Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-20 / 15. szám, csütörtök

A tavalyi tanévhez képest néhány felsőoktatási intézményben körülbelül pár száz koronával emelkedett a felvételi vizsga díja A felsőfokú tanulmányi lehetőségek a 2005/2006-os tanévben jezni a tanulmányi program első felét (baccalaureusi képzés). ♦ A képzés harmadik fokának elkezdéséhez (doktori képzés) el­engedhetetlen a második képzési szint elvégzése (magiszteri vagy mérnöki fokozat megszerzése). ♦ A baccalaureusi képzés álta­lános időtartama a gyakorlattal együtt legkevesebb három, legfel­jebb négy év lehet. ♦ A magiszteri képzés általá­nos időtartama a szakmai gyakor­lattal együtt legalább egy, legfel­jebb három évig tarthat, ám az el­ső és a második fokú képzésnek összesen legalább öt évig kell tar­tania. ♦ A doktori képzés időtartama nappali tagozaton legalább há­rom, legfeljebb négy év, a levelező tagozaton doktoráló hallgatók ta­nulmányának időtartama pedig legfeljebb öt akadémiai év. ♦ A hallgató csak olyan prog­ramba jelentkezhet, amit az okta­tási tárca akkreditált. ♦ A felvételiző diáknak minden egyes egyetem vagy főiskola tan­székére, ahol tovább szeretne ta­nulni, külön jelentkezési ívet kell benyújtania. Okmányok elismertetése Azok a leendő hallgatók, akik középiskolai tanulmányaikat vagy annak egy részét külföldön végez­teék el, a dékán által meghatáro­zott időpontig be kell mutatniuk a külföldön eltöltött időszakra vo­natkozó bizonyítványukat, melyet az adott külföldi oktatási intéz­mény állít ki. Továbbá egy igazolást arról, hogy az az oktatási intéz­mény, ahol a diák tanult, azonos végzettséget biztosít-e. Ezt az iga­zolást abban a kerületi iskolaügyi hivatalban állítják ki, amely a felvé­teliző lakhelyéhez a legközelebb található. Azok a diákok, akik olyan orszá­gokban tanultak, amelyekkel Szlo­vákia nem kötött kölcsönös elisme­rési szerződést, bizonyítványukat 20.-24., LT, Be.: 2005. szeptember 5.-9. A vizsga díja: 1500 Sk Bölcsészettudományi Kar, Gondova 2, P. O. BOX 1, 818 01 Bratislava, tel.: 02/5292 0239, fax: 02/5296 6016, www.iphil.uniba.sk A felvételi időpontját és a jelentke­zés feltételeit február 1-jén teszik közzé. Természettudományi Kar, Mlynská dolina, 842 15 Bratislava 4, tel.: 02/6029 6531, 6029 6676-8, fax: 02/6029 3234, http://www.fns.uniba.sk , e-mail: korec@fns.uniba.sk Jelentkezés: 2005. február 28-ig Felvételi: 2005. június A vizsga díja: a fő szakon 600 Sk, minden további szakon 400 Sk Matematikai, Fizikai és Számí­tástechnikai Kar, Mlynská dolina, 842 48 Bratislava 4, tel.: 02/6542 7086,6029 5152, 6029 5480, fax: 02/6542 5882, http://www.fmph.uniba.sk , e- mail: so@frnph.utiiba.sk Jelentkezés: 2005. február 28-ig Felvételi: 2005. június 13-től 17-ig A vizsga díja: 1000 Sk Pedagógiai Kar, Račianska 59,813 34 Bratislava 1, tel.: 02/4425 4861,4425 4863, Az alábbiakban a hazai egyetemek nyújtotta tanul­mányi lehetőségek közül válogattunk. A felsőokta­tási intézmények és az ál­taluk kínált tanulmányi le­hetőségek teljes listáját, melyet terjedelmi okokból nem közölhetünk, megta­lálják az Oktatási Prog­nosztikai és Információs Intézet www.uips.sk című honlapján. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Az egyetemeknek és főiskolák­nak át kell térniük a kétlépcsős kép­zési rendre, ez alól csak az általános és állatorvosi képzés kivétel. A fel­vételiző először az első fokú képzés­re jelentkezik (baccalaureusi), s csak ennek elvégzése után adhatja be jelentekézését a magiszteri vagy mérnöki képzésre. A felsőoktatási intézmények ezelőtt maguk hatá­rozták meg, milyen szakokat nyit­nak a következő akadémiai évben. Ám az egyes szakpárosítások vég­zős hallgatói eltérő tudásanyaggal rendelkeztek. Ezért az új rendszer szerint új szakokat hoztak létre, amelyeket a tanintézményeknek fi­gyelembe kell venniük oktatási programjaik kidolgozása során. Ha ezt az oktatási tárca nem hagyja jó­vá, az iskolák nem vehetnek fel újabb hallgatókat. Az egyetemi felvétel feltételei ♦ A felvételizőnek középfokú végzettséggel (szakirányú vég­zettség, érettségi vizsga) kell ren­delkeznie. ♦ A felsőfokú képzés három részből áll: baccalaureusi, ma­giszteri és doktorandusi. ♦ A képzés második fokának megkezdéséhez (magiszteri kép­zés) elengedhetetlenül be kell fe­Testnevelési Kar, Nábr. arm. gen. L. Svobodu 9,814 69 Bratislava 1, tel.: 02/54412528, http://fsport.uniba.sk , e-mail: mesarosova@fsport.uniba.sk Jelentkezés: 2005. február 28-ig Felvételi: 2005. május 3. - 6. A vizsga díja: 1000 Sk Római Katolikus Teológiai Kar, Kapitulská 26,814 58 Bratislava 1, tel./fax: 02/5443 0266, http://www.frcth.uniba.sk Jelentkezés: 2005. február 29-ig Felvételi: 2005júniusa A vizsga díja: NT: 500 Sk, LT: 1000 Sk Evangélikus Teológiai Kar, Bartókova 8,81102 Bratislava 1, tel.: 02/6728 8250, fax: 02/6280 3951, http://www.fevth.uniba.sk , e-mail: sd@fevth.uniba.sk Jelentkezés: 2005. március 31-ig Felvételi: 2005. június 10. A vizsga díja: 600 Sk Menedzserképző Kar, Odbojárov 10, P. O. Box 95, 820 05 Bratislava 25, tel.: 02/5025 9200, 5025 9474, 5025 9393, véleményeztetni kell az Oktatási Prognosztikai és Információs Inté­zet ekvivalencia tanácsával (Staré grunty 52, 842 44 Bratislava, tel.: 02/65 42 65 21, e-maü: hrabinska@uips.sk ). Milyen akadémiai titulusok vannak? ♦ A baccalaureusi képzés végző­sei: Be. ♦ A magiszteri képzés végzősei: Mgr. ♦ A művészeti irányultságú ma­giszteri képzés végzősei: Mgr. Art. ♦ Mérnöki képzés végzősei: Ing. Az építészek és a várostervező mér­nökök: Ing. arch. ♦ Általános orvosi képzés végző­sei: MUDr., a fogorvosok: MDDr., állatorvosok: MVDr. ♦ A magiszteri képzés folytatá­saként a hallgatók doktori szigorla­ti vizsgát tehernek, és a munkájuk megvédése után doktori titulust kapnak, ez a kisdoktori titulus, nem egyezik meg a nagydoktori ti­tulussal. A természettudományok doktora: RNDr., a gyógyszerészet doktora: PharmDr., a bölcsészettu­dományok doktora: PhDr., a jogtu­dományok doktora: JUDr., a peda­gógia doktora: PaedDr., a teológia doktora: ThDr. ♦ A doktori iskola képzésének elvégzése után (nappali tagozaton három, levelező tagozaton öt év) a doktorandusok a PhD. akadémiai titulust kapják, a művészeti szak­ágaknál: ArtDr., a teológián: ThLic. Magyarázat az egyes iskoláknál szereplő rövidítésekhez: NT: nap­pali tagozat, LT: levelező tagozat, Be.: baccalaureusi képzés, Mgr.: magiszteri képzés, Ing.: mérnöki képzés. Közgazdaságtudományi Egyetem Dolnozemská cesta 1, 852 35 Bratislava 5, tel.: 02/6729 5111, 6729 1111, fax: 02/6224 7348, www.euba.sk , Az egyes szakpárosítások végzős hallgatói eltérő tudásanyaggal rendelkeztek (Pavol Funtál felvétele) e-mail: osv@dec.euba.sk , kordos@dec.euba.sk Jelentkezés: 2005. február 28-ig Felvételi: 2005. június 13-től 18-ig A vizsga díja: 800 Sk 4425 48 74,4425 4871, httpV/ www.fedu.uniba.sk Jelentkezés: 2005. március 30. Felvételi: 2005. június 13-tól 24-ig A vizsga díja: 800 Sk Comenius Egyetem Šafárikovo nám. 6, 818 06 Bratislava 16, tel.: 02/5924 4111, 5924 4339, fax: 02/5296 3836, www.uniba.sk Orvostudományi Kar, Špitálska 24,813 72 Bratislava 1, tel.: 02/5935 7471,-225, fax: 02/5935 7678, www.ftned.uniba.sk Jelentkezés: 2005. február 28-ig Felvételi: 2005. június A vizsga díja: 1200 Sk Gyógyszerészeti Kar, Odbojárov 10,832 32 Bratislava 3, tel.: 02/5025 9453, fax: 02/5557 2065, www.fpharm.uniba.sk Jelentkezés: Mgr. - 2005. március 31-ig, Be. - 2005. június 30-áig Felvételi: Mgr. - 2005. június, Be. ­2005. július A vizsga díja: 1000 Sk Jogtudományi Kar, Šafárikova nám. 6,818 05 Bratislava 16, tel.: 02/59244107, 02/5924 4111, www.flaw.uniba.sk Jelentkezés: NT, Be. - 2005. már­A felvételiző diáknak minden egyes egyetem vagy főiskola tanszékére, ahol tovább szeretne tanulni, cius 15-éig, Lt, Be.: március 31. külön jelentkezési ívet kell benyújtania (Pavol Majer felvétele) Felvételi: NT Be.-2005. június ISKOLA UTCA 2005. január 20., csütörtök 3. évfolyam 2. szám

Next

/
Thumbnails
Contents