Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-24 / 18. szám, hétfő
ÚJ SZŐ 2005. JANUÁR 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ THESUNDAYTIMES A brit kormány, komolyan tart attól, hogy az Egyesült Államok katonai csapást mér Iránra, és ennek kivédésére több száz oldalas dossziét állított össze, amely a tárgyalásos megoldás mellett érvel. Jack Straw külügyminiszter és stábja attól tart, hogy „ugyanazok a washingtoni héják”, akik az iraki háborúra is rávették George Bush amerikai elnököt, most rá fogják őt beszélni egy katonai csapásra az iráni atomipari létesítmények ellen. A cselekvési terv kizárja a katonai beavatkozást, és felvázolja „az ajatollahok nukleáris ambícióinak letörését célzó” tárgyalásos megoldást.- Fütyülök a békepipára, most magyarellenes hangulatkeltésre van szükség. (Peter Gossányi rajza) A kormányfő kijelentése az abszurditás határát súrolja és tanácsadói tájékozatlanságáról tanúskodik „Európában nincs autonómia...” Mikuláš Dzurinda kormányfő a parlamenti kérdések órájában felettébb érdekes feleletet adott arra a kérdésre, mit válaszol Szlovákia Gyurcsány Ferenc autonómiával kapcsolatos nyilatkozataira. Válaszának lényege, hogy Európában sehol sincs autonómia, és mindenhol az az állam gondoskodik a kisebbségekről, melynek területén élnek. NESZMÉRI TAMÁS így tehát Szlovákiában sem lehet szó semminemű autonómiáról, Magyarország csak a kultúra és a nyelv megőrzésében segítheti a szlovákiai magyarságot - mint azt a velencei bizottság kimondta a státustörvény kapcsán. Ez a felelet megnyugtathatja azokat, akik tartanak a magyaroktól, illetve magától az autonómiától, mint fogalomtól. Dzurinda válaszának azonban van egy másik vonzata, amely súlyos kérdéseket vet föl a kormányfő hozzáértése kapcsán. „Európában nincs autonómia” - az állítás olyan abszurd, mint amennyire meggyőző lehet első hallásra. Az autonómia az önkormányzatiságot (az ön- kormányzáshoz való jogot) jelenti, az pedig Európa és az EU egyik legalapvetőbb építőeleme - gondoljunk csak az annyit hangoztatott szubszidiaritásra, mely (leegyszerűsítve) az alulról építkezést jelenti -, tehát minden önkormányzat területe, minden kerületi önkormányzat, de még az egyetemek is autonóm egységek. Tudjuk azonban hogy Dzurinda a kisebbségi autonómiákról beszélt, mi több, példákat is felhozott: a baszkok autonómiájának hiányát és az észtországi oroszokat is példaként említette, hogy bizonyítsa, sehol sem divat a kisebbségeknek autonómiát biztosítani. Állítása, mint ahogy a két példa is, sántít. Először is, a baszkok nem autonómiáért, hanem függedenségért harcolnak, ez pedig különbség. Ráadásul ha valaki veszi a fáradságot és utánanéz a spanyol államrendszernek, felfigyel egy érdekességre: Spanyolország ugyan unitáris állam, ám régiói és regionális kormányai annyira erősek, hogy félig föderatív államként jellemzik - és a baszkok a területi felosztás során olyan régióba kerültek, melyben többségben vannak. Nekik tehát de facto autonóm területük van, kizárólag Spanyolország belső rendjéből kifolyólag nem nevezik autonómiának. Ez a példa tehát akkor állja meg a helyét, ha az autonómiát elszakadási törekvésként értelmezzük. A másik példa: Észtország és az orosz kisebbség. Ez valóban jó példa, de csak ha a kisebbségi nemzet tagjait emberi és állampolgári jogaitól akaijuk megfosztani. Mindhárom balti államnak gondjai vannak a szovjet érában betelepített oroszokkal. Észtországban nem minden orosz szerezhetett állampolgárságot, mivel ezt az észt nyelv ismeretéhez kötik. így tehát nem csoda, hogy nincs autonómia, ha még állampolgári jogok sincsenek. Ellenpélda egyébként akad bőven, a legismertebb Dél-Tirol, de gondolhatunk a Svájci kantonokra is. A legfényesebb autonómiapélda azonban a Finnországhoz tartozó Aland szigete, ahol svédek élnek. Saját iskolarendszerük, saját parlamentjük, sőt még saját tengeri zászlajuk is van (ez az, ami valóban ritkaságszámba megy, és bár egyeseknek nevetségesnek tűnhet, jelzi, mennyire erős pozícióban vannak). A kormányfő válasza az abszurditás határát súrolja, ezt bizonyítja az is, hogy amikor Szlovákia kisebbségek érdekében tett lépéseit sorolta, a többi közt a Mária Valéria-híd felújítását is megemlítette - tehát, hogy a Mária Valéria-hidat is a kisebbségnek építették. Holott ennek az építménynek inkább gazdasági vonzatai vannak, mint bármiféle kisebbségvédelmi irányvonala - ha csak ennek az említése nem arra vonatkozó célzás volt, hogy a hidat nem azért építették, hogy Ján Slotának legyen hol száraz lábbal átkelni hírhedt tankjaival. Nem várom Mikuláš Dzurin- dától, hogy támogassa az autonómia-elképzeléseket, viszont elvárnám tanácsadóitól és hivatalától, hogy figyelmeztesse, ha tévhitben él, és ne engedje, hogy Szlovákia kormányfője ilyen kijelentésekkel tegye magát nevetségessé - ha nem is az ország, de - a parlament előtt. A szerző a Comenius Egyetem politológia szakos hallgatója A magyarországi népszavazás nyomán egy dacos „csakazértis” szemléletmód kerekedett felül Uj elemek a délvidéki kisebbségi stratégiában SINKOVITS PÉTER Szerbiában most minden mozgásba lendült, különösen, hogy minap a Belgrád a hágai bírósággal való együttműködés elmaradása, huzavonája miatt két komoly figyelmeztetést kapott: az egyiket az Egyesült Államoktól (bizonyos pénzügyi támogatások leállítása), a másikat az EU-tól (Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főképviselő látogatásának elhalasztása). A fejlemények a Kostunica-kormány helyzetét is megingatták, a G17 Plusz párt kilépéssel fenyegetőzik, ha nem történik előrelépés a háborús bűnökkel vádolt tábornokok kiadatása ügyében. Vük Draskovics pártja (Szerbiai Megújhodási Mozgalom) is a múlttal való határozott szakítást sürgeti. Ez könnyen kormányválsághoz, újabb parlamenti választások kiírásához vezethet. Ilyen körülmények között a kisebbségi kérdések némileg háttérbe szorulnak, a szerb politikusokat egyelőre az Európai Parlament tényfeltáró bizottságának érkezése sem érdekli igazán. Pedig a testület a hó végétől a Vajdaságban élő kisebbségek ellen elkövetett atrocitások felderítésén munkálkodik majd, kifejezetten negatív értékelés esetén pedig Szerbia sokat veszíthet. A háttérben azért persze zajlanak az események, s ezek valahogyan mind az új alkotmányhoz kapcsolódnak. Zoran Lutovac, Borisz Tadics államfő személyes tanácsadója ugyan váltig hangsúlyozza, a készülő dokumentum „az emberi és kisebbségi jogok legmagasabb mércéit” szavatolja, továbbá „nem irányoz elő az érvényesnél alacsonyabb szintű jogokat”, a Balkánon azonban ez nem számít többnek jóindulatú ígéretnél. A vesztenivaló viszont nem kevés, hiszen amíg 2000 októbere előtt a kisebbségijogok állapotát a gazdasági és politikai zárlat, tehát a nemzetközi izoláció határozta meg, addig az azt követő esztendőkben az előírásokat az európai elvárásoknak megfelelően hangolták össze, s az autonóm tartomány illetékességét is viszonylag megnyugtató módon szabályozták (omnibusz törvény). Megkezdte működését a Magyar Nemzeti Tanács is, amely egy tényleges autonómia lehetséges vázát képezheti. A dolgok intézését viszont nehezíti, hogy a legutóbbi választások során a vajdasági magyar nemzeti pártok egyikének sem sikerült képviselőt juttatni a szerb parlamentbe. Mentő körülmény, hogy az érdekképviseletek legjelentősebbikeként a Vajdasági Magyar Szövetség lényegében megőrizte pozícióját a tartományi parlamentben. Ettől függetlenül tény, hogy a VMSZ teret veszített, politizálásában ezért máris érezhető a hangsúlyeltolódás. Miután a Kasza József nevével fémjelzett párt kiszorult a szerb szkupstiná- ból, a kisebbségvédelem érvényesítése érdekében erőteljesebben kellett nyitnia kifelé. A jövőben így a VMSZ a Vajdasági Képviselőházban való befolyása mellett mindenképpen számít a nemzetközi közvéleményre (egyes témák internacio- nalizálása), Magyarország hatékonyabb politikai, erkölcsi és anyagi támogatására, a december derekán megalakult magyar-szerb kisebbségi vegyes bizottság munkájára, valamint a hó elején Szabadkán létrejött határon túli magyar szervezetek fórumára. Nem vitás, a szövetségesek segítségét főként a körvonalazódó kulturális autonómia megvalósításánál igényli majd, továbbá esedékes a Magyar Nemzeti Tanács jogkörének bővítése, hasonlóképpen a fontos kérdések esetében a vajdasági magyar pártok közötti konszenzus. Az autonómia és a kettős állampolgárság vonatkozásában létre is jött a gyors megállapodás. Eltérnek azonban az álláspontok például az új szerb alkotmány kérdésében, Ágoston András VMDP-je például párhuzamot vonna a koszovói szerbek és a vajdasági magyarok között, míg a VMSZ a helyzet rendezésénél kerülné ezt a modellt. Ezek azonban árnyalatnyi ellentétek. A december 5-i magyar- országi népszavazás nyomán a Délvidéken egyébként is egy dacos „csakazértis” szemléletmód kerekedett felül, amely persze új megoldási lehetőségek után is kutat. Ennek záloga mégis a rövidesen elkészülő új szerb alkotmány. Ha annak keretében kiteljesedik Vajdaság törvényhozói, végrehajtói és igazságszolgáltatási funkciója, a vázolt stratégia megvalósulása nem is reménytelen. KOMMENTÁR Gyámkodók kíméljenek SZILVÁSSY JÓZSEF Csaknem hárommilliárd forintot szabálytalanul költött el 2000 és 2003 között az Illyés Közalapítvány (IKA) - olvasható a budapesti Állami Számvevőszék jelentésében. Következtetéseket levonni azoknak kell, akik az anyaországi közpénzek törvényes felhasználásáról, illetve elsíbolásáról hiteles információval rendelkeznek. Ezt az IKA új vezetése minden bizonnyal meg is teszi. Kibickedés helyett fontosabb rámutatni arra a jelenségre, amely évek óta nem csak anyagi károkat okoz. Az Illyés Közalapítványban is akkor alakult ki a megszokottnál jóval nagyobb feszültség, amikor létrehozták az ún. stratégiai alapot és sok millió forintról Budapesten döntöttek, a határon túli alkurató- riumok megkerülésével. Utólag derült ki, hogy elég gyakran nem a pályázatok közösségi jelentősége, hanem a pályázók magyarországi pártszimpátiája alapján. Háttérbe szorítva számos értelmes kezdeményezést. Megalázó helyzetbe sodortak bennünket a kettős állam- polgárságról szóló népszavazással is, sok millió kisebbségi magyarságtudatát, szent érzelmeit is vásárra vitték a budapesti pártkufárok. Megdöbbentő Malgot Istvánnak, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör egyik alapítójának keserű esszéje, amelyben rámutat, hogy a Fidesz-MPSZ némi vívódás után azért is támogatta a Magyarok Világszövetségének meggondolatlan kezdeményezését, mert kedvező eredmény esetén reális esélye nyílhatott arra, hogy a külhoni magyarok szavazataival a jövő évi választásokon lényegesen növelje támogatói számát. Mindezt az MSZP is látta. Ez volt az oka a felfokozott nemzeti érzésviharban egyébként szinte irracionálisnak tűnő elutasító magatartásuknak - úja a szobrászművész. Tegyükhozzá: és néhány politikusuk bennünket vérig sértő szociális demagógiájának. Ebből a csapdahelyzetből a magyar kormányfő olyan ígéretekkel igyekszik kitörni, amelyek mézesmadzagnak tűnnek. Már csak azért is, mert sem a Szülőföld Programról, sem más kezdeményezéséről nem tárgyalt előzetesen a határon túliak legitim képviselőivel. Ideje tudatosítani Budapesten, hogy nincs szükségünk gyámkodásra, mert nem túszok és eszközök vagyunk, hanem a magyar nemzetrész szuverén tagjai, akiknek jövője jórészt attól is függ, hogy az anyaországban képesek lesznek-e legalább nemzetpolitikában felülemelkedni önző pártcélokon és olyan konszenzusra jutni, amelyet minden jelentős párt önzetlenül képvisel odahaza, továbbá a határon túliakkal való kapcsolattartásban, valamint az uniós és más külföldi fórumokon. JEGYZET Információs társasjátékok BUCHLOVICS PÉTER Ha valaki a cím kapcsán a veszettül tomboló digitális forradalomra tippel, nem jó nyomon jár. E röpke glosszában csupán néhány olyan alaptípusát szeretném felvázolni a közélet szereplőinek, akik egy sajátos információs társasjátékot játszanak a médiával, sajtóval. E játék butított változata totálisan, ugyanakkor hatékonyan működött a felejthetetlen szódban, mai, felturbózott formájában viszont pokollá teszi a riporterek életét. Van, aki egyáltalán nem tájékoztat. Van, aki tájékoztat, de csak általánosságokban beszél, konkrét kérdésekre nem hajlandó válaszolni. Van, aki kényesebb kérdésekre rögtön elkezd személyeskedni, jobb e- setben üvölt, rosszabb esetben pedig úgy kivágja az újságírót, mint a macskát sz...ni. Aztán akad, aki szívesen és boldogan nyilatkozik - szinte mindenki, ha adott esetben nagyot domboríthat, s az önfényezést ország-világgá kürtölheti. Ilyenkor rengeteg tévéstábot és fél tucat országos lapot csődít össze, s a jóságos anya, atya pózában tetszeleg, roppant humánus, gondolkodó, gondoskodó és felelősségteljes. S szinte minden ilyen esetben érződik rajta egyfajta leereszkedő álbratyizás, afféle: nahát, megcsináltam nektek, ugye milyen fasza gyerek vagyok - attitűd. Általában ezek szoktak őrjöngő tigrissé változni, ha a sajtó nemcsak a szépet és a jót szeremé róluk megírni. Aztán van, aki tudja, hogy nyilatkoznia illik, adott esetekben muszáj, viszont minden mondatát írásban akarja látni nyomtatás előtt, még-akkor is, ha a macskája kosaráról van szó. Azokat is nagyon szeretem, akik - mielőtt még az újságíró megszólalt volna -, rögvest leszögezik, hogy szerintük az ügyet hogyan kéne megírni... A vérmesebbje egyenesen mondatokat ajánl a számba, már-már megírná az egészet helyettem, hiszen csak az az igaz, és csak úgy, ahogy ő látja... Figyelemre méltóak még a mindig aktuális bátrak - s egyre többen vannak -, akik jól odamondják véleményüket, de nevüket a nyilvánosság előtt sose vállalnák. Ez a típus az interneten szaporodott el ijesztő gyorsasággal, olykor a legocsmányabb, huszadrangú félinformációkra és álértesülésekre alapozott véleményszemetet gyártva. A legtöbben mégis azok vannak, sajnos, akik, ha baj van, állandóan azt makogják: nem az én hatásköröm, asztalom, fűzfánfütyülős rézpikkelyes csizmasuvickoló. Beindul a lab- dázás: a megszólított a nálánál még illetékesebbhez utasítja a mezei tudósítót, aztán az egy harmadikhoz, közben mennek a körtelefonok, hogy ki hogyan ne nyilatkozzon. Vagy pedig semmi, teljes blokád az egész vonalon. Olyan is előfordul, hogy az egyik médiának elmondjuk, a másiknak pedig juszt se, indoklás pedig nincs. Érdekes módja az információátadásnak. Szó se róla, a felelősség a mi oldalunkon is óriási. Úgy viszont nem lehet hitelesen tájékoztatni, dolgozni sem, ha az érintettek már előre szeretnék a saját javukra torzítani vagy eleve gátolni mindazt, amit a sajtónak elmondtak. A legrosszabb esetben pedig hatalmi helyzetből próbálják letiltani a tájékoztatást. Nyitott társadalomban élünk? Rossz vicc. Miként az sem véletlen, hogy még mindig nem született meg egy korszerű sajtótörvény.
