, öntözni, gyomlálni, másrészt kevesebb trágyára van szükség, mivel ebben a kedvező környezetben a mikroorganizmusok tevékenysége jelentősen felélénkül. Továbbá könnyebben, tisztábban lehet a gyümölcsöt betakarítani, mert a talaj közelében érlelődő termés nem lesz szennyezett a felfröccsenő sártól, a lehulló gyümölcs pedig puha felületre esik. Említést érdemlő valószínűsítés, hogy fiatal ültetvényben a talajtakarás csökkenti az úgynevezett újratelepítési betegségek kockázatát is. Aktuális tanácsok arról, hogy milyen típusú talajokon ajánlatos alkalmazni a mulcsoláson alapuló termelést Takarással a földfelület kiszáradása ellen RACSKÓ JÓZSEF Minden kertészeti kultúrának, növénynek megvan a maga legjobb talajtakarója. Noha a takaróanyagoknak igen színes palettája kínálkozik, mindezt nem lehet elvonatkoztatni magától a talaj minőségétől sem. A mulcsozást leginkább a laza szerkezetű, homokos talajokon alkalmazzuk. Könnyebb, homokosabb talajokon a folyamatos talajtakarás megőrzi az egyébként is szűkösen lévő talajnedvességet, és kiválóan véd a szélerózió ellen. Könnyű talajokon a talajtakarás segítségével néhány év alatt jelentősen megnövelhetjük a tápanyagtartalmat. Homokos talajokon a gyümölcsfák tányérját, amelyet öntözés céljára készítettünk, valamint a szőlő sorát körülbelül 60 cm szélesen célszerű fűnyiradékkal vagy szalmával takarni. Kötött talajokon a mulcsozásnak kisebb szerepe van, de megelőzhetjük vele a felület „csonttá” száradását. Vannak cserepedésre hajlamos, valamint nehéz, hideg agyagtalajok, kötött talajok, ahol előbb magát a talajt kell rendbe hozni, levegősebbé tenni, s majd csak ezután takarhatjuk de nem minden évben, hanem felváltva, minden második vagy harmadik évben, ami különösen alkalmas a kívánatos talajérettség elérésére és fenntartására. Vonatkozik ez főleg az agyagos vályogra, az úgynevezett „heves” talajokra. Egyéb tapasztalat, hogy kötött talajon szoros összefüggés van a talaj folyamatos víztelítettsége és magas káliumtartalma, illetve a szalmatakarás és a Phytophthora fajok okozta gyökérés gyökérnyakrothadás között. Mély fekvésű, időnként vízborí- tásos területeken határozottan káros a mulcsozás. A talajt itt először ki kell szárítanunk, esetleg a terepet is rendeznünk kell, s csak miután rendbe tettük, takarhatjuk például szárító hatású réti szénával vagy gabonafélék szalmájával. Amikor újabb mulcsréteget terítünk szét, ne zavaijon bennünket, ha az előző réteg még nem érett földdé, hiszen a nem teljesen lebomlott talajtakaró jobb szigetelő. A takaróréteg az eső és a napsütés hatására összetömörül, fokozatosan nemezszerű réteggé válik. Két- három hónap alatt a korhadása is megkezdődik úgy, hogy ősszel be lehet ásni a talajba. A takaróanyag kialakítása, illetve a takarás művelete komoly odafigyelést, de nem különleges szaktudást igényel. Először a talajt lazítóval vagy kapával lazítsuk fel, egyúttal a gyomokat is távolítsuk el, majd a felszínt gereblyézzük simára. Hiszen a felületnek, ahová a mules- vagy komposzttakarót szeretnénk teríteni, feltétlenül nedvesnek és lazának kell lennie. Friss, nedvdús anyagot, mint amilyen például a lágyszárú növények többsége, füvet vagy vegyes kerti hulladékot csak vékony rétegben szabad a talajfelszínre hordani. Ha szénben gazdag anyaggal, például szalmával, aprított kukoricacsutkával takarunk, közvetlenül a talajra lazán, 1-2 centiméter vastagon, nitrogénben gazdag anyagokat (trágyával dúsított, érett komposztföldet vagy szaruforgácsot) szórjunk. Hiszen a talajtakaró alatt, a mules és a talaj közötti átmeneti rétegben állandóan folyamatos korhadási folyamat zajlik. Ezért van szükség ennek a rétegnek mindenképpen elegendő mennyiségű oxigénre. Máskülönben - akárcsak a komposztban - káros rothadás indulhat be. Amikor a takarás már elhasználódott, meg kell újítani. A téli takarás valamivel vastagabb lehet, mint a nyári. Arra azonban ügyeljünk, hogy a szerves anyaggal való takarás ne tömörítse túlságosan a talajfelszínt és ne indítson el anaerob folyamatokat.
