Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-29 / 23. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 29. A külföldön élő irakiak már tegnap az urnákhoz járulhattak - Washington bízik abban, hogy a világ el fogja ismerni az eredményeket Választások rendkívüli intézkedésekkel RÖVIDEN Cinkos orosz katonatisztek Moszkva. Magas rangú orosz tisztek is segítették a beszlani iskolafoglaló túszej- tőket a parlamenti vizsgálóbizottság elnöke szerint. A terroristák feltételezett segítői közül kettő letartóztatásban van, három körözés alatt áll. Alekszandr Torsin feltételezi: bizottságának információi alapján elfognak még két, alezredesnél magasabb rangú bűnrészes tisztet. A szeptember eleji véres terrorakcióban 331 civil, fele részben gyerek vesztetteéletét. (MTI) Önként feladja magát Hágának Belgrád. Önként feladja magát a hágai törvényszéknek Vladimir Lazarevics, a szerbia-montenegrói hadsereg nyugalmazott tábornoka, akit Hága koszovói háborús bűntények elkövetésével vádol. Ezt Vojiszlav Kostunica szerb kormányfő jelentette be közleményében. Lazarevics a jövő hét végén utazik Hágába. A tábornok úgy nyilatkozott: Koszovóért sok katona esett el, s mivel Szerbia most is folytatja harcát a tartományért, önkéntes feladásával kívánja segíteni e küzdelemben országát és népét. Kostunica szerint a kormány mindenben segíteni fogja Lazarevics védekezését, és garantálja, hogy a per kezdetéig szabadlábon lehessen. Lazarevics és három másik tábornok - Nebojsza Pavko- vics volt vezérkari főnök, Sreten Lukics egykori országos rendőrparancsnok és Vlasztimir Djordjevics rendőrparancsnok - ellen 2003 októberében emeltek vádat Hágában, (h) Lazarevicsen kívül tucatnyi feltételezett háborús bűnös tartózkodik még Szerbia területén (Reuters) Titokban vásárolt atomfegyvert Szöul. Észak-Korea titokban komplett atomfegyvert vásárolt Pakisztántól vagy egy volt szovjet tagállamtól. Ezt egy dél-koreai napilap írta washingtoni forrásokra hivatkozva. Az atomfegyver kész állapotban való beszerzésére nyilvánvalóan azért volt szükség, mert egy saját gyártmányú fegyver tesztelése esetleg nem maradt volna titokban. A lap szerint az USA most vizsgálja az értesülést. Phenjan hivatalosan soha nem jelentette be, hogy atomfegyver lenne birtokában, de fenntartja magának a jogot a nukleáris elrettentés gyakorlására. (MTI) Bagdad/Washington. Irakban holnap tartják a választásokat, de a külföldön élő irakiak - összesen tizennégy országban - már tegnap is az urnákhoz járulhattak. így például az USA-ban, Ausztráliában, az európai országok közül Németországban és Franciaországban. ÖSSZEFOGLALÓ A felkelők szaporodó támadásai és fenyegetései miatti bizonytalan helyzetben, rendkívüli biztonsági intézkedések közepette tartják holnap Irakban a hármas választásokat: a 275 fős átmeneti parlamentet, a 18 tartományi tanácsot és a kurd autonóm parlament tagjait választják meg. Az átmeneti nemzetgyűlés feladata lesz az új alkotmány megvitatása és elfogadása, valamint az új kormány megválasztása, amely az amerikaiak veÖSSZEFOGLALÓ Deir-el-Balah/Jeruzsálem/ Davos. Elsöprő győzelmet aratott a Hamász radikális iszlám mozgalom a Gázai övezetben rendezett helyhatósági választáson. A tíz választási körzet 118 önkormányzati képviselői helyéből a Hamász 77 mandátumot szerzett. A kormányzó Fatah párt mindössze 26 képviselői helyet mondhat magáénak, a függetlenek 14 mandátumot nyertek el, a radikális Népi Front Palesztina Felszabadításáért egy képviselői helyre tett szert. A Hamász győzelme az erőszak eszközében hívő iszlám mozgalom széles támogatottságát tükrözi, mert a csoport segélyeket ad, iskolákat és óvodákat nyújt a térség elszegényedett lakosságának amellett, hogy rendszeresen támadásokat intéz izraeli célpontok ellen. Megerősítették tegnap a palesztin rendőrséget a Gázai övezet déli részében is, hogy meg tudják akadályozni a palesztin szélsőségeseknek a zsidó kolóniák és az izraeli katonai őrposztok elleni esetleges támadásait. A Palesztin Hatóság több száz rendőrt vezényelt az övezet két legkritikusabb pontjára, a hán-júniszi és a rafahi menekülttáborokhoz. E két táborBelgrád. Az Európai Parlament tényfeltáró bizottsága ma megkezdi háromnapos látogatását a Vajdaságban, illetve Belg- rádban, hogy feltárja a tartományban történt az etnikai színezetű incidensek háttérét. Az EP-küldöttséget a térség gondjait jól ismerő Doris Pack, az EP-délszláv vegyes bizottság német elnöke vezeti, helyet foglal benne két magyarországi politikus is, a szocialista Hegyi Gyula és a fideszes Becsey Zsolt. A testület ma és holnap Szabadkán, Temerinben, illetve Újvidéken zette megszálló hatóság által júniusban hatalomra juttatott kormányzatot váltja majd fel. Az átmeneti nemzetgyűlést a tervek szerint feloszlatják, és az új alkotmánynak megfelelően új parlamentet választanak 2005 végéig. Már tegnap lezárták az országhatárokat, és a tartományok között sem lehet közlekedni. A bagdadi nemzetközi repülőteret a tervek szerint ma záiják le. Bagdadban ma este 7 órakor életbe lép a kijárási tilalom, reggel 6 óráig tart, majd a szavazás után folytatódik. Ma és holnap a boltok nagy része a felkelők fenyegetései miatt zárva tart. A lakosságon valóságos bevásárlási láz tört ki: mindenből készleteket halmoztak fel a tonhaltól a hajszárítóig. A pékségek előtt tegnap hosszú sorok kígyóztak. A külföldön élő irakiak közül elsőként az Ausztráliában élők adták le voksaikat, őket követték a többiek. A 14 országban összesen 280 ezer iraki regisztrálta magát. Nekik valamivel könnyebb a dolguk, mint az anyaországban élőkből a szélsőségesek a palesztin felkelés több mint négy éve alatt több száz rakétát és aknagránátot lőttek ki izraeli területekre és kolóniákra, és mindkét táborban számtalan összecsapás történt palesztin fegyveresek és izraeli katonák között. A palesztin rendőrséget az övezet északi részében ugyanezzel a céllal már a múlt pénteken megerősítették, mintegy kétezer további rendőrt vezényeltek oda, és ennek eredményeképpen jelentősen csökkent az erőszakos cselekmények száma a palesztin önigazgatás alatt álló övezetnek ebben a részében. Az izraeli vezérkari főnök tegnap elrendelte, a hadsereg függessze fel akcióit a Gázai övezet azon területein, ahová palesztin rendőröket irányítottak. Móse Jaalon azt is bejelentette, hogy a jövő héten megnyitják az átkelőhelyeket az övezet és Izrael között. Előrelépés történhet a közel- keleti békefolyamatban Ariel Sáron izraeli kormányfő és Mah- múd Abbász palesztin elnök friss szemléletű megközelítése révén - jelentette ki tegnap Davosban az izraeli miniszterelnök-helyettes. A világgazdasági fórumon felszólaló Simon Peresz kifejtette: úgy érzi, hogy új korszak közeledik. folytatja tényfeltáró körútját, majd hétfőn Belgrádban tárgyal a köztársasági vezetőkkel. A program rendkívül sűrűnek ígérkezik: a bizottság tagjai találkoznak egyházi vezetőkkel, civil szervezetek és oktatási intézmények képviselőivel, kisebbségi önkormányzatok, pártok és sajtóorgánumok vezetőivel, tartományi és köztársasági kormánytagokkal, illetve a jogsértések kárvallottjaival is. Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter úgy jellemezte a jelenlegi helyzetet, hogy jelentős mértékben csökkent ugyan az etnikai színezetű incinek, akiket a szavazást ellenző szélsőséges csoportok fenyegetnek. Ennek ellenére pl. Ausztráliában csupán az ott élő irakiak 15 százaléka jelezte szavazási szándékát: sokan attól tartanak, hogy ha elmennek, akkor annak Irakban élő rokonaik látják kárát. A szomszédos Iránban több mint hatvanezer iraki vetette magát nyilvántartásba a választásokra, az erre jogosultaknak mintegy a fele. Monica Ellena, a nemzetközi szervezet Iránban szolgálatot teljesítő képviselője szerint a szavazás mindenütt rendben folyt. Irakban eközben folytatódott az erőszak, a szavazóhelyiségek elleni támadások mellett több robbantásos merényletet is elkövettek, például legalább négy ember meghalt, amikor autóbomba robbant egy bagdadi rendőrőrs közelében. Egy szélsőséges szervezet újra a választások bojkottjára szólított fel. Az Anszár asz-Szunna nevű szunnita csoport újabb támadásokat helyezett kilátásba, és közölte, hogy azok, akik szavazVéleményének kialakítására bátorítóan hatott Abbász palesztin elnök „meggyőzően, demokratikus úton” történt megválasztása. Pereszt leginkább az lepte meg, densek száma, de a türelmetlenség, a nacionalizmus és a sovinizmus nem hagyott alább, s ígéreteivel ellentétben a szerb kormány érdemben nem foglalkozott a probléma lényegi kezelésével. Kasza József szerint az EU-nak rá kell vennie a szerb hatóságokat, hogy hosszú távú és mélyreható intézkedéseket tegyenek a Vajdaságban tapasztalható intolerancia csökkentése érdekében. A VMSZ elnöke elsősorban azt várja el a tényfeltáró bizottságtól, hogy majdani jelentésével hozzájárul Brüsszel határozottabb fellépéséhez. Rámutatott: a bosnyákok lakta nyugat-szerbiai nak, „csak magukat okolhatják”. A lefejezésekről elhíresült, az Abu Muszab az-Zarkávi vezette csoport újabb videofelvételt tett közzé egy gyilkosságról. Az általuk kivégzett férfiről azt állították, hogy Ijád Allávi ideiglenes kormányfő egyik vezető tanácsadója volt. A BBC iraki tudósítója szerint az emberek komolyan veszik a fenyegetéseket. Közben Dél-Irakban - komoly koalíciós katonai védelem alatt - megkezdődött a szavazóurnák kiszállítása. Az amerikai külügyminisztérium azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a nemzetközi közösség elismeri majd az iraki választások törvényességét, bár elzárkózott annak megnevezésétől, hogy a voksolás szabályosságát pontosan milyen szempontból kellene megítélni. Richard Boucher szóvivő kijelentette: az egész világ elismeri majd, hogy a megválasztott személyek élvezik az iraki lakosság támogatását, és erősebb lesz a legitimitásuk bármely előző bagdadi kormányénál. ahogyan végbementek a közel- keleti békét elősegítő változások: „Abbász néhány napon belül megváltoztatta az egész Közel- Kelet légkörét.” (MTI, ú) Szandzsákban történt incidensekkel kapcsolatosan a hatóságok már nevén nevezik a problémát, míg a Vajdaságban ezt egyelőre valamiért nem hajlandóak megtenni. Brüsszel ugyanakkor óvatoskodik, túl hosszú idő telt el, mire rászánta magát vajdasági látogatására az EP-bizottság, mindeközben pedig Belgrád úgy állította be a dolgokat, hogy nincsenek gondok a Vajdaságban. Kasza reméli, hogy a bizottság tárgyilagos lesz. A belgrádi ígéretekből semmi se valósult meg, nem történtek meg a kormány részéről ígért lépések az oktatás terén sem. George Bush a The New York Timesnak adott nyilatkozatában közölte: az amerikai csapatok elhagyják Irakot, ha erre az új iraki vezetés felkéri az Egyesült Államokat. Az elnök közölte, meghallgatta azokat a személyeket, akik felelős posztot tölthetnek majd be a voksolás után. De úgy tűnik neki, az iraki vezetők többségének az a véleménye, hogy a koalíciós csapatokra mindaddig szükség van, amíg az (ellenálló) irakiak harcképesek. Az iraki kormány őrizetbe vett két terroristát, akik az Irakban dúló terror fő irányítójának, Abu Muszab az-Zarkávinak közvetlen bűntársai - jelentette be tegnap Ijád Allávi ideiglenes kormányának biztonsági minisztere. Kászem Daúd közölte: egyikük Szaláh Szalám Dubaig al-Obeidi, alias Abu Szaif, a vasárnapi választások meghiúsítására törekvő Zarkávi-csoport bagdadi hadműveleteinek felelőse, a másikuk neve Mohammed Jaszin al-Iszávi. Mindketten egyaránt fontos emberei a terroristafőnöknek. (m, t, s, o-o) Esély a diplomáciának Európai körútra készül Rice Washington/Párizs. Az iráni atomfejlesztési program körül kialakult vita megoldható diplomáciai eszközökkel - mondta Condo- leezza Rice amerikai külügyminiszter egy interjúban. Szerinte fontos lenne, ha a világ egységesen megmutatná Teheránnak: egyszerre nem követheti nukleáris törekvéseit, és maradhat a nemzetközi közösség aktív tagja. „A legfontosabb azonban az, hogy bármilyen egyezségre is jussunk, legyenek eszközeink annak ellenőrzésére, amit az irániak csinálnak, és ne úszhassák meg hazugságokkal” - mondta a Le Figaro magazinnak, amely ma közli az interjút. Egyébként a szerdán kinevezett új amerikai külügyminiszter Európába és a Közel-Keletre látogat a jövő héten. Hét európai országot - Nagy-Britannia, Németország, Lengyelország, Törökország, Olaszország, Franciaország, Belgium - keres fel, s ellátogat Izraelbe és Ciszjordániába is. Látogatásának célja, hogy előkészítse George Bush európai körútját. Az amerikai elnök ellátogat Brüsszelbe, az EU és a NATO székhelyére, Németországba, és Pozsonyba, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik. (MTI) Svájcban az IBM ellen Perelhetnek a romák Davos. A svájci legfelsőbb bíróság döntése értelmében kártérítési pert indíthatnak a vészkorszak roma áldozatainak családtagjai az alpesi országban az IBM amerikai számítógépgyártó óriáscég ellen. Éspedig azon a címen, hogy a cég termékei megkönnyítették a náci Németország által a II. világháború alatt végrehajtott népirtást. A testület ugyanis elutasította az IBM fellebbezését egy alacsonyabb fokú bíróság korábbi döntése ellen, amely már engedélyezte a per megindítását egy genfi bíróságon. Most már kezdetét veheti az IBM elleni per. AII. világháború alatt a svájci Genfben volt az IBM európai központja. (MTI) Peresz új korszak szelét érzi - Abbász néhány napon belül megváltoztatta az egész Közel-Kelet légkörét A Hamász elsöprő győzelme a Gázai övezetben Történelmi pillanat: palesztin rendőrök bevonulása a Gázai övezet déli részébe (Reuters-felvétel) Csökkent ugyan az etnikai incidensek száma, de a nacionalizmus és sovinizmus nem hagyott alább Tárgyilagosságot várnak a tényfeltáróktól MTI-JELENTÉS