Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-29 / 23. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 29. Beíratások előtt a családban - 4. MINDENNAPI KENYERÜNK ELSŐS LESZ A GYERMEKÜNK Őrzők a strazsan EDES ÁRPÁD Ige: „Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőle, figyelmeztesd őket az én nevemben! ...Ha az igaz letér az igaz útról, és gonoszságot követ el, akkor én bukását okozom, és ő megfog halni. Ha nem figyelmezteted őt, akkor meghal ugyan vétke miatt, és emléke sem marad meg igaz tetteinek, amelyeket véghezvitt, de a vérét tőled kérem számon. Ha viszont figyelmezteted az igazat, ...és <5 nem vétkezik, akkor életben marad, mert engedett a figyelmeztetésnek, és te is megmented a lelkedet. ” (Ezékiel könyve 3, 16-17,20-21) Pár hónap híján már húsz éve annak, hogy az akkori püspökünk ezekkel az igékkel kibocsátott az egyházi szolgálatra. Szinte tálcán kínálkozik a lehetőség vagy a felhívás, hogy most újra olvasva őket számot vessek: Vajon jól használtam-e föl időmet és lehetőségeimet? Vajon őrhelyem és a rám bízottak vére nem tanúskodik-e ellenem? Ezékiel számára sem lehetett könnyű ez a feladat. Hiszen pap volt ő, akit elszakítottak és fogságba vittek kultuszának helyéről. Sem templom, sem áldozat, csak „érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű” (Ez 3, 5) népek fenyegető környezete. Mellette áll egy ország nélküli király és vele együtt Jeruzsálem színe-java: nemesek, várépítők, vitézek, mesteremberek. Már sok év bizonytalanság után nekik kell tolmácsolnia a megtartó Isten intését és figyelmeztetését. Mert Isten előtt felelős értük! Káin óta mi is tudhatjuk, az olyan mondatnak, hogy „avagy őrizője vagyok-e az én felebarátomnak?”, többé nincs létjogosultsága. Lehetnek különbözőségek az őrhelyek között, ennek kapcsán lehet más a felelősségünk súlya, ám a felelősség ténye alól senki közülünk nincs fölmentve! Egy katona ha őrségbe ment, először is időben rendben kellett, hogy legyen a fölszerelése. (E tekintetben, bizony, sok pi- rulnivalóm lehet!) Egy őr legfőbb feladata mégis az, hogy azonnal és biztos hangon figyelmeztessen a közelgő veszélyre, s ha teheti, akkor elhárítsa azt. Bűnös dolog, látva a közelgő veszélyt azzal nyugtami magunkat, hogy „ne zaklassuk a ránk bízottak nyugalmát”, gyávaságból vagy álszemérmességből cinkosan hallgatni, mert Isten számon kéri rajtunk! Egy súlyos Ige nehezedik most rám, és nem tehetem, hogy elhallgassam, hogy ne trombitáljak riadóra, látva a valós veszélyt, hogy „ha az igaz letér az igaz útról... emléke sem marad meg.” Mert Isten a vért rajtam is számon kéri! Most az iskolai beíratások idején, mikor arról kell döntenünk, hogy milyen nyelvű tanintézetbe íratjuk be gyermekünket. Ezzel a döntésünkkel egyúttal arról is döntünk, hogy unokáinkkal szeretnénk-e még anyáink nyelvén beszélni! A tapasztalat és sok példa mutatja, hogy azon a helyen, ahol az •anyanyelvi oktatást kihúzták az emberek lába alól, ott a második generáció törvényszerűen elveszíti nagyszülei nyelvét. Talán még valamüyen szinten töredékek megmaradnak, de számukra a kommunikáció természetes nyelve az alapfokú tanulmányaik nyelve lesz. Egyszerűsítve azt is mondhatnám, hogy amilyen nyelven a betűvetést meg a szorzótáblát tanulták, az lesz számukra a gondolkodás nyelve is. A ritka kivétel csupán a szabályt erősíti. Ördögi ámítás csupán a nagy karrier és a biztos érvényesülés ígérete. Ugyanezt tette a kísértő az első emberrel az Édenkertben: Hagyd ott az Istentől kapott örökségedet, tagadd meg azt, amit az Atyától kaptál, helyette tied a tudás, a siker..., te leszel az „isten”. Ennek az ördögi ámításnak pozitív hozadéka megfoghatatlan, következménye viszont tragikus: meztelen, gyö- kértelen kóborlás az Édenen kívül. Keserves új és új identitáskeresés. Nem az ilyen „se itt se ott” emberek alkotják az új „európai polgári réteged’! Szüleinket, bármilyenek is, nem magunk választottuk, így anyanyelvűnk is felsőbb ajándék. Ránk bízott drága kincs, amiről számot kell adnunk. Ha ezen a „földi dolgon” hűdének vagyunk, hogy bízhatna ránk Isten nagyobbakat?! Én meg teljes erőmmel riadót fújok, mert mást nem tehetek, még ha vér csordul is ajkamon a trombita nyomán. A szerző református lelkész Tanítsuk-e gyermekünket a betűk, a számok ismeretére? - teszik fel (egyre gyakrabban) az újabb kérdést a jövő elsőseinek szülei. Mert tény: az utóbbi időben az első osztályba készülő gyermekek között egyre többen akadnak, akik már felismernek, sőt megkülönböztetnek néhány (akár tíz-tizen- két) nyomtatott betűt is! PÉNZES ISTVÁN Sőt, már az sem meglepő, ha akad egy-egy kisdiák, aki iskolába lépéskor tud olvasni, valamint összead, kivon a tízes számkörben! Ilyeneket hallva-olvasva néhány szülő úgy véli, hasznosan cselekszik, ha előre megtanítja gyermekét a betűk és a számok ismeretére. Úgy véli, e szorgoskodásával elősegíti, hogy csemetéjének ne legyenek nehézségei az iskolában. Ne igyekezzen a szülő mindenáron észkombájnt nevelni gyermekéből! Lehetséges ugyanis, hogy túlbuzgóságával többet árt, mint használ. Tudniillik ezek a tanulók a kezdeti időszakban valóban a legügyesebbek, nem igényelnek külön magyarázatokat, külön foglalkozást, mégis több gondot okoznak, mint az olvasás tudományával csak akkor ismerkedő társaik! Zavarják az óra menetét, rendbontó viselkedésükkel felborítják a tanítási óra rendjét. Mert amíg osztálytársaik betűzik a szavakat, ők unatkoznak, hangoskodnak, társaik helyett ők mondják meg az eredményt, állandó szereplési vágyban égnek, szinte háttérbe szorítják a többieket. Viselkedésük a szemtelenség határát súrolja, ezért sok esetben magaviseleti megrovásban részesülnek. Nevelési aranyszabály Megesik, hogy azok a tanulók, akik lépéselőnyben voltak osztálytársaikkal szemben, később, a betűismertetés után, amikor már az osztálytársak is olvasnak, visszaesnek, észrevehetően lemaradnak, s előfordul, hogy gyengébben, nagyobb hibaszázalékkal olvasnak, mint azok, akik a tanítói magyarázat segítségével jutottak el a célig. Ők, az év eleji „menők” a kezdet kezdetén kevesebb időráfordítással, feleannyi gyakorlással érték el azt az eredményt, amit társaik. Ezáltal túlzottan magabiztosakká váltak, nem volt szükségük igyekezetre, szorgalomra, elszoktak a rendszeres gyakorlástól. A kezdeti lazaság, az elmaradt, ki nem alakult következetes munka megérlelte gyümölcsét. S ha időben nem eszmél szülő s pedagógus, e szülői ,jó szándék”, valamint a tanuló lazasága azt eredményezheti, hogy a többiek már jobban olvasnak, mint ő. Vagyis ez esetben is az aranyszabály érvényes: ha a gyermeket érdekli a betűk világa, ha természetes kíváncsisággal vonzódik iránta, akkor elégítsük ki kíváncsiságát! Ha érdekli a matematika, gyakoroljunk vele - de erőltetni egyiket sem szabad! Ha a szülő valóban segíteni akar a beíratások utáni időszakban gyermekének, akkor csupán geti őt az iskolával. „Megmondom én a tanító néninek, hogy milyen rossz vagy!” „Majd ellátják a bajod, kerülj csak iskolába!” Ismerősen csengenek ezek a mondatok, hiszen sok szülő szájából elhangzottak már. Ha egy picit is eltűnődünk a leírtakon, rádöbbenünk, hogy ez a fegyelmezési (vagy inkább felkészítési?) módszer egyáltalán nem alkalmas arra, hogy eltántorítsa a rosszalkodó gyér-, meket a csínytevéstől. S hogy miért nem? Egyszerűen azért, mert a felnőttek felkeltették benne a kíváncsiságot, s arra fogja fordítani energiáját, hogy megtapasztalja, igazat mondtak-e neki. Konfliktushelyzeteket idéz elő, kíváncsisága arra sarkallja, hogy megtudja, hol a határ, meddig mehet el a szabályok semmibevételével... FiKöveteljük meg a gyermektől íróasztala, holmija rendben tartását. Az iskolába való felkészítés nem csupán a szükséges eszközök megvásárlásából áll! (Képarchívum) annyi . fáradságot kell vennie, hogy már az iskola megkezdése előtt a leendő kis elsős számára tanulóhelyet rendezzen be. A legjobb, ha a tanévet váró kisdiáknak saját szobája, íróasztala van, ahol rendben tarthatja felszereléseit, eszközeit. Ha erre nincs mód, akkor olyan helyre kell állítani az asztalt, ahol a legnagyobb nyugalom biztosítható. Legfőbb teendők Az első naptól kezdve követeljük meg íróasztala, holmija rendben tartását. Az iskolába való felkészítés nem csupán a szükséges eszközök megvásárlásából áll! A gyermeket lelkileg is rá kell hangolni az új helyzetre. A szülőnek el kell látnia gyermekét tanácsokkal, segítenie kell a megfelelő viselkedési formák kialakulását. A legnagyobb hiba, amit a szülő vagy a beiskolázandó gyermek környezete elkövethet, ha fenyegyelmét, energiáját nem a tananyagra összpontosítja, ezáltal az egyébként csavaros eszű, logikus gondolkodású (mert az ilyen kópék nagy része kiváló adottságú) gyermek magaviseleté és tanulmányi eredményei feszültséget szülnek mindjárt kezdetekkor. (Arról nem is beszélve, hogy a kirívó példa ragályos is lehet; s ha az ilyen gyermek társra lel az osztályban, csak kellő tapasztalattal rendelkező, pedagógiai adottságokkal felvértezett tanító tudja a kínos helyzetet kellőképpen kezelni.) Az ilyen viselkedés semmiképpen sem kedvez a diák-pedagógus, pedagógus-szülő viszony harmonikus kialakulásának. Ne használjuk fel tehát semmiképp a leendő iskolát, a tanítót ijesztgetésre, fegyelmezésre! Sok szülő számára gondot okoz a köszönés megtanítása. A gyermeknek tudatosítania kell, hogy a köszönés az emberi érintkezés EMBERNEVELŐ Az erkölcsi nevelés alapja mindenekelőtt a példaadás A gyermekeknek ebben a korban egy életre útravalót adhatunk (Mucska Krisztián felvétele) MARKÓ EMIL A nevelés szükségességéről, céljáról, módszereiről sok vita folyt - sokszor álproblémák körül. Itt van például a nevelés és az oktatás különválasztása. Természetes, hogy nincs külön nevelés és oktatás; a jó tanár tanítás közben nevel, elsősorban a példájával, úgy hogy nem is szól róla. Időnként persze elkerülhetetlen a nevelés direkt megközelítése. A gyermekek kérdéseket tehetnek fel, vagy a tanár látja jónak, hogy szóba kerüljenek a személyiség vagy a közösség morális kérdései. A nevelés valóban nem választható el az oktatástól, de világosan megfogalmazhatóak az iskola nevelési feladatai: az erkölcsi nevelés, a hazaszeretetre nevelés, a családi életre, a környezet és a szellemi értékek megbecsülésére nevelés, a testi nevelés. Senki sem gondolhatja, hogy egymástól élesen elválasztható kategóriák ezek. A családi életre nevelés szorosan kapcsolódik mind a hazaszeretetre neveléshez, mind az egészséges életmódra neveléshez, és mindezek erkölcsi kérdések is. Mégis: más és más az egyes nevelési területek fő szempontja. Az erkölcsi nevelésről Az erkölcsi nevelés nem más, mint az önállóságra (autonómiára), a szabadságra nevelés; fő célja, hogy a diák képes legyen felismerni a jót, és azt megkülönböztetni a rossztól, és egyre inkább képes legyen szabadon a jó mellett dönteni. Az etikai nevelés alapja minden életkorban a példaadás. Minden pedagógus példakép, akár akarja, akár nem. A felnövekvő fiatalok egyéni élete - és a társadalom - szempontjából alapvető jelentőségű az, hogy a tanítók, tanárok legyenek tudatában felelősségüknek. Fontos tudni, hogy kisiskolás gyermekek előtt a tanító gyakran megfellebbezhetetlen tekintély. Sokszor tapasztaljuk, hogy a tanító szava felülbírálhatatlan, elnyomja a szülői tekintélyt is: „Ha a tanító néni ezt mondta, akkor így van...” Tudni kell ezt, és élni azzal a lehetőséggel, hogy a gyermekeknek ebben a korban egy életre útravalót adhatunk. Hasonló a helyzet a kritikus kamaszokkal: semmi sem fontosabb annál, hogy hiteles személyiségekkel találkozzanak az iskolában is, olyanokkal, akiket példaképül választhatnak. Az ember értelmezéséhez igen fontos, hogy megértsük: az ember célja a boldogság. A boldogság utáni vágy alapvető vonása az emberi személyiségnek. Hasonló a nehézségi erőhöz: bizonyos irányt jelent, valami vonzást, az emberi törekvést a teljes lét felé. De a boldogságot sokan sokféleképpen keresik, és vélik megtalálni. Meg kell azonban mutatni a gyermekeknek, hogy saját boldogságuk még viszonylagosan sem valósulhat meg embertársaik boldogsága ellenére. Sőt, az igazán boldog emberek életét a másokért, a barátaikért, a családjukért, a hazájukért hozott áldozatok tették és teszik értelmessé és boldoggá. Azt is tudni kell, hogy bár a pénz fontos tényezője a gazdasági életnek, de a világot igazán alapvető formája. A kicsiket gyakran figyelmeztetni kell még a „kérem”, „legyen szíves”, „köszönöm szépen” szavak, kifejezések használatára. Ne hunyjunk szemet efelett! E kifejezések elsajátíttatására a legjobb módszer a személyes példamutatás. Ha a családban alkalmazzuk, ha a mindennapi érintkezés szerves velejárója, akkor ezt tanítani sem kell: a gyermek észrevétlenül teszi sajátjává. Kissé nehezebb a tegezés-ma- gázás forma elsajátíttatása. Újabban divattá vált ugyanis, hogy a gyermek nem csupán a családtagokat (szüleit, testvéreit, a nagy- és keresztszülőket) tegezi, hanem minden ismerőst és ismeretlent egyformán. Mosolyt varázsol szülőnek, pedagógusnak egyaránt az arcára, ha azt hallja: „Tanító néni, légy szíves...!” vagy „Törjél a csokimból, vegyél a cukorkámból...!” Ami a tanév elején még mosolyt fakasztó, aranyos jópofaságnak tűnik, az idővel, ha nem következik be változás, a legtöbb pedagógus szemében szemtelenség, neveletlenség lesz. Hívjuk fel a gyermek figyelmét, hogy illendően szólítsa meg tanítóját - és minden felnőttet! Ne a kéréssel, ne a kérdéssel kezdje mondandóját! Mennyire másként hangzik a „Mutassa meg nekem is!” mondat, mint ez: „Tanító néni, kérem, mutassa meg nekem is!” Szintén otthonról hozott szokás a trágár beszéd. Bár ezt a szülők általában tagadják, gyermekük elsősorban tőlük hallja a csúnya, számára gyakran teljesen értelmetlen szavakat. Ha a s’zülő'erről le akarja szoktatni gyermekét (s vajon miért ne akarná?), leghelyesebb, ha a saját nevelésével kezdi a leckeadást. Rendkívül fontos, hogy a gyermek ne szokjon rá a trágársággal teletűzdelt beszédre! (Bár néha előadódik, hogy a gyermek száján kicsúszó durva, vulgáris kifejezést mosollyal fogadja a felnőtt - ez a reakció a nevelés minden eddigi eredményét dominójátékként dönti romba! A felnőttek körében kiváltott sikerélmény ismételt alkalmazásra, újbóli felhasználásra serkenti őt! S észrevétlenül e kifejezés is szókincse részévé válik.) Kedves szülők, felnőttek, éljünk példamutatással! Akár kérjük meg a gyermeket, hogy szóljon ránk, ha figyelmetlenség folytán csúnya szó csúszik ki szánkon...! (Pénzesné B. Ilona jegyzeteinek felhasználásával) az önzetlen tett vitte, viszi előre. Mindent, ami életünkben igazán fontos, ingyen kaptunk: az életünket, anyánk szeretetét, a családunkat, jó barátokat...
