Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-22 / 17. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 22. Téma: Az ingatlanadó 15 A legbiztosabb, ha a községi hivatalban személyesen érdeklődünk afelől, hogy kell-e adóznunk Ingatlanadó február 28-ig A tavaly életbe lépett 582/2004-es, a helyi adókról szóló törvény szerint idén szinte minden ingatlantulajdonosnak adóbevallást kell tennie. Jó hír azonban, hogy a korábbihoz képest ezt nem január, hanem február végéig tehetjük meg. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Korábban csak azoknak kellett bevallaniuk a lakásukat, földtulajdonukat, családi házukat, garázsukat, üdülőjüket vagy egyéb ingatlanjukat, akik az adott évben jutottak hozzá, vagy változásokra került sor a korábban bevallottakban. Idén azonban csak pár kivétel van az adóbevallás alól. Ilyennek számítanak azok, akik korábban a lakásvásárlásnál kérték az ötéves adószabadságot és akik esetében azóta semmilyen változásra nem került sor. Vagyis, az elmúlt években nem adtuk bérbe a lakást vagy nem kezdtünk el benne vállalkozni. A fent említett ötéves adószabadság idén azok esetében jár le, akik 1999-ben vagy még ennél korábban jegyeztették be a vételt a kataszteri hivatalban, miközben adószabadságot csak azok igényelhettek, akik a lakást közvedenül a lakásszövetkezettől, valamely állami vállalattól vagy a községtől vették meg. Kivételnek számít az az eset, ha a lakással együtt a beépített telek ránk eső részét is megvettük. Ez esetben nekünk is bevallást kell tennünk. A legbiztosabb természetesen az, ha az illetékes községi vagy városi hivatalban személyesen érdeklődünk afelől, hogy idén nekünk is kell-e bevallást tennünk. A családi házak esetében korábban 15 éves adószabadságot nyújtottak. Ez utóbbiak esetében azonban az új törvény szerint, ha tavaly adták át a házat, már nem igényelhették a felszabadítást, vagyis idén adóbevallást kell tenniük. A városoknak és községeknek tavaly december közepéig kellett meghatározniuk az ingatlanadó nagyságát. Ha pontosan szeretnénk tudni, hogy a városunkban, községünkben, milyen díjat kell fizetnünk, érdemes felkeresni a város- vagy községházát. Ha a községünkben sikerült időben elfogadni az ingatlanadóról szóló rendeletet, akkor az adót az egész évre kiró- hatják, ha a rendeletet csak idén fogadták, eseüeg fogadják el, akkor csak az elfogadás időpontjának megfelelő adórészt vethetik ki. Idén az adóívek is változtak: formátumuk a klasszikus jövedelemadó-ívekhez hasonlít. Az első ív az összes adófajta esetében azonos, a második lap azonban más-más a telkek, az építmények vagy a lakások esetén. Elvileg bárki hozzájuthat ezekhez a községi- vagy városi hivatalokban. Azért csak elvileg, mert csak decemberben fogadták el a végső formájukat, így megtörténhet, hogy több községi hivatalba még nem jutottak el. Kitöltésükhöz segítséget kérhetünk a községi hivatalban, a pontos utasításokat azonban a pénzügyminisztérium is közzétette a honlapján ( www.finance.gov.sk ). A tárca honlapján az adóíveket is megtalálhatjuk, amelyeket kinyomtatva, ugyanúgy felhasználhatunk, mint a községházán beszerzett űrlapokat, (mi) A 70-80 évesek 50%-os kedvezményt élveznek, a rokkantnyugdíjasok nem fizetnek garázsadót Bárkinek segítenek az űrlap kitöltésénél ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A hét elejétől kaphatók a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal portáján az ingatlanadó bevallásához szükséges új nyomtatványok. Ezeket legkésőbb február végéig kell leadni vagy postázni a hivatal pénzügyi és vagyonkezelési osztályára. Ez alapján vetik ki aztán az adót. A hét elején még gyér volt az érdeklődés a nyomtatványok iránt. Az utóbbi két-három napban azonban már mintegy 300-an kértek ilyen nyomtatványt. Ezek kitöltési módja a korábbi évekhez képest változott, ezért nyilván az emberek többsége tanácsra szorul. Mint Mátis Rozália, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal illetékes osztályának munkatársa elmondta, bárkinek szívesen segítenek a nyomtatvány kitöltésénél, annál is inkább, mert nemcsak a városi rendelet módosult, hanem a törvényi szabályozás is. A városi hivatal említett osztályán hétfőn, szerdán és pénteken van ügyfélfogadás. A tumultus elkerülése érdekében ajánlatos, hogy az ingatlantulajdonosok saját érdekükben mielőbb tegyenek eleget ennek a törvényes kötelezettségüknek és ne tévessze meg őket az, hogy idén január vége helyett, kivételesen február 28-ig leadhatják az ingatlanadóbevallást. A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén fogadta el azt az általánosan kötelező érvényű rendeletet, amely pontosan megszabja az ingatlanadó-fajták nagyságát. A leglényegesebb változás azokat a lakásokat érinti, amelyekben hivatalosan senki sincs állandó lakhelyre bejelentve, ám ezek mégis lakottak. Ilyen lakás minden négyzetmétere után évente 35 koronát kell fizetni, ami a tízszerese annak, amit olyan lakás után fizetnek, ahol állandó lakhelyre bejelentkezett személy lakik. Az „üres” lakások szinte minden esetben lakottak, de mivel „papíron” senki sem lakik bennük, így senki sem fizet szemétdíjat. A feketén ott lakók viszont mégis „termelnek hulladékot”. Ezt a nagy mennyiségű szemetet a város saját pénzén hordatja el, s ez is az oka a megemelt szemétdíjnak. Dunaszer- dahelyen jelenleg csaknem 600 olyan lakást tartanak nyilván, amelyben senki sincs állandó lakhelyre bejelentve. A városi rendeletben külön cikkely szól arról, hogy kik mentesülnek az ingatlanadó-fizetés kötelezettsége alól, erre az a személy jogosult, aki betöltötte 80. életévét és csak a férjével, ill. feleségével él egy háztartásban. A 70 és 80 év közötti személyek 50 százalékos kedvezményt élveznek, vonatkozik ez a garázsadóra is. Rokkant- nyugdíjasok nem fizetnek garázsadót. Az adó befizetési határideje március vége. Azok esetében, akik 500 koronánál kevesebb adót fizetnek, azoknak egy összegben, március végéig kell befizetni. Akiknek az adókötelezettsége nem haladja meg az 1500 koronát, azok két részletben fizethetik be - március, illetve szeptember végéig. 1500 koronánál nagyobb adó esetében négy tételben lehet fizetni - március, június, szeptember és november végéig. Jogi személyek akkor fizethetik be négy tételben az ingatlanadót, ha annak éves nagysága meghaladja a 10 ezer koronát, (pve) Az adóívet személyesen is beadhatjuk a községi hivatalnál (TASR-felvétel) Büntetés: legalább 200 Sk Érdemes időben fizetni Az adóbevallást legkésőbb február 28-ig kell benyújtanunk az illetékes községi hivatalhoz. Mindezt beadhatjuk személyesen, ám elküld- hetjük postán is. Vigyáznunk kell azonban az időpontra, vagyis a postázás dátuma nem lehet február 28-nál később. Magát az adót azonban csak később kell kifizetnünk. A községnek az adót szeptember végéig kellene behajtani. Ha a község kiküldi számunkra a fizetési felszólítást, akkor ezt 15 napon belül ki kell fizetnünk. Nem érdemes késnünk a bevallással, hiszen a bevallás elmulasztásáért a község a magánszemélyeknek legkevesebb 200, a társaságoknak pedig 2 ezer koronás büntetést szabhat ki. A büntetés felső határát a törvény nem szabta meg. (mi) Az adóalap az építmények beépített alapterülete Mekkora adót fizetünk? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Hogyan számítsuk ki, hogy pontosan mekkora ingatlanadót is fog kelleni fizetnünk? Először is magával az adott községben érvényes díjszabással kell tisztában lennünk. Az alábbi táblázatban közöljük néhány nagyobb dél-szlovákiai város díjszabását, a többi város és község adótételeiről azonban mindenki annál a városi vagy községi hivatalnál érdeklődhet, amelynek a kataszterében az ingatlanja található. Ha megvan a díjszabás, akkor hozzáláthatunk az adó kiszámításához. Az építményadó esetében az adó alapja az építmények beépített alapterülete, amit négyzetméterben adunk meg. Ha ez megvan, akkor hozzáláthatunk az adó kiszámításához, amihez az alapterület négyzetmétereit be kell szoroznunk a községünkben érvényes négyzetméterenkénti díjszabásával. Ha egyemeletes házunk van pince nélkül, akkor elég egy űrlapot kitöltenünk. Többemeletes ház esetében, amely mellett ráadásul még garázs és egyéb gazdasági épületek állnak, minden épületért külön űrlapot töltünk ki. Ehhez azonban meg kell tudnunk a községtől, hogy nem használta-e ki a törvény adta lehetőségét, és nem növelte-e az alapdíjat. A község ugyanis minden pluszemeletért, vagy föld alatti szintért 10 koronát számolhat hozzá az alapdíjhoz. A lakásadó esetében az adóalap a lakás és a pince alapterülete négyzetméterben megadva. Nem számítjuk bele ugyanakkor az adóalapba az erkélyeket. Az alapterületet kell beszoroznunk a község által kiadott díjszabással. A közös helyiségek alapterületét nem kell figyelembe vennünk, mivel ezért nem adózunk. Ugyanígy nem kell adót fizetnünk a telekért sem, amin a lakóház áll. Ha telkünk van, akkor az adóalap ennek az alapterülete négyzetméterben, amit a község által kiadott díjszabással szorzunk. Ha egy adott községben több, azonos díjtételű telkünk, például kertünk van, akkor ezek után együtt adózhatunk. (mi) Ingatlanadó a nagyobb dél-szlovákiai városokban Város Építményadó (Sk/m2) Lakásadó (Sk/m2) Pozsony 9,10,12 9,10,12 Szene 4,60 4,60 Nagyaszombat 5,72 4,00 Dunaszerdahely 3,50 3,50 Galánta 5,30 5,00 Nyitra 7,50 7,00 Komárom 1,50-5,25 1,00-3,50 Léva 6,00 6,00 Érsekújvár 3,50 3,50 VágseLlye 4,00 4,00 Losonc 3,00 6,00 Nagyrőce 5,00 5,00 Rimaszombat 5,00 4,00 Nagykürtös 5,25 4,00 Kassa 6,4 8,00 Nagymihály 5,90 5,90 Rozsnyó 5,50 4,00 Tőketerebes (Forrás: s) 3,50 3,50 KI TESZ ADÓBEVALLÁST? Idén szinte mindenkinek meg kell tennie az ingatlanadó-bevallását. Az egyes adófajták esetében azonban vannak olyan speciális esetek, amikor nem a tulajdonosnak kell bevallást tennie. A TELEKADÓ A telekadó tárgya a Szlovákia területén található szántóföldek, szőlősök, gyümölcsösök, legelők, kertek, erdők, halastavak, építési és egyéb telkek. A bevallást a tulajdonosnak kell megtennie, ám itt is vannak kivételek. Az állam, a község vagy a megyék tulajdonában lévő földekért azok kezelője teszi meg a bevallást. A telek használója tesz bevallást az általa használt idegen földterületért is. A bérlő teszi meg a bevallást akkor, ha a bérleti viszony legalább öt évet tart és mindez be van jegyezve a földhivatalban is. A nevesítetlen földek esetében, ha ismeretlen a tulajdonos, akkor a földek használója tesz adóbevallást. AZ ÉPÍTMÉNYADÓ Az építményadó esetében az adótárgyat olyan építmények alkotják, melyeknek egy vagy több, föld alatti vagy feletti szintje van, és amire kiadták a kollau- dációs engedélyt. Ha ezt nem intéztük el, akkor az adó tárgyát a ház azon helyiségei képezik, amelyeket már használunk. Ha már kiadták a használati engedélyt, akkor is adóbevallást kell tennünk, ha az építményt még nem használjuk. Az adóbevallást az esetek többségében a tulajdonos nyújtja be. Az állami, községi, megyei ingatlanokért azok működtetője teszi meg a bevallást. Ha az építmény a Szlovák Földalap tulajdonában van, akkor azok bérlőjének a kötelessége bevallást tenni. Más-más adóívet kell kitölteni, ha az építmény egy- vagy ha több célra is szolgál (vagyis, ha cég, hivatal és lakások is vannak egy épületben). Minden olyan építmény után meg kell tennünk a bevallást, melynek egy vagy több szintje van, és amelyre tavaly év végéig kiadták a használati engedélyt. / A LAKÁSADÓ Lakásadót az olyan lakások, üzletek, garázsok tulajdonosai fizetnek, akiknek ez az ingadan- juk lakóházban található. A lakóházak közös helyiségeiért az új törvény szerint nem kell adóbevallást tenni. Nem tesznek bevallást azok a vállalkozások sem, melyek a lakóházak volt közös helyiségeiben találhatók. Azokban a lakóházakban, ahol még egyeüen lakást sem adtak el, és az egész ház egy társaság, magánszemély vagy község tulajdonában van, építményadó-bevallást kell tenni, (mi)