Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-24 / 18. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 24. Régió 3 A résztvevők egyetértettek: szükség van egy olyan civil szervezet megalakítására, amely az egész gömöri-nógrádi régió érdekeit hatékonyan képviselni tudja (Szekeres Éva felvétele) Civil szervezetek találkozója a Gömörország fennállásának ötödik évfordulóján Közös fellépés a régióért RENDŐRSÉGI NAPLÓ Erősen szennyező olajfolt Nyitrán Nyitra. Illegális szeméttele­pet találtak a környezetvédők Nyitraköröskényben: a helyi víztisztó állomás közelében valakik évek óta fáradt olajat öntöttek ki. A szennyezett ta­lajra már két éve figyelmeztet­tek a környezetvédők, akiket névtelen levélben tájékozta­tott valaki, de a rendőrség csak a napokban indított eljárást. Az egyelőre ismeretlen tettest a súlyos környezetszennyezé­sen kívül illegális szemétlera­kat létesítésével is vádolják. Ha sikerül rábizonytani, hogy valóban ő öntötte ki a szóban forgó helyre a nagy mennyisé­gű olajat, egytől nyolc évig ter­jedő szabadságvesztésre szá­míthat. A területen végzett hidrogeológiai mérésekből ki­derült, hogy a körülbelül 300 négyzetméteres területen más­fél méteres mélységig erősen szennyezett a föld, és a levegő­ben is magas a mérgező toluén és klórbenzén koncentrációja. Szakemberek szerint rövid tá­von nem fenyeget, hogy a szennyeződés elérje a vízforrá­sokat, de néhány éven belül ez biztosan bekövetkezne. Ezért javasolják, hogy a földet két méteres mélységig távolítsák el. A kiásás és a szállítás költsé­ge 270 ezer korona, de ennél jóval többe, 2,16 millió koro­nába kerülne a föld tisztítása. A több mint 2,5 milliót a tettes­nek kellene állnia. Mivel nem lehet addig várni, amíg előke­rül, valószínű, hogy állami pénzből fogják fedezni a mun­kálatokat. (vm) FELHÍVÁS A XV. Anyám fekete rózsa magyar nyelvű nemzetközi vers- és prózamondó találkozó tizedik szlovákiai elődöntője február 26-án lesz Léván. Kate­góriák: gyermek (12-15 év), if­júsági (16-21 év), felnőtt (22 éves kortól). Jelentkezni lehet február 16-ig a következő cí­men: Reviczky Társulás, Vojenská 28, 934 01 Levice, tel: 036/6313 818, 0908/419 877, e-mail: reviczky.lv@ pobox.sk. Kérjük feltüntetni a nevet, az életkort, a lakcímet (vagy az iskola címét), két vers vagy próza szerzőjét és címét, valamint azt, igényelnek-e szállást. A szlovákiai elődöntő szervezője a lévai Reviczky Társulás, amely a jelentkezők­nek február 23-ig bővebb in­formációt küld. Hanva. Díjalapításról, te­hetséggondozó program indításáról, valamint az egész régiót felölelő szer­veződés megalapításáról döntöttek Hanván a Rima- szombati járás magyar ci­vil szervezeteinek találko­zóján. SZÁSZI ZOLTÁN A Gömörország című folyóirat fennállásának ötödik évfordulója alkalmából megrendezett tanács­kozáson mintegy félszázan vettek részt az egykori Gömör megye ma­gyarok lakta régióiból. A lap fél év­tizedes működéséről B. Kovács Ist­ván főszerkesztő számolt be; az el­múlt öt esztendő alatt közlése sze­rint több mint 250 szerző vett részt a lap munkájában. A mára már elis­mertté vált folyóirat további terveit a szerkesztőbizottság vázolta. A Simonyi Alapítvány elnöksége székházvásárlás elvi szándékáról döntött ezen a napon. Elhatározá­suk alapján a közeljövőben az ala­pítvány elnöksége tárgyalni fog né­hány szóba jöhető ingaüanról, amelyek közül kiválasztja a szék­ház és kulturális központ céljaira legalkalmasabb épületet. Döntöttek a részvevők a Petőfi- díj létrehozásáról is, amelyet a civil kurázsinak és a helytállásnak szóló elismerésként évente osztanak majd ki - először idén, a rimaszom­bati Petőfi-szobor felavatásának el­ső évfordulóján. A Rimaszombat és Vidéke Polgári Társulás elnöksége bejelentette egy új támogatási alap létrehozását is. Ennek alaptőkéjét Szepesházy Kálmán Budapesten élő, rimaszombati származású pro­fesszor adományozta, legfőbb célja pedig a rimaszombati Tompa Mi­hály Református Gimnáziumban tanuló - és főként Gömörben élő - fiatal tehetségek tanulmányainak anyagi támogatása és a tehetség- gondozás. Az alapot Szentpétery József világhírű rimaszombati öt­vösművészről nevezték el. A részt­vevők egyetértettek: szükség van egy olyan civil szervezet megalakí­tására, amely az egész gömöri- nógrádi régió érdekeit hatékonyan képviselni tudja. A tanácskozáson fellépett a hanvai egyházi kórus, a rimaszécsi pedagógusok kamara­kórusa, és kultúrműsort adtak a helyi fiatalok. EZ in A KÉRDÉS Mit szól a tervhez: a 14. életév legyen a büntethetőség korhatára? Tipcsák Géza, a városi rend­őrség parancsnoka, Királyhel- mec: Helyeslem a kezdeményezést. A fiatalok által elkövetett bűncse­lekmények száma riasztó. Magya­rországon már csökkentették a büntethetőség korhatárát, és Cse­hországban is folynak erről tár­gyalások. Munkánk során szinte naponta szembesülünk azzal, mit is jelent, hogy egy 15 évesnél fia­talabb gyerek nem vonható felelő­ségre a tetteiért. A lopások közel 50 százalékát éppen ezek a sze­mélyek követik el nálunk. Ha el­fogjuk a tettest és lefolytatjuk a kötelező eljárást, az ügy végén csak egy újabb aktával lesz több. A fiatalkorú megússza büntetés nél­kül. Ha valaki 15 éves kora előtt követ el bűncselekményt, a jog­szabályok szerint büntetőjogi szempontból feddhetetlen marad. Mikóczi Sándor műszerész, Vágsellye: Egyetértek, csökkentsék a kor­határt. Csehországban külön bör­tönt létesítettek a fiatalko- rúaknak, mert elszaporodtak az általuk elkövetett bűncselekmé­nyek, s ez nem cseh specialitás. Hallottam, hogy alapiskolás gye­rekek megfélemlítették és zsarol­ták az osztálytársaikat. Pénzt vagy mobiltelefont szedtek el tőlük. Ha már 14 évesen úgy viselkedik va­laki, mint egy felnőtt rabló, nem biztos, hogy elég az apjának szól­ni, vigyázzon jobban a fiacskájára. Az ilyen gyerekek valószínűleg otthon sem a legjobb példát lát­ják. Egy 14 éves rabló nagyon is tisztában van azzal, hogy a kora miatt nem vonatkozik rá a tör­vény, ezért vígan garázdálkodik. Ifj. Mézes Árpád, végzős alap­iskolás tanuló, Zselíz: Hirtelen nem tudok kategori­kus véleményt mondani. Ugyanis részben lehet jó is, hiszen a zül- löttség egyre fiatalabb korban kezdődik, egyre több az erőszakos cselekedet már a 13-14 évesek kö­rében is. Ám szerencsétlennek tar­tom azt, ha például egy 14 éves, lényegében még alapiskolás gye­reket valamiféle drákói, túlreagált jogszabály alapján egy életre meg­bélyegeznének vagy börtönbe zárnának, (szák, buch, leczo, gl) Ünnepeltek a felsőszeli nyugdíjasotthonban Franciszta Zsuzsanna századik születésnapja GAÁL LÁSZLÓ Felsőszeli. Franciszta Zsuzsan­na századik születésnapját ünne­pelték szombaton a helyi nyugdíjasotthonban. Az ünnep­ség' alkalmából az evangélikus egyház által kezelt intézményben kétnyelvű istentiszteletet tartot­tak, amelyen Tóth Zsuzsanna he­lyei evangélikus lelkész két nyel­ven, Július Filo, a szlovákiai evan­gélikus egyház egyetemes püspö­ke szlovákul, a Budapestről érke­zett Szpisák Attila lelkipásztor pe­dig magyarul hirdette Isten igéjét. Az istentisztelet befejeztével el­sőként Filo püspök gratulált a ke­rekes székben ülő ünnepeknek, aki elmondta, már semmi mást nem kíván magának, csak nyugal­mat és békés halált. Ott volt a kö­szöntők között Lóczi Mihály, a ma­gyarországi Tótkomlós alpolgár­mestere és Zuzana Lauková, a tótkomlósi szlovák kisebbségi ön- kormányzat elnöke. Zsuzsa néni Tótkomlósról származik, onnét te­lepült át családjával együtt az 1947-es lakosságcsere idején Felsőszelibe. Ő volt az első lakója az 1996 óta működő nyugdíjas­otthonnak. A intézménynek jelen­leg 26 lakója van, ők is sorra gra­tuláltak a szép kort megért lakó­társuknak. A százéves néninek többek között gratulált Szesztay Ádám, a pozsonyi magyar nagykö­vetség tanácsosa és Renata Zmajkovičová parlamenti képvise­lő, a Nagyszombati Kerületi Ön- kormányzat hivatalvetője is. Elsőként Július Filo püspök köszöntötte fel a százéves Franciszta Zsuzsannát (Szőcs Hajnalka felvétele) Holnap koncerttel zárul a Duna Televízió gyűjtése Hetvenezer kötetes ajándék V. KRASZNICA MELITTA Komárom. A Duna Televízió ál­tal a Selye János Egyetem javára meghirdetett könyvgyűjtési akció záróakkordjaként ünnepi hang­versenyt rendeznek holnap 19 órakor Budapesten, a Kálvin téri református templomban - tájé­koztatta lapunkat Benyó Péter, az egyetem sajtófelelőse. A hangver­senyre az adakozókat, a támoga­tókat és minden érdeklődőt vár­nak, az est díszvendége Csáky Pál miniszterelnök-helyettes lesz. „A szervezők szívesen fogadnak be­lépőként egy-egy szépirodalmi könyvet, amely szintúgy egyete­münk könyvtárát gazdagítja majd” - mondta Benyó Péter. A koncerten fellép a Budapesti Corvinus Egyetem Prelude Vegyes Kara Kabdebó Sándor karnagy ve­zetésével, a műsorban Bach-, Mo­zart-, Liszt-, valamint Bárdos-mű­vek csendülnek fel. A Duna Televízió legutóbbi kez­deményezésére összesen 70 ezer kiadvány gyűlt össze: 55 ezer Ma­gyarországon, a többi a határon tú­li területekről. Ezek a könyvek a Selye János Egyetem könyvtárát gyarapítják. A Duna Televízió egyébként mintegy tíz éve vállalja szak-, szépirodalmi-, és ifjúsági könyvek gyűjtését, valamint azok eljuttatását határon túli magyar in­tézmények számára. A mai napig 930 000 könyv talált gazdára a köz- szolgálati csatorna segítségével. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: NYUGATON HAVAZÁS, -3 és 1 FOK ELŐREJELZÉS 0RV0SMETE0R0L0GIA Országszerte A mai időjárás borult lesz az ég- alapvetően ked­bolt, havazásra, vezőtlenül hathat hószállingózásra szervezetünkre, főként az ország Felerősödhetnek nyugati felében számíthatunk. A a reumatikus be- legmagasabb nappali hőmérésklet tegségekkel járó fájdalmak. Fára- mínusz 3 és plusz 1 fok között ala- dékonyabbak, idegesebbek lelte­kül. Éjszakára mínusz 5 és mínusz 9 tünk. Az időjárásra érzékenyeb- fok közé hűl le a levegő. Holnap sok ben reagáló alacsony vérnyomá- helyütt várható havazás. A hőmér- súak esetében gyakoribb lehet a séklet nappali csúcsértéke mínusz 5 fejfájás, és depressziós roham is és 0 fok körüli lesz, éjszaka mínusz előfordulhat. A szív- és érrendsze- 4 és mínusz 9 fok közötti értékeket ri panaszokkal küszködök szigo- mutathat a hőmérő higanyszála, rúan tartsák be az orvosi előíráso- Szerdán napközben mínusz 1 és 4 kát! Holnap a maiakhoz hasonló fok közé melegszik fel a levegő. hatásokra számíthatunk. Ózonhír: Szlovákia felett tegnap 440 Dobson-egységet mértek, ami a sokéves átlagnál 26 százalékkal nagyobb érték. Az ultraibolya sugárzás intenzitása az évszaknak megfelelő. A Nap kel 07.31-kor - nyugszik 16.37-kor A Hold kel 15.19-kor - nyugszik 07.29-kor

Next

/
Thumbnails
Contents